Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-23 / 197. szám

1994. augusztus 23., kedd MEGYEI KÖRKÉP KÉPÚJSÁG 3 Tankönyvhelyzet a megyében Nem kell sorbaállni Befejeződött a kollégium rekonstrukciója Otthonosabb, korszerűbb Már csak takarítanak a kollégiumban (Folytatás az 1. oldalról.) — Ókét is szeretném meg­nyugtatni, meg tudják venni itt nálunk, a Mészáros L. u. 7-ben a szükséges tankönyve­ket a hét második felétől fo­lyamatosan, de nyilván számí­taniuk kell hosszú sorokra. Éppen ennek elkerülése volt a célunk azzal, hogy még az év elején megkerestük az általá­nos iskolákat, az osztályfőnö­kökkel és az igazgatókkal konzultáltunk arról, hogy ju­tassák el az információt a szü­lőkhöz, miszerint, ha legké­sőbb július végéig csekken, befizetik a tankönyvek árát, mi garantáljuk, hogy névre szólóan, az első tanítási napon a gyerekek kézbe kapják a könyveiket. Az elmúlt évek­ben erre nem volt lehetőség és bizony előfordult, hogy a ki­lométeres sor volt a bolt előtt, volt aki rosszul lett a meleg­ben, volt, hogy rendőrt kellett hívni, mert összeverekedtek a sorban állók egy „tolakodó" miatt. Mi ezt szeretnénk az idén elkerülni. — Hányán éltek az önök által felkínált lehetőséggel? — Legalább ötezren. Egy iskola kivételével mindenhol örültek annak, hogy megsza­badulnak ettől a kötelezettsé­güktől a pedagógusok. Így nem kell pénzzel bánni se a gyereknek, se a tanárnak, osz­tályonként, a gyerek nevére elkészítve állítottuk össze a kis csomagokat, benne a számlával. Előfordult túlfize­tés is, természetesen azt is visszakapják a szülők. — Beszéljünk az önök munká­járól. Hány tankönyvkiadóval állnak kapcsolatban? — Az országban 66 ki- sebb-nagyobb kiadó van, ame­lyek tankönyvekkel (is) fog­lalkoznak, ebből 34-el állunk kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy a tanárok és a szülők igénybejelentése után 34 felé kell megrendelni, egyeztetni, megegyezni. Sajnos az idén is lesz olyan eset, amikor időre nem készül el egy-egy könyv - ez általában a kisebb kia­dókra jellemző -, s ha a szülő ezt a könyvet előre kifizette, akkor a csomagot enélkül ad­juk át, de ahogy a könyv meg­érkezik máris pótoljuk a mu­lasztást. — Azt már hetekkel ezelőtt is lehetett hallani, hogy az idén is­mét drágulnak a tankönyvek, sót nagyon borsosak az árak. Mi az igazság? — Az igazság az, hogy drágák a tankönyvek, de az árak iskolánként és osztá­lyonként is eltérhetnek, attól függően, hogy az osztályfő­nök, vagy a szaktanár milyen módszerrel tanít. Csak az ol­vasásban van legalább öt-hal féle módszer (Zsolnay, Ro- mankovics, Globális, Lo- vászné, Tolnainé, stb.), a ma­tematikában, fizikában, kör­nyezetismeretben úgyszintén, az idegennyelvekről meg ne is beszéljünk. A megrendelések között, egy iskolában, azonos évfolyamban, szinte nincs két egyforma módszerrel tanító tanár. Az árak is ennek megfe­lelően változók. — Nézzük konkrétan a köny­vek árait. — Az első osztályosoknak például a Il-es iskolában 1750 forint, a Ill-asban 2300 fo­rintba kerül egy könyvcso­mag, a 2. osztályosoknál a II-esben 1800, a Ill-asban 2600, a IV-esben 2250, a gyakorló­ban 2700 forintba kerül, mód­szertől függően. A harmadik osztályos könyvek a Il-es isko­lában 1700-tól 2100 forintig, a III- as iskolában 1800, a IV-ben 2800, az V-ösben 1500-tól 2500 forint, osztályonként változik. A negyedik osztályosoknak a IV- esben 1950-és 2350 forint, az V-ösben 2500 és 3500 forint, a gyakorlóban 2600-3200 fo­rint, módszertől függően. A hatodikosok könyveinek ára 2050 és 2850 forint között van, iskolától, módszertől függően, a hetedikesek könyvei 2350 és 3550 forint között, a nyolcadi­kosoké 2100 és 2700 forint kö­zött van. Ha egy-egy könyv évközben elveszik, elhaszná­lódik, később