Tolnai Népújság, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-19 / 273. szám

Hét végi magazin

Szombat, 1994. november 19. TOLNAI NÉPÚJSÁG 9

Érettségi találkozó 35 év után

Emlékszel még?

Az elmúlt szombaton a szekszárdi Garay János Gimnázium egyik első emeleti osztálytermében 38 öregdiák ült be a padba, hogy az érettségi óta eltelt 35 évet feledve újra diáknak, gimnazistának, ga- raystának érezze magát. Az 1959-ben érettségizett 41 tanulóból ketten már nem jöhettek el, egy igazoltan volt távol. A valamikori rajongásig szeretett osztályfőnök, Wallacher László bizonyára büszke lett volna „gyerekeire", akik az ország minden részéből, sőt külföldről is eljöttek, hogy az együtt töltött négy évre, fiatalságuk legszebb időszakára emlékezzenek. Az iskolalátogatás után virágot vittek kedves tanárjuk sírjára, s felváltva látogatták meg beteg osztálytársukat.

Ők, 38-an nem voltak ismeretlenek egymás számára, hiába telt el közben 35 esztendő. Ötévenként rendszeresen ösz- szejöttek, s közben is „tudtak" egymásról. Minden osztálytalálkozó - főleg, amikor ennyi idő eltelt már az érettségi óta - egy érzelmes, szívszorító élmény. Erre a találkozóra kapott meghívást a Tolnai Népújság, többek között azért, mert ennek az osztálynak a tagjaival a városban is lép- ten-nyomon találkozhatunk. Ki ne ismerné - a teljesség igénye nélkül - Cseh Gábort, Falussy Máriát (a találkozó szervezőjét), Czéh Jánost, Földesiné Csuka Juliannát, Ber- táné Sebestyén Zsuzsát, vagy lapunk tördelőszerkesztőjét, a kitűnő fotóst, Bakó Jenőt.

Ifjú János, aki egy katonai iskolából „igazolt" át a Ga- rayba annak idején, Olaszországban él és dolgozik, az alumíniumkohászat ottani elismert kiváló szakembere.

„Még minden találkozón itt voltam, bármilyen fontos dolgom volt, igyekeztem úgy szervezni a programot, hogy ötévenként találkozhassam a régiekkel. Jó lenne még egyszer diáknak lenni. Szerettem az ábrázoló geometriát, amiben Wallacher tanár úrnak nagy szerepe volt."

Farkas Péter operatőr-rendező: „Mindig eljövök, jó érzés együtt lenni. Kalandos, szép életem van, operatőrként harminckét évig dolgoztam a

filmgyárban. Homoki-Nagy István filmjeiben voltam operatőr és filmhíradókban. A fümgyár ösztöndíjasaként elvégeztem a közgázt, s így lettem a filmgyár gazdasági igazgatója. A matematika és a biológia szeretete végigkísérte az életemet."

Monigl István, a Népességtudományi Kutató Intézet vezetője: „Nagy nagy szeretettel emlékszem Wallacher tanár úrra, olyan ember volt, akinek értékítéletében hinni lehetett. Csodálatos, felejthetetlen órákat tartott. A legtöbbet Kaszás Imre tanár úrnak köszönhetek, tőle tanultam a tananyagon kívül a legtöbbet. Könyveket adott a kezembe, s ezzel kinyitotta számomra a világot."

Kaszás Imre tanár úr bizonyára büszke lenne rá, hogy Monigl István tanítványának számtalan tanulmánya és könyve jelent meg.

Major György meteorológus, az Akadémia tagja: „Gyűdi Sándor tanár úr olyan jól tanította a fizikát, hogy egy életre megszerettem. Mindig a repülés volt a vágyam, s miután a meteorológia közel állt hozzám, meteorológus lettem. A repülésből nem lett semmi, azóta is kutatással foglalkozom. A gimnáziumi évekre úgy emlékszem, hogy az a

négy év egy egybefüggő buli volt. Mint diák, tanárokkal és diáktársaimmal nagyon jó viszonyban voltam. Ezeken a találkozókon néha jókat derülök, mert újabb és újabb dolgok kerülnek elő, amelyekből kiderül, hogy mi sem voltunk angyalok."

