Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-06 / 184. szám
1994. augusztus 6., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN «ÚJSÁG 11 Rejtett értékeink Megyénk emlékei Petőfi Sándorról Egy kiállítás képei között tallózva Az igazi nagy szellemeknek csupán papíron létezik szülőhelyük: valójában minden táj, ahol megfordultak, minden hatás, amely bennük nemesült gondolattá, hatott egyéniségükre, tükröződik alkotásaikban. Nincs ez másként Petőfi Sándorral sem. Száztíz esztendeje, 1884. augusztus 10-én avatták fel Sárszentlőrincen Petőfi emléktábláit: egyet egykori gimnáziuma, egyet pedig hajdani szállása falán. Sántha Károly lekész tudósításában elmondotta a Vasárnapi Újság hasábjain, hogy „Az augusztus 9-iki nagy vihar s nagy eső után fölvirradt reggelen közel - s távolról sokan gyűltek ösz- sze Szent-Lőrinczre. Egyszerű földmívesek, mesteremberek, gazdatisztek, lelkészek, tanítók, grófok és bárók, szegény nők és úrihölgyek, fiatalok és aggok jöttek el a költőnek megadni a tiszteletet. A papi udvaron összegyülekezvén, kolostorok sorra elnéptelenedtek. A király ekkor a délvidékről, a török elől menekülőket, a Szent Gergely bencés kolostor szerzeteseit és apátját fogadta be ide Cikádorba. Az 1470-es évek végén pedig a bátai bencés apátságnak adományozta Cikádort. így élte meg a török hódoltságot. Három stílus emlékei — Mindennek milyen nyomait találták munkájuk során? - kérdezem ismét dr. Valter Ilonát, de már késő délután, s nem a templomkertben, hanem a katolikus plébánia egyik szobájában, ahol az ásatás heteiben lakik. Látszik, hogy igencsak kimerült, néhány percnyi pihenő után mégis türelmes alapossággal mutatja, magyarázza mi minden került elő a templomkertben és a kerítésen kívül álló 48-as emlékmű mellett húzódó árkokból. — Szent Bemát, a ciszterci rend egyik alapítója szigorú építési szabályokat írt elő. A templomok alaprajzának latin kereszt alakúnak kellett lennie egyenes szentélyzáródással, keresztházzal. Négyzet alapú kerengő csatlakozott hozzá, a déli oldalán kolostor, majd gazdasági épületek. Ilyen alaprajzot kerestünk - és talál10 óra után megszólaltak a harangok, dörögtek a mozsarak s a Rákóczi-induló mellett mentünk a régi iskolaépülethez, melyben a kis Petrovics 1832/3-ban mint első osztályú gimnáziumi tanuló Lehr András kedves s általa mindig szeretettel emlegetett tanárától tanulgatta Horác(ius) nyelvét." Ha valaki azt hinné azonban, hogy valóban ez az első emlék, ami a költőt megyénk- hez kapcsolja, bizonyára tévedne: első tanítója, Ujváry József volt, akitől jellegzetesen szép írását is elsajátította, ekkor még élt megyénkben. Az agg tanító, aki ötvenöt évet töltött el a pályán, előbb Kaj- dacson alapított iskolát, majd Gerjenben építtetett lelkészi lakot, templomot és tanulóházat. Szívesen emlékezett a Szekszárdon dolgozó Eötvös Károly Lajosnak (a Kis világ avagy legújabb Flóri könyve szerzőjének) arra, hogy mitunk. Előkerült a déli és északi mellékhajófal, a boltozatos mennyezetet tartó pillérek alapjai közül kettő és a kerengő egyik sarka. Ahol le tudtunk menni a bolygatatlan altalajig, ott agyagba rakott nagy kövekből készült alapozást találtunk és szép quader- sor, azaz négyszögűre faragott kősor van felette, különben meg téglafal. Ez egészen bizonyosan az 1142-es, vagyis a legrégibb magyarországi ciszterci templom alapja. A korai román kori falon aztán egy gótikus ráfalazást találtunk, s gótikusnak határoztam meg azt a téglasírt is, amit rögtön a második napon feltártunk. Ez egy kb. száznyolcvan centi magas nő csontváza volt, az ü- lető valószínűleg az apátság egyik jótevője lehetett, hogy ilyen előkelő helyre, a főhajóba temették. Előkerült szép gótikus téglapadló is, fel