Tolnai Népújság, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-10 / 265. szám

1994. november 10., csütörtök SPORT KÉPÚJSÁG 9 Megyei sakk csb Kosárlabda NB 1. Óvott a Keszthely Repülőrajtot Hidegzuhany volt a javából vett a KSZE II. Megkezdődött a megyei sakk csapatbajnokság, már a második fordulón is túljutot­tak a résztvevők. Örvendetes tény, hogy a ko­rábbi évekhez képest növeke­dett az indulók létszáma, ugyanis az 1994/95-ös küz­delmekre kilenc együttes adta le nevezését. Az utánpót­lás-nevelés jelenlegi legna­gyobb központjában, Pakson, az Atomerőmű SE gárdájánál a fiatalok versenyeztetése is nagy hangsúlyt helyeznek, ennek eredményeképpen Oroszlánok néven rajtolt a megyei bajnokságban a jövő „atomos" csapata is. A bajnoki cím esélyese idén is a KSZE II. együttese. A tava­lyi kiélezett küzdelmet elke­rülvén az eddigi két forduló­ban legjobb összeállításukban ültek asztalhoz, ennek ered­ményeképpen az elérhető húsz pontból mindössze ket­tőt adtak le. A további helye­zésekért nagy csata várható, a Gyönk, Decs, Tamási II. trió mellett az ASE is „odaérhet" a dobogó valamelyik fokára, hi­szen a Duna-parti gárda javí­tani szeretne tavalyi helyezé­sén. Az egyre javuló, erősödő decsiek szintén kiválóan raj­toltak, magabiztosan győzték le a tamásiakat, s Dombóvá­ron is csak egy pontot hagy­tak. Az NB II-ből kiesett Gyönk gyengébben kezdett, hiszen meglepetésre az Orosz­lánok négy pontot elraboltak a dobogóesélyestől. Eredmények. I. forduló: Atomerőmű SE Il.-Oroszlá- nok 6.5:3.5, KSZE II.-Dal- mand 9.5:0.5, Gyönk-Dombó- vár 8:2, Decs-Tamási II. 7:3. II. forduló: Decs-Dombó- vár 9:1, Atomerőmű SE II.- Gyönk 6.5:3.5, KSZE II.- Oroszlánok 8.5:1.5, Rendőr SE-Dalmand 5:5. Előrehozott mérkőzés: Gyönk-Oroszlánok 6:4. A bajnokság állása két for­duló után: 1. KSZE II. 18 (2 mérkőzés), 2. Gyönk 17.5 (3), 3. Decs 16 (2), 4. Atomerőmű SE II. 13 (2), 5. Oroszlánok 9 (3), 6. Dalmand 5.5 (2), 7. Rendőr SE 5 (1), 8. Tamási II. 3 (1), 9. Dombóvár 3 (2). Szolnoki MÁV MTE-KSC Szekszárd 75-62 (40-31). Szekszárd, 300 néző. V: Bacs- fay, Vasvári. Szolnok: Sza- vercsenkó (22), Kurucz (6), Papp (17), Gailouma (6), Benkő (10/3). Csere: Nagypál (-), Telepovszki (-), Szabó (6), Krasznai (8/3). Edző: Sza- lay Ferenc. Szekszárd: Berkó (5/3), Madaras (23/3), Králik (4), Szeliversztova (13), Ba­dics (14). Csere: Szabó (3), Nagy A. (-), Kranyecz (-). Edző: Kovács József. Badics elhibázott büntetőjére Benkő triplája és Szavercsenkó két­pontosa volt a válasz. A Szek- szárdot is megjárt Papp Kati büntetőből tovább növelte csapata előnyét. A 3. perc vé­gén már 11-0 a Szolnok ja­vára, amikor a közönség egyértelműen ébresztőt köve­telt. Badics egy ponttal ugyan feliratkozott, ám két perccel később már 13-1-re vezettek a vendégek. Idegesen, kap­kodva játszott a KSC, senki nem akadt a csapatban, aki magával ragadta volna a tár­sakat. A 8. percben 17-6, ke­vés jelét láttuk, hogy kilábal a váratlan lámpalázából a hazai gárda. Sajnos, a cserék sem lendítettek a kátyúba ragadt szekéren. A 11. percben min­denesetre 19-16-ra felzárkóz­tak a hazaiak. Az időkérés sem segített, ráadásul a lepat­tanók rendre a szolnokiaké voltak, akik újfent megugrot­tak