Tolnai Népújság, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-12 / 267. szám
NAGY SANYI NEM KÉR A SVÉDASZTALBÓL (7. oldal.) 1994. NOVEMBER 12. SZOMBAT ÁRA: 18,80 FORINT V. ÉVFOLYAM, 267. SZÁM Nem elegendő pénzt adni a vállalkozónak, tanácsot, információt is kell nyújtani neki, hogy a megkapott tőkét jól tudja hasznosítani. (Alapítvány a vállalkozókért című írásunkat az 5. oldalon olvashatják.) Jelentkezzenek a sértettek! Elfogták a szekszárdi szatírt Elfogták tegnap a szekszárdi rendőrkapitányság nyomozói a szekszárdi szatírt. Két hónapi megfeszített munka ért ezzel véget, mert azóta minden éjszaka az utcán voltak a nyomozók, részben a tettenérés reményében, részben pedig azért, hogy megvédjék a város lányait és asz- szonyait az újabb támadásoktól, illetve figyelemmel kísérték a számba jöhető gyanúsítottak mozgását. Dr. Soczó László, városi kapitány és a bűnmegelőzési alosztály vezetője Szijjártó István adtak tájékoztatást az eseményekről, kiemelve, hogy köszönik a rendőrök családtagjainak türelmét. (Folytatás a 2. oldalon.) Vízhiány Domhóvárott Átmosták a vezetéket Ismét átmosták fertőtlenítőszerrel tegnapelőtt estétől a dombóvári vízvezetéket, mert egyes vízmintákban még mindig akadt szalmonella. Többféle módon kérték meg a lakosságot arra, hogy a megadott időben nyissák ki, illetve mikor zárják el a csapokat. Tegnap több ezer lakás maradt víz nélkül, nem beszélve a gyermekintézményekről. Nagy volt a felháborodás amiatt, hogy nem figyelmeztették a lakosságot, tároljon annyi vizet, amennyire minimálisan szükség lehet a konyhában, fürdőszobában. Hetesi József főgépész szerint számítani lehetett a vízhiányra, amit az okoz, hogy kiürítették nemcsak a vezetékeket, hanem a tározókat is. (Folytatás a 2. oldalon.) Szekszárdi szociálpolitika Igények és lehetőségek A tapasztalatok és a statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy ma Magyarországon egyre nő azoknak a családoknak a száma, melyeknek megszokott életvitele, megélhetése válságba kerül. Jellemző-e ez a tendencia Szekszárdon is? Erről beszélgetünk Deli Istvánnak, a szekszárdi polgármesteri hivatal családvédelmi és szociálpolitikai csoportjának vezetőjével. — Az a két terület, mely a csoport elnevezésében szerepel, összefügg, vagy elkülönül munkájuk során? — A két terület legtöbbször összekapcsolódik, a kizárólag vagyoni jellegű ügyektől eltekintve. Jelenleg tizen dolgozunk itt, a tavalyi 15 ezer darabos ügyiratforgalom mutatja a nálunk megforduló ügyfelek és esetek nagy számát. Az eddigi adatok szerint idén is hasonló szám várható. (Folytatás a 3. oldalon.) A függőség megelőzése Tegnap délután két előadással folytatódott az EGÉSZ-SÉG Hónap rendezvénysorozata Tolnán. Dr. Czakó Kálmán Dániel, a művelődési minisztérium tanácsosa a függőséghez vezető eltérések megelőzéséről beszélt, ezt követően Mészárosné Fodor Klára dombóvári tanár „Segíts magadon agykontrollal" című előadását hallhatták az érdeklődők. A hónap 3. heti rendezvényeiről lapunk 4. oldalán olvashatnak. KEDDEN MUNKÁSFELVÉTEL. Bizony régen lehetett már annyi embert látni a Nagymá- nyoki Brikettgyárban, mint tegnap délután. A gyárat egyelőre bérleti szerződés alapján újraindító és üzemeltető fcarbo Seven Kft. ugyanis munkásgyűlést hívott össze kiértesítéses formában. A gyűlés célja az volt, hogy tájékoztassák a leendő dolgozók egy részét az üzem újraindításáról, illetve arról, hogy kedden reggel megkezdődik a már-már teljesen lepusztult gyárban a munkásfelvétel. (Folytatás a 3. oldalon.) (Fotó: Degré Gábor) RÖVIDEN Aki lemaradt a tegnap még adott lehetőségről, nem kell sokáig bánkódnia, hiszen hamarosan a megyeszékhely központjában megnyílik a Westel 900 GSM mintaterme. (3. oldal) Másfél éve él és dolgozik Vati V. József festőművész Faddon. Á szó nemes értelmében világfi, hiszen New Yorkban tán többen ismerik festményeit, mint lakhelyén. (4. oldal) Ide nem a Magyar Hirdetőbe jönnek be az emberek, hanem az ismerősöket keresik. Nálunk bárhová - újságokba, tévébe, rádióba - feladhat bárki hirdetést. (5. oldal) Az állampolgárok életszínvonalának romlásával egyre többen próbálkoznak jogosulatlan kereskedelmi tevékenység folytatásával jövedelemre szert tenni. (5. oldal) Az utak a gépkörbe vezettek A Magyarországi Német Gazdaszövetség az ősszel több szakmai utat is szervezett Németországba, egy jól működő mezőgazdaságba való betekintés, itthon is felhasználható tapasztalok átvétele céljából. Október végén a 19 megye földművelésügyi hivatala, két agráregyetem, valamint az FM által delegált résztvevők számára szerveztek „tanulmányi kirándulást". Az út konkrét célja a németországi gépkörök működésének tanulmányozása volt. Közbiztonsági osztály a Csapó-ban A palánki Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakközépiskola a Tolna Megyei Rendőrfőkapitánysággal közösen szeptember elsejétől közbiztonsági osztályt indít az intézményben. Ebből az alkalomból ma délelőtt 10 órától nyűt nap várja az érdeklődőket - a szülőket és a leendő diákokat - a helyi sportcsarnokban, ahol rendőrségi bemutató keretében, szakemberek segítségével ismerkedhetnek a tudnivalókkal, a követelményrendszerrel. Mint azt Kárpáti András, a német gazdaszövetség egyik vezetője, (és az első magyar gépkör elnöke) elmondta, az első nap az állattenyésztés és a gépkörök kapcsolatát volt hivatva bemutatni, különös tekintettel a hús feldolgozására és az értékesítési kapcsolatokra. A második nap mottója „a cukorrépaföldtől a zacskózott cukorig" lehetett volna. A szakemberek a cukorrépabegyűjtés rendszerét, a cukor feldolgozását tanulmányozták, pontosabban azt, hogy a gépkör hol és milyen formában kapcsolódik a folyamatokba. A harmadik napon meglátogattak egy szövetkezeti rendszerben működő, bioenergiát felhasználó takarmányszárítót, ami termesztett tritikálé elégetésével biztosítja a szükséges hőt. Mint Kárpáti András kifejtette, a Németországban működő szövetkezetek kimondottan az önkéntességen alapulnak, amelyekbe/ bői bármikor be és ki is lehet lépni, mindenféle negatív következmények nélkül. A német gazdák is felismerték az ilyesfajta szövetkezések erejét, hiszen akár 4-5 szövetkezetnek is tagjai egyszerre. (Folytatás a 3. oldalon.) Békési a gazdaságról A stabilizációs program következetes véghezvitelével jövőre meg lehet ismételni az idei gazdasági teljesítményt, s változatlanul kemény fiskális és monetáris politika mellett 1997-re megteremthető az esélye egy 3-5 százalék közötti tartós gazdasági növekedésnek - mondta Békési László pénzügyminiszter tegnap a Magyar Gazdasági Kamara székházában. Úgy vélte, a kivitel jövőre további 6-8 százalékkal bővíthető anélkül, hogy a veszteséges cégek támogatását növelni kellene. Az export növelésére esélyt ad, hogy Nyugat-Európában véget ért a gazdasági recesszió. A keleti piacokon megoldható, hogy ne hitelre, hanem barterkereskedelem útján bővülhessen az árucsere. Az MSZOSZ a privatizációról Az MSZOSZ szerint nem cél, hanem eszköz a privatizáció. Nem a költségvetési hiányt kell pótolnia a magánosításnak, hanem a technikai fejlesztést, a tőkebevonást, a foglalkoztatás javítását - így foglalta össze Vágó János alelnök a szövetségi tanács pénteki ülését