Tolnai Népújság, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-24 / 303. szám

1994. december 24., szombat

Hétvégi Magazin

11. oldal

Rejtett értékeink

Emlékeink Bajcsy-Zsilinszkyről

Ötven esztendeje, 1944. december 24-én, a békesség és a szeretet szent ünnepén Bajcsy-Zsilinszky Endre - Ily- lyés Gyula szavaival élve - „fölérkezve pályaútjának legmagasabb pontjára, rátért - tudatosan - mártíriumának állomásaira. Ennek a végső lépcsőfoka valóságos lépcsőfok volt; amelyre a sopronkőhidai hóhérok közt fölállt. Miután néhány perccel előbb - éppoly jelképszemen - az elővezető osztag egyik katonája a folyosón kezet csókolt neki”. Néhány perc múlva végrehajtották az előző nap a helybeli iskolában meghozott kötél általi halál ítéletét.

Illyés éppen negyed századdal ezután veti papírra sorait, megjegyezvén, a kortársak feladata, „hogy valóságos személyiségét, egykori eleven voltát minél hívebben leírjuk”. S valóban, az egyik legmesszebbről jött s legmesszebbre jutott politikus volt a későbbi mártír a magyar közéletben. Szarvason született, 1886. június 6-án. Nagy atyja parasztember; apja tanár, aki 2.000 holdat szerez és a szikesek javításán fáradozik; anyai ágról viszont felhozzák a kalandozó Bulcsú vezér oldalán vitézkedő Bajcsyakat a törzsök bizonyságául. Ez a kettősség pályájára is komolyan hatott. Amikor 1911-ben fivére lelövi az atyjukat vérig sértő Áchim Andrást, egyszeriben megismeri az ő nevét is az ország. Pedig ekkor már rég egyetemet végzett, nagy gazdasági és társadalmi változtatásokat érlelt az ifjú Endre is magában.

A húszas években bálványozza Szabó Dezsőt, aki körömszakadtáig küzd a német befolyás ellen, de mindezt még összeegyezteti az 1922-es kormánypárti képviselői mandátummal. Később Gömbös Gyula fajvédőihez csatlakozik, de hamar kiábrándul belőlük, és

1930- ban megalakítja a Nemzeti Radikális Pártot, amelynek egyetlen képviselője lesz

1931- ben a parlementben. A

megyénket szülőföldjének tekintő, mert Döbröközön nevelkedett Talpassy Tibor ez idő tájt lesz, az 1920-as években első, bizalmas emberévé, később több könyvében is emberközeli képet rajzol a korszakos politikusról. Tolnánk történetének belső viszonyait jól jellemzi akkortájt A reggel még várat magára című kötetben Képviselőjelölt kerestetik címmel közreadott részlet. A korteskedés és hatalmi ármánykodás útvesztőin bukdácsoló NRP-t számosán szívesebben látták volna a szavazók közül a honatyát adók között, a dombóvári és tamási kerületből egyik vezetőjük egyenesen azt mondta: Gyüjjék maga a

nagyságos pártvezér úr, megharcolunk érte! - idézi Talpassy - Elköltözöm a faluból, ha nem választjuk meg őt!” De

Bajcsy-Zsilinszky nem tudott kétfelé szakadni, tarpai mandátumért kellett harcolnia. (Ennek egyik kedves epizódját majd 1945 után idézi föl a Dombóvá- rott szerkesztett Tolnamegyei Hírlap...)

Néhány év múlva a politikus alapvetően új utakat jár már; 1928-tól az Előőrs című lappal, 1930-ban a Nemzeti radikalizmus című kötettel kezdődik a fordulat, 1935. december 4-én pedig a Magyarország című napilapban közzétett Üzenetem a jobboldalnak című cikkel folytatódik, s végül 1938-ban az Egyetlen út a magyar paraszt című művel fejeződik be. Ez utóbbit a Tolnamegyei Hírlap is olvasói figyelmébe ajánlotta. A következő évben pedig cikket kért a neves harcostól, aki immár az újsággal megegyező fronton, a Kisgazdapártban dolgozott. A földreform című vezércikk, amely alatt büszkén hirdették, hogy a lap számára írta Bajcsy-Zsilinszky, nevetségessé tette Imrédy Bélát és a Magyar Elet mozgalmat, mert „Mi minden fér bele az ilyen túlságosan is általános és általánosságában homályos mozgalmi címbe? Minden, de mindennek az ellenkezője is.Vagy ki tudja megmondani . . . Imrédy Béla mit akart azzal a minduntalan hangoztatott mondatával,hogy „Ősi földön új életet akarunk élni?!”