nyolc ponttal: 24-16. Papp Kati irányításával ügyesen, taktikusan játszottak a vendé­gek, a 15. percben 32-20-ra vezettek. A percek múlásával aztán az is kiderült, hogy lel­kesedésből is példát mutatott a felsőházban újonc Ti- sza-parti gárda. Bosszanko­dott a publikum az elpuská­zott ziccereken, értetlenül állt a kedvencek széteső, elképze­lés nélküli játéka láttán. Fordulás után is hiába vár­tuk a változást, újfent a Szol­nok kapott előbb lábra és a 23. percben 42-35-re módosult az állás. A házigazdák egysze-' rűen nem tudtak mit kezdeni a megszerzett labdákkal, a vendégek szoros védekezésé­vel, ráadásul közelről és távol­ról egyaránt nagy hibaszáza­lékkal dobtak. A 27. percben 50-39, amikor a vendégek lankadatlan szorgalommal darálták a maguk egysíkú, ám mégis eredményes játékát. Nagy taps köszöntötte a szü­lésből visszatért Kranyecz Zsuzsa pályára lépését. A fél­idő derekán 55-46 volt az ál­lás, amikor újabb hazai bün­tető maradt ki. A 32. percben Benkő kipontozódott ugyan, de a vendégek továbbra sem engedték ki kezükből az irá­nyítást, a 36. percben 68-56-ra vezettek. A végjáték csak megerősítette a közönség csa­lódását: amit a szekszárdi együttes ezen az estén nyúj­tott, az bizony hidegzuhany volt a javából. Kitűnt: Szaver­csenkó, Papp, Gailouma, il­letve Madaras. (fekete) Fotó: Gottvald Károly Magyar Kupa Dombóvári VMSE-Balatel KE 83-69 (41-26). Dombóvár, 300 néző. V: Elmauer, Rátvay. Dombóvár: Wright (11), Nagy (8/6), Erupkin (11/3), Kiss S. (2), Kiss A. (22/3). Csere: Ke- rényi (4), Halmai (13/3), Bosznai (12). Edző: Németh József. Balatel KE: Bonda­renko (3), Dodeusz (16/9), Csamai (7/3), Laczházi (9/3), Bödör (13/3). Csere: Török (7), Horváth (4), Godena (10), Tóth (-). Edző: Varga Ferenc. Az első percekben a kényel­mesen kezdő hazaiakat meg­lepték a vendégek, majd a folytatásban kiegyenlítettebbé vált a találkozó. Mindkét olda­lon számtalan pontszerzési lehetőséget szalasztottak el a játékosok. A félidő hajrájára a házigazdák megnyugtató előnyre tettek szert. Szünet után öt perc múlva már 21 pont volt a két csapat közti különbség, ám a hazaiak szép lassan elherdálták az előnyüket, s három perccel a lefújás előtt mindössze hét ponttal vezettek. De az utolsó három percben bebiztosították a győzelmet, s főként a hallat­lanul lelkesen játszó Halmai vezérletével már néhány tet­szetős dolgot is bemutattak a vasutasok.A dombóváriak csak a továbbjutásnak örül­hetnek, a mutatott játéknak nem. A hazaiak ezzel a leg­jobb 32 közé jutottak. Kitűnt: Halmai, Bosznai illetve Lacz­házi, Bödör. Gaál István A szolnoki Nagypál (balról) szabálytalanul szereli Králikot Labdarúgó Magyar Kupa A Paks ráijesztett a PMSC-re PMSC-Fordan-Paks 3-2 (0-2). Pécs, 400 néző. V: Hosszú. PMSC-Fordan: Re­gős- Dienes, Márton, Len­gyel, Schneider- Ulveczki, Dárdai (Benkovics), Jaki, To- locskó- Niederbacher, Warzycha. Edző: Eich László. Paks: Zele- Jenei, Dzsino- vics, Nagy Z.- Neudl, Kovács, Fejes, Orosz (Búzás)- Babati, Kádár, Vayer (Horváth Á.). Edző: Mihalecz István. A 8. percben Kádár átadását Fejes 11 méterről helyezte a jobb sa­rokba. 0-1. A 37. percben Ba­bati visszagurítását Kádár 12 méterről vágta a bal sarokba. 