Tolnai Népújság, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-24 / 225. szám
4 »ÚJSÁG TOLNA ES KORNYÉKÉ 1994. szeptember 24., szombat Megszűnik az igazgatásrendészet Tolnán Egy lépés hátra a haladás érdekében? Megbízható forrásból arról értesültünk, hogy mégis bekövetkezik az, ami ellen pedig a tolnai rendőrőrs parancsnoka három éven át harcolt: megszűnik az őrs igazgatásrendészeti csoportja. A döntés következtében a Tolna környéki régió - Tolna, Mözs, Fadd, Bogyiszló, Fácánkert, Dombori - polgárainak újra Szekszárdra kell utazniuk, ha személyi igazolvánnyal, gépkocsival, (rendszámmal, forgalmival) kapcsolatos ügyeiket intézni szeretnék. A változás hátteréről dr. Soczó László szekszárdi rendőrkapitányt kérdeztük. — A hír igaz, november elsejével megszűnik az igazgatásrendészeti csoport Tolnán - közölte a kapitány. — Ugyanis hamarosan új, számítógépes közlekedés-igazgatási ügyfeldolgozó rendszer lép működésbe, az egész országban. — Melyek azok az indokok, amelyek a tolnai csoport működése ellen szólnak. ? — Az új rendszer létrehozásának feltételeit anyagilag nem tudjuk , biztosítani. Ez ugyanis nemcsak számítógép-, hanem összeköttetés-kérdés is. — A tolnaiaktól azt hallottam, hogy valószínűleg elő tudnák teremteni az összeget, vállalkozói segítséggel. — A pénz csak az egyik szempont. A másik szakmai érv, hogy a rendőrségen belül rendkívüli módon nőttek a munkafeladatok az igazgatás- rendészet területén, ehhez viszont plusz létszámot nem vehetünk igénybe. Több olyan igazgatásrendészeti feladat van, amelyet a Tolna környéki polgárok esetében jelenleg is a szekszárdi kapitányság végez. Ezt a munkát a tolnai őrsön dolgozó 4 fős csoport nem győzné. Szervezeti ésszerűsítésre van szükség. Fontos szempont továbbá, hogy jelenleg mind Tolnán, mind Szek- szárdon nem megfelelőek az elhelyezési körülmények. Az átszervezés viszont azzal is jár, hogy Szekszárdon egy európai színvonalú igazgatás- rendészeti objektum is el fog készülni. A legfőbb szakmai érv viszont az, hogy a közlekedés-igazgatásrendészeti munkához egységes ügyfeldolgozó rendszer szükségeltetik. Ezt nem lehet szétszabdalni. Nincs más választásunk. — Tehát panasz nem merült fel a tolnai „igrend." csopprt munkájával kapcsolatban? — Nem. Jól dolgoztak. — Mi lesz az ő sorsuk? — Egy hölgy Tolnán marad, hárman pedig Szekszárdon fognak dolgozni. Hogy mit, az később dől el. — Ebből az derül ki, hogy kevesebben lesznek a megnövekedett feladatokra. — Az egységesítés lehetővé teszi, hogy jobb hatásfokkal tudjunk dolgozni. — Az új rendszer ezek szerint november elsejével működni fog? — Nem. Azt nem tudom megmondani, mikortól működik majd. De ki kellett tűznünk egy határidőt. A jelenlegi rendszer már most sem működik jól. — Úgy hírlik, egy-két éven belül kapitányság lesz Tolnán. Akkor viszont újra visszakerül az „igrend." a városba ... — A tolnai kapitányságra ne vegyünk mérget. Ha mégis megvalósul, akkor természetesen „igrend." is lesz. De létszámfejlesztés nem, sőt esetleg inkább csökkentés várható. A jelenlegi viszonyok közepette viszont nem tudjuk fenntartani a tolnai csoportot, mert gyakorlatilag működés- képtelenné válna az igazgatásrendészet. — Gondoltak-e arra, hogy ez az intézkedés több tízezer embernek okoz majd gondot, akiknek ezentúl újra Szekszárdra kell járniuk ügyet intézni? — Nagyon jól érzem ennek a felelősségét, eddig is a lakosság szempontjait figyelembe véve halogattuk ezt az intézkedést. Ám azt hiszem, még mindig jobb egy kulturált ügyintézés Szekszárdon, mint