se bontjuk, meghagyjuk az idők végezetéig. A XIV. századból szintén egy nagyarányú átépítés nyomán találtuk. — Az eddigiekből lehet következtetni az apátság méreteire? — Valószínűleg 46-50 méter hosszú lehetett a templom, de a nyugati végét még nem is találtuk meg. Az észak-déli szélessége már biztos, kb. 17-18 méter. Ez a többi ciszter lyen magábazárkózott, de alapjában tehetséges volt a Jszerb mészáros és a tót szolgáló fia. Az emlékezet azt is megőrizte, hogy az 1838-as árvíz után a családnak még szállást is adtak nagy ínségében. Már 1884-ben felmerült a kérdés hírlapi vita formájában, hogy jó helyre tették-e az emléktáblát, amikor az Hittig jegyző egykori lakóházára került. Alapos kutatás bebizonyította, hogy igen, mert a jövendő költő itt 1831. szeptember 28-tól 1832. március 1-ig 12 forint egy hónapi fizetés mellett lakott, mindaddig, amíg Hittiget Majosra meg nem választották jegyzőnek. Leánya, Amália, gyermekkori játszótársa volt. (Későbbi látogatása idején több is szeretett volna lenni, de Petőfi oly sikeresen színlelt fogfájást, hogy az öreg Sass néni még kamillás borogatást is készített számára). templomok között közepes nagyságúnak számít. — Milyen emlékei maradtak fenn a török hódoltság korának? — Valami gyalázatos, amit a törökök ebben a templomban műveltek. A déli keresztház tájékán egy három és fél méter mélyre menő hatalmas szemétgödröt ástak. Látszik egy szobor- vagy oltáralapzat, ami körül mindent lebontottak, s egy vékony égésréteg mellett török bögre alakú kályhaszemek hevernek. Félszobányi rekeszeket választottak le maguknak a templomtérben és tüzeltek benne. Megtaláltuk az elszenesedett deszkákat. Nem akarom őket nagyon megsérteni, de ez egy bosnyák martalóc csapat lehetett. Ennek ellenére egy 1718-as adat szerint a szentély még akkor is megvolt csak be kellett boltozni. Később a középkori falakra rakták rá az 1903-ig állt barokk templomot, ez is egyértelműnek látszik. Középkori leletanyag sajnos a török bolygatások miatt nemigen maradt, török viszont elég sok. Szép kis réz- kancsót, egy ép kis edényt, valamint rengeteg kerámiát, tálat sikerült találni. S még valamit: egy egész zacskóra való megpörkölődött búzaszemet, olyan épségben, hogy a botanikus a fajtáját is meg tudja majd határozni. Örökre föld fedi? Ottjártunkkor itt tartott tehát a múltat kutató ásatás, amelynek magának is komoly előélete, ugyanakkor bizonytalan jövője van. A kulcsszó persze itt is a PÉNZ. Egy évszázados álom megvalósult azzal, hogy június 13-án megtehették az első kapavágásokat, mert korábban erről csak szép reményeket lehetett dédelgetni. Dr. Valter Ilona is járt már Bátaszéken a nyolcvanas évek elején, de dokumentumok tanulmányozásánál többet nem tehetett. Aztán 1992-ben Sümegi József levélben fordult hozzá, s mivel Dr. Sass István Petőfi legrégibb barátjának mondhatta magát, mert már kisgimnazis- taként közeli kapcsolatba került vele. Együtt fedezték föl a madárfészkeket, figyelték a fiókákat, és együtt szomor- kodtak, ha kiszedte azokat valaki. Később Sopronban látogatja meg Sass Petőfit, amikor az katona, majd Petőfi látogat Borjádra 1845. júliusának végén - szomorúan Zöld Marci című színművét ért bírálat miatt. (A két időpont közé esik Petőfi első próbálkozása a színészet terén. Ozorán áll be Sepsy Károly színtársulatába, először a simontornyai nagyvendéglőben lép föl, Duna- földváron színdarabot másol Rónai álnéven, majd ezt később Sió álnévre akarja cserélni ..) Sasséknál Petőfi örömmel idézi föl gyermekkori emlékeit, de emellett ihletet kap a Magyar nemes című költemény megírására is egy ősi kard láttán ... Sietett volna visszautazni Pestre, de a csak hetenként vagy kéthetenként járó gőzhajót lekésték