0-2. Az 51. percben Ulveczki középre ívelését Warzycha fe­Az egykori szekszárdi vi­lágcsúcstartó tiszteletére ren­dezendő XV. Sipos Már- ton-emlékversenyen 12 egye­sület úszói állnak rajtkőre. A szekszárdi uszodában szom­baton 15 órától és vasárnap 9 órától sorrakerülő viadalon a jelentős erőt képviselő hazai csapatok közül a Pécsi TÁSI, a Dunaferr, a Debrecen és a Kecskemét képviselteti magát. jelte a kapuba. 1-2. A 73. perc­ben Ulveczki tálalt Tolocskó elé, aki nyolc lépésről egyenlí­tett. 2-2. A 88. percben Ul­veczki átadását Warzycha úgy lőtte a kapuba, hogy a labda az egyik védőn iránytváltozta- tott. 3-2. A Paks cseppet sem illető- dött meg NB I-es ellenfelétől, kitűnő teljesítménnyel remek első félidőt produkált. Fordu­lás után Orosz kiválásával a vendégek nem tudták megol­dani Ulveczki őrzését, így fordítani tudott a PMSC. Jók: Ulveczki, Warzycha, illetve Zele, Babati. Marcali VSE-Gerjeni Me- dosz SE 1-0 (1-0). Marcali, Megyénkből a házigazda Vízmű SE-n kívül a Bonyhádi SE és a Bonyhádi Perczel DSE fiataljai állnak rajtkőre a nem­zetközi mezőnyben. Külföldi csapatok is elfogadták a meg­hívást: a szlovák Trnava, a szlovén Radovljica valamint a Kis-jugoszláviai Zenta és Ki- kinda sportolói igyekeznek majd beleszólni a hazaiak ver­sengésébe. A szekszárdi szur­100 néző. V: Gergely. Mar­cali: Ángyán- Bozsó, Mészá­ros (Rituper), Borbély, Tóth P.- Horváth, Virágh, Szántó, Kiss- Tóth Cs., Fenusz. Edző: Mészáros József. Gerjen: Blazsó- Fodor, Andi, Gyenis, Somogyi- Farsang, Varga, Kalmár, Volár- Magyari, Nagy. Szakosztály-igazgató: Pálfi Gábor. A tétnélküli, utolsó csoportmérkőzésen nyílt sisakkal játszott mindkét együttes. A hazaiak az első negyedóra végén egy szép kontraakcióból Fenusz révén szerezték meg a győztes gólt. Jók: Borbély, Horváth, Bozsó, illetve Volár, Kalmár, Somo­gyi­kólók Madaras Péter, Vizdár Péter, Csécsi Renáta, Radva Dóra, Sebők Dóra és Szilágyi Edit helytállásáért szoríthat­nak.. A Sipos Márton vándor­serleget a hagyományoknak megfelelően a 100 méteres mellúszás győztese kapja, ta­valy a dunaújvárosi Nagy Szi­lárd hódította el a kupát. A Szekszárd Víz- és Csator­namű Kft., a Gemenc Volán Kovács és Wukovics Pakson Ma 19 órakor a „Pink-Paks"-ban nyil­vános felvétele lesz a Paks Városi Televízió­nak. Ismét közismert sportolók látogatnak a népszerű szórakozó­helyre. A „Sportkép- csamok a Pink-Paks- ban" c. műsornak Ko­vács István ökölvívó vi­lágbajnok és Wukovics László, az UTE labdarú­gója lesz a vendége. Rt., a Tolnai Sütőipari Rt., a Gemenc Gabona Rt., a Szek­szárd-Paksi Vizitársulat, a Rancho Kft. öcsény támoga­tását élvező rendezvényen az első helyezetteknek felajánlott tiszteletdíjak értéke összesen 115 ezer forint. Szombaton va­lószínűleg a négyszeres olim­piai-, kétszeres világ- és nyolcszoros Európa-bajnok Egerszegi Krisztina is itt lesz, hogy a Pharmavit képvisele­tében díjakat adjon át a leg­jobbaknak. XV. Sipos Márton úszó-emlékverseny Egy már megnyert mérkőzés utórezgései Orosz fejesénél verve a keszthelyi kapus, de a csíkos mezes Balaton-partiak ezt a ziccert megúszták gól nélkül Újabb nehéz tárgyalás és döntés előtt áll az MLSZ fe­gyelmi bizottsága. Történt ugyanis, hogy