az eddigi félmegoldás. Higgye el, nem volt ez könnyű döntés. sk Az Elátkozott Riasztó A tolnai városközpont, (tol- naiasan: sziti) lakóit mostanában módszeresen üldözi a balsors. Nem elég, hogy a település gépkocsival és motorkerékpárral rendelkező aranyifjoncainak ez a térség a kedvenc motorbömböltető, fékcsikorgató, bravúrmutatványokra késztető garázdálko- dási körzete; hogy pont ezt a helyet találják a legalkalmasabbnak a szórakozóhelyekről záróra után kiszorult vendégek hangulatos beszélgetéseik, olykor az éjszakába történő beleüvöltözéseik lebonyolítására. Nem, mindezek tetejébe az idén nyáron újabb csapás zúdult a „belvárosiakra": az Elátkozott Riasztó. Történt ugyanis, hogy a központ közepén fekvő, 11. számú ABC - népies nevén „tizi" - védelmére vagyonvédelmi csúcstechnikát szereltetett fel a tulajdonos, amely egy riasztókészülék formájában jelenítődött meg. Minden rendben is ment elég sokáig, mígnem aztán a Riasztó működésbe nem lépett egy nyár eleji, andalító éjszakán. Lett is haddelhadd. Á Riasztó ugyanis becsülettel helytállt, földöntúli hangokkal adta tudtára a népeknek, hogy valami nem stimmel a bolt környékén. (Álljon itt néhány, a közelben lakók szájából elhangzott, a riasztó hangjára utaló jelző: „iszonytató, sivító hang", „borzalmas", „velőt- rázó", „rettenetes".) A népi legenda szerint ezen az éjszakán valaki - felriadása utáni első mérgében - a Tolnai Népújságban nem idézhető szavakkal úgymond „elátkozta" a Riasztót, amely amúgy is eléggé érzékeny lelkületű volt, ezt követően viszont - az átok hatására - már szinte a szellő rezdülésére is bekapcsolódott. A következő éjszakától tehát kezdetét vette a tolnai lidércnyomás, a városközpontra rászabadult a Gonosz. A helyzet érzékeltetése céljából szerepeljen itt a Riasztó néhány nyári csúcsteljesítménye: 2 hét alatt 11 riasztás; egy éjszaka alatt 3 riasztás; kisebb szünetekkel tarkítva 4 és fél órán át történő riasztás. És soha egy tolvaj, betörő, esetleg egy rablási kísérlet, de még csak egy részeg duhaj sem. Ä tizenegyes dolgozói mindannyiszor álmukból felverve, a rendőrségi ügyelet meg lélekszakadva, de semmi. A tolnai zsaruk ugyan cáfolják, de jellemző, hogy a szájhagyomány szerint volt olyan eset, amikor a rendőröknek fizikai erőszakot kellett alkalmazniuk a Riasztó ellen a csendháborítás megszüntetése érdekében. (Képzelhetjük, milyen hatással volt ez az amúgy is labilis idegzetű Riasztóra.) Nem beszélve arról, hogy olyan eset is előfordult, amikor a 11-es dolgozói egyszerűen kikapcsolták, (arculcsa- pással felérő sértés!) és inkább őrködtek egész éjszaka, csak ne kelljen állandóan kiugrálniuk az ágyukból. A környék lakóiban ezenközben furcsa reflexek alakultak ki. Amikor éjszakánként megszólal a Riasztó, először szörnyű szitkokat szűrnek fogaik között, később feljelentéssel fenyegetik magukban a Riasztó tulajdonosát, de az már rég nem jut eszükbe, hogy megnézzék, véletlenül nem épp most rámolják-e ki az üzletet. (Hiába, ha valaki egyfolytában farkast kiált...) És kezdenek arra a paradox meggyőződésre jutni, hogy egy riasztó akkor működik jól, amikor nem működik. A nyári rémálom után az Elátkozott Riasztó sokáig magába roskadva hallgatott. Ám a napokban újra belebömbölte érzékeny lelkének minden panaszát a tolnai éjszakába. Felszerelője, és szervizelője, egy bonyhádi cég szerint egészen biztos, hogy nem műszaki meghibásodás okozza a vaklármát. Hát persze, hogy nem. A környéken lakók régóta tudják: a Riasztó „el van átkozva". sk A legendás '69-esek