Tolnai Népújság, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-03 / 285. szám
KRITIKÁN ALULI JÁTÉK A MECSEKALJAN (7. oldal.) 1994. DECEMBER 3. SZOMBAT ÁRA: 18,80 FORINT V. ÉVFOLYAM, 285. SZÁM Amikor a rendszerváltás után a vállalatom szétesett, váltottam, bár fél évig kellett várnom, míg státuszt kaptam. Hivatása a múlt őrzése (9. oldal.) Milyen megyét szeretnénk? A kérdés megválaszolására azok a pártok, illetve szervezetek vállalkoztak, melyek rendelkeznek megyei listával, így a 10. oldalon az Agrárszövetség, a Fiatal Demokraták Szövetsége, a koalícióban induló Független Kisgazdapárt-Magyar Igazság és Élet Pártja, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Szocialista Párt, a Munkáspárt, a Szabad Demokraták Szövetsége, valamint a Művelődési és Szabadidős Intézmények Tolna táji Szövetsége fejti ki véleményét a megyéről, annak önkormányzatáról, s azokról a tennivalókról, melyeket a megkérdezettek szerint üdvös lenne megvalósítani a választások után, immár egy új helyzetben. Borbála-ünnepség Budapesten A villamosenergia-ipar privatizációja nem veszélyeztetheti az ország hosszú távú ellátását. A tulajdonosváltás csak olyan feltételekkel képzelhető el, hogy a lakosság továbbra is meg tudja fizetni a villamosáramot és a gázt, s legyen elég energia a gazdaság növekvő igényeinek kielégítésére is - mondta Pál László ipari és kereskedelmi miniszter tegnap a bányásznapi Borbála-ünnepségen Budapesten. A privatizációval szemben követelmény, hogy az erőművek továbbra is használják fel a hazai bányák által termelt szenet. Két és fél év múlva Mecseken teljesen befejezik a kitermelést. Á Paksi Átome- rőmú és a mecseki uránbánya összevonása sem eredményezett volna megoldást, mivel további terheket rótt volna a villamosenergia-termelőkre. A Borbála-érem miniszteri kitüntetést 50, a kiváló bányász elismerést pedig 36 bányászati szakembernek ítélték oda. Nincs megállapodás a vasútnál Nem jött létre megállapodás a december 12-én 22.00 órától december 14-én 10 óráig meghirdetett általános vasúti sztrájk idején nyújtandó elégséges szolgáltatásokról a reprezentatív szak- szervezetek és a MÁV Rt. vezetése közötti pénteki tárgyaláson. Mint ahogyan az egyik résztvevő szakszervezet, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete tájékoztatta az MTI-t: a felek nyilatkozatot fogadtak el. Ebben határozottan kifejezik kompromisz- szumkészségüket és azt a szándékukat, hogy a még elégséges szolgáltatásokról megállapodást kössenek. A tárgyalásokat december 5-én folytatják. Ugyancsak december 5-én tárgyalnak a 13. havi fizetéssel, illetve a végkielégítéssel kapcsolatos kérdésekről. A pénteki megbeszélés eredeti napirendjén szereplő témák közül a 13. havi fizetéssel foglalkoztak részletesen a felek. Amerikai nyelvtanárok érkeznek hazánkba A magyar művelődési minisztérium, valamint a kaliforniai székhelyű Educational Services International nevet viselő oktatási szervezet között pénteken létrejött megállapodás értelmében már e hónaptól kezdődően, angoltanárok érkeznek hazánkba az USA-ból. A mintegy 40-50 oktató általános iskolákban, illetve szakmunkásképző intézményekben tanítja majd az angolt. ELISMERÉS AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRT Közös pályázattal nyert díjat a paksi atomerőmű és a körzetében lévő 13 település. Az Ipar a Környezetért Alapítvány egyik '94. évi kollektív díját - egy 30 grammos színaranyérmet, az alapítvány emblémájával - nyerte el a Paksi Atomerőmű Rt. és a települések által létrehozott Társadalmi Ellenőrzési és Információs Társaság. A díjat tegnap Hegyháti József, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkára adta át Budapesten, a Thermal Hotel Heliaban Kováts Balázsnak - képünk - az erőmű Tájékoztatási