vasárnap a Paks-Keszthely NB Il-es baj­noki mérkőzés előtt Nagy II. János, a találkozó játékveze­tője magához kérette a vendé­gegyüttes két vezetőjét: Pusz­tai László vezetőedzőt és Sza- lay Imre technikai vezetőt. Némi vizsgálódás után megál­lapította a sípmester, hogy Kuczkó Gábornak, a keszthe­lyiek első számú kapusának lejárt a sportorvosi engedélye. Ezt a Balaton-partiak erősen vitatták, s hosszan bizonygat­ták, hogy a fiatal és tehetséges portás rendelkezik a vitatott érvényes engedéllyel. Nagy II. János - a játékvezetői ellenőr­rel történt konzultáció után - ragaszkodott véleményéhez és kizárta a kapust a játékból. A tények ismertek: a keszt­helyiek hálóját Túri a tartalék­kapus őrizte, s nyertek a pak­siak. A mérkőzést követő na­pon Szalayék összedugták fe­jüket, s úgy döntöttek, hogy megítélésük szerint, jogtala­nul járt el a vezető bíró. Ennek megfelelően óvást nyújtottak be az MLSZ Fegyelmi Bizott­ságánál. Nézzük sorban, vajon mi várható a látszólag „piti" ügyben. 1. Az illetékes bizottság megállapítja, hogy a játékve­zető helyesen járt el és hely­benhagyja a pályán elért eredményt. 2. A bizottság a Keszthely­nek ad igazat, s ez esetben - mivel érvényes igazolása és já­tékengedélye ellenére zárták ki a kapust a játékból - törli a vasárnapi eredményt, s újra­játszást rendel el. Ha végiggondoljuk bárme­lyik döntés következményeit, egyre jobban arra a véle­ményre jutunk, hogy a „piti" probléma komoly horderejű üggyé dagadhat. Az első esetben tehát: lejárt sportorvosinál a Játékvezetői Testület kivizsgálja, hogy az 1994 áprilisától érvénytelen engedéllyel védő kapust ho­gyan engedhették a mérkőzé­sek bírái játszani, s ezért egy csomó eltiltás várható. A második esetben: egy már megnyert találkozó után kell újra bizonyítani a paksiaknak, hogy nem volt véletlen az első győzelem sem, de kérdés, hogy az új mérkőzés időpont­jában a legjobb összeállításban veheti-e föl a küzdelmet a Duna-parti gárda. Bizony eb­ben az esetben joggal kérdez­hetik a hazai játékosok: a be­csülettel megszerzett három pontot más hibája miatt lehet kockára tenni? Jövő héten kedden - a dön­tés után - már mi is okosab­bak leszünk. Klement Női foci Japánban Eddig hat játékost és egy edzőt szerződtettek Németor­szágból a japán profi labda­rúgó bajnokság csapatai. A közeljövőben újabb német labdarúgókat várnak Japánba, ám ezúttal nőket. A tokiói Su- zuya Shimizu klub állítólag 53 ezer márkát kínált fel két női labdarúgónak, ha odaszer­ződnek. A játékosok megerő­sítették az ajánlat hírét, hozzá­téve ugyanakkor, hogy jóval nagyobb összegről van szó, márcsak azért is, mert nem egyetlen idényre írnának alá. - Öt évig szeretnék Japánban játszani. Ezalatt jóval több pénzt kereshetnék, mintha va­lamelyik német csapatban szerepelnék - mondta az egyik megkörnyékezett, a 26 éves, 89-szeres válogatott Do­ris Fitschen. Nagyon is elkép­zelhető tehát, hogy hamaro­san német női futballisták kergetik a labdát a Felkelő Nap országában. G SIÍT1 AKCIÓ November 30 - ig On MOTOROLA 7200 telefonhoz juthat 7200 Forintért Érdeklődni: Szekszárd, Széchenyi Üzletház Tel: 20/ 347 139 74/315 035 PANNON GSM. hivatalos viszonteladója

Next

/
Oldalképek
Tartalom