Paksnál, ezért visszafelé Sass Károllyal, István öccsével káromkodásversenyt rögtönöztek, amit Petőfi nyert, mondván ő mégiscsak obsitos baka. Ezután történt az a nevezetes négyökrös sze- kerezés Borjádon, aminek során csillagot választottak Sass Erzsikével. (Sass Károly visz- szaemlékezése szerint mire hazaértek, a költő választotta csillag letűnt). Akárcsak maga a költő, aki 1849. július 31-én örökre köddé vált az őt keresők előtt. Emlékét azonban megőrizték: őt túlélő első tanítója, Ujváry, legrégibb barátja, dr. Sass, aki számos cikket írt, s az emléktábla ötlete is tőle származik, s egykori színészi játéka helyén, Szekszárdon Sass Erzsiké, aki közel a kilenc- venhez is emlékezett... Dr. Töttős Gábor közben a magyar Zakar Poli- karp atya, a neves régészasz- szony személyes ismerőse lett Rómában a ciszterciek generális apátja, dr. Valter Ilona közbenjárására a cisztercita rend 400 ezer forintnak megfelelő valutát adományozott a ciká- dori apátság feltárására. Ez azonban még az ásatás folytatásához is kevés. Hát még egy elképzelt romkert kialakításához. így a leleteket a szekszárdi múzeumba szállítják, a falakat pedig a napokban visszatemetik. Többé nem láthatja őket senki. Vagy mégis? Ehhez milliókra lenne szükség. — A község mit tudna tenni az ügy érdekében? - fordultam Werner Mihály polgármesterhez. Talán mert az ásatás heteiben egy ideig szabadságon volt, s nem tudott tájékozódni, nem mutatott túl nagy lelkesedést. A munkák befejezése előtt néhány nappal is feltételes módban beszélt csak' az eredményekről. — Hát, ha valami jelentős leletre bukkannának, azt konzerválni lehetne - mondta - de biztosan sok pénzbe kerülne, s ez már csak a jövő évi költségvetésből történhet. Mivel az ásatás részben községi területeken folyik, ezeket nincs akadálya átadni a régészeknek, de utána vissza kell állítani mindent eredeti állapotába. Hiszen rosszul is festene, ha így feltúrva maradna. — És egy esetleges romkert kialakítása? - céloztam az előkerült falmaradványokra. — Turisztikai szempontból lehet, hogy bevételi forrást hoznának a községnek, de szerintem akkor is csak egy részt kellene meghagyni. Végül, de nem utolsó sorban Herendi János plébánoshoz fordultam, nem sajnálja-e szépen gyepesített templomkertjét, feláldozná-e egy romkert érdekében. Válasza rövid, de sokatmondó volt: Aki a múltat nem becsüli, annak nincs jövője. Cser Ildikó A szekszárdi Művészetek Háza ismét meglepte közönségét. Meglepte egy olyan kiállítással, mely ugyan még ma a mai magyar grafikusok művész-világába enged bepillantani, de távolabb már bontakozni látszik az európai (netán a világra is rácsodálkozó) Színesnyomat kiállítás lehetősége is. Nos, e hallatlanul gazdag anyagot 103 alkotó hordta egybe és Wehner Tibor művészettörténész száznegyedikként „alkotott" egy újabb csodát, hiszen a szinte lehetetlent oldotta meg: egységes KÉP született, az I. Országos Színesnyomat Grafikai Kiállítás. Lehetetlenre vállalkozna a szerző, ha a teljes anyag kritikai ismertetését tűzné maga elé célul, s egyértelműen hamis is lenne a „bíráló szem" alkotta „tetszelgés", hiszen egyetlen alkalommal - be kell vallanom - képtelen voltam magamnak is átfogó képet rajzolni e hatalmas kollekcióról. Éppen ezért, többször is el-elméláztam a képek sokasága között, s egyre jobban izgatott, mi a közös e művészeti irányzatban, mert a szín, mint építő elem megjelenése számomra kevésnek tűnt. Ez még akkor is igaz, ha bevallottan csupán ennyi a kapcsolat. Ezek a gondolatok kavarogtak bennem, mígnem „elakadtam" Becsey Zsuzsa: Üzenet című kompozíciójánál. A kéken keretezett alig-tónusok - talán egy színes könyv lapjai - világában az „ember-madarak" megszólalása egy különleges világ. Bár felvillan a bo- rongós égi „pillanat-varázs", de a negyedik, vagyis a végső megnyugvás a virágillatú rét, s a végtelenbe tűnő messzeség egyetlen vonalban összefonódott, egységbe menekült élet igenlő kiáltása. Majd Gaál József: Homogram VIII. című munkája vonzotta magához a szemet. Míg Becsey Zsuzsa szinte leheletnyi, csipke-élete ragadott meg, addig itt a címben is „játékosan komoly,, rám-kiáltás döbbentett meg. A fekete és sárga színek egymással „feleselő", embert formázó „hologram"-ja egy teljesen rusztikus világba ragad magával a végtelen forgatagában is emberi és mégis a maszk mögé búvó élő-élettelen megjelenítésével. Szinte építkezik a látvány e tárlaton, s már-már látomásba zuhan Kiss Tibor: Az elrohanó című kompozíciójában. A barna színek kusza, ám mégis rendezett „végtelenjében" egy szinte eltűnőén árnyékot vető „menekülő" ember talán vad futása, talán csak maga-von- szolása kényszeríti az agyat gondolatra. S hogy e gondolat folyammá dagadhat, arra már nincs és nem is lehet gondja a művésznek, hisz nem is érzi feladatának. E zaklatott világból Kunt Ernő: Merengő című alkotása emel ki. A vörös és sárga - egymást nehezen tűrő - foltjai között a „vissza-tükrözött" magány, feketében megjelenített fehér vonal-alak rezzenet- len rezdülése. A könyöklő „ember" - lényegében mindegy, hogy nő, vagy férfi - megjelenése a nyugalmat, a végtelenben megnyugvó gondolat lebilincselő látomását adja. E nyugalom áradását akasztja meg Révész Napsugár: Kápolna című képe. A sejtelmesen gyönyörű gótikus székesfehérvári Szt. Anna kápolna "mögött" egy alig megtapasztalható - talán bukott - angyal, míg az előtérben a lényegtelenné elmosott városház kontúrjai mellett szinte „hivalkodva" ágaskodik az elszáradt kóró. Az angyal és kóró gondolati kontrasztja között előtűnő, tömbjében is megkapó kápolna körül mint valami glória „fénylik" a sárga félkörök „mozgása", melyeknek a kóró körül is megjelenik a tükörképe, valójában egy misztikus világba viszi el a képre csodálkozó embert. S ha a megépített kápolna kőcsipkéi mögött felsejlő örök emberi vívódás tetten is érhető, akkor Tassy Béla: Erdei katedrális című kompozíciója a színek adta fény- és árnyék játékának végtelenbe elragadó világába hívogat. A sötét erdőben meredező fák ágainak „gótikus háló-boltozatát" csodálva, a fák között átszűrődő fények villódzásában megjelenített emberek csoportja - úgy tűnik - lényegtelen kompozíciós fogás. Ám e kép megkomponált belső világában nagyon is fontos szereplők. A természetben jelenlévő hatalmas erő felé tóduló, kezét égnek emelő ember hite a valós cél, melyet megalkot és felkínál a művész. Folytathatnék a sort, szinte kiapadhatatlan gondolat áradatot váltottak ki e képek e tárlaton. Nehéz nem meghatódni és nehéz válogatni, hiszen szinte valamennyi alkotás megérdemelné az elemző figyelmet. Ám egy újságban csak a leglényegésebbnek érzett reflexiókat írhatja meg a szerző, másra lehetősége nincs. De a cikk elején felvetett kérdésre a választ végülis megadhatjuk. A szín mint építőelem valóban fontos e tárlat egységes képének kialakításában, de úgy érzem, hogy a zsürőrök válogató munkája is kiváló volt. Nyilván alig lehet egységes szemléletet megjeleníteni a rengeteg művész, rengeteg alkotását vizsgálva, csupán a törekvés lehetett a cél. S hogy mégis más lett a végeredmény, s hogy mégis egy egységes gondolat-füzér is tetten érhető, hát bizony egy ilyen „heterogén" anyagban csodálatos ráérzések eredménye. Jó lenne végre igazán rádöbbennünk, hogy a szekszárdi Művészetek Háza a határainkon túl is ismert képzőművészeti műhelyként jelenik meg. S ez rangot jelent, ám ki tudja, érezzük-e igazán ennek a súlyát? Dr. Rosner Gyula Kunt Ernő: Merengő Törökkori kályhaszemek
