Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-24 / 198. szám
2 «ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1994. augusztus 24., szerda Vállalkozói kiegészítések a kormány programjához A kormányprogram kiegészítésére tett javaslatokat a Magyar Kisvállalati Társaság, az Ipartestületek Országos Szövetsége, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Kisosz). Erről tartottak sajtótájékoztatót tegnap az IPOSZ- székházban. Az érdekvédelmi szervezetek egyetértenek a mi- nimáladó tervezett eltörlésével, az átalányadó bevezetésével - mondotta dr. Román Zoltán, az MKvT elnöke. Ez csak segítené a vállalkozások fejlődését, ám hiányolják, hogy az intézkedések kidolgozásánál a kormány nem vette figyelembe a vállalkozók egyéb sajátos problémáját. A magyar gazdaságban már a foglalkoztatottak jelentős része - 75 százaléka a kis- és középvállalkozásokban dolgozik. A vállalkozások többsége tőkehiánnyal küszködik - hangsúlyozta Szűcs György, az IPOSZ elnöke, s ezen a helyzeten a gyengén funkcionáló bankrendszer nem képes enyhíteni. A pénzügyi támogatások elosztásánál kívánatos lenne az érintett érdekképviseleti szervek minél szélesebb körű bevonása. Kapjanak teljes nyilvánosságot a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) által kezelt, sok milliárd forintnyi Phare-támogatások - javasolta Csanádi Ágnes, a Kisosz főtitkára. A kormány rendezze az Országos Kisvállalkozásfejlesztési Iroda (OKFI) és az MVA funkcióit. Amennyiben az MVA marad a kisvállalati Phare-támogatások (egyedüli) kezelője, kuratóriumában a kisvállalatok képviselői legyenek többségben. A támogatásokat a regionális szervezetek és programok között kössék együttműködéshez. A kisvállalatok segítését ajánlatos saját szervezeteikre bízni, a szervezetek további kiépülését támogatni szükséges. Kérdőjelek Gyógyítható háború? Miért ne lehetne hatékony az a gyógymód ma is, amit Zrínyi Miklós jó három évszázada ajánlott a gyűlölködés mérge ellen? „Az török áfium ellen való orvosságáéban a költő-hadvezér hatékony terápiának tartotta volna a nemzetek közötti marakodások feltételeinek és eszközeinek minimálisra csökkentését. S „páciensként" emlegette Európának azt a részét, amelyet különösen jól ismert: a Balkánt, ahol akkor is sokak közös érdeke lett volna, hogy ne szorítsák háttérbe közös érdekeiket. De hiába mondta a magáét. ■ Mint ahogyan ma hiába ágálnak mások? Peter Michael Lingens, az egyik legismertebb osztrák újságíró (egyébként az adriai tájékról származott) például joggal kesereg a bécsi Der Standard hasábjain amiatt, hogy a Balkánon 1994-ben lassan már gyógyíthatatlan kórrá fertőződik azoknak az egymás iránti gyűlölködése, akik valamikor azt sem tudták egymásról, hogy szer- bek, horvátok vagy muzul- mánok-e, annyira egy volt a sorsuk. Immár negyedik évébe lép az egyre inkább indulatokból táplálkozó ölés— pusztítás, s nem úgy hangzik a legfontosabb kérdés: meddig tart még Boszniában a háború? Sokkalta inkább arra nem lehet választ remélni, hogy mennyi idő kell majd a kölcsönös megbocsátásokhoz? S ebben a helyzetben nehéz elvitatni azok érveit, akik azt állítják: a megbékélési folyamat első lépése sokfajta lehet, de egy biztosan nem: az, hogy még több fegyver kerüljön a harcban állók kezébe. A politika nyelvén fogalmazva: nem ésszerűtlen-e Clinton amerikai elnök kezdeményezése, hogy - a boszniai szerbek egyébként valóban ön- és közveszélyes forrófejűségének ellensúlyozására - szüntessék meg a bosnyákokkal szembeni fegyverembargót? Holott már a rómaiak is tudták: a békét olykor meg lehetett ugyan óvi azzal, hogy háborúra készültek, de soha sem született béke abból, ha mindenki lándzsákkal érvelt. S most soroljam a mi évszázadunk példáit? Más szóval: miért kellene újabb fegyvereket osztogatni a Balkánon, amikor már most mindenkinek túl sok van? így volna gyógyítható a gyűlölködés áfiuma? Alighanem erre is inkább igaz, hogy