Tolnai Népújság, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-03 / 207. szám
16 KÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1994. szeptember 3., szombat Redgrave az elkötelezett? Hátat fordított az izraeli közönség a világhírű brit színésznőnek, Vanessa Redgrave-nek. Oly csekély mértékű volt az érdeklődés Brecht száműzetésben című előadóestjére, hogy a szervezők kénytelenek voltak lemondani az előadásokat. A színésznő két estén át szerepelt volna Haifában, ám a lehetséges 1600 belépőjegyből mindössze 150 kelt el. Az érdeklődés hiánya nem annak tudható be, hogy a haifaiak kevésbé szeretnék a színházat, mint a világ más tájékán: a tüntető távolmaradás mögött politikai okok húzódnak meg. A kitűnő színésznő ugyanis éveken át támogatta a Palesztin Felszabadítási Szervezetet, mely köztudottan Izrael legnagyobb ellenségének számított. Redgrave ennek ellenére újból ellátogat Izraelbe, bár nem színésznőként, hanem nézőként: a tervezett izraeli-arab koprodukcióban létrejövő Romeo és Júlia előadást szeretné megtekinteni. Ferenczy-Europress Richard Harris bevásárlókörúton A neves amerikai színész, Richard Harris nagy gondban van: megfelelő ajándékot keres jövendő menyének. E célból azonban nem London vagy New York elegáns üzleteit járja, hanem Marokkó piszkos és poros utcáit. A kiszemelt ajándék ugyanis egy birka és egy borjú lenne. Fia a 31 éves Jamie - menyasszonya ugyanis arab színésznő: Soumia Akaaboune. Az arab hagyományok szerint megtartandó, több napos ünnepség után a pár egy londoni anyakönyvi hivatalban is kimondja egymásnak a boldogító igent. Piros Christa Ferenczy Europress Costner, a sellő Az „utolsó aifterikai hőst", Kevin Costnert nem a szágul- dási, lovas- vagy ugrójelenetekben kell dublőrrel helyettesíteni, hanem a tengeren. Márpedig a 100 millió dolláros költséggel készülő Wa- terworld című tengeri eposz - magától értetődően - leginkább a vízen játszódik. A krónikus tengeri betegségben szenvedő 38 éves sztár sellőt alakít, pontosabban annak felsőtestét. Jön az új televíziós sorozat Az esküdtek beteget jelentenek Korzikán az emberölés bocsánatos bűn kavaró eset: a fővárosban, Ajaccióban olasz turistákkal szólalkozott össze két helyi fiatal. Veszekedés közben egyikük pisztolyt rántott, s tüzelni kezdett. Rafaellé Condemi a helyszínen meghalt, barátja, Andrea Arzuffi pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A tetteseknek hamar nyomukra akadt a rendőrség, s a minap mondták ki a jogerős ítéletet: egy év felfüggesztett börtön. De nem a gyilkosságért, hanem illegális fegyvertartásért! A franciák fel vannak háborodva, de a korzikaiak a szokásos érvekkel védik álláspontjukat: mit tehettek volna? Egy igazi korzikai nem tűrheti, hogy idegenek büntetlenül kötözködjenek vele? A korzikai joggyakorlathoz persze hozzátartozik, hogy az esküdteket gyakran megfenyegetik, így félelemből hoznak felmentő ítéletet. Sokan nem akarnak lelkiismeretük ellen dönteni, ezért Korzikán a világon a legmagasabb az utolsó pillanatban megbetegedő esküdtek aránya. A kulcs Egy tolvaj ellopta a holland királyi palota bejárati kapujának a kulcsát, de lelkiismerete szavára hallgatva visszaküldte - állítólag azért, mert aggódott az uralkodó biztonságáért. A 12 centiméter nagyságú kulcsot a zárban felejtették és a tolvaj azért vette magához, hogy „eldicsekedhessen azzal, hogy azok közül az asszonyok közül, akiknek a kulcsa nála van, az egyik Beatrix királynő". Máglyarakás, hamisítványokból Több, mint ezer elkobzott luxuscikk-hamisítványt égetett el máglyán a vámőrség Párizsban. Franciaországban három hónappal ezelőtt az áruk védelméről