Tolnai Népújság, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-02 / 258. szám
4 KÉPÚJSÁG DOMBÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE 1994. november 2., szerda Szociális körkép A legtöbb kérelmet Szakcs és Várong utasította el Az önkormányzatok költségvetésének része a szociális célra fordítható pénzösszeg. Ez természetesen községenként változó nagyságú, de a cél, amire költhetik, az többnyire megegyezik. A szakcsi, illetve a kocsolai önkormányzattól két kérdésre kértünk választ. Mégpedig arra, hogy az elmúlt négy évben mekkora volt a szociális keretük, s ezt az összeget milyen elvek, milyen szempontok szerint osztották föl. Liberális Lápafő Szakcs községhez, körjegyzőség lévén, önkormányzati- lag még két település, Várong és Lápafő is tartozik. Lássuk - Horváth Sándor körjegyző tájékoztatott bennünket - elsőként a számok tükrében, hogy ez községenként és évenként hogyan, s miként változott. A szociális keret 1991-ben Szak- cson 1 millió 518 ezer, Lápa- főn 973 ezer, míg Várongon 515 ezer forintot tett ki. 1992-ben Szakcson ez az ösz- szeg 1 millió 609 ezer, Lápafőn 1 millió 098, és Várongon 797 ezer forint volt. 1993-ban a szociális keret összege a korábbi évhez képest mindhárom településen megnőtt, mivel ekkor lépett életbe a jövedelempótló támogatás. Ennek alapján Szakcson 3 millió 227 ezer, Lápafőn 1 millió 416 ezer, Várongon 1 millió 490 ezer forint volt a szociális keret összege. Az idén pedig Szakcson 3 millió 678 ezerre, Lápafőn 1 miihó 357 ezerre, Várongon 1 millió 595 ezer forintra alakult. A segélyektől függően más-más szempontot kellett figyelembe venni az elbíráláskor. Ami alanyi jogon járt, azt az igénylő mindenképpen megkapta. Különösen a rendkívüli segélyek esetében éltek mérlegeléssel az ön- kormányzatok. A legtöbb kérelmet Szakcson és Várongon utasítottak el, ezzel szemben Lápafő önkormányzata volt a legliberálisabb. A körjegyzőség három önkormányzata közül egyetlen egy elutasított kérelem került bíróságra, ez is Szakosról, de a pert az önkormányzat nyerte meg. Még fontos megemlíteni, hogy a szociális keret tartalmazza a térítési díjakat is, melyeket a szülőktől az önkormányzatok vállaltak át. Az idei évben Lápafő és Várong a teljes összeget, míg Szakcs a térítési díjak 50 százalékát fizeti. 800 ezret nyert Kocsola Kocsola önkormányzatának segélykerete - Horváthné Tóth Valéria jegyzőasszony tájékoztatott bennünket - az ápolási díjat nem tartalmazza, erre a célra külön önkormányzati keret áll rendelkezésre. A segélykeret az elmúlt ciklusban az alábbiak szerint alakult: 1991-ben 1 millió 237 ezer, 1992-ben 1 millió 438 ezer forint állt az önkormányzat rendelkezésére. 1993-ban 2 millió 400 ezer forint volt a segélykeret összege. A teljességhez tartozik, hogy az 1993-as esztendőben 800 ezer forintot nyert az önkormányzat pályázaton, ezzel szemben az idén 200 ezret. 1994-ben 2 millió 154 ezer forint volt a szociális keret összege. A rendszeres segélyt a testület, míg a rendkívüli segélyeket a szociális bizottság állapította, illetve állapítja meg. / Étkezési hozzájárulás A gyermekek étkeztetését évek óta segíti az önkormányzat. A teljes összeget kevesen tudják kifizetni, mivel a községben a szülők 80 százaléka anyagilag hátrányos helyzetűnek számít. A napköziseknek, és óvodásoknak a térítési díjak a következőképpen alakulnak: a napköziseknek 20 forintot, a menzásnak 15 forintot, míg a nyugdíjasoknak 10 forintot térít az önkormányzat a lapunkban már korábban megjelent összegből, s a hiányzót a szülőknek kell megfizetni. Immár harmadik éve, hogy a gyermekeknek az önkormányzat vásárolja meg a tankönyveket. Ez az első évben, 1992- ben a keretből 70 ezret, 1993- ban 200 ezret jelentett, míg az idén 350 ezer forintot is elérte. Látogatóban Mosdóson Mosdóson, a Somogy Megyei Tüdő- és Szívkórházban nem csak a közeli Dombóvárról beutaltakkal, hanem Tolna megye sok más településéről érkező betegekkel is foglalkoznak. Az intézmény kardiológiai osztályán a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőket modem műszerek segítségével, alaposan felkészült szakemberek gyógyítják - tudtuk meg dr. Rostás Lászlótól, az osztály vezető főorvosától a közelmúltban Mosdóson rendezett regionális kardiológiai konferencián. Gottvald Károly egyik felvétele egy terheléspróba előtti ambulens vérnyomásmérő monitor rögzítését mutatja. A műszer 24 órán keresztül képes regisztrálni a beteg vérnyomását, s EKG görbéjét. Az osztály intenzív részlegéről készült a másik felvételünk. Legközelebb Dalmandon a Népújság Cukrászdából diszkont-ABC A családi háttér, a szülői segítség nélkül minden bizonnyal sokkal nehezebben indult volna minden. De ahhoz, hogy Dalmandon diszkont-ABC-t nyitott a kurdi Sajgó Csaba, nemcsak szülői és önkormányzati támogatás, hanem rátermettség, akaraterő is kellett. A kereskedői szakmát nem tanulta, tapasztalatot még Kurdon szerzett, amikor korábban szülői segítséggel kis vegyes boltot nyitott. Találkozásunkkor arról vall, hogyan is került Dal- mandra. — Úgy is mondhatom, az ötletet a Népújság adta, amikor a dombóvári áfészről olvastam egy cikket. Nem akartam megmaradni Kurdon, mert úgy éreztem, tovább kell lépni, s üzlethelyiséget kerestem. A dal- mandi cukrászdát a korábbi tulajdonosok eladásra hirdették meg. Megegyeztem velük, s így, akaratom ellenére kerültem Dalmandra. — Nyitás előtt szükség volt-e átalakításokra? — Igen, természetesen. Az épületet teljes egészében át kellett alakítani, sőt, egy ötször ötös raktárt is építettünk hozzá. Az áfésznek konkurenciát jelentettünk, s az emberek nagy várakozással várták az üzlet nyitását, ami ez év július 2-án volt. — A bolt mit nyújt a vásárlóknak, s milyen árakon? — A bolt kicsi, de mindenből van, ami kell. S ha éppen nincs, vagy elfogyott, minden nap megyek áruért és beszer- zem a hiányzó terméket. Áruinkat Dália-árakon kínáljuk. Ami új: a nyitás óta immár második alkalommal rendeztünk - a többféle vásárlási akció mellett - sorsjegyes akciót is, ami igen népszerű a vásárlók körében. Ez abból áll, hogy vásárláskor minden ezer forint után sorsjegyet adtunk. Október 30-án délelőtt sorsoltunk, az ötezer forint értékű Philips gőzölős vasalót Tu- kora Ferencné nyerte. — Milyen tervei vannak? — Mint az elején említettem, szeretek mindig tovább lépni, s mindig vannak terveim. Az üzlet előtt bőségesen van hely, s a közelben van az iskola, ide szeretnék a későbbiekben egy reggelizőt. Ez teljesen szeszmentes lesz, tejet, kakaót, teát, péksüteményt vásárolhatnak mind a gyerekek, mind a felnőttek. Az ötlet egyenlőre még gondolat szintjén van, a hogyan tovább még ezután következik. * Ami még a teljességhez tartozik, az az, hogy a közeljövőben a Népújság munkatársai ennek az üzletnek a vendégei lesznek, ahol szeretnénk találkozni a dalman- diakkal. Kérjük, figyeljék lapunkat, a dalmandi látogatásról időben tájékoztatjuk olvasóinkat. Jótékonysági bálok Dombóváron A hét végén, november 5-én, szombaton jótékony- sági bált rendeznek a dombóvári Molnár György Általános Iskola aulájában. A mulatságon a zenéről, s arról, hogy minenki jól érezze magát, a dombóvári Oázis szalonzenekar gondoskodik. Az este 20 órai kezdettel megrendezésre kerülő bál teljes bevételét a gondozó