Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-27 / 201. szám

Szombat, 1994. augusztus 27.

TOLNAI NÉPÚJSÁG

9

Egyházi oktatás, NAT, TOK, ösztöndíj ...

Erősebb megyei pedagógiai intézeteket

«ma nsxm «estt ■ msttgtsg'ti/:,S BSISI33SSfittl Z/",hí$U '/■5'W9!8S£S8fiü SÜSÜSS&9ESSS Si£S|jMi&i99S9IIÍKiií£ÍMSÍ£§£££ fi£| B SSSí'í...■■■:>.«! íSSHUSS

,

Interjú dr. Jánosi Györggyel, nemcsak az új tanévről

■

Talpunk alatt a csönd

(Folytatás az 2. oldalról.)

— Nem emlékszem olyan tanévre, amikor ne lett volna ki- sebb-nagyobb cirkusz a könyvek körül.

— Ez így igaz. Mostanra azonban az államilag támogatott és állami irányítással működő rendszer fokozatosan átalakult piaci rendszerré, amelyben a Tankönyvkiadó mellett ott vannak már a kisebb kiadók is, a terjesztés területén pedig még jobban pluralizálódott a piac. Azt gondolom, erre a tanévre állhat be egy olyan rendszer, amely kevés zavarral jár.

— Ez miből látszik?.

— Abból, hogy időben beérkeztek a megrendelések és fel tudott készülni a Tan- könyvkiadó illetve információhoz jutottak az egyéb kiadók. Természetesen zavarok itt-ott felmerülhetnek, de tömeges problémáktól nem kell tartani.

— Még a választási kampány idején éppen Szekszárdon mondotta Ön, hogy az MSZP „baloldali békejobbot" nyújt az egyházaknak. Ennek ellenére sok ellenzéki politikus aggodalmának adott hangot az egyházi ingatlanok visszaadásával illetve az egyházi ingatlanokkal kapcsolatban. Hogy látja a problémakört immár kormányzati pozícióból?

— Amikor ezt mondtam, úgy éreztem, meg kell nyugtatni az egyházakat, hogy a baloldal előretörése és esetleges sikere nem fog lényeges változást hozni atekintetben, hogy javítani kell az egyházak társadalmi pozícióit. Hozzáteszem: az európai normákhoz igazítva. Ezt ma is így gondolom. Ugyanakkor - éppen az egyházak érdekében - néhány alapelvet rögzíteni kell. Eszerint: a kormány folytatni kívánja az egyházi ingatlanok visszaadását, nagyon komolyan veszi az idevonatkozó törvényben foglaltakat, miszerint az átadást összhangba kell hozni az ország gazdasági helyzetével, és törekedni kell arra, hogy a lehető legkevesebb konfliktussal javuljon az egyházak pozíciója.

— Ez az összehangolás lassítást jelent?

— Igen, de nem feltétlenül kormányzati érdekből. Az egyházak oldaláról nézve is indokolt, mert a további folyamatos működés gondot okozhat számukra. Azt gondolom, kompromisszumos megoldásokat kell találni: az egyházaknak el kell dönteniük, hogy mi a jobb: minél több intézményt akarnak, vagy elég a kevesebb, és állami támogatással az egyházi ingatlanok visszaadására szánt pénzösszegből a működés színvonalát próbálják a már működő egyházi iskolákban javítani.

Fontosnak tarom még, hogy a tervezett átadásokat elő kell készíteni, az érdekeket helyben kell ütköztetni. Mindezekről nagyon rövid időn belül kell tárgyalnunk az egyházak képviselőivel.

— A Nemzeti Alaptanterv (NAT) körüli huzavona szinte kezelhetetlen vitába torkollott. Van-e a minisztériumnak stratégiája e probléma kezelésére?

— Az oktatás tartalmi megújítását a korábbi kormány ki akarta váltani a jogi szabályozással. Megítélésem szerint ez komoly politikai hiba volt. A másik gond, hogy egy ideológiailag sajátosan átszínezett nemzeti alaptantervi alapelvek szerint gondolkodott a korábbi kormány, amely a szakmai kérdéseket ideológiai és politikai síkra terelte.

— Van-e arra garancia, hogy ez nem ismétlődik meg a mostani kormánnyal?

