Tolnai Népújság, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-02 / 258. szám
A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA (ELVILEG) CSÖKKENT (3. oldal.) 1994. NOVEMBER 2. SZERDA ÁRA: 18,80 FORINT V. ÉVFOLYAM, 258. SZÁM Novemberi meglepetésünk a TVr Extra olvasói számára a TVr Extra és a Gyöngy színes női hetilap közös nyereményjátéka. (A fődíj: Opel Corsa című írásunk a 7. oldalon található.) Pont került a koalíciós médiavita végére A legfontosabb szakmapolitikai kérdésekben pont került a koalíción belüli médiavita végére - jelentette ki Jánosi György, a kulturális tárca államtitkára, MSZP-s média- szakértő azon a kedd délutáni sajtótájékoztatón, amelyen Molnár Péter SZDSZ-es médiaszakértővel együtt ismertette a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvényjavaslatról aznap aláírt MSZP-SZDSZ-megállapodást. A politikusok hangsúlyozták: a médiatörvény-javaslatot mindenképpen még ebben az évben be kell nyújtani az Országgyűlés elé. Molnár Péter egy kérdésre válaszolva azt fejtegette: ha újabb koalíciós ellentét keletkezik, az a miniszterelnök felelőssége, s az SZDSZ szükségesnek tartja, hogy Horn Gyula nyilvánosan fejtse ki álláspontját a megállapodásról. Jánosi György annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a kormányfő elfogadja a megállapodást. Václav Havel tárgyalása Göncz Árpáddal Mind magyar, mind cseh részről szívesen látnák a gazdasági együttműködés erősödését - mondta Göncz Árpád köztársasági elnök, miután megbeszélést folytatott Václav Havellel, a Cseh Köztársaság hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett államfőjével. Mindketten igen fontosnak tartják a kulturális kapcsolatok szorosabbra fűzését is. Baja Ferenc tájékoztatója a termékdíjakról Nem az üzemanyag termékdíj játsza a meghatározó szerepet a benzin árának drasztikus emelésében. A benzinárban csupán 1,1 százalékot tesz ki a termékdíj, 73 százalékot a fogyasztási adó, az áfa, az útalap és 26 százalékot a termelői ár. Az üzemanyagok termékdíjából 1992- ben 0,8,1993-ban 1,5, idén 2,2 milliárd forint bevétel származott - közölte Baja Ferenc kömyetvédelmi és területfejlesztési miniszter a keddi sajtótájékoztatón. A termékdíjbevétel 75 százalékát pályázatok útján közvetlenül a közlekedés légszennyezését csökkentő korszerűsítésekre fordítják. A miniszter ismertette, hogy jól halad a hűtőszekrényekre, hűtőfolyadékokra, csomagolóanyagokra, gumiabroncsokra bevezetendő további termékdíjak előkészítése. EMLÉKEZNI KELL! Hat név szerepel azon a márványtáblán, amelyet tegnap avattak fel és áldottak meg Szekszárdon, a megyei rendőr-főkapitányság aulájában. Hat rendőr neve, akik szolgálatteljesítés közben vesztették életüket Tolna megyében az elmúlt években, évtizedekben, 1960-ig visszamenőleg. Az eseményen megjelent Priger József a megyei közgyűlés elnöke, öt egyház - a katolikus, a református, az evangélikus, a metodista és a baptista - lelkipásztora, valamint az elhunytak hozzátartozói. Beszédet dr. Berta Attila megyei rendőrfőkapitány mondott. - Emlékezni kell - hangsúlyozta -, mert az emlékezés apró győzelem a halál fölött. Elhelyezték a kegyelet virágait, a mécseseket, majd a főkapitány bejelentette, hogy ezentúl minden év novemberében tartanak hasonló kis emlékünnepséget ezen a helyen. (Wy) FOTÓ: ÓTÓS RÉKA RÖVIDEN Amfora szaküzlet nyílik Szekszárdon és Pakson, de nem csütörtökön, ahogy hétfői és keddi számunkban megjelent, hanem november 2-án, azaz ma. A cég hirdetését a 10. oldalon találják. Ahhoz, hogy Dalmandon diszkont abc-t nyitott a kurdi Sajgó Csaba, nemcsak szülői és önkormányzati támogatás, hanem rátermettség, akaraterő