Minden évfolyam legendás. Főképp azok szemében, akik „akkor" végeztek. Most a legendás '69-es évfolyam 25 éves találkozójára került sor a tolnai gimnáziumban. Eljöttek az ások, a bések és a cések is, majdnem teljes létszámban. Az Alma Materben gyülekeztek, majd a Pajtás Étteremben vacsoráztak - családtagokkal, kísérőkkel együtt -, ahol nyolcvan teríték várta őket. Volt közöttük érettségizett szakmunkás, katonatiszt, és polgármester. Volt aki Merce- dessel jött, volt aki Trabanttal, s akadt, aki gyalogszerrel. Sokfelé sodorta őket az élet - a térben. Az időben viszont mindahányan ugyanott tartanak: 25 éve ballagtak.-Wy- Fotó: Kövesdi János Jelmondatuk: „Együtt a szeretetben" Az 1. c Beindult Tolnán is a katolikus iskola. Igaz még csak egyetlen osztály - az 1. c - jelzi létét, de ha a várakozások beigazolódnak, s minden évben jelentkezik elég gyermek e szakra, akkor hamarosan valóban önálló intézménnyé nőhet a tanoda. Az 1. c-be 10 lány és 3 fiúcska jár, osztály- főnökük Saramó Zsuzsa, vele beszélgettem. — Már 15 éve tanítok Tolnán - mondta -, s most olyan változás történt az életemben, amire mindig is vágytam. Mint hívő embert, inspirált a feladat. Tudom, hogy bizonyítanom kell, nemcsak másoknak, de önmagámnak is, hogy méltó vagyok rá. — Ugye nemcsak imádkozniuk kell az 1. c-ben? — Természetesen az oktatási feladat ugyanaz, mint a nem keresztény osztályokban: megtanítjuk írni, olvasni, számolni a gyerekeket. Csak egy kissé más szellemben, szeretetre nevelve próbáljuk tenni ezt. Szeressék a hitet, egymást, embertársaikat és a tudást. Legyenek becsületesek, tisztelettudók, engedékenyek, jóságosak. Jelmondatunk: „Együtt a szeretetben". Mindezt persze csak fokozatosan tudjuk megvalósítani, hiszen néhány gyerek nem hitét gyakorló családból érkezett, s őket először fel kell zárkóztatni. A bensőséges, önzetlen légkör kialakítása érzésem szerint már megtörtént. A napot rövid közös áhítattal kezdjük, imával, énekkel, a tervezett jó cselekedetek megbeszélésével, aztán következik a szokásos tananyag. Hittan óránk hetente kettő van, amit keresztény osztály Lendvai István apát úr tart, aki szintén közvetlen, szinte baráti viszonyban van a gyerekekkel. így dolgozunk, s vasárnap, aki teheti részt vesz a szentmisén, szüleivel együtt. — Sosem csattan el egy-egy füles? r — Én nem vagyok annak a híve. Jó szóval, szeretettel igyekszem megnyerni őket. — Van valami követendő példa, előírás egy induló egyházi iskola pedagógusa számára? — Mi a siklósi egyházi iskola tapasztalatait tanulmányoztuk, s hasznosítjuk. Ott már negyedik éve megy ez a fajta oktatás. — Bekapcsolódnak a szülők is a munkába? — A családokkal is újszerű kapcsolatokat próbálunk építeni. Közös kirándulásokat, és az egyházi ünnepek közös megtartását tervezzük, melyekre műsorral készülnek majd a gyerekek. De sokat tettek a szülők az osztály berendezéséért, vagy épp a felszereléséért is. — Saramó Zsuzsa életében most megvalósult egy álom? — Igen, a keresztény szellemű oktatás és nevelés, a keresztény értékek kihangsúlyozása mindig is közel állt hozzám. A jóság, a tisztaság, a hit csírái mindegyik gyermekben ottvannak, s ezeket szeretném napfényre segíteni, tovább fejleszteni. Wessely Fotó: Gottvald Károly „Mi tagadás, szegényen élünk” Hat éve már, hogy a szed- resi Fábián Ferenc házat vett. Régi parasztházat, melyet jócskán megviselt az idő. A három gyereknek és a szülőknek a szoba-konyha szűkösnek bizonyult. — Részben már túl voltunk a nehezén - mondja a férj -, mert a '88-ban