Irodája vezetőjének, valamint a TEIT elnökének, Török Gusztávnak, és a társulásban tömörült települések polgármestereinek. (Folytatás a 2. oldalon.) (Fotó: Gottvald) RÖVIDEN A rendőrséget felkérték a kampány vezetői, hogy ha netán mégis Assenbe tévedne egy „hagyományos" Mikulás, tartóztassák le éjszakára. (2. oldal.) Egy keresztény család elhatározta, hogy karácsony ünnepére magukhoz vesznek valakit, s már november óta imádkoztak az ismeretlenért. (3. oldal.) Az is megkönnyítette a bátaszéki rendelő ügyét, hogy sem vámot, sem áfát nem kellett fizetni. (3. oldal.) Sokan vannak nehéz helyzetben, mert a magyarok még nem fogadják be, a cigányok viszont már kivetik őket. (4. oldal.) Ez munkavállalónként legfeljebb a minimálbér négyszerese lehet, jelenleg 42 ezer forint. (5. oldal.) Decembertől illetékelőleget kell fizetni December elsejétől lépett hatályba az illetéktörvény azon módosítása, amely bevezeti az illetékelőleg rendszerét. Az eddigi szabályozás szerint az illetéket akkor kellett megfizetniük az ingatlant vásárlóknak, amikor a földhivatal már bejegyezte a tulajdonváltozás tényét. Ez gyakorta, főleg a nagyobb városokban évekig is eltartott, ezzel az illeték megfizetésére jelentős haladékot kaptak a vásárlók. / El az embargó Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium illetékes részlegei nem adtak ki kiviteli engedélyt az ENSZ embargó által érintett haditechnikai eszközökre, a volt Jugoszláv Szövetségi Szocialista Köztársaság területén létrejött utódállamok területére. Ezek az államok célországként sem szerepelhetnek az IKM által kiadott engedélyeken ilyen eszközökre. Erről a minisztérium illetékese tegnap adott tájékoztatást. A most életbe lépett módosulásról Farkas Istvánt, a Tolna Megyei Földhivatal vezetőjét kérdeztük. — Mit jelent a változás a gyakorlatban, hogyan érinti az embereket? — Az illetéktörvény e megváltoztatását az idei pótköltségvetési törvény tartalmazta, amit nemrégen fogadott el az Országgyűlés. E szerint felhatalmazták az illeték- hivatalokat, hogy az ingatlanforgalom utáni állami bevételt illetékelőlegként szabják ki. Erre azért volt szükség, hogy a földhivatali eljárás elhúzódása miatt, hamarabb jusson az állam a pénzéhez. Ez úgy működött eddig, hogy a tulajdonos, aki ingatlant vásárolt, az beadta az adás-vételi szerződését az illetékes körzeti földhivatalba, majd azt beiktattuk, átírtuk. Ennek a hivatalos határideje 30 nap volt, (Folytatás a 3. oldalon.) Tanácskozik a Szocintern Megkezdődött a Szocialista Internacionálé Tanácsának kétnapos konferenciája tegnap Budapesten, a Hilton Szállóban. A tanácskozáson a világ valamennyi kontinenséről több mint száz szocialista, szociáldemokrata és munkáspárt képviselteti magát. Az egybegyűlt politikusok - köztük nemzetközileg ismert államférfiak, kormánytagok - az ülésszak fő témájaként áttekintik a szociáldemokrácia helyzetét Közép- és Kelet-Eu- rópában, s megvizsgálják miként lehet összhangba hozni a demokrácia fejlesztését, egy hatékony gazdaság kiépítését és a szociális igazságosság előmozdítását. A nemzetközi konfernciát Horn Gyula miniszterelnök és Pierre Mauroy a Szocialista Internacionálé elnöke nyitotta meg. A tanácskozást levélben üdvözölte Göncz Árpád államfő. Horn Gyula elöljáróban aláhúzta: nagy megtiszteltetést jelent, hogy a Szocialista In- ternacionálé először tartja e térségben tanácsülését. A református egyház zsinata A Magyarországi Református Egyház új alkotmányával és az egyház iskolaügyi törvényének megalkotásával foglalkozott a X. Budapesti Zsinat 10. ülésszaka. A december 1- jén befejeződött tanácskozás résztvevői tegnap tartottak sajtótájékoztatót. Márkus Mihály püspök elmondta: az egyház új alkotmánya nem tartalmaz forradalmi változásokat