Tolnai Népújság, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-19 / 273. szám
2 »ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1994. november 19., szombat Béremelés csak létszámcsökkentéssel? Kérdőjelek Bomlik vagy javul? Bármilyen sokat beszéltek is államférfiak és politológusok az elmúlt pár évben a két szuperhatalom által uralt világrend lezárultáról, világos maradt: a nemzetközi helyzetet továbbra is erősen befolyásolja Moszkva és Washington viszonya. S ennek alakulása szempontjából intő jel volt a napokban a világhírű orosz Amerika-szakértő, Georgij Arbatov nyilatkozata arról, hogy a november elejei amerikai időközi választásokon tapasztalt konzervatív előretörés lehűléshez vezethet a kétoldalú kapcsolatokban, s félő, hogy mindkét oldalon a szélsőségesebb erők szava válhat hangsúlyosabbá. Igaza van-e a szakértőnek? E feltételezéssel természetesen lehet egyetérteni és lehet vitázni, de kétségtelen, hogy jó néhány téren szembeötlő a véleményeltérés a két főváros között, legyen szó akár a délszláv válság rendezéséről, akár az Irakkal szembeni szankciókról. De a sor folytatható a NATO - számunkra oly fontos - esetleges közép-európai ki- terjesztésével is. Figyelembe kell venni Oroszország nagyhatalmi szerepét, érzékenységét? Washington a jelek szerint bizonyos határok között hajlik erre. S lehet, hogy egy újabb, magas szintű eszmecsere beiktatása zavartalanabbá tenné a kölcsönös alkalmazkodást. Vajon erre a decemberi budapesti EBEÉ- csúcs szolgál helyszínül? A magyar diplomáciának is nem kis dicsőségére szolgálhatna egy ilyen „békítő tárgyalás" ezen a hagyományos földrajzi ütközőponton, a Kárpát-medencében. Sz. G. Ferenczy Europress Joker Rádió Dombóváron VÁLASZTÁSI HÍR A Független Kisgazdapárt, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja Tolna megyei szervezetei választási szerződést kötöttek közös megyei lista állítására, mind a 10.000 lélek- szám feletti, mind a 10.000 lé- lekszám alatti településeken. A Gordon távozott Florida felsóhajtott A Gordon nevű trópusi vihar csütörtök délutánra elhagyta Floridát, ám közben olyannyira erőre kapott, hogy a meterológiai intézetek kénytelen voltak hurrikánná előléptetni. Az óránként több mint százkilométeres sebességgel örvénylő mag az Atlanti-óceánon északkelet felé vette az útját. Florida érthető módon felsóhajtott, miután három napon át megszenvedte a trópusi vihart kísérő bődületes felhőszakadásokat és heves szélrohamokat. Hivatalos közlések szerint a vihar hat ember életét követelte az államban, és a jelentős pusztítást vitt végbe a mezőgazdaságban. Egyes becslések szerint a 320 miílió dollár értékűre becsült évi termés egynegyede odaveszett, aminek következtében valószínűleg az egész országban felszöknek majd a gyümölcs- és zöldségfélék árai a téli szezonban. Gordon november nyolcadikén, Nicaragua partjaitól indult el romboló útjára. Végigsöpört a karibi szigetvilágon - Haitin több mint ötszáz halálos áldozatot követelt a tombolása -, majd egy darabig elidőzött a Mexikói-öbölben, heves esőzésekkel és széllökésekkel ostromolva a floridai partokat. Szerdán rontott rá a szárazföldre, Tampa és Orlando magasságában. Miután átszelte Floridát, az Atlanti-óceán hullámaira vetette magát. Egyes előrejelzések szerint a hét végére elérheti a karolinai partvidék mentén húzódó homokdűnéket, az Outer Banks vidékét. (Folytatás az 1. oldalról.) Aztán csökkentek bevételek, a költségek viszont emelkedtek, amit az árkiegészítés sem tudott fedezni. A korábbi évek 11,5, majd 14,5 milliárdos veszteségével szemben az idén ez 28 milliárd forint. A költségeknek csupán a felét tudja megtermelni a vasút, így nincs meg a gazdasági egyensúly. Költségcsökkentő intézkedéseket hoztak, de ezekkel a vasút színvonalát csökkentették. Elfogytak a tartalékok, tehát következett 1991-től a létszámcsökkentés. Ennek következménye is a bevételek csökkenése lett. Ma már a MÁV elért oda, hogy a jelenlegi struktúrában nem lehet létszámot csökkenteni. Ekkor vetődött föl a hálózaj csökkentése, amiről a MÁV tudja, hogy ezt nem lehet meglépni. A mostani kormányhatározat két ütemben, az elsőben 1200 kilométer, a másodikban pedig 2000 kilométer vasutat határoz meg lezárni. Rigó Zoltán vezérigazgató véleménye szerint nem szabad „szabdalás- sal" kezdeni, annak ellenére, hogy a vasút gyenge forgalmú, hanem meg kell nézni, mi az, ami eddig a veszteséget okozta, hogyan lehet tovább üzemeltetni