Tolnai Népújság, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-17 / 297. szám
KOVÁCS ANTI FUTBALLCIPŐT HÚZ (7. oldal.) 1994. DECEMBER 17. SZOMBAT ÁRA: 18,80 FORINT V. ÉVFOLYAM, 297. SZÁM / En ilyenkorra már bármilyen éhes vagy szomjas vagyok, szinte elájulva alszom el a jéghideg bodegában. Az én pásztorom Kölesdróí ________(4. oldal.)_______ D ombóvár-Gyékényes: villamos vasútvonal Disznótor Alsónánán. Az alsónánai iskolások tegnap reggel fél hétkor már igyekeztek az iskolába, hisz disznót vágtak Bóka Antal böllér segítségével. Minden munkában segítettek, összevágták a húst, töltötték a kolbászt. A disznóölésre azért került sor, mert karácsonyi ünnepséget tartanak. Karácsonyi díszeket, mézesbábokat, aprósüteményeket is készítettek. Ez utóbbit, s persze a „disznóságokat” a gyerekek jóízűen megették. De maradt még belőle a ma délelőtt 9 órakor kezdődő családi vetélkedőre is, ahol a karácsonyi népszokásokhoz, hagyományokhoz kapcsolódó kérdésekre kell válaszát adni. fotó: ótós réka Gépvásárlás tanulságokkal Az idei évben a mezőgazdaságban gazdálkodóknak jelentős segítséget nyújtottak az MFA (Mezőgazdasági Fejlesztési Alap) pályázatokon elnyert gépek. Ennek segítségével csak megyénkben, több százan kezdték el a gazdálkodást. A cikkünkben szereplő 16 gazdálkodó mégsem elégedett, panaszos levelükkel a Tolna Megyei Gazdakörök Szövetségét is felkeresték. Befejeződött a Dombóvár- Gyékényes vasútvonal So- mogyszob-Gyékényes közötti szakaszának villamosítása. Pénteken a reggeli órákban a vonalon a MÁV elindította az első AGRAM nemzetközi gyorsvonatot. Erről Szilágyi Szilárd, a MÁV Rt. főmunkatársa tájékoztatott tegnap. Az 1991-ben elkezdett, mintegy 2 milliárd forintos befekteA kormány vasárnapi ülésén áttekinti a 13. havi illetmények december 20-áig való kifizetésének kérdését. A testület ezen kívül tárgyal a borsodi acélipar helyzetéről, a szükséges lépésekről, valamint a térség szerkezetátalakítási programjáról. A kormány elé kerül az az előterjesztés, amely a Kisvállalkozói Garancia Alapról szóló törHa gazdaságfilozófiai szempontból kellene megindokolni azt, hogy Szekszárdon, a Szak- szervezeti Könyvtár voltaképpen miért is árusít festményeket, abban az esetben egészen egyszerűem így kezdthetnénk jelen írást: a társadalmi változások valamennyi intézmény- rendszerre, így a művelődési intézményekre, ezen belül a könyvtárakra is komoly hatást gyakoroltak. Ez a félmondat nemes egyszerűséggel azt jelenti, hogy amennyiben a szak- szervezeti könyvtár nem képes saját maga előteremteni költségvetésének ötven százalékát, úgy becsukhatja a kapuját. Nos, ez az a helyzet, melyet az intézmény igazgatója, Pacsai László, de nyilván valamennyi olvasója el akar kerülni. A szakszervezeti könyvtár ugyanis hiánypótló szerepet tölt be az általános jellegű, illetve a szak- szervezeti művelődés terén: títésből megvalósuló 30 kilométer hosszú vasútvonal átadásával lehetővé vált, hogy Budapest és a horvát határ között közlekedő vonatok mozdonycsere nélkül, végig villamosvontatással közlekedjenek. A vasútvonal átadásával az utazás idejét is sikerül 15-20 perccel csökkenteni. A jövőben a MÁV vezetősége további szakaszok villamosítását tervezi. vény módosítását indítványozza annak érdekében, hogy a viszontgarancia az eddiginél szélesebb vállalkozói körre terjedhessen ki. Döntenek arról is, hogy milyen büntetőrendelkezések változtatását javasolják az Országgyűlésnek a Gyermek Jogairól Szóló New York-i Egyezménnyel kapcsolatban. zezer kötet közül válogathatnak itt, s igénybe vehetik az olvasóterem s a videotéka szolgáltatásait is. Az új kezdeményezés szerencsés összhangot eredményez a kulturális misszió és