Az újságot hamarosan rövid betiltással büntették, majd később kormánypártivá nyomontották. Bajcsy-Zsilinszky alakja azonban jelképesen megmaradt, Illyés úgy látta; „Az életét ő... megváltásul, egy közösség földi üdvéért, vagyis nekünk adta”.

Dr. Töttős Gábor

Ősfenyők Jura-parkja

Valóságos Júra-parkra bukkantak Ausztrália egy elhagyatott zugában, noha nem dinoszauruszok népesítik be, hanem „csak” kipusztultnak hitt ősfenyők. A fafaj 150 millió éve jelent meg a Földön és az eddigi ismeretek szerint mintegy 60 millió éve kihalt. A sydneyi Királyi Botanikus Kert igazgatója, Carrick Chambers professzor szerint a felfedezés tudományos szempontból csaknem akkora, mintha egy élő őshüllőt találtak volna.

Az „élő kövületeket” a Kékhegységben, a Wollemi Nemzeti Parkban találták, amely ugyan alig kétszáz kilométerre fekszik Sydney tői, de a félmillió hektár kiterjedésű területén

még turistautak sincsenek. A természetvédelmi területeket felügyelő állami hivatal egyik munkatársa, a 29 éves David Noble augusztusban a parkot járva kötélen leereszkedett egy 600 méter mély szakadékba, ahol mintegy ötezer négyzetméternyi területen szokatlan faféleségre lett figyelmes. Összesen 23 felnőtt faóriást és 16 facsemetét számolt össze. Kérgük csokoládébuborékhoz hasonlított. Egyes példányok magassága meghaladta a 40, átmérőjük pedig a három métert. Egy faágat magával vitt, bár arról sejtelme sem volt, hogy a világ egyik legritkább növényfajára bukkant, amelynek legközelebbi, rég kipusztult rokonai

csak megkövült formában ismertek a földtörténeti középkor júra és kréta időszakának üledékes rétegeiből.

Az évszázad egyik legjelentősebb növénytani felfedezését eltitkolták, egy sydneyi újság azonban a minap kikürtölte a szenzációt.

A Föld legszárazabb kontinensén az elég nedvességet őrző, és a bozóttüzektől is mentes szakadékvölgy, mint parányi ökológiai fülke megóvta az ősfenyőt a kipusztulástól, de emberi gondatlanság vagy oktalan vandalizmus nyomán végképp eltűnhet a Föld színéről.

A szakadék pontos helyét (egyelőre?) csak tíz ember ismeri.

Születésnapi beszélgetés a szeretet ünnepéről

Szikora Róbert karácsonyai

Szikora Róbert az elmúlt héten baráti körben Szekszárdon ünnepelte születésnapját. Hogy hányadikat? Ezt elfelejtettem megkérdezni tőle. Talán azért, mert Robi akárhány éves is lesz, tini marad, s imádói is leginkább ebből a korosztályból kerülnek ki. Tini marad külsőségeiben, de aki jobban ismeri őt, az tudja, hogy meditáló természetű, mélyen érző és hívő ember. A küszöbön álló karácsony hangulatában ezen a születésnapi beszélgetésen kivételesen semmi másról nem esett szó, „csak” a szeretetről, az ünnepről, a gyermekkorról és a hitről.

— Önnek mit jelent az Advent - a karácsonyt, a szeretet ünepét várni?

— A karácsony és a szeretet olyan gondolati pár, amelyek elválaszthatatlanok egymástól. Az Advent szimbolikus értelmű, a várakozást jelenti, Jézus születésére való várakozást. S a karácsony azért a szeretet, az ajándékozás ünnepe, mert Isten elküldte az embernek fiát, ám az emberek nem mindig méltóak az isteni ajándékra. Jó lenne, ha ezen az ünnepen a sok hétköznapi megnyilvánulás mellett erről sem feledkeznénk meg. Mi Zsuzsikámmal, aki nekem egyszemélyben szerelmem, társam, feleségem, komolyan vesszük az adventi várakozást. Ő ez alatt az idő alatt díszbe öltözteti a lakást, s én a karácsony előtti napokon már nem hallgatok rádiót, nem nézek tévét, csak karácsonyi dalokat, s azt a pár számot a Beatlesektől, amit egész évben ezekre az ünnepi napokra tartogatok.