is beszerezhető itt a boltban. Terveink szerint októbertől - a TOTÉV irodaházában - szeretnénk kialakítani egy le­hetőséget azoknak a pedagó­gusoknak, akiknek igényük van erre: ismerjék meg, az összes tantárgyból a használa­tos tanítási módszereket és az ehhez szükséges könyveket. Ezeket ki lehet kölcsönözni és ha felkeltette az érdeklődésü­ket, meg is vásárolhatják. — Visszatérve a tanköny­vekre, csak az általános iskolások­kal foglalkoznak, vagy más ter­veik is vannak? — Jövőre szeretnénk bőví­teni, ha igény mutatkozik, ak­kor a gimnazisták, középisko­lások tankönyveit is beszerez­zük. Mindez bizalom kérdése, és ha már a bizalomról esett szó, akkor hadd mondjam el azt is, hogy az első tíz, csek­ken befizetett tankönyv árá­nak a felét visszatérítettük. Ezzel szerettük volna meghá­lálni, hogy bíztak a munkánk­ban. Mauthner Múlt hét pénteken befeje­ződött a szekszárdi Rózsa Fe­renc Kollégium több évig tartó rekonstrukciója. A több tízmil­liós beruházás első ütemében tavaly előtt és tavaly megtör­tént a régi beépített szekré­nyek, az ablakok cseréje, va­lamint az épület hőszigetelése és vakolása. Idén a szakemberek már a tanítási időben megkezdték a munkák folytatását, aminek keretében sor került a vizes­blokkok felújítására, a par­kettacsiszolásra és lakkozásra, a fűtő- és világítótestek cseré­jére, illetve a kollégium ötszáz adagos melegkonyhájához tartozó ebédlő felújítására is. Az első ütem kivitelezője a magyar-német Komplex Kft volt, a másodiké pedig a szek­szárdi Novum Kft. A tervezést és a a műszaki lebonyolítást a pécsi Bau-univerzál Kft. vé­gezte. A határidőre befejezett munkák után tehát minden készen áll a Rózsa Ferenc Kol­légiumban, hogy az immár 27 esztendős épületbe augusztus 31-én beköltöző 353 diák sok­kal kultúráltabb, otthonosabb környezetben végezhesse va­lódi otthonától távol tanul­mányait. Mint megtudtuk a kollégi­umi térítési díjakat a tanulók szociális körülményeinek megfelelően alakították, hi­szen a három vagy többgyer­mekes családokból származó tanulók csupán 50%-át térítik az étkezésnek, míg az egy-két gyermeket nevelő szülők gyermekei 70%-ot fizetnek. Igaz a beruházás nem adott lehetőséget új bútorok vásár­lására, mégis igyekeztek laká­lyosabbá tenni a szobákat, ha mással nem, hát az ágyak más-más színre festésével, fa­liszőnyegek felhelyezésével. A kollégium éves költségveté­séből sem futja új bútorokra, hiszen a megyei önkormány­zattól kapott 26 millió forintos támogatást és a tízmillió forint saját bevételt kénytelenek a közműszolgáltatások kifizeté­sére és egyéb kiadásokra használni. Fő bevételi forrásuk egyéb­ként a régi önmagára alig em­lékeztető ebédlő, amit joggal étteremnek nevezhetünk im­már. Az étkzőhelyiségben ugyanis lakodalmak, s egyéb rendezvények lebonyolítását is vállalják. A főpróbára ép­pen szeptember harmadikén került sor, s bizonyos, hogy a vendégsereg éppúgy elége­dett lesz a körülményekkel, mint a kollégiumi elhelyezés­ben részesülő tanulók is.-nagy- - Fotó: Degré ­Közeleg a szüret (Folytatás az 1. oldalról.) Módos Ernőtől, a szekszárdi Aliscavin Rt. ügyvezető igazga­tójától megtudtuk, ők már felkészültek a szüretre, mely ebben az évben várhatóan szeptember első hetében kezdődik majd. A közepesnél jobb termést várnak azokon a területeken, ahol a szőlőt nem érte jégverés, s a növényvédelem is megfelelő volt. Minőség szempontjából megvan az esély arra, hogy legalább a tavalyi, de annál jobb is lehet a termés. Az Aliscavin idén is vá­sárol majd kistermelőktől szőlőt, az átvételi árfolyamról a közel­jövőben tájékoztatjuk az érintetteket. A fentiekhez hasonló módon ítéli meg az idei szüret esélyeit Pók Tamás, a bátaapáti Eurobor kft. termelési igazgatója. