Tolnai Népújság, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-20 / 299. szám
2. oidai _______________________Világtükör { Ké rdőjelek írta: Bajnok Zsolt Folt a taláron? M ár megint egy botrányszagú, felemás ügy. A fontos személyek előéletének vizsgálatára választott átvilágító bíró szakmai előélete - egy rádiós dokumentum-műsor szerint - nem egészen olyan volt, amilyet az idevonatkozó törvény megkíván. Vagyis az ötvenes évek második felében maga is ítélkező volt koncepciós ízű perekben, amelyeknek ítéletét utóbb semmisnek nyílvánították. Parancsra tette...? A majd négy évtizeddel ezelőtti körülmények ismeretében nincs különösebb indíttatása az embernek arra, hogy pálcát törjön a vizsgálóbíró fölött. Istenem, akkortájt a jog katonáinak is parancsra kellett „lőniük”. És akkortájt fegyverrejtegetésért, tiltott határátlépésért, borjúvágásért súlyosabb büntetéseket is osztogattak, mint amilyeneket őkirótt. Mégis folt esett a taláron? Bár az ügy jogi értelmezése többféle lehet, aligha kétséges, hogy a kényes közéleti-politikai szerepet vállalt vizsgálóbíró sebezhető. Nem törvényileg, hanem morálisan. Mert aki kiáll a közvélemény reflektorai elé, annak tudnia kell: az erős fényben a rejtett ráncok, az apró pörsenések is súlyos szépséghibaként tűnnek elő. A politikai erénycsősz amúgy is hálátlan szerepét pedig hitelesen csak az alakíthatja, akinek életrajzán a leghalványabb lila pöttyök sem fedezhetők fel M agánügy? Hogy a tényfeltáró rádiós műsor elhangzása után a vizsgálóbíró folytatja-e másokat átvilágító vizsgálatait vagy visszavonul, az személyes ügy. De az már közügy és minden választott közembernek szóló tanulság, hogy vizet prédikálni és bort inni egyáltalán nem jogsértő cselekedet, de nem is bocsánatos bűn. Karácsonyi Castro Hamarosan Fidel Castrót ábrázoló karácsonyi üdvözlőlapot kézbesít a fehér házi postás Bili Clinton amerikai elnöknek. A kubai vezető Mikulásnak öltözve mosolyog a címzettre, a lap azonban nem Kubából, hanem Spanyolországból érkezik az amerikai elnöknek. A feladó egy spanyol város, Oleiros polgármestere. Nem csupán Clintonnak, hanem még kétezer politikusnak küld Castro-mikulásos üdvözletét. Akcióját nem tréfának, hanem - amint azt a Reuter írja - „a béke és a jóakarat üzenetének” szánja. Castro híres szürke szakálla a képeslapon hófehér, s piros zsákján három szó áll: egyenlőség, testvériség, szolidaritás. Az Oleirosban feladott lapokból természetesen Castro is megkapja a magáét. AestriaLottó A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint az 50. heti Aust- riaLottó eredményei a következők: 1 hatos egyenként 28.774.076 schilling, 13 ötös pótszámmal egyenként 368.898 schilling, 550 ötös egyenként 13.078 schilling, 18.320 négyes egyenként 338 schilling, 456.407 hármas egyenként 26 schilling. Lottó nyerőszámok: 5,11,22,23,27,43 Pótszám: 37 5 joker 1.588.864 schilling. Joker nyerőszámok: 243 753. Jaj a nyertesnek! Meglepő önmérsékletről tett tanúbizonyságot a minap a brit sajtó: miután a Legfelsőbb Bíróság engedélyezte, hogy megnevezzék Nagy-Britannia eddigi legnagyobb lottónyereményének nyertesét, mégsem éltek a lehetőséggel, jóllehet előtte szinte hajtóvadászatot folytattak a mesébe illően meggazdagodott indiai bevándorló után. A nyeremény 18 millió font, csaknem 3 milliárd magyar forintnak megfelelő összeg volt. Annyit azért felfedtek, hogy a férfi hithű mohamedán. Feltehetően ez utóbbi miatt esett meg a szerkesztők szíve a nyertesen, nem akarták, hogy hittestvérei felelősségre vonják. Hithű mohamedán ugyanis sohasem lottózik, mivel az iszlám tiltja a szerencsejátékot. Szaloncukorvásár * ^ ÓRIÁSI ENGEDMÉNNYEL! DAL!A NEPBOLT ARUHAZAKBAN Szekszárdon, Pakson, Dunaföldváron, Tolnán, Bonyhádon, Nagymányokon, Dombóváron MINDEN 500 g-os szaloncukor 170 ,- Ft MINDEN 700 g-os szaloncukor 199 ,- Ft 299 MINDEN 1 kg-os szaloncukor .