gyakran éppen az a legveszedelmesebb méreg, ami orvosságnak látszik. Kocsis Tamás Ferenczy Europress Gazdaság az első Az első félévben élénken növekedett a gazdálkodó szervezetek száma. Ezzel szemben az ipari termelés volumenindexe júniusban 2,7 százalékkal csökkent májushoz képest. Az ipari termelői árak ebben a hónapban 1,1 százalékkal, a fogyasztói árak pedig 1 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest. Minderről a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatta kedden az MTI-t. A nyilvántartott munkanélküliek száma júniusban 21 ezer fővel mérséklődött, ám júliusban megközelítően 7 ezerrel nőtt. A külkereskedelmi termékforgalom behozatali többlete az első félév utolsó hónapjában 28 milliárd forinttal, a központi költség- vetés hiánya 49 milliárd forinttal emelkedett. Az ipari termelés volumene idén minden hónapban meghaladta a tavalyit, az első félévben 8 százalékkal volt magasabb, mint 1993 azonos időszakában. A mezőgazdasági termékek felvásárlása megközelítően 9 százalékkal kevesebb a tavalyi első félévi mennyiségnél. Csökkent az energiafelhasználás is, ami 5 százalékkal maradt el az egy évvel ezelőtti értéktől. Az ipari termelői árak átlagos emelkedése 9,4 százalék volt, ami kisebb mint tavaly, az építőipari árak azonban a tavalyihoz képest nagyobb mértékben, 13,8 százalékkal, a mezőgázdasági felvásárlási árak pedig 23,9 százalékkal emelkedtek. A fogyasztói árak az első félévben 17,5 százalékkal, 7 hónap átlagában 17,9 százalékkal haladták meg a tavalyi szintet. Tovább csökkent a foglalkoztatottak száma, ám a munkanélküliek száma a KSH munkaerő-felmérése alapján a félév folyamán csökkent. Elkészült a médiatörvény-tervezet Elkészült a médiatörvénytervezet, amelynek címe: A rádiózásról és a televíziózásról szóló törvénytervezet. Mint Nehéz-Posony István alkotmányjogász, a kodifiká- ciós bizottság tagja az MTI munkatársát tájékoztatta: kedden hajnali fél ötkor került pont a 100 oldalas, 173 paragrafusból álló dokumentum végére. A politikai pártok, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió vezetői, valamint érdekképviseleti szervezeteik képviselői és a kereskedelmi rádiózásban, televíziózásban érdekelt szakemberek már szerdán reggel megkezdik az egyeztetést az elkészült tervezetről, s háromnapos tárgyalás után a dokumentumot újra a kodifikációs bizottság kapja meg. Nehéz-Posony István szerint szeptember végén kerülhet a többször egyeztetett törvénytervezet a kormány elé. Az alkotmányjogász tájékoztatása szerint négy-öt politikai jellegű kérdésről több változatot készített a kodifikációs bizottság. Ilyen például az a kérdés, hogy a külföldi befektetőket hogyan engedjék be a médiapiacra. Erről a kérdésről három változat készült: az egyikben a magyar tulajdon minimálisan 33 százalékos lenne, a másikban 51 százalékos, míg van egy olyan elképzelés is miszerint egyáltalán ne legyen korlátozás. A kodifikációs bizottság a törvénytervezetben nem említette meg sem a TV 2-t, sem pedig a Duna Televíziót, hanem csak általános szabályokat fogalmazott meg. Két változatot dolgozott ki a testület azzal kapcsolatban, hogy hány frekvencia illesse meg az MTV-t és az MR-t. Az egyik változat szerint a televíziót mindössze egy, műsorszolgáltatás célját szolgáló műszaki lehetőség illetné meg, a rádiót pedig kettő, a másik változat szerint az MTV kettőt, az MR pedig hármat kapna. Az alkotmányjogász hozzátette: ez persze nem jelenti azt, hogy a két intézmény ne juthatna hozzá további frekvenciákhoz. Az Országos Rádió és Televízió Testület feladata lesz, hogy ütemtervet készítsen a Magyar Rádió és a Magyar Televízió frekvenciakincsének hasznosítására. A pápa egészségi állapota - vatikáni cáfolat Megállapodás Iregszemcsén Volán járat a pusztákra Szóbeli megállapodás született az iregszemcsei önkormányzat és a Gemenc Volán között a Hékút-Okrád és Csehi pusztákat Iregszemcsé- vel összekötő