a vasutat és szükség van-e a mellékvonalakra. A vezérigazgató kijelentette: a kormányhatározat nem azt jelenti, hogy meg kell szüntetni vonalakat, elsőként felülvizsgálatot ír elő. A mellékvonalakból adódó veszteség - 6,5 milliárd - miA Save The Childrent az I. világháború után hozták létre a fiatalkorú háborús áldozatok megsegítésére. A szervezet jelenleg 25 válságövezetben működik, tanácsadással áll a lelki megrázkódtatásban szenvedő gyermekek rendelkezésére, kísérletet tesz családjuktól elszakadt gyermekek szüleinek felkutatására (akik száma több mint egymillió, közülük 100 ezer ruandai), illetve megpróbál megfelelő otthont találni az elárvult nimális a teljes, 28 milliárdhoz képes. Az igazi nagy veszteséget a fővonalak okozzák. Sok olyan vonal van, ami mögött nincs teljesítmény, amitől meg lehet szabadulni, amivel a költségek csökkennének. Az bizonyos, a jelenlegi helyzet nem fogadható el. Az üzleti tervben benne foglaltatik, hogy meg kell változtatni a bevételt, a költségnövekedést megállítani, s elérni, hogy a jelenleg szétnyíló olló összezáruljon. A MÁV vezérigazgatója a kormányhatározat második részét is részletesen elemezte: mit ad a kormány, s ezért mit vár. A hiteljóváírások, hitelgaranciák mellett 1995- ben 900 kilométert, 1996- 97-ben 3000 kilométer vasútvonalat kell felülvizsgálni, illetve a határozat 8 milliárd megtakarítást is előír. Szóba került az is, hogy a bértömeg nem emelkedhet, vagy gyermekeknek. Hosszú távon azonban a gyermekek támogatásának leghatékonyabb módja rávenni a nemzetközi közösséget, hogy működjön együtt a háborúk megelőzésében és hogy több fejlesztési segélyt nyújtson a természeti erőforrásokért egymás ellen harcoló országoknak. A jelentés egyben felszólítja a gazdagabb országokat, hogy hagyjanak fel a fegyverek szállításával a válságövezetekbe. csak úgy, hogy a létszámcsökkentésből adódó bérmaradvány osztható fel. Az üzleti tervet úgy készítették el, hogy a költségmegtakarításra helyileg találják meg a megfelelő módszert, és annak eredménye is az alapegységeknél maradjon. Ami biztosíték kell legyen, hogy a vezetőkkel szembeni követelményrendszert fokozottan megnövelik, a beosztottak lássák be a munkahelyi érdekeket is, a szakszervezeték pedig hosszútávra is gondoljanak. Versenyképes vasútat kell teremteni, de elsőként olyant, hogy megálljon a saját lábán, s fejlődjön. A fórum vitájában Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke elfogadhatatlannak tartotta azt, hogy nem kapnak az emberek béremelést, valamint a kollektív szerződés tervezetet. A kérése az volt, hogy a kezdeti nehézségek ellenére békésen - konfliktusok nélkül - oldják meg a problémát.- p.teri Fotó: degré Szabadlábon védekezhetnek Szabadlábon védekezhet az Agrobank Rt. két vezetője, miután a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken elutasította a Fővárosi Főügyészség indítványát, amely a két bankember előzetes letartóztatását kérte. Kunos Péter, az Agrobank Rt. vezérigazgatója és Kovács Mihály, a bank elnöke ellen az ORFK indított vizsgálatot vesztegetés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt. Vasárnap, november 20-án reggel 6 órakor kezdi meg műsorát Dombóvár és környéke első rádiója, a Joker Rádió. E napon - s ettől kezdődően minden nap - reggel (Folytatás az 1. oldalról.) formájú élet- és balesetbiztosítást, kedvező árú vállalati termékeket, illetve részvényeket is juttatnak a vállalatok. Nyugdíj-előtakarékossági rendszereket többnyire csak terveznek a vállalkozások. A legmagasabb jövedelmekkel a banki vezetők rendelkeznek, ezután következnek a kereskedelmi és szolgáltató cégek, és még ennél is alacsonyabbak a fizetések a termelő vállalatoknál. A bankok kedvező pozícióját az is magyarázza, hogy itt fizetnek ki a legelterjedtebben a teljesítménytől független, fix prémiumokat. A vállalatok többnyire évente egyszer emelnek fize6-től este 6 óráig a 91,4 MHz-s URH sávon sugároz a rádió információkat, friss híreket, riportokat, kívánságműsort, telefonos játékokat és sok-sok zenét. tést, alapvetően az inflációhoz igazodóan. Az emelést a külföldi vállalatok elsősorban a teljesítményekhez kötik, a magyar cégek viszont gyakrabban veszik figyelembe a dolgozó beosztását és vállalati tapasztalatát. A megkérdezett nagyvállalatok mintegy fele kidolgozott már valamilyen teljesítményértékelő rendszert. A nemzetközi részvételű vállalatoknál ez gyakoribb, és a rendszerek