az üzlet között. A hét közepe óta a Szekszárdot szűkebb hazájának tekintő Hankó László szentesi festő művei tekinthetők, illetve vásárolhatók meg, akár részletre is. A harmóniát árasztó lírai tájképek jól illenek a könyvtár komoly csendjéhez, s miként Pacsai László megjegyezte: az olvasók értékelik ezt a megoldást, ezt bizonyítja a tárlat iránti érdeklődés és a számos vásárlás is. Az igazgató egyébként a siker láttán szeretné kiterjeszteni ezt az újfajta kezdeményezést, ami azt jelenti, hogy hamarosan minden bizonnyal szekszárdi, illetve környékbeli művészek alkotásaival is találkozhatnak a látogatók. -száBálint Zoltán, a megyei gazdakörök szövetségének elnöke: — Többen panaszt tettek a Vetőmag Kereskedőház szekszárdi üzletágának munkatársaira. Az elnyert MFA pályázat Néhány héten belül végleges formát öltenek a millecentenári- umi ünnepségsorozat központi rendezvényeire vonatkozó tervek - jelentette be a sajtónak pénteken Török András. Á művelődési tárca helyettes államtitkára elmondta: a minisztérium és az előkészítő bizottság továbbra is egy „megerősített millecentenábirtokában a gazdák a kereskedelmi ügyintézővel megállapodtak abban, hogy mit, menynyiért és mikori szállítással vesznek meg. A gépek teljes listájának átadására ráment riumi eseménysorozatban” gondolkodik. A három központi eseményt teljesen az állam finanszírozza, míg a jövő év elején kiírandó pályázat nyertesei csupán saját anyagi eszközeik mellé kaphatnak állami támogatást. Kitért arra is, hogy a rendezvény középpontjában a Magyar Nemzeti Múzeum „Magyarország törugyan egy félév is, de a nagyobb gond az volt, hogy az utólag elkészített számlákon nem az az összeg szerepelt, mint amiben megállapodtak. Példaként említem, hogy egy MTZ 82-es traktort az előzetes megegyezés szerint pótsúlyokkal áraztak, míg az utólag elkészített számlán már a pótsúly önállóan, 30.800 forintért volt feltüntetve. (Folytatás az 5. oldalon.) ténete” című, felújított állandó kiállítása áll majd. A tárlat jelenlegi formájában ugyanis technikailag és szemléletében is elavult, s hibája, hogy csupán az 1849 előtti eseményeket mutatja be. A magyar iskolatörténeti tárlatot Győrben rendezik meg. Állami támogatású esemény lesz a Feszty-körkép bemutatása is. Röviden Ajándékoztak Alsópé- len. Az udvari önkormányzat szervezésében tegnap 25 alsópéli nyugdíjast köszöntöttek a gazdaság étkezdéjében. Az évente megrendezett eseményen az ünnepeltek egy-egy 1000 forintos utalvánnyal lettek gazdagabbak, illetve az alsópéli vállalkozók egy 20 ezer forint értékű ajándékcsomagot adtak át az időseknek. Ezt követően a sárszentlőrinci iskolások műsorát tekinthették meg a nyugdíjasok és a meghívott vendégek. A Levegő Munkacsoport elhibázottnak tartja a kormány döntését az energiaár-emelés módjáról és a kompenzáció mértékéről. A lakosság kompenzációjára 12 milliárd forintot kellene biztosítani, és el kéne indítani egy energia-racionalizálási programot, amelyhez körülbelül 25-30 milliárd forint lenne szükséges. Bartha Ferenc privatizációs kormánybiztos nem tulajdonít politikai jelentőséget annak, hogy Horn Gyula miniszterelnök a HungarHotels szállodalánc privatizációs feltételeinek megvizsgálására adott utasítást. Ezt Bartha Ferenc azon a tegnapi sajtótájékoztatón mondta el, amelyen az ÁVÜ vezetői a vagyonügynökség ez évi munkájáról számoltak be. Januárban már meg is kezdheti a működést a pénteken Budapesten megalakult Élelmiszeripari Országos Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár. Az alakuló közgyűlést követően a nyugdíjpénztár ügyvezetője elemezte: az önkéntes nyugdíjpénztárak szervezését az 1993. évi XCVI. törvény teszi lehetővé. Az ebben