Németh Béla mérnök, egyetemi tanár: „Egy francia-magyar vegyesvállalatnál dolgozom, járom a világot, több külföldi főiskolán is tanítottam, s sokszor gondolok arra, hogy az a művészettörténeti alap, amit Wallacher tanár úrtól kaptam, végigkíséri az életemet. Profitálhatok belőle, bármerre utazom a nagyvilágban. Ha rágondolok, mindig az jut az eszembe, hogy talán a legfontosabb dolog egy tanárnál az emberi tartás. Ezeknek a találkozóknak van valami nagy érzelmi tartalmuk. Egy korosztály, régi emlékek, egyszóval nosztalgia a fiatalság után."

Cseh Gábor festő: Róla mások mesélnek. Mindenki! Az egész osztály. Állítólag ő volt az, aki egyszerre trombitált, rajzolt, focizott, szertornázott, színjátszó körbe járt, viccmester volt, örökké fennforgó, fáradhatatlan és sokoldalú. A találkozón bebizonyította, hogy semmit sem változott, talán a rúdugrás, az nehezebben

menne, mint 35 évvel ezelőtt, viszont festményeit országszerte csodálják.

Bézi László történelemtanár: „Fiatal, pályakezdő tanár voltam, amikor ezt az osztályt tanítottam. Ahogy végignézek rajtuk, együtt öregedtünk meg, természetesen ez a hölgyekre nem vonatkozik.

Az akkori tanári kar rajongásig szerette a tanítást. Említenék egy-két nevet, s nincs ki őket a városban ne ismerné: Lázár Pál, Ormoshegyi Zoltán, Zsoldos Tibor, Blázsik Piroska, Béla Pál, Mozolai János, Gyűdi Sándor, Zádor Béla, Kaszás Imre, Szalai Tibor. No, ez már több mint egypár. S akkor még az egész osztály kedvencét, volt osztályfőnöküket nem is mondtam: Wal- lacher László. Ezek a tanárok mindent átadtak, amit ők tudtak. A tanulók? Gazember banda volt, de úgy dolgoztak, mint az angyalok. Nézzen végig rajtuk, nyíltak, őszinték, mint régen, 35 évvel ezelőtt. Ha egy öt vagy tízéves találkozóra elmegyek, ott a pénzről, a karrierről hallok. Itt emlékekről, nagy titkokról, s most is úgy tudnak nevetni, mint akkor."

A Kolping Szakiskola ebédlőjében ízlésesen megterített asztalnál, jó vacsora mellett fáradhatatlanul hangzott az „Emlékszel még?". Az élet derekán járó, komoly, - ahogy mondani szokás - meglett emberek egy estére újra visz- szaváltoztak diákokká.

Sas Erzsébet

Hétköznapi történetek

Ősz fejjel, munka nélkül

Tolna megyében közel 15 ezer embernek van „papírja" arról, hogy munkanélküli. Ha nehéz helyzetben is vannak, de ők legalább a járadékukat megkapják. Legalább ugyanennyien vannak azok, akik már kikerültek a nyilvántartásból, de sajnos még munkát nem találtak. Hétvégi lapszámunkban, hétről hétre, olyan embereket kívánunk bemutatni, akik már végigjárták ezt a gyötrelmes kálváriát, átélték a fölöslegesség kegyetlenségét, míg végül megtalálták a kapaszkodót. Az emberi történetek bemutatásával az a nem titkolt célunk, hogy erőt adjunk azoknak, akik még a „gödörben" vannak.

A pszichológusok azt mondják, hogy a férfiak nehezebben viselik el, hogy egyik napról a másikra munka nélkül maradtak, mint a nők. Nyilván ennek mélyebb gyökerei vannak, hiszen a teremtés koronájától elvárják, hogy eltartsa a családját és megbízható támaszt jelentsen nekik. Ezzel szemben egy nő akkor is teljes értékű, ha „csak" a családjának él, gyerekeket nevel, mos, főz, takarít, biztos hátteret teremt ezzel. Vagyis nem dől össze a világ, ha a nap nagy részét nem munkahelyen tölti és nem egyengeti a saját karrierjét.

Károly 47 évesen, gépészmérnöki diplomával egy évig volt állástalan.