is kellett. (4. oldal.) November 1-től változik a fogyasztási adók többsége. (5. oldal.) A sportág kedvelői november 26-án ismét láthatnak izomtáncot a szekszárdi sportcsarnokban. (9. oldal.) A kitüntetés csaknem harminc éves munka és eredményes sporttevékenység elismerése. (9. oldal.) Egész évben két keréken A szekszárdi Babits Mihály Általános Iskolában mintegy 10 évig működött a testnevelés tagozat, amely igen jó eredményeket produkált, elég talán megemlíteni azt, hogy innen indult útjára a városban a súlyemelősport. Testvérvárosi zenészvendégek Pénteken érkezett és ma indul haza az a 45 tagú német zenészcsoport, mely három nagy sikerű koncertet adott Szekszárdon. A vendégek a partnervárosból, Bietig- heim-Bissingenből jöttek, vezetőjük dr. Franz Bachaus, az ottani zeneiskola igazgatója volt. A szekszárdi zeneiskolával már 5 éve tartanak rendszeres kapcsolatot. Mint ennek direktora Szily Lajos elmondta, a magyarok viszontlátogatá- sát '95 őszére tervezik. Aztán változott a helyzet, az iskolák egyre inkább magukra vannak utalva, fogy az állami támogatás, s a Ba- bits-nak is le kellett mondania a testnevelés tagozatról, a versenyeztetés plusz költségeit már nem bírná az intézmény. Ekkor született meg az egész tanévet átfogó túra-terv ötlete, hogy az ide járó gyerekek ne maradjanak sportolási lehetőség nélkül. Természetesen a versenysportról sem mondtak le, diákolimpiái jelleggel tovább él ezután is. Keresni kellett tehát egy olyan tömegsportra alkalmas tevékenységet, melybe a lehető legtöbb idák vonható be, s az egész tanévben folytatható. Lindauer Zoltán igazgató, Nagy István és Wéber Tamás testnevelők szervezésében és irányításával a túrakerékpározásra esett a választás. Igen sok gyereknek van ugyanis kerékpárja, méghozzá zömében a most divatos, mountain-bike típus, ami ideális a terepkerékpározásra. A városban ugyanis nem sok hely akad, ahol használni lehet ezeket a bringákat. S hogy azok a gyerekek se kerüljenek hátrányba, akiknek nincs kerékpárjuk, az iskola pályázott a nemzeti sportalaphoz, s a nyert összeget kerékpárvásárlásra fordították. (Folytatás a 3. oldalon.) Privatizációs stratégia a villamosenergia-iparban Előnyben a készpénz Vastagh Pál az állampolgári jogok biztosáról Az Állami Vagyonkezelő Rt. november közepére elkészíti és a kormány elé terjeszti a villamosenergia szektor privatizációs stratégiáját - jelentette be Kocsis István, az ÁV Rt. vagyonkezelési vezérigazgató-helyettese keddi sajtótájékoztatóján. A vagyonkezelő szervezet az elkészült dokumentumról még a héten tárgyal az ipari tárcával és az érdekképviseletekkel és ezt követően a jövő héten az ÁV Rt. igazgatósága is napirendjére tűzi a stratégia megvitatását. Az éjszaka elkészült a privatizációs törvénytervezet utolsó változata. A jogszabályt szerdán a gazdasági kabinet, csütörtökön pedig a kormány vitatja meg, így a tervezet várhatóan még novemberben a Parlament elé kerül. A törvényjavaslat szerint a privatizáció révén el kell érni, hogy a magántulajdon minél előbb meghatározóvá váljon a gazdaságban. Ennek érdekében szükség van a magánosítás gyorsítására, mégpedig ellenőrizhető, átlátható módon. A privatizáció alapvetően a tőkepiac segítségével szélesíthető. Az eladásoknál előnyben kell részesíteni a készpénzben történő fizetést. Minderről Farkas István, a Pénzügyminisztérium főcsoportfőnöke tájékoztatta kedden az újságírókat. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítás expozéjában Vastagh Pál igazságügy-miniszter hangsúlyozta: az előterjesztés célja az, hogy az állampolgári és kisebbségi jogok maradéktalanul teljesüljenek. Az alkotmányban két helyütt van szükség módosításra. Egyrészt az alaptörvényben megfogalmazott ombudsman intézményét több személyre - állampolgári-, kisebbségi jogok és adatvédelmi biztos - kell kiterjeszteni. Kihasználatlan németországi lehetőségek Mintegy 30 százalékban kihasználatlan maradt az elmúlt egy évben a németországi munkavállalási kontingens - hívja fel a figyelmet az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ). Emiatt a magyar vállalkozók összesen 188,8 millió német márka, azaz mintegy 13,2 milliárd forint várható forgalomtól estek el. Az ÉVOSZ úgy véli, hogy a kontingens kedvezőtlen kihasználtsága akkor kezdődött, amikor 1993-ban a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma megszüntette a szakmai érdekképviseleti szervezetek kontingensgazdálkodó tevékenységét, és azt hatósági jogkörbe vonta. A NAP HÍREIBŐL Minőségi hét A hazai minőségügy fejlesztésére 1995-ben 10 millió ECU áll rendelkezésre a Phare-program keretében, amelyet elsősorban a kisvállalkozások körében kívánnak oktatásra, továbbképzésre fordítani - jelentették be a Magyar Minőség Társaság keddi sajtótájékoztatóján, ahol egyúttal beszámoltak a november 6-tól 11-ig megrendezendő minőségi hét programjáról is. A tájékoztatón elmondták: november 7. és 9. között rendezik meg a minőségügyi nemzetközi konferenciát, amelyen hazai és külföldi szakemberek tartanak előadásokat a vállalatok minőségközpontú fejlődéséről. Biztonságtechnikai A bűnözés elleni küzdelem össztársadalmi jellegét, illetve a rendőrség és az ön- kormányzatok közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozta Kuncze Gábor belügyminiszter és Demszky Gábor főpolgármester kedden az 5. Nemzetközi Biztonságtechnikai, Vagyonvédelmi és Bankbiztonsági Konferencia megnyitóján. Informatikai stratégia Nemzeti informatikai stratégiai kezdeményezés kidolgozását kezdték meg a szakemberek. Ezt Bottka Sándor, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) alelnöke jelentette be kedden a magyar adatbázisforgalmazók IV. Nemzetközi Konferenciáján Budapesten. A kezdeményezés kidolgozására azért van szükség - mint azt az OMFB alelnöke hangsúlyozta -, hogy hazánk még hathatósabban kapcsolódhasson a nemzetközi informatikai trendekhez. Titkárnők konferenciája Forradalmi változások a titkárnői szakmában" címmel rendez szakmai tanácskozást november 18-19-én Budapesten a Magyar Titkárnők Országos Egyesülete a SOTE épületében. A konferencián elismert hazai és külföldi előadók elemzik a jövő titkárai és titkárnői számára szükséges új tudás- és készségbeli követelményeket. Kábeltelevíziós szakkiállítás A Független Magyar Kábeltelevízió Szakmai és Érdekvédelmi Kamarájának szervezésében Országos CATV és Satellite konferenciát és szakkiállítást rendeznek november 8-10. között a Villányi úti Konferenciaközpontban. A kábeltelevíziós konferencia előtti napon „Helyi önkormányzati választások" címmel szakmai szimpóziumot szerveznek. Külügyi ügyeink Magyarország üdvözli a napokban aláírt jordán-izraeli békeszerződést, amely hazánk megítélése szerint hozzájárul a közel-keleti térség tartós békéjének megteremtéséhez - hangzott el Szentiványi Gábor külügyi szóvivő szokásos keddi tájékoztatóján. Azt is elmondta: hazánk üdvözli azt a kezdeményezést is, amelyet Németország mint az Európai Unió soros elnöke tett. Ennek lényege, hogy az Európai Unió figyelemmel kíséri a kö- zép-kelet-európai folyamatokat, így a Magyarország és a Románia között az alapszerződés megkötése érdekében folytatott tárgyalásokat. A szóvivő ezzel pontosította azokat a sajtójelentéseket, miszerint Németország közvetítene a két ország között.