egységesebbek. A legnagyobb különbség, hogy a nemzetközi, vagy vegyes vállalatok egyharmada figyelembe veszi a konkurensei nyújtotta jövedelmeket, a magyar cégek azonban nem. (MTI) A kormányhatározat nem a vasútvonalak megszűntetését jelenti - hangsúlyozta Rigó Zoltán, vezérigazgató Háborús gyermekáldozatok A vállalati vezetők fizetése Eltemetett búcsúbor Bonyhádon Az idei búcsúfa sorsa bevégeztetett Immár harmadik éve, hogy Márton napján a bonyhádi Magyarországi Németek Házában működő egyesület megrendezi a búcsút, így történt ez az idén is. Egy héttel ezelőtt az egyesület a bonyhádi GJU-s fiatalokkal közösen fölelevenítve a hagyományokat, a népszokásokat, így a lam- pionos felvonulást, a búcsúfadíszítést, és a borgyűjtést. Nem maradhatott el a búcsúbál sem. Egy héttel a vidám mulatság után tegnap délután a GJU-s fiatalok összefogtak, és búcsút vettek a földíszített fától. A fáról leszedték annak díszét, a vörös és fehér boros üvegeket. Az üvegek tartalmának megkóstolása után az összegyűjtött búcsúborból megtöltöttek egy üveget, s azt a német ház kertjének földjébe jó mélyre elásták. Jövőre, a következő Márton-napi ünnepkor előássák azt, s megkóstolják, milyen is volt a termés.-pt- Fotó: degré Lemondott államtitkári tisztéről Jánosi György (Folytatás az 1. oldalról.) elkerülhető lett volna. Az ügy annyiban fontos számomra, hogy ennek kapcsán egyértelmű jelzést kaptam a lemondásom iránt megfogalmazódó igényről. Ilyen körülmények között nem tudom tovább vállalni a politikai államtitkári feladatokat. Az MSZP és a kormány oktatási programjának kidolgozásában jelentős szerepet vállaltam. így az abban megfogalmazott törekvések és ígéretek megvalósításáért személyes felelősséggel is tartozom. Ázoktól, akik egyetértettek ezzel a programmal, a megvalósításhoz ma már nem kapok megfelelő segítséget. Tisztában vagyok azzal, hogy minden téren rendkívül súlyos helyzetben van az ország. Ázt azonban mindenki elfogadta, hogy a felnövekvő generáció jövője érdekében ebben a helyzetben is áldozni kell az oktatásra. Ez nem tükröződik megfelelően sem a költségvetésben, sem az 1995-ös költségvetés tervezetében. így nem látok reményt arra, hogy az oktatási kormányprogramban megfogalmazottak szakmailag és politikailag elfogadható szinten megvalósuljanak, s legalább ugyanilyen elfogadható szinten teljesüljenek a szülők, a pedagógusok és az önkormányzatok jogos elvárásai. Az ennek nyomán várhatóan kialakuló helyzetért legjobb politikai belátásom ellenére sem tudok szakmai felelősséget vállalni. Nehezítik a helyzetet azok a tárcán belül szükségszerűen kialakuló politikai és szakmai viták is, amelyek a kormány- program alappillérein túl a napi konkrét ügyekben folynak a koalíciós partnerrel. Ezekben a vitákban nem kaptam megfelelő támogatást az MSZP vezető kormányzati tisztségviselőitől. így az amúgy is eszköztelen politikai államtitkári funkcióban a tárcának címzett kritikákra, a parlamenti interpellációkra és kérdésekre - amelyek megválaszolása az utóbbi időben döntő mértékben rám hárult - egyre nehezebben tudok nyugodt lelkiismerettel válaszolni. Iyen körülmények között szakmai meggyőződésem szerint nem tudom ellátni a politikai államtitkári funkciót, ezért arról lemondok. A felmentés időpontjának meghatározását miniszterelnök úr belátására bízom. A megjelölt időpontig igyekszem hivatali feladataimnak maradéktalanul eleget tenni." A szobor születése Melocco, a szerencsés Nemcsak mint szobrászt, hanem mint közéleti személyiséget is köszöntötte Melocco Miklóst dr. Gesztesi Tamás, a TIT Tolna Megyei Szervezetének elnöke Szek- szárdon, a Művészetek Házában. A neves vendég tegnap járt a megyeszékhelyen, ahol bevezetésként művészetfilozófiájával ismertette meg a hallgatóságot. Miként születik a szobor? - tette fel a kérdést, melyre a következőképpen válaszolt: elsősorban megrendelésre. A megrendelő általában született klasszicista, vonzódik a hagyományos ember vagy állat-ábrázolásokhoz. A XX. század különböző izmusai, ha mást nem is, annyit azért feltétlenül elértek, hogy ezen a téren újításokat vezettek be: a megismételhetetlen végpont Malevics alkotása, mely fekete mezőben fehér négyzetet, illetve fehér mezőben fekete négyzetet ábrázol. Saját személyéről szólva Melocco Miklós elmondta, hogy bizonyos értelemben szerencsésnek tartja magát, miután művei a helyükön maradtak. Igaz, más pályatársával ellentétben nem készített Lenin szobrokat...-szá-