— Ön milyen ajándéknak örült a legjobban, amikor gyermek volt, s most felnőttként mivel lepi meg szeretteit?

— Nálunk a családban szabály volt, hogy a használati tárgy nem ajándék, hisz azokat így is úgy is meg kell venni. Ajándék az, ami meglepetés, s amivel örömet szerzek a másiknak. Év közben próbáltuk már kitalálni egy-egy elejtett szóból, egy hosszabb pillantásból amit a kirakatra vetett, hogy ki mit szeretne. Gyermekkoromban a dominó és a játékkatonák voltak a kedvenc ajándékaim. Most felnőttként sem halmozom el ajándékkal akiket szeretek, de tudom, hogy az egyik legjobb barátom a neki vett CD lemeznek fog örülni a legjobban. Tulaj-» donképpen az ember minden ajándékot egy kicsit magának is vesz, hiszen az ajándékozott örömével saját maga is örömet kap. Ezért vallom, hogy az ajándék ne legyen hivalkodó,

inkább ötletes, „testreszabott”. A felnőttek azt hiszik, ha karácsonyra drága ajándékot vesznek gyermeküknek, akkor pótolják az egész évben elmulasztott esti meséket, a közös sétákat, az együttlétet.

— Milyennek látja visszaemlékezve gyermekkora karácsonyait?

— A délelőttöt a nagymamánál tölöttem, sült alma illattal volt teli a lakás, s ez azóta is számomra a karácsony illata. Aztán este vacsora után jöttek a barátok, szomszédok, s mi gyerekek is fentmaradhat- tunk, hogy együtt mehessünk az éjféli misére.

— Milyen lesz az idei karácsonya?

— Már hetek óta készülök rá lélekben, ezért tudom, hogy bensőséges szeretetteljes lesz. Elmegyünk a éjféli misére, amiről szeretnék valamit mesélni. Két évvel ezelőtt olyan sokan voltak, hogy többen kiszorultak a templomból. Ott álltam egy csapat fiatal között, s miután túljutottak a csodálkozáson, hogy „jé itt” a Szikora, elkezdtek beszélgetni: hová mennek síelni, ki hol tölti a szilvesztert. Odaléptem hozzájuk és azt mondtam nekik: ma azért vagyunk itt mindannyian, mert valamikor

karácsony éjszakáján megszületett valaki és őértük is. Először csodálkoztak, aztán szó nélkül figyelmesen végighallgatták Jézus születésének történetét. Számomra ez nagyobb sikerélmény volt, mint bármi más az életemben.

— Mit jelent az Ön életében a hit?

— Van valaki az életemben, aki velem van, aki az erő, a szeretet, akivel el lehet kezdeni a napokat. Jézust megismerni azt jelenti, mintha adnál magadnak öt másodperc gondolkodási időt minden döntésed előtt.

— Megköszönve a beszélgetést, boldog, békés karácsonyt kívánok Önnek é§ szeretteinek, s sikeres új esztedőt.

— Az új esztendőben nem lépek a közönség elé, valami nagy dologra készülünk, amiről most még nem beszélhetek.

Nagyon szeretem Szekszár- dot, ezért a Tolnai Népújságon keresztül kívánom a szekszárdiaknak, s minden kedves olvasójuknak Tolna megyében azt, hogy jó bort csináljanak, tudják jól eladni, szeressék egymást, s találkozhassunk az 1995-ös esztendőben is.

Sas Erzsébet

Pósa Ede alkotásai között

A Pakson, az Energetikai Szakképzési Intézet (ESZI) Galériájában rendezett kiállításokról több alkalommal beszámoltunk már. Hideg László pedagógiai módszerül is szolgáló egykori ötlete alapján e galéria történetéhez tartozik, hogy ma már a kiállítani akarók jelentkeznek. Ez azt mutatja, hogy rangot jelent az intézet falai között képzőművészként megjelenni. Mi lehet az oka? Amit az ilyen jellegű kiállítóhelyek eredendően magukban hordoznak. Vagyis akarva-akaratlanul hatnak! A naponta többször elvonuló középiskolások a kiállított alkotásokra pillantanak akkor is, amikor éppen a következő tanóra esetleges izgalma járja át lelkűket.