autóbuszközlekedésről. A tanévkezdéstől három járatot indít a Volán, reggel fél nyolc körül, Hékút pusztáról Iregszemcsére, fél kettőkor és negyed ötkor pedig vissza. Az indulás pontos idejét még nem rögzítették. A késő délutáni járatot az iregszemcsei önkormányzat finanszírozza, havonta 17 ezer forintot fizet a közlekedési vállalat. A másik két járat költségeit a közlekedési Minisztérium nyomására - elsősorban az iskolások szállítása miatt - a volán vállalta. A pusztákra vezető út felújítása várhatóan a jövő héten befejeződik. A község testületének szerdai döntése értelmében augusztus 31-ig minden 18 év alatti iregszemcsei általános és középiskolás tanuló egyszeri 1500 forintos beiskolázási támogatásban részesül, valamint az önkormányzat átvá- lallja az általános iskolai tankönyvek árát. Határozat született arról is, hogy a rendszeres szociális segély összege az eddigi havi 6000 forint ehlyett, szeptembertől 7000 forint lesz. Az APEH postázza az adófolyószámla-kivonatokat Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szerdán kezdi meg a személyi jövedelemadózók számára az adófolyószámla-kivonatok postázását. Ezek a tájékoztatók a múlt év április 1—je és ez év augusztusa közötti időszak adatait tartalmazzák, részletezve a lekönyvelt kötelezettségeket és befizetéseket. Ennek megfelelően erre az időszakra számolták el az esetleges késedelmi pótlékot is. A tájékoztatás tartalmazza az ügyfélszolgálati irodák címét is, ahová az adózónak észrevételével fordulnia kell. Amennyiben egyeztetésre van szükség, úgy érdemes az adóévet érintő bevallás-másolatokat, a befizetést igazoló feladóvényt, vagy banki igazolást elvinni. Lényeges, hogy az adózó minden esetben közölje pontos adóazonosító számát is. Mérgezés szennyezett fűszerpaprikától A pápa jól van, tréfálkozik az egészségi állapotával kapcsolatos újságcímeken, és lélekben készül szarajevói útjára - közölte hétfőn este Joaquin Navarro Valis, a Vatikán szóvivője, cáfolandó a pápa legyengült egészségéről szóló olasz újságcikkeket. Az olasz lapok hétfőn egybehangzóan azt írták, hogy II. János Pál nagyon fáradt, sőt erejét vesztett ember benyomását keltette, és rosszul lett az Aosta-völgyben pontifikáit szabadtéri mise közben. A Mont Blanc lábánál nyaraló pápa hétfőn újabb 2 kiloÚj alap indul Az Europool Befektetési Alapkezelő Kft. a jövő hét elejétől új befektetési alapot indít útjára. A Danubia Részvény Befektetési Alap hároméves futamidejű, nyilvános kibocsátású, zártvégű befeketési alap lesz, mely a lakosság széles körének teszi lehetővé, azt, hogy a részvénybefektetések magas hozamából is részesedjenek. félévben A nemzetgazdaságban foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 25,4 százalékkal, a nettó keresetek pedig 27,7 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly. A külkereskedelmi termékforgalomban a behozatal minden hónapban nagyobb volt a kivitelnél, így az egyenleg 176 milliárd forint passzívumot mutat. A behozatal növekedési üteme a második negyedévben mérséklődött, a kivitel pedig gyorsult. A konvertibilis folyó fizetési mérleg hiánya az első öt hónapban 1,4 milliárd dollár . volt, az ország bruttó adósságállománya pedig 25,8 milliárd dollár, a nettó adósságállomány megközelítette a 17,1 milliárd dollárt. A központi költségvetés kiadása 33 százalékkal, bevétele 27 százalékkal nagyobb mint tavaly, hiánya pedig 184 milliárd forint, más- félszerese a tavalyinak. méteres gyalogtúrát tett a festői szépségű hegyek között. A vatikáni diplomácia értékeli a boszniai helyzetet, és az összes érdekelt fél - az ENSZ- től kezdve az ortodox egyházig - véleményét figyelembe veszi végső álláspontja kialakításánál. A pápa mindenesetre már írja azokat a beszédeit, amelyeket Szarajevóban, a mártírvárosban fog elmondani - közölte Joaquin Navarro Valis. A pápa szarajevói látogatása véglegesen csak az indulást megelőző 24 órában fog eldőlni - közölte. Szuper