OTP-re vett házunkat a „mizéria" idején kifizettük. Ekkor született az a döntésünk, hogy bontani és építeni is kell, a gyerekek miatt. Beszereztem a szükséges engedélyeket '91-re. Már induláskor is szép summának bizonyult a költségvetés a maga hétszázezrével, de a szocpol. igénybevételével sikerült elindulni. Előtte természetesen a szükséges kálvária-járás ... De végül is kaptunk hitelt. Miben bíztam? Csak magamban! Szakmailag nem vagyok teljesen analfabéta, mert valamikor kőműves mester mellett dolgoztam. Ami ott rámragadt, nagyon jól tudom hasznosítani. Szinte teljesen egyedül végeztem az alapozást, a belső vakolást, a betongerendák rakását, a padlástér betonozását. Így tudtam spórolni, muszáj volt, mert már két éve munkanélküli vagyok. A nejem hivatásos anya volt, tíz hónapig, ez év januárjától már nem. — Miből élnek? — A családi pótlék három gyerekre, az önkormányzati támogatás és a kisfiam után kapott árvaellátás minden jövedelmünk. Ezért aztán bontási anyagot is felhasználtam az építkezésen - gerendát, lécet, ablakot, ajtót. Most már jócskán be is laktuk az 5x3,5 méteres szobát, s a gyerekek minden öröme a szépen csempézett, boltíves fürdőszoba. Még a régi épületen is van reparálni való, aztán jön a külső vakolás. Decemberig mindennel készen kell lenni. — Ha elfogy a pénzünk, akkor kérünk kölcsön. A jó szomszédaink mindig segítenek, de meg is adtuk mindig a tartozást - kapcsolódik a beszélgetésbe a feleség. — Mitagadás, szegényen élünk. A három gyereknek szükséges iskolai füzeteket is hitelben vettem a papírboltostól. Csak most tudtam kifizetni a 4.800 forintot. Amikor másnál ünnep van, nálunk semmi. Még szerencse, hogy nem követelőzők a gyerekek. A vasárnapi búcsúba sem merem elengedni őket, mert csak fáj a szomorú szívük. A tavalyi karácsonyt is egy fillér nélkül vártuk. Húszadikán kapjuk meg az árvaságit, de már annak a pénznek is helye van. Amíg a férjem dolgozott, soha egy forintot sem kértünk senkitől. Tanévkezdésre a takarékból vettünk fel pénzt, s azt részleteiben kifizetgettük. Itt még ma is van tartozásunk. Az esedékes „bevételekből" mire kifizetem a részletet, a vizet, a villanyt, meg a három gyerek napközijét, könnyű leszámolni, hogy mi marad - meséli az anya nagy szomorúsággal. Az udvar közepén földkupac a készülő emésztőgödörből, amit egy hites mester segítségével most tégláznak. Sóder is van, meg homok. Odább a bontás hasznavehetetlen maradványai, tűzre- való. Búcsúzóul mondja a férj: — A fiatalok még ilyen helyzetben se keseredjenek el, vágjanak neki az építkezésnek, mert a gyerekeikért teszik! Csak legyen kitartásuk! Ilyen nagy optimizmus és kitartás láttán elszorul az ember szíve ... Konrád László Újabb lehetőség kínálkozik a pozitív újságírás gyakorlására, most, amikor egy eredményről számolhatunk be. Az eredmény a tolnai gimnáziummal szemben lévő, Bajcsy-Zsi- linszky utcai ingatlan masszív téglakerítése. Bizonyára emlékeznek rá olvasóink - kétszer is írtunk róla -, hogy az épület Kerítés: van! melletti telek, mivel az azon lévő sarokházat lebontották, közterületté vált - a szó azon értelmében, hogy immár bárki szabadon kószálhat, kutyát sétáltathat, autót parkoltathat ott. E közterülettől a kérdéses ingatlant mindeddig csupán egy nád- palló-kerítés választotta el, mely sem esztétikusnak, sem biztonságosnak nem volt nevezhető. Most változás történt, szép, vakolattal ellátott, stabil kerítés került a rozoga nádsövény helyére. Legyünk őszinték: ráférnek az ilyen változások Tolna központjára! - Wy -