— Természetesen van. Azt gondolom, minden attól függ, hogy honnan indulunk. Egy politikai hierarchiában magasabb poszton álló testület fo- galmaz-e meg bizonyos alapelveket és ezt megpróbálja végigvinni a pedagógustársadalmon, vagy éppen fordítva: alulról, szakmai viták után próbáljuk megcsinálni ezt a munkát. Azt gondolom, alapvető feladat a NAT előkészületeinek felgyorsítása, hogy végre most már ne az alapelvekkel kelljen foglalkoznunk, hanem a tartalmi követelményrendszerrel. Hangsúlyozom, ezt szakmai konszenzusra építve kell kidolgozni. Úgy vélem, a munkához vannak jó elképzelések, korábban és a közelmúltban készült „alapanyagok", amelyekhez hozzá lehetne nyúlni.

— Mikorra lehet ebből tanterv?

— A következő tanév kezdetére el lehetne készíteni, addigra az alapelveket is meg lehetne tisztítani az ideológiai elemektől.

— Az új kormány programja szerint megszűnnek a tankerületi oktatási központok (TOK). Miért?

— A jelenlegi kormány úgy ítéli meg, hogy egy rendkívül hibás tanügyi igazgatási és oktatásirányítási modellt próbált bevezetni a közoktatási törvény. Ugyanis ez centralizál ahelyett, hogy a helyi autonómiák kiterjedtebb rendszerét próbálná meg bevezetni, megadva a lehetőséget a pedagógus közösségekben, tantestületekben rejlő alkotóenergia felszabadítására. A TOK tehát nem nem más, mint a minisztériumok meghosszabbított karja.

— Mi lesz helyette?

— Olyan modellen gondolkodunk, amely nem a hierarchia felső pontjain állók jogosítványait, pozícióit erősíti, hanem a pedagógusokét, a tantestületekét és az önkormányzatokét. A felső szintű irányításnak pedig szolgáltató jellegűnek kell lenni. Kívánatos, hogy maga a minisztérium se szakmai irányító szerepkörben jelenjen meg, hanem kondicionáló, feltételteremtő, menedzsertípusú feladatot ellátó intézményként, amelynek persze a törvényességi felügyeletet is gyakorolnia kell.

— Mi lesz a TOK-ok által eddig ellátott feladatokkal?

— Éppen most készül egy

tanulmány, amely meghatározza: mi kerüljön a

minisztériumhoz, mi az ön- kormányzatokhoz, illetve mit lehet a megerősítendő megyei pedagógiai intézetek kezébe utalni.

— Ennek persze pénzügyi feltételei is vannak, hiszen a pedagógiai intézeteket meglehetősen visszafejlesztették.

— Igen, az elmúlt években senki nem mondta ugyan, hogy nincs rájuk szükség, de a pénztelenség leépülést hozott magával. Szerencsére voltak, ahol talpon tudtak maradni. Nos, most a kormányprogram ezért fogalmaz úgy, hogy a megyei pedagógiai intézetek megerősítésére normatív támogatást kell biztosítani.

— A jelenlegi szabályozás szerint szeptembertől tandíjat kellene fizetni a felsőoktatási intézményekben.

— Az én reményeim szerint csak akkor kerülhet erre sor, ha megfelelő kompenzációs rendszert is működtetünk, hogy a tandíj bevezetése ne szűkítse tragikusan a felső- oktatás társadalmi bázisát. A szociális ösztöndíjrendszert ki kell venni a felsőoktatási intézmények kezéből és jóval differenciáltabbá kellene azt tenni. Az önkéntesen benyújtott adóbevalláson alapuló központi ösztöndíj-juttatást kell kialakítani. Differenciáltabb tanulmányi ösztöndíj- rendszert tudok elképzelni és ugyanilyen lakhatási támogatást. Egy szélesebb kompenzációs rendszer működése lenne kívánatos, amelynek segítségével a hátrányos helyzetű ám rendkívül tehetséges fiatalok el tudják végezni a főiskolát vagy az egyetemet.

Ugyanakkor el kell fogadtatni, hogy a tehetősebbeknek többet kell szánniuk e célra. Ily módon az ösztöndíjrendszer a differenciáltabb közteherviselés egy nagyon fontos eleme is lehet.

— Mikortól lesz tehát tandíj?