— Azt hittem, mindennek vége. A cég, ahol régebben dolgoztam, csődbe ment. Már az utolsó hónapok is állandó idegfeszültségben teltek nálunk, mert éreztük, hogy baj lesz, de nem tudtuk mikor következik be. Tehát nem ért váratlanul, ennek ellenére nem tudtam munkát találni. Egy teljes évig voltam mellőzött. A napjaim úgy teltek el, hogy néztem az újságokban a hirdetéseket, ha kaptam egy ötletet, hogy hol van munkásfelvétel, már jelentkeztem. Már nem volt fontos, hogy a gépészmérnöki diplomámmal fogadjanak

el, elvállaltam volna én bármit, csak valahová rendszeresen bejárhassak, emberek között lehessek és érez- zem azt, hogy ma fontos voltam valahol. De érdekes módon, amikor szóba került a diplomám, inkább egy alacsonyabb végzettségűt vettek fel olyan helyre, ahová persze nem is kellett egyetemi végzettség. Nyilván ennek is megvan az oka.

A legrosszabb az volt, amikor reggel a gyerekeim megkérdezték: „Apa, te ma sem mész dolgozni?" ők elmentek az iskolába, a feleségem pedig az irodájába, ő jónevű ügyvéd. Ott maradtam az üres házban. Senkinek nem kívánom ezt az érzést. A barátok szép csendben elmaradtak, az első hetekben még viccelődtek velem, hogy szívesen cserélnének, legalább végre lenne idejük pihenni is. Két hónap múlva már csak az utcán váltottunk néhány jellegtelen mondatot, ha összefutottunk. A baj az volt, hogy én is egyre lecsúszot- tabbnak éreztem magamat, ritkábban borotválkoztam, inkább csak szabadidőruhában járkáltam a városban is, éjszaka csak erős altatókkal tudtam pár órát aludni. Elfogyott a lelkierőm. Hiába volt a feleségem megértő és amennyire a munkája engedte, még törődött is velem. Soha nem bántott meg azzal, hogy ő keresi a pénzt, én pedig egy naplopó lettem. És egyszer csak megszakadt ez a balszerencsés állapot. Megkeresett az egyik vidéki kft vezetője, hogy mit szólnék az elképzeléséhez? Örömmel mondtam igent. Ennek már három hónapja, de azt a poklot, amit végig jártam, nem felejtettem el. Áz elmúlt év sok mindent megváltoztatott bennem, nyitottabb lettem mások problémáira és megtanultam különbséget tenni barát és haver között.

Mauthner

Tolna megyében unikum

VÍZ'P'ART-tal a vizuális nevelésért

„Beszélő" névvel rendelkezik az a most létrehozott alapítvány, mely a VÍZ’P'ART elnevezést viseli. A név egyszerre utal a városhoz közelségében található Dunára, valamint a célkitűzésre, a vizuális nevelés fejeleszté- sére.

— A határozatlan időre, tartós közérdekű célra létrehozott alapítvány a városi, illetve a megyei ön- kormányzat részvételével, 150-150 ezer forintos hozzájárulásával valósulhatott meg - adott tájékoztatást Baky Péter, a szekszárdi Művészetek Háza igazgatója, aki egyúttal az alapítvány kuratóriumának elnöke.

— Az alapítvány révén szeretnénk elősegíteni Tolna megyében a magas

színvonalú vizuális képzést általános, illetve középiskolás szinten. Ezzel összefüggésben szándékunkban áll felkarolni a helyi kezdeményezéseket, törekvéseket. Másrészt a megyében élő képzőművészek támogatását is szem előtt tartjuk, gondolok itt többek között a munkák megvalósítására, katalógusok kiadására. Egyébként az egyik évben a vizuális nevelés támogatására, a másikban pedig a képzőművészek támogatására adható be pályázat.