követő sajótájékoztatón a szakszervezet legfőbb bázisait a privatizációról. A szövetség vitatja a készpénzes privatizációs technika elsődlegességét. Az Állami Vagyonkezelő részvénytársaság helyett állami vagyoniroda létrehozását szorgalmazzák. A vagyoniroda szerintük jobban megfelelne az állami akarat, a társadalmi kontroll érvényesítésének. A NAP HÍREIBŐL Sorkatonák leszerelése Csütörtökön 2 600 sorkatona szerelt le a Magyar Honvédség alakulataitól. A leszereltek között 500 tartalékos parancsnoki hallgató is volt, akik 9 hónapos szolgálatot teljesítettek. Á honvédségnél legközelebb november 23-án és 24-én lesz bevonulás. Banktörténeti tanácskozás A Magyar Nemzeti Bank 70 éves történetének tanulsága, hogy a pénzügyi stabilitás megköveteli a mindenkori kormánytól a szigorú keretek közötti gazdálkodást. A központi banknak pedig kellően függetlennek kell lennie, hogy ellent tudjon állni a pénzügyi kormányzat azon kísérleteinek, amelyekkel rá akarja szorítani a kormányzati költekezések finanszírozására. Mindezt Szapáry György, az MNB alelnöke hangoztatta azon a konferencián, amelyet pénteken Budapesten tartott az Európai Banktörténeti Társaság. Konferencia az ellenállásról A második világháború alatt és az azt követő években is sokan küzdöttek azért Magyarországon, hogy megmentsék a nemzet függetlenségét. Ez a küzdelem azonban a német, majd a szovjet hatalmi politika, a kétoldalú nyomás miatt nem sikerülhetett - mondotta Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke azon a pénteki tudományos konferencián, amelyet a háború alatti magyar nemzeti ellenállásról rendeztek a Hadtörténeti Múzeumban. Könyv: Parlamenti választások 1994 Parlamenti választások 1994 címmel kötetet jelentetett meg az Ozirisz-Századvég Kiadó. A kiadvány teljes részletességgel tartalmazza az országgyűlésiképviselő— választásokon született végleges eredményeket és elsőként tett kísérletet arra, hogy 1993 áprilisa és 1994 májusa között hétről hétre készült elemzések segítségével folyamatában mutassa be a választói vélemények változását, valamint a kampány és a választások eredményeinek különböző szempontok szerint történt értékelését. Aegon Gyermekrajzpályázat Magyar gyermekek végeztek az első két helyen azon a rajzpályázaton, amelyen az Aegon biztosítócsoport munkatársainak gyermekei vehettek részt 12 éves korig. Minden olyan országból volt pályázó, ahol az Aegonnak érdekeltsége van, ez pedig tucatnyi országot jelent. Milyen idő várható? Az elkövetkező egyhetes időszakban a Dunántúl déli felén kevés lesz a napsütés, inkább csak vasárnap délután, hétfőn délelőtt bukkan elő a Nap. Az időszak többi részében jobbára borult lesz az ég, illetve a felhőátvonulások mellett csak rövid időszakokra süt ki a Nap. Eleinte sokfelé várható eső, záporeső, a hegyekben havazás is előfordulhat, majd csökken a felhőzet, átmeneti száraz időszak következik. Hétfő délutántól ismét erősen megnövekszik a felhőzet, gyakorta lész eső, eleinte néhol ónos eső is előfordulhat. A hét vége felé ismét felszakadozik a felhőzet, a felhőátvonulásból már csak szórványos zápor, a hegyekben egy-egy futó hózápor valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte 3-7 fok, később -1, -4 fok, végül 2-5 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 3-7 fok, majd 1-5 fok, végül 6-9 fok között várható. Orvosmeteorológia Frontok vannak fölöttünk, hideg- és melegfont egyaránt, ezért furcsa és szokatlan jelenségeket észlelhetünk magunkon. Időnként szédülhetünk, néha akár kicsit rosz- szul is lehetünk, máskor viszont hirtelen tettrekésszé, frissé válunk.