— A parlament őszi ülésszakán a felsőoktatási törvényhez módosító javaslatot kell benyújtani, így lehet csak megakadályozni a tandíj mostani bevezetését. A háttérben folyó munkák nyomán lehet majd arról dönteni, hogy jövőre, '96-ban illetve még később kerülhet sor a tandíjak bevezetése. Most, ha törvényt módosítunk, akkor - nézetem szerint - az a megfogalmazás lenne a legmegfelelőbb, miszerint legkorábban a tandíj bevezetésére 1996-ban kerülhet sor.

Hangyái János Fotó:Degré Gábor

Szekszárd fölött augusztus 20-án hét órakor egy hőlégballon jelent meg. Az irányítója, pilótája Morvái Tibor. A hőmérő, ami a ballon hőmérsékletét hivatott jelezni 117 fokot mutat.

Az emelkedés és süllyedés jelző éppen mínusz felé indul, vagyis süllyedünk. A magasság 850 méter. A szükséges engedélyeket már előző nap megszerezte Morvái Tibor és megkapta a meghatározott terület fölé. Ez Szekszárd fölött kb. 25 kilométer sugarú kör. Ami így föntről óriásinak és szemet gyönyörködtetőnek tetszik.

A technikai adottságok az utazók méreteitől függetlenül is adottak, pl. a gázpalackok száma. így aztán a repülés időtartama is meghatározott. Mindaz a klub vagyoni helyzetére is vetít némi fényt. Éz Morvái Tibor megfogalmazásában roppant egyszerűen hangzik: szegény. E tény a mi repülésünket annyira befolyásolja csupán, hogy a navigációs tartaléknak számító palackra ne is gondoljunk.

Ha az egyik palack pár perces repülés után hamar kiürül. Tanúi lehetünk, mint történik ennek cseréje úgy, hogy keveset veszítsünk a megszerzett magasságból. Pilótánk szerint nem a legjobb módszerek közé tartozik merülőágon gázt cserélni, de itt nem versenyről van szó. Szerencsésen megtörténik ez is, és folytatódhat a lélekgazdagító látvány befogadása, megtartása. Szavak kevésnek bizonyulnak mindezek megfogalmazására. Látni, érezni kell legalább egyszer az életben azt a csöndet, amit a talpunk alatt is hallani. A tisztaságot, amit a teremtő erő elénk tár, a földközelben nyomasztóan ember- szabású mocsoknak látunk.

A gázpalack cseréjével közel 400 métert veszítettünk magasságunkból. Közelebb jutottunk az ébredő Szekszárdihoz. Aki utazott már ilyen mennyei járművel, tudja mit üzennek a kéményfüstök, a felszálló gőzök. Ezek utasítás jelleggel kormányozzák a pilóta mozdulatait, aki a ballon helyzetét igyekszik változtatni. Ez azért is fontos, mert az egyik vállalat kéménye meglehetősen közel kerül hozzánk. Sikerrel elhaladunk fölötte.

A folyamatos hűtés miatt fel-felhangzó harsogó fúvások zavarják csak a beszélgetést, aminek témája mi más lehetne, mint a ballonnal való

repülés. A klubtagságról esik szó elsőként. Közöttük aktívak és kevésbé aktívak is vannak. Hirtelen felhangzik a kapcsolatot tartó rádiónkban Kubanek Miklós hangja, aki a szekszárdiakat műsorvezetőként szórakoztatja éppen, a 104,2 megaherzen. Köszönti kedvenc ballonját is, a 707-et, vagyis bennünket. Ez az utazás az ő kezdeményezése, hogy kipróbálja milyen az adáslehetőség és a vétel a ballon utasai, a Szekszárdi Rádió stúdiója és a hallgatók között.

A rádiós csevely után ellenőrzött süllyedésben folytatjuk meglehetősen földközelben az utat. A landolás körülményeit fontolgatjuk. Eközben a téli és nyári repülések közötti különbségről ad rövid tájékoztatást Morvái Tibor. Mi mindenre lehet használni a hőlégballont túl azon, hogy néhány ember jókedvű időtöltésének számítson? Egyre gyakrabban szemléznek ebből határt a mezőgazdaságban érdekelt vállalatok, „vadakat terelő juhászok". A kosár felülete kiváló reklám- hordozó. Ha reklám, akkor pénz, ha pénz, akkor és itt egy kör alakul ki, amiben kiderül milyen sikerben vesz részt egy olyan repülőklub is, mint ez a szekszárdi, ami fénykorában a BHG felségjelét hordozta tulajdonosként. Támogatók kerestetnek! Új és újabb ötletek merülnek feí az ajánlatokban. A klub élete is kapcsolat kérdése, mint minden. Menedzserhiánya van, ez a klub anyagi helyzetét jelenleg meghatározza.