RTL Super RTL néven új tévécsatorna kezdi meg működését januártól. Az új csatorna elsősorban Németországot célozza meg műsorával, a Super channelhez annyi köze, hogy létrehozói nem tudtak jobb nevet kitalálni. A Super RTL az amerikai Walt Disney és egy luxemburgi média cég vállalkozása. A Disney kötelezte magát arra, hogy műsorokkal látja el a csatornát, amely műholdról és kábelről is fogható lesz. Programja rajz- és mozifilmekből, akció-sorozatokból, és szórakoztató műsorokból áll majd. Nemzeti ünnepünkre megjelent az újságárusoknál és a parókiákon az új vallási hetilap, az Áldás. Á Pro Cultura et Patria Alapítvány adja ki a lapot, amelynek rendszeres megjelenését október első hetétől kezdve tervezik. Az újság, mint ezt a próbaszám is bizonyítja, ki akar lépni az egyház zárt köreiből, s célja a társadalom széles rétegeinek a megszólítása. A kiadó alapítvány kuratóriumában három történelmi egyház egy-egy püspöke foglal helyet, tehát mindhárom történelmi magyar egyház hírei, nézetei helyt kapnak az újság lapjain. Áz a célt tűzte ki maga elé a lap szerkesztőbizottsága, hogy túllép a felekezeti ellentéteken és pártcsatározásokon, s az emberek mindenKét nyírségi család szenvedett eddig mérgezést az illegálisan forgalomba hozott, ólommal szennyezett fűszer- paprikától. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Intézete által kedden nyilvánosságra hozottak szerint, egy háromtagú gávavencsellői család és egy nyíregyházi házaspár szorul orvosi kezelésre. A gávavencsellői lakosok márciusban vásároltak idegenektől pirospaprikát, s azzal fűszerezték az otthon készített kolbászt, amit azóta folyamatosan fogyasztottak. A laboratóriumi vizsgálatok során a szakemberek megállapították, hogy a használt fűszerpaprika a megengedett 5 milligramm ólom helyett csaknem 24 mil- A német lottó-történelemben eddig soha nem látott nyerési lehetőség tartja izgalomban Németországot. Ezen a hét végén sem nyerte el senki a szombati lottó főnyereményét, így a telitalálatos szelvénnyel legközelebb már 26 millió márkát lehet nyerni. napi gondjaival foglalkozik a lap hasábjain. Életközeiben és emberközelben akarnak eligazítást nyújtani azoknak akik elvesztették „iránytűjüket" áttekinthetetlen és válságokkal terhes társadalmunkban. Tévedés azt hinni, hogy az egyházak csak a múlt kövületei, hiszen a kereszténység, keresztyénség jelen van kultúránk mélyrétegeiben, egész lényünkben, őrzik költők, írók, zeneszerzők alkotásai. A vallás ma is eligazítást, biztos támpontot ad millió és millió embernek. Az egyházaknak van mondanivalójuk a mai magyar társadalom számára is! - így foglalták össze elképzeléseiket a szerkesztőbizottság tagjai. Az Áldás című hetilapot a Pécsi Déli Nyomda Kft. sokszorosítja. ligrammot tartalmazott, és magas volt krómtartalpia is. A mérgezést szenvedettek vérében az ólom négy-ötszöröse volt a határértéknek. A nyíregyházi házaspár szintén márciusban, a város úgynevezett KGST-piacán vásárolt ólommal szennyezett paprikát, amit a főzéshez használt, ők jelenleg is kórházi ápolásra szorulnak, vérük magas ólomtartalma miatt. A tisztiorvosi szolgálat Szabolcs megyei intézete ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy ismeretlen gyártmányú őrölt paprikát ne vásároljanak. Ólommérgezési tünetek - így bélgörcs, erős fejfájás, étvágytalanság, fémíz érzete a szájban - esetén azonnal forduljanak orvoshoz. Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHlR Hírlapkereskedelmi Rt (Pécs, Nagy Lajos király u.l.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesftőknél, posta- utalványon és átutalással a 469- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft. A megyén kívüli belföldi előfizetés postaköltséggel együtt egy hónapra 770 Ft. Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket szíveskedjék a kiadóhoz, a 74/316-211-es telefonszámon bejelenteni. Indexszám: ISSN 0865-9028 Áldás - új hetilap