-Ft (61916) Hazai Tükör 1994. december 20., kedd Bulgária: győztek a szocialisták A Bolgár Szocialista Párt nyerte nagy fölénnyel a vasárnapi, előrehozott parlamenti választásokat. A szófiai televízió jelentése szerint a szocialisták hét közvélemény-kutató intézet egyöntetű előrejelzései szerint 38-44 százalékos győzelmet arattak. A közvélemény-kutatók előrejelzései szerint a szocialisták 113-120 mandátumra számíthatnak, de sok függ még a töredékszavazatokra jutó parlamenti helyek eloszlásától. Valószínű, hogy abszolút többséget szerez a párt. A várakozásoknak megfelelően vereséget szenvedett az antikommunista Demokratikus Erők Szövetsége, amely az előrejelzések szerint 23,8-25,6 százalékos eredményre számíthat. A DESZ 1991-ben alig 2 százalékos előnnyel nyerte a választásokat, s 110 mandátumot szerzett - most viszont meg kell elégednie 59-72 parlamenti hellyel. Az előrejelzések azt mutatják, hogy még leA bolgár választanok győztes partjának vezetője Zan Vide- nov nyilatkozik a külföldi tudósítóknak a párt győzelméről. galább 3 párt - közöttük a török kisebbség mozgalma - jutott be biztosan a parlamentbe. Nem zárható ki, hogy a bolgár választók - akiknek 75 százaléka FOTÓ: FEB-Reuters élt szavazati jogával - hatpárti parlamentet választottak az 1991-ben megválasztott és idén októberben feloszlatott hárompártival szemben. Másfélmillió gyermekhalál évente Évente másfélmillió hatévesnél fiatalabb gyermek hal meg Kínában - közölte a minap a Csi- enkang Pao című egészségügyi szaklap a Gyermekgyógyászati Kutatóintézet országos felmérése alapján. Főleg falun nagy a gyermekhalandóság: ezer kicsiny közül 71 nem éri meg hatodik életévét. (Városon ezer közül 21.) A halálesetek kétharmadát koraszülés, tüdőgyulladás, fulladás vagy hasmenés miatti kiszáradás okozza. Kínában hatalmas vidéki területeken teljesen hiányzik az egészségügyi hálózat, más vidékeken meg csak úgynevezett „mezítlábas doktorok” működnek, akik családi tradícióként örökölték a népi gyógyászat ismeretét, vagy valamilyen gyorstalpaló egészségügyi tanfolyamot végeztek. A a Közegészségügyi Minisztérium célul tűzte ki a vidéki egészségügyi szolgálat javítását. Csecsenföld: keményebb fellépés Az orosz vezetés úgy döntött hétfőn, hogy az eddigieknél határozottabb katonai lépéseket tesz Csecsenföldön, miután nem vezetett eredményre Borisz Jelcin elnök előző napi, tárgyalásokat szorgalmazó felhívása. Meg nem erősített értesülések szerint a nap folyamán újabb orosz csapatokat vezényelnek a szakadár kaukázusi köztársaságba. A katonai beavatkozás fokozásáról azon a tanácskozáson született döntés, amelyet Viktor Csemomirgyin miniszterelnök vezetésével tartott a kormány és a nemzetbiztonsági tanács több tagja, a két parlamenti házelnök részvételével. A megbeszélésről kiadott közleményben az orosz vezetés elismerte, hogy hétfőn heves összecsapások folytak a hadsereg és Dzsohar Dudajev csecsen elnök hívei között. Megerősítették a hajnali légicsapások hírét is, közölve, hogy a támadás célpontjai Groznij és Gudermesz stratégiai létesítményei, illetve hidak voltak. Ezenkívül négy csecsen lőszerraktárt is megsemmisítettek. Hétfőn tengerészgyalogosokat vezényeltek Csecsenföldre a fekete-tengeri hadiflottától, a Volga menti, szibériai és uráli katonai körzetből pedig már több egységet útnak indítottak. Oroszország - Csecsenföld. A csecsen csapatok felvették harcállásaikat, várva az orosz csaptok támadásait. V MEGHATÁROZÓ PIACI SZEREPET BETÖLTŐ, v MAGAS ÜZLETI KULTÚRÁT KÉPVISELŐ NEMZETKÖZI VÁLLALAT most komoly fejlődési lehetőséget kereső, fiatal munkatársat keres JUNIOR SALES ASSZISZTENSI beosztásba Tolna megye területére ALKALMAZÁSI FELTÉTELEK:- jogosítvány - lakástelefon - férfiaknál katonai szolgálat letöltése. ALKALMAZÁSNÁL ELŐNYT JELENT:- kereskedelmi gyakorlat - angol nyelvtudás - számítógépes ismeret. A sikeres pályázó vonzó jövedelemre, szolgálati gépkocsira és felelősségteljes önálló munkavégzésre számíthat. A fényképes pályázatokat a következő címre kérjük eljuttatni: AKCIÓ! Csak ezen a héten! NÉMET GARDRÓB- SZEKRÉNYEINKRE 10 % engedményt adunk. Szekszárd, Keselyűsi út 4. (volt BHG Óvoda) 74/311-222/185 A Dél-Dunántúli Áramszolgáltató Rt. Szekszárd értesíti a lakosságot, hogy Szekszárd TOTÁL üzemanyagtöltő állomás villamosenergia ellátása céljából lefektetett 1 kV-os földkábeleket 1994. december 20-án feszültség alá helyezi. A létesítmények érintése és rongálása életveszélyes és tilos! Az ebből eredő károkért a DÉDÁSZ Rt. semminemű felelősséget nem vállal. (61766)