Egy dobbantás erejéig földre talpalunk, igazolva a pilóta ügyességét, éberségét. Aztán hirtelen továbbrepülünk a szél akarata szerint. Keleti irányunk ekkor nyugatra vált, aztán megint keletire fordulunk. Landolásunk pilótánk szerint a vizsgaszabályoknak kevésbé felelt meg, de ez a mi esetünkben tarkább emléknek számít.

Az avatási szertartás sem maradt el, ami az első ballonosukat illeti. Tűzzel perzselik a haját, földdel szórják meg a fejét, amit pezsgővel locsolnak utána. Teszik ezt az évszázados hagyomány szerint, amit egykor XVI. Lajos francia király indított. Á tűz melege emelt, a föld visszafogadott, várt, és a pezsgő íze emlékeztetett ballonos elődökre, hálás szívvel és szárnyaló lélekkel 1994. augusztus 20-án.

Decsi Kiss János

Túl a Tiszán

B

eszájjás (értsd: beszállás), kiáltozta a 16 hónapos és 4 napos, 82 centiméter magas Manófalvy úr lelkesen, miközben bepréselódtünk a sárga színű kölcsön-Trabicsekbe (ejtsd: Ta- bat ajtó), hogy megkezdjük 360 kilométeres nagy utazásunkat a kies Tiszalökre, ami a vízieró- mún kívül arról is híres, hogy tiszai vízitúrák kiinduló, de akár célállomása is lehet, tetszőlegesen. Mintegy 6 órás száguldás után aztán ott is voltunk, és mire észbekaptunk, már a Rázom nevezetű csárdában találtuk magunkat hajnali háromkor, mivel a tiszai vízitúráknak nyitóbulija is szokott lenni. (Manófalvy uram akkorra már a nagyszülők tiszalöki vikendházában szuszogott békésen, Gyöngyi mama és Pista papa felügyelete mellett.)

Aznap, azaz másnap reggel a teherautón ülve - amire előzőleg felraktunk 5 túrakenut, irdatlan mennyiségű eleséget, holmit, és mindenféle, a vízitúrához elengedhetetlen vackot (pl. 2 darab vízipuska) - azon töprengtünk Gabikával (sógor), vajon az értelmiségi léthez elengedhetetlenül szükséges-e a vodka-narancs? Végül a Borsodi Világos

oldotta fel a dilemmát, miután Tuzsérra érkezve lepakoltuk a cuccot, felvertük a sátrakat és intenzíven várni kezdtük a túra további 8 résztvevőjét - nem is hiába -, akik stoppal-vonattal jöttek utánunk Tiszalökről. A délután hatkor odatett őzgulyásról meg fél tizenegykor kijelentettük, hogy kész, hiszen azt a néhány szem húst már mindenki el tudta rágni valahogy.

Hónapok óta először Manófalvy úr nélkül aludva, hites társammal nem hittünk a fülünknek másnap reggelen, amikor felébredvén 9 órát csipogott a Casio. Egyvégtében 8 és fél órát aludtunk! (Már megérte eljönni - állapítottuk meg.)

Aztán lassan elérkezett a várva várt pillanat is: 12.50-kor táborbontás, becuccolás után vízre szálltunk a 617-es folyamkilométernél, hogy egy hét múlva visszatérjünk az 519-nél elterülő Tiszalökre, árral megegyező irányban haladva.

Na, ez az ár nem az a zúgva-bógve gátáttörő tiszai rettenet. Kb. 1 kilométerrel rohan lefelé a szőke (milyen volt?) folyó ezen a szakaszon (sót, van ahol még ennél is gyorsabban). Oly

vad erővel sodorja a vízijármú- veket magával, hogy egy könnyű ellenszellő is visszafújja az embert, ha nem evez. Na, de a társaságot (öt lány és öt, ereje teljében levő férfiember) keményebb fából faragták annál, semhogy ilyen szégyen megtörténhetett volna velük. Az első nap példának okáért 6 óra alatt 20 kilomé- tert(!) zavartunk le, majd összetörve magunkat az evezésben.