Megjegyzendő, hogy üyen jellegű alapítvány nem sok van az országban, Tolna megyében meg éppenséggel unikumnak számít a kezdeményezés.-száDombóvári professzor Jeruzsálemben

Egy módszer a biztosabb ébredésért

Ha sötétben vezetünk lámpa nélkül, akkor vagy rajta maradunk az úton, vagy nem, de ha bekapcsoljuk a fényszórót, akkor biztosabban járunk az úton. A hasonlatot dr. Kerekes László használta, hogy elmagyarázza kollégánknak annak a gyógyászati módszernek a lényegét, amelyről egy nemrégiben lezajlott jeruzsálemi nemzetközi tanácskozáson számolt be, nagy érdeklődés mellett. Dr. Kerekes László a dombóvári kórház aneszteziológus főorvosa. 1982-ben, a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát, majd szakvizsgát tett anesztéziából - műtéti érzéstelenítés - és intenzív terápiából - bármely okból életveszélybe került betegek kezelése - 1986-ban. Két évig Pécsett volt tanársegéd, majd 1989 óta osztályvezető Dombóváron, ahol 1990-ben jött létre Tolna megye első központi intenzív osztálya.

A IX. Európai Anesztezioló- giai Konferencián - ahol mintegy kétezerötszáz, köztük 60 magyar orvos jelent meg - Kerekes főorvos az endoszkópos - tükrözőses - epehólyag eltávolítás műtéti érzéstelenítésével foglalkozott.

— Mi a lényege az Önök által alkalmazott módszernek?

— Ez egy új sebészeti technika aneszteziológiai kiegészítője. Maga a műtét úgy történik, hogy nem vágják fel a beteg hasát, csak egy kis metszést ejtenek rajta, és egy speciális tükröt vezetnek be, hogy a egyáltalán lássanak. Mindehhez a hasüreget széndioxiddal töltik fel, ettől megnő a nyomás a hasüregben, amely összenyomja az ereket, ezért a keringésre nézve káros következményekkel jár: ingadozik ugyanis a vérnyomás.

Az eljárás segítségével mérhetők ezek a változások, és megállapítható, milyen típusú az az optimális műtéti érzéstelenítés, amivel ezek a káros hatások a minimumra csökkenthetők.

Három éve foglalkozunk veié. Nyugati tapasztalatok alapján Gömöri professzor fejlesztette ki Debrecenben. Ugyanúgy elektródokat helyezünk fel, mint az EKG vizsgálatoknál, a bőr ellenállásának változását vizsgáljuk. A hozzá szükséges műszer

másfél millió forintba kerül. Ezt a dombóvári Esélyt az Életnek Alapítvány támogatásával sikerült beszereznünk.

— Hol alkalmazható az eljárás?

— Olyan módszer, amelynek segítségével a betegek veszélyeztetése nélkül konkrét információkat kaphatunk a keringés állapotáról. Ezért alkalmazása sokrétű: a műtéti érzéstelenítés során és az intenzív terápiában is. De sportolók szűrésére, terheléses próbákra, gyógyszerhatások vizsgálatára és új gyógyszerek bevezetésekor is alkalmazható, tehát mindenhol, ahol a keringési változások gyorsan kialakulhatnak.

— A világon mennyire ismert ez az eljárás?

— Harminc-harmincöt éve ismerik a módszert, de pontatlannak tartották Nyugat-Eu- rópában. Magyarországon egy új szoftvert fejlesztettek ki hozzá, amely rendelkezik egy korrekciós programmal, ez pontosabbá teszi a módszert. A számítástechnika fejlődése hozta magával ennek a módszernek a kifejlődését, másodpercek alatt adatokat nyerhetünk a keringésről: időben észlelhetjük a keringési változásokat és a korrekciókat időben és a szükséges módon tudjuk végrehajtani.

A jeruzsálemi konferencián is több előadás foglalkozott vele, ennek igazán örültünk, mert reméljük ez is segíti a világon való elterjedését.

— Hazánkban mennyire ismerik az eljárást?

— Kevéssé. Itt még inkább kardiológusok és belgyógyászok használják. Az aneszteziológusok közül nagyon kevesen. Mi elsőként kezdtünk az országban az anesztéziával ezzel foglalkoztunk. Ebben a témában tavaly megrendeztük az első országos konferenciát Dombóváron, jövőre tervezzük a másodikat.

— Mekkora az érdeklődés a módszer iránt?

— Szerencsére a szakma egyre inkább érdeklődik, mi pedig tovább folytatjuk kutatómunkánkat, azt vizsgáljuk, melyek azok a betegségcsoportok, amelyek megléte ése- tén nem javasoljuk az endoszkópos beavatkozást, hanem azt, hogy alkalmazzák a a hagyományos műtéti eljárást.

Hangyái