az 1967-es törvény- könyvhöz képest, ugyanakkor megszüntet néhány olyan cikkelyt, amely nehezen hozható közös nevezőre a református hagyományokkal. Ilyenek például az 1967-es dokumentumban fellelhető centralizációs törekvések. Kálmán Attila dunántúli főgondnok, a pápai református gimnázium igazgatója arról szólt, hogy az egyház iskolaügyi törvénye a tervek szerint 1995. július 1- jén lép életbe. Addig a mostani zsinati ülésszakon elfogadott javaslatot az érintettek - református pedagógusok és szervezeteik - háromszor is véleményezhetik. A NAP HÍREIBŐL Xantus János Kelet-Ázsiában Száz esztendővel ezelőtt hunyt el Xantus János néprajzkutató, akadémikus, a Néprajzi Múzeum és a Budapesti Állatkert alapítója. Halálának centenáriuma alkalmából tisztelgő kiállítás nyílik Xantus János Kelet-Ázsiában címmel. A tárlókban válogatás látható Xantus japáni, kínai, kokin- kínai, vagyis vietnami és laoszi,'illetőleg sziámi, kelet-indiai, bomeói, valamint szu- mátrai tárgyi gyűjtésének legérdekesebb darabjaiból. Harang, Londonból Egymillió forint értékű, 451 kilogramm súlyú bronz harangot kapott ajándékba a magyarbánhegyesi római katolikus plébánia. A bé- kés-csanádi faluból elszármazott adományozó, Juhász Kálmán, a napokban maga szállította Londonból Ma- gyarbánhegyesre a harangot, amelyet a templom építésének századik évfordulóján, jövő májusban szeretnének a toronyban elhelyezni s fölszentelni. Telefonfejlesztés Csorna és Pannonhalma térségében távbeszélőhálózatfejlesztést hajtott végre a MATÁV Rt. soproni igazgatósága. A 2,2 milliárd forintos beruházás keretében a manuális rendszert digitálissal váltották fel a Rábaközben, ennek nyomán létrejött az ország első, telefon tekintetében teljesen automatizált megyéje. A nagyértékű munkát a helyi önkormányzatok, a lakosság és a közülfetek anyagi támogatásával valósították meg. Csirke-takarmány Bábolnáról Hamarosan az eddiginél is jobb minőségű csirke-takarmánnyal lép piacra a Bábolnai Keveréktakarmánygyártó Kft., azáltal, hogy átálltak egy új technológiára. Ennek az a lényege, hogy gőz és folyadék adagolása mellett rövid időre magas nyomásnak és hőmérsékletnek teszik ki a terményt. A 23-25 millió forintos beruházás célgépeit a német KAHL-cég gyártotta, s e ráfordítás a számítások szerint egy éven belül megtérül. A Marica grófnő' a kongresszusi központban Két estén csendülnek fel Kálmán Imre Marica grófnő című operettjének népszerű dallamai a Budapest Kongresszusi Központban. A két- felvonásos operettet december 15-én és 16-án tekinthetik meg az érdeklődők 19 órai kezdettel. Marica grófnőt Pitti Katalin alakítja. Milyen idő várható? A hét végén, valamint a jövő hét első napjaiban folytatódik a meglehetősen hideg, az évszakra jellemző téli idő. Napról napra párásabbá válik a levegő, ködfoltok megjelenése többhelyütt valószínű, emiatt gyengék lesznek a látási viszonyok, Később változatosabbra fordul az idő. A felhőátvonulásokat elszórtan kíséri gyenge szitálás, eső, kisebb zápor. Eleinte ónos eső, hószállingózás is előfordulhat. A hőmérséklet hajnalonta -6, -9, később 0, -3 fok között a legvalószínűbb. A csúcshőmérséklet az első napokban kevéssel fagypont alatt marad, majd 2-5 fok között alakul. Orvosmeteorológia Keddig időjárási fronttal nem kell számolnunk. A párás és egyre nyirkosabb idő azonban megviseli a szervezetet. A hirtelen beköszöntött téli hideg miatt célszerű fokozottabban ügyelnünk az öltözködésünkre. A jövő hét derekától az országban többfelé hidegfront jellegű változással kell számolni: megváltozhat a reakcióidő, elhúzódhatnak a gyulladási folyamatok, gyakoribbá válhatnak a reumatikus, illetve az idegrendszeri panaszok. Különösen vigyázzanak magukra azok, akik érrendszeri betegségben szenvednek. FEB