házban élő idős lakók, illetve a nyugdíjas klub tagjai szórakozására, programjaira fordítják majd. A belépőjegyet elővételben a Molnár György iskolában, az újdombóvári gondozási házban, valamint az önkormányzat családsegítő szolgálatánál vásárolhatják meg az érdeklődők. * Novemberben még egy jótékonysági bál lesz, mégpedig 26-án, 19 órai kezdettel az újdombóvári általános iskolában. A bál teljes bevételét az újdombóvári óvoda fűtésére fordítják. A bálon a kiváló hangulatról, a talpa- lávalóról a Philips zenekar gondoskodik. Aki hozzá kíván járulni az óvoda fűtéséhez azzal, hogy részt vesz a mulatságon, az elővételben az óvodában válthatja meg a belépőjegyet. A Vöröskereszt életéből Ruhavásár és akció A Magyar Vöröskereszt Dombóvár Város és Környéke Vezetősége november 2-án és 3-án ruhavásárt rendez a dombóvári iroda helyiségeiben. A két napon, tehát szerdán és csütörtökön bárki felkeresheti a városi vöröskeresztet és válogathat akár saját részre, vagy családja részére a ruhaneműkből. De nemcsak ruhafélét vásárolhatnak kedvezményesen, mert a vöröskereszt a már említett két napon paradicsompüréből, papírzsebkendőből és tisztasági betétből is akciót szervez. Hogy a bevételt mire fordítja a vöröskereszt? É kétnapos vásár során befolyt teljes bevételt a dombóvári városi vöröskereszt vezetősége ajándékok vásárlására költi. Ezeket az ajándékokat pedig a közeljövőben megrendezésre kerülő városi véradó ünnepségen adják át a véradóknak. Testületi ülés Szakcson November 3-án, csütörtökön 18 órakor Szakcson, a kul- túrházban tartja soron következő ülését az önkormányzat képviselő-testülete. Az ülés napirendi pontjai között szerepel Nagy János polgármester beszámolója, aki az ön- kormányzat négy év alatt végzett munkájáról tevékenységéről beszél. A továbbiakban Horváth Sándor jegyző tart tájékoztatót a módosított választójogi törvényről. A testületi ülést követően a képviselő-testület tagjai közmeghallgatás keretében válaszolnak a lakosság által feltett kérdésekre, valamint a felvetődő problémákra. E nap programjának, illetve a testületi ülés egyik fontos eseménye még, hogy Nagy János polgármester a község többszörös véradóinak ünnepélyes keretek között kitüntetéseket nyújt át. Gyújtsunk gyertyát, értük is Felvételeinket, melyekkel a halottakra kivártunk emlékezni, nemrégiben készítettük a szakcsi temetőben. A halottakért mi is gyújtottunk egy szál gyertyát! Emelkedtek a díjak Kocsolán Igen, mégpedig a szeszfőzési díjakat emelte meg a kocsolai önkormányzat a közelmúltban egy testületi ülés alkalmával hozott határozta alapján. Ez azt jelenti, hogy a főzetéskor eddig hektoliterfokonként 316 forintot kellett fizetni. A már említett összeg az adót is tartalmazta. Ezután viszont a főzetéskor hektoliter- fokonként 432 forintot kell fizetniük a gazdáknak. És ami még fontos, ebben az összegben is benne foglaltatik az adó, ami minden bizonnyal nem vigasztalja a gazdákat. Színházlátogató Pécsre A Pécsi Nemzeti Színház e heti programajánlata: E héten szerdán és pénteken tűzi műsorára a Pécsi Nemzeti Színház a Becket vagy Isten becsülete című darabot. Közben, csütörtökön a Tarelkin halála című művet mutatják be. Mindegyik előadás 19 órakor kezdődik. November 5-én, szombaton, illetve 6-án vasárnap a Sybill-t láthatja a színházba járó közönség. Mindkét napon két előadás is lesz, az egyik 15 órakor, míg a másik 19 órakor kezdődik. A Hor- vát Állami Népi Együttes november 7-én, hétfőn mutatkozik be a közönségnek 19 órai kezdettel. Kedden, november 8-án este 7 órakor a Becket vagy Isten becsülete című művet mutatják be a Nemzeti Színház művészei.