szóló törvényt fogadtak el, amely többek között a határon áthozott cikkek valódiságának ellenőrzését is előírja a vámhivataloknak. Korábban a hamisított órák, pólók, egyéb cikkek ellen csak maguk a gyártók harcoltak. Az vállalatok nyomozók tucatjait alkalmazták a másolatok felkutatására. Egyedül a az ékszergyáros Cartié - átszámítva - 600 millió forintot különít el évente az utánzatok származási helyének kiderítésére. Ma már nemcsak Délke- let-Ázsiából, hanem Itáliából és Spanyolországból is feltűnnek hamisítványok. A hivatalos szervek erőteljes fellépése segíti a vállalatok márkavédelmét, a luxustermékek gyártói azonban mégsem elégedettek a hivatalos támogatással. A hamisított áruk köre ugyanis rohamosan szélesedik, s az új cikkek forgalmazói is igénylik a védelmet. Ferenczy-Europress Woody folytatja Woody Allen - aki az utóbbi időkben botrányos családi életével legalább akkora hírnevet szerzett, mint korábban a filmjeivel - folytatja kapcsolatát örökbe fogadott lányával, Soon Yivel. Az 58 éves rendező a botrány után visszavonult, nemcsak filmet nem készített, hanem az emberek elől is elbújt. Most - úgy látszik - megelégelte New York-i lakása csöndjét és szerelmével, a 21 éves koreai lánnyal Londonba utazott. Itt az előkelő Dorchester hotelban szálltak meg, amit azonnal kiszimatoltak a botránylapok krónikásai. Fotósok egész sora leste a párt egész nap, így azt is megtudhatta a világ, hogy egy ízben a világhírű filmrendezővel, Robert Alt- mannal vacsoráztak együtt, illetve azt is, hogy az apaszerepet valami egészen másra felcserélő Woody szívesen kíséri Soon Yit bevásárlókörútjaira. Piros Christa Ferenczy Europress Michael Keaton Fején találta a telefon Újra hallat magáról Patty, vagyis Patricia Hearst, a sajtókirály unokája. Élete igazán nem volt eseménytelen. Először elrabolta egy városi gerilla-csoport, azután egy bank biztonsági berendezése videón örökítette meg, amint a korábbi túsz, társaival együtt részt vett egy rablásban. Mindennek számos körülménye - önként tette-e vagy kényszerből, mivel tudták rávenni és szerepeltek-e a zavaros ügyben érzelmi szálak - máig sem tisztázódhatott hitelesen, jóllehet több könyvet írtak a témáról. Később afféle háziőrizetbe került: szerelem szövődött új őrzőjével, s Bemard Shaw (nem az író, hanem testőr) felesége lett, két gyermekük született. Patty, aki időközben negyven éves, most váratlan pályamódosítással a felvevőgépek elé állt és szerepet vállalt John Waters Serial Mom című új filmjében. Egy olyan asszonyt játszik, aki szembeszáll a társadalmi szokásokkal s a történet csúcspontján, amikor egy egész város egy nemzeti gyásznapról emlékezik meg, tüntetőleg fehér cipőt visel a fekete helyett. Szenvedélyes vita robban ki közte s a Kathleen Turner alakította másik főszereplő között, aminek végén partnernője egy telefonkészülékkel mér halálos csapást a fejére. A színészi teljesítményről még nem jelent meg bírálat, de a szereplők személye alighanem jó reklám. Bár Franciaországhoz tartozik, Korzika sok szempontból állam az államban. Például a bíróságokon egészen más a joggyakorlat, mint az anyaországban. Főleg, ha gyilkosságról van szó. Az emberölést Korzikán gyakran bocsánatos bűnnek tartják, s olyan esetek, amelyekért Párizsban, vagy Bretagne-on sok éves börtön- büntetést szabnak ki, itt felmentéssel végződnek. Különösen akkor, ha a bíróság „jogos önbíráskodásnak" ítéli az esetet. A legfrissebb, vihart A néma révbe A Szerencsekerék című játék helyi változata fellelhető a világ szinte valamennyi nagyobb televíziójában. Ám egyiknek a műsorvezetője sem annyira ismert, mint Vanna White, aki az eredeti, az amerikai változatban mosolyog esténként átlag 43 millió nézőre. Mindenki ismeri az Államokban és a szerény, néma szerepért, amelyet esténként alakít - havi kétmillió dollárt visz haza, egyszerűen azért, mert szépségével és kedvességével a műsor nézésére és vásárlásra ösztönöz. Amire tapasztalatok szerint igazában csak a vonzó nő képes, a hasonló tulajdonságokkal rendelkező férfi bizonyíthatóan kevésbé. A szőke, jó alakú fiatalasz- szony eredetileg manökenként fehérneműt mutatott be, majd egy pályázaton felfigyeltek rá, mert kiválóan egyesíti az esti főműsoridőben sugárzott Szerencsekerékkel kapcsolatos elvárásokat: legyen a műsorban csinos nő, akiért bekapcsolják a tévét a férfiak, szépség jutott de ne legyen túl szexis, mert akkor a műsor ellen hangolják a nőket. Vanna vonzó, de a szolid, házias szépséget testesíti meg, így mindenki elfogadja - vélik a mindenható reklámszakértők. A szolidnak látszó Vanna White-ra felfigyelt már Sylvester Stallone és Warren Beatty, de kap emellett hetente vagy ezer levelet ismeretlen rajongóitól is. Sokakat ejt ámulatba, amint néhány percig eltopog a nagy betűket rejtő tábla előtt, kifordítja a mezőket és kecsesen tapsol, miközben a versenyzők a szerencse kerekét forgatják. A maga részéről nem csak az élvonalbeli színésznőnek megfelelő keresettel, de házassággal is bebiztosította saját szerencséjét. Miután első vőlegénye öngyilkos lett, a második repülőgép-szerencsétlenség áldozata, a harmadik célba jutott: a boldog kiválasztott hollywoodi étteremtulajdonos, akinek a nyáron Vanna már szült is - egy kisfiút. A harmadik Batman-film, a Batman forever főszereplője ezúttal nem Michael Keaton lesz, aki az előző kettőben alakította a denevérembert. A sztár maga mondta le a szerepet, mivel kért gázsiját - 10 millió dollárt - a producerek nem voltak hajlandók megadni. (FEB-fotó) iák., fgBjy Az amerikai tévénézők régi kedvence a General Hospital tv-szappanopera. A hírek szerint a magyar televízió tárgyalásokat folytat a sorozat megvételéről. Képünkön a sorozat három főszereplője: Rena Sofer, Mary Beth és Wallace Kurth. (FEB-fotó) Gyilkosság áldozata az „öngyilkos" sportember? Szenzációs fejlemény az Ocana-ügyben! A legnagyobb ügynökségek röpítették világgá a hírt, a világhírű kerékpárversenyző Luis Ocana öngyilkos lett! Mindez még május 19.-én történt, amikor is a negyvennyolc éves férfit Bordeaux melletti szőlőjében fejében golyóval holtan találták. Felesége riadóztatta akkor a rendőrséget. Most az ügyben váratlan fordulat következett be. Ocana testvére, Antoine kijelentette: „Luis feleségén kívül senki sem tudja még csak elképzelni sem, hogy öngyilkosságot követett volna el a fivérem. Ezért bírósághoz fordulunk és feljelentést teszünk ismeretlen tettes ellen. Testvérem nem volt beteg, anyagi gondjai sem voltak és semmi oka sem volt az öngyilkosságra". Ocana öt testvére, anyja és fia, Jean-Louis meg van győződve arról, kizárt dolog, hogy Luis öngyilkos lett volna. Nem mondják ki nyütan, de azt gondolják, hogy Luist felesége tette el láb alól. Egyrészt a golyó bal oldalról hatolt be a fejbe és a férfi jobbkezes volt. Feleségével, bár ugyanabban a házban laktak, nem éltek együtt, nem is beszéltek egymással. Ráadásul a férfinek volt egy új barátnője. A szőlő jó tizenötmillió frankot ér. Senki sem hiszi tehát, hogy öngyilkosság áldozata lett. Ä vizsgálatok pedig elhúzódtak. Lassan nyugtalan lett a rokonság, hogy feledésbe merül a dolog. A sportoló tetemét pár nappal a haláleset után elhamvasztották, de szerencsére a hatóság csináltatott egy látleletet. Ez a vizsgálóbíró rendelkezésére áll. Ferenczy-Europress