Ezekben a napokban Pósa

Ede festőművész alkotásai tekinthetők meg az Energetikai Szakképzési Intézet galériájában, január 5-ig. A Kistormáson élő festőművészről kialakult portrévázlatban a roppant érzékenység sugárzott pasztell- rajzai segítségével. Mindez egy visszafogott, fojtott mondanivalóból adódik. Tolna megye más-más kiállítótermeiben találkozhattunk már Pósa Ede munkáival. Az első bemutatkozás óta változott a képi világ, amíg e paksi kiállítás anyaga összeállt.

Pósa Ede a vajdasági Völ- gyesen született 1947-ben. Ez Magyarkanizsához közel esik. Innen Zentára költözött, ahol a helyi művésztelep tagja lett. Magyarországon először Szegeden, maj<| később a Dunántúlon lelte meg azt az alkotói szabadsághoz szükséges légkört, ami az élettere is. Mindez 1994 tavaszán történt, hogy Kistormáson megvásároltak barátaival egy parasztházat, és annak felújítását kezdve és befejezve indult egy másféle élet. Erről már be is számolt a szomszédos Kölesden rendezett kiállításával. Kölesd, a mai magyar képzőművészet jelentős állomása. Néhai Baranyai László népművelő, mai szóhasználattal inkább „művészmenedzser” olyan sorozatot indított, amely a kortárs képzőművészeknek adott teret. Kossuth- és Mun- kácsy-díjas, Érdemes művészek sorakoztak hónapról hónapra és teremtettek olyan értéket a faluban, ami példa lehet sokkal nagyobb településeknek

is. Dia, magnetofon, később videofelvételek készültek az alkotókról és alkotásaikról, hogy azokat más kisközségek klubjaiban, szakköreiben is felhasználhassák a vizuális nevelés céljaihoz.

Ilyen közegbe érkezeett Pósa Ede. Az alföldi tájhoz szokott festőszem új formákkal találkozott ezen a vidéken. Fokozottabb a kíváncsisága, hiszen ez már lakóhelyül is szolgál. A kistormási képek sokkal harsányabbak. A színek élénksége jelzi a felszabadultságot is. A kistormási udvar, a kert, a mindig nyitva álló kapu, a léckerítés kapcsolódik ugyan a korábbi témaválasztáshoz, de ezekben már a „megleltem hazámat” felkiáltás hangjai találhatók.

Mintha két ember egymástól függetlenül született alkotásaival kerülne szembe a néző. A körenyzetben meglelhető természets és mesterséges formavilágot ábrázolja Pósa Ede. Az embert körülvevő tárgyak gyakran szimbólum értékkel bírnak festményein, színes krétarajzain. Ilyenek például a Kerékpárok egy-egy fa hűvösébe állítva. Ha csupán ezt az egy képet elemeznénk és feltennénk a kérdést: milyen vágyak húzódhatnak meg a festői gondolatban? Választ is tudunk adni. Könnyen olvashatók Pósa Ede képei. Ez erénye! Amit a néző megfogalmazhat önmagának a képek előtt sétálva, az vegyes érzés az öröm és szomorúság között. Nem egyértelműek ezek! Inkább talán a magány erősödik és követhető nyomon, ez olyan líraisággal ötvöződik, ami rímek párosítását is eredményezné, ha szavakkal fogalmaznak.

Kistormás most egy családdal gyarapodott, amelynek céljai azonosak a kölesdi kulturális élet arculatával. Gyarapodott Tolna megye egy festői palettával. Pósa Ede most ismerkedik mélyebben a tájban élők szokásaival, hagyományaival, hétköznapi életével. Ma már könnyebben alkalmazkodik, mert egy biztos pontot, hátteret érez, tud maga mögött. Ebbe feleségén kívül baráti körének tagjait is sorolhatja, akik magyarországi letelepedésének nem kimondott külső szemlélői voltak, maradtak, hanem aktív segítői.

Mindez aláhúzza hitvallásának azt a sorát, ami az ember küldetésének szava is: „Egymásért legyünk ezen a Földön”.

Pósa Ede alkotásai a Paksi Energetikai Szakképzési Inté- zeben a Dózsa György úton naponta munkaidőben megtekinthető január 5-ig.

Decsi Kiss János