A Tisza egyébként nagyon szép. Ezen a részen kb. fele a Duna szélességének. Méretében és külalakjában nagyon emlékeztet a Tolna környéki Duna-hol- tágakra. A legtöbb helyen fák övezik a partjait, itt-ott vannak csak csupasz partrészletek. És kanyarog. Nem nagyon vannak unalmas egyenes szakaszai, ami az evezés pszichikai hátterére gyakorol jótékony hatást. (Tenyérfeltörés, izomláz esetén nem árt, ha van lehetőség bámészko- dásra.)

Hála a lányoknak, nem csak a tájban lehetett gyönyörködni. Ahogy oldódtak a sosemvolt görcsök, úgy került le a csajokról egyre több ruha. És mivel nejem előttem ült a kenuban, én - sebtiben - nyugodtan vethettem néhány elismerő pillantást reá- jok, titkon fohászkodva a monokini feltalálójának lelki üdvéért.

Evezni egyébként jó, meg hasznos is. Egyrészt lebarnul az ember közben, és arra buknak a nők. Másrészt, ha minden nap letekerhetnők akár csak 10 kilométert is, valószínűleg magabiztosabban léphetnénk fel bizonyos tenyérbemászóan agresszív riportalanyokkal szemben. (Mivel a lapátolás falánkká teszi az embert, az egy hetes túra nagy za- bálásainak következményeit tekintve felettébb hamar lehet tekintélyes külsőre szert tenni.)

Moletten viszont könnyebb a földhöz ragadni, holott szárnyalhatnák is. Hiszen ott az áldott természet, az igen alacsony vízállású Tisza folyó képében megjelenítódve, amelynek vize számomra meglepően - legalábbis ránézésre - tiszta volt, egy-két szakasztól eltekintve.

Voltak helyek, ahol 80-90 centiméter mélységbe is lelátott az ember. Olykor ugyan gusztustalan barnás lepedők fedte a vizet, ám kiderült, ez nem emberi eredetű trutyi, hanem szúnyogmaradványok tömege.

Apropó szúnyog. Helyenként elképesztő mennyiségű, félelmetesen hangosan zümmögő szúnyograjokkal találkoztunk, ám ezek zöme „árva" volt, a vérengzés fajtának szinte nyoma veszett, igaz, nyomattuk is bőszen a Protect B-t. Az állatvilágnál maradva: a Tiszából szürcsöló teheneken kívül rengeteg halcsobogást észleltünk, és három horgászunk jóvoltából legnagyobb megdöbbenésünkre az egyik napon halászlé lett a vacsora, igaz, csak domolykóból, meg balinból, de mégiscsak.

Aztán emberekkel is volt dolgunk, ám nem nagy számban. A túrázók inkább csak a nagyobb települések környékén, Domb- rádnál, lbránynál, Gávavencsel- lőnél, Tokajnál tűntek fel. A strandok forgalma közelített a nullához. Gávavencsellónél például egy nap alatt jóindulatú felkerekítéssel mintegy hét strandolót számoltam össze.

Az ellátás mindazonáltal nem túl rossz, már persze ahol még létezik egyáltalán vendéglátásra szakosodott egység. Viszonylag gazdag a kínálat, hidegek az italok (van idejük hűlni), és általában nem pofátlan árakkal dolgoznak a büfések, pedig konkurencia nemigen van, igaz vendég se. A WC-helyzet azonban nem megnyugtató, az elszórtan előforduló, meglehetősen riasztó látványt nyújtó pottyantós budik mellett is rengeteg az elaknásított terület. A kempingekről nem tudok beszámolni, bár vannak, sót újak is épülnek, de a vadkemping mégiscsak nagyobb buli, még, ha legális is.

Hát így. Jó társaság (normá- latlan emberek), kevés pénz, szabadság, gondtalanság (csak hát mi lehet Manófalvy úrral?) és a gyönyörű, igaz, romlatlanságát egyre kevesebb eséllyel őrizni próbáló folyó. Ezek egy csúcs nyári program hozzávalói.

M

anófalvy úr azóta újból velünk alszik, és csak 3-4 megszakítással engedélyezi a napi 7 órát. De ettől még imád- nivaló. Csak valahogy ez az írógép előtti felocsúdás nem illik a képbe. sk