szereplő megfogalmazás szerint a nyugdíjpénztár nem hagyományos gazdasági társaság, hanem olyan pénzügyi szervezet, amely pénzintézeti jogokat nem gyakorolhat. Holnap: kormányülés Könyvtári képcsarnok Millecentenáriumi ünnepek Baleset Fejbelőtte magát Tegnap, 18 óra után Janyapu- szán egy ember öngyilkossági kísérletet hajtott végre. A disznóöléseknél használatos szerkezettel lőtte fejbe magát. Az eszköz - talán gyengének bizonyult a rugója - nem végzett az öngyilkosjelölttel, de súlyos agysérüléseket szenvedett. A rendőrség ügyeletesétől megtudtuk, hogy Dombóvár külterületén egy gépkocsi áttért a menetirány szerinti bal oldalra és ott fának ütközött. A vezetőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A keletkezett kár mintegy 2 millió forint. A kocsiba szorult sérültet a dombóvári tűzoltók szabadították ki. A Nap Hírei Megvendégelt nyugdíjasok Ahogy az már az elmúlt években szokássá vált, a Szekszárd és környéke Általános Ipartestület idén is meghívta nyugdíjasait egy karácsony előtti találkozóra. A Mikes utcai székházban virsli, sütemény, ital várta a vendégeket, valamint egy kis kötetlen csevegés, amelyből természetesen nem hiányozhatott az emlékek felidézése sem. Mária Közösségi Ház Közösségi házat épít Balassagyarmaton a Főplébánia Hivatal a római katolikus hívek kezdeményezésére. Az alkalmanként templomként is szolgáló épületben koncerteket, színjátszó köri előadásokat, s más társas összejöveteleket tartanak majd. A tervek szerint az építkezés a jövő év tavaszán kezdődik el. Képaukció Kaposvárott Tíz festmény csaknem 150 ezer forintért kelt el Kaposvárott a megyei könyvtárban rendezett képaukción. A városban működő Könyvtárosok a Könyvtárért Alapítvány felkérésére kaposvári és somogyi művészek 54 alkotásukat ajánlottak fel az árverésre. Rosier Endre- emlékkiállítás A magyar zenetörténet egyik legnagyobb tenoristája, Rosier Endre személyes tárgyaiból nyílt tárlat az Operaház második emeleti kiállítótermében. A bemutatott darabokat a művész özvegye adományozta az intézménynek, férje születésének 90. évfordulója alkalmából. A kiállítást az előadások szünetében tekinthetik meg az érdeklődők. A Pa-Dö-Dö a Gőzben Nell Dunn Gőzben című darabját láthatják az érdeklődők a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában. A premiert hétfőn, illetőleg szerdán este fél 8-kor tartják az Asbóth utcában. A hétfői előadást megtekinti a szerző is. Mrs. Meadow szerepét Tóth Judit játssza. Dawnt, a lányát Lang Györgyi, Josie-t Szilágyi Zsuzsa, Jane-t Szerencsi Éva, Nancyt Andai Kati, Violetet Falusi Mariann, Bilit Czipó Gabriella alakítja. Csókkal is terjed a herpesz A december 19-étől 25-éig terjedő héten a Telefondoktor a herpeszről ad tanácsokat az érdekelteknek. Ismerteti, hogy a száj környékén megjelenő fájdalmas hólyagcsoport, a herpesz lehet, hogy évente csak egyszer kellemetlenkedik a betegnek, ám kiújulhat havonta is. A beteg környezetét is megfertőzheti, mert ez a vírusos fertőzés csókkal, érintéssel átterjedhet más emberre, ujjra, szemre, nemi szervre, stb. A Telefondoktort éjjel-nappal hívhatják az érdekeltek a 117-2111-es számon. Szolgáltatás A* adózás és a kárpótlás - az APEH Tolna Megyei Igazgatóságának tájékoztatója az időszerű tudnivalókról. Valutaárfolyamok az 5. oldalon. Kalendárium és közhasznú, praktikus információk a 8. oldalon. Benne: névnapok története, évfordulónaptár, napi igék, hol lesz a megyében traffipax-mé- rés. Időjárásjelentés a 8. oldalon. Benne: térképek, részletes országos és megyei prognózis, vízhőmérsékletek. Bejglireceptek, disznótoros orjaleves, barkács tanács, csomagolás karácsonyra, a 13. oldalon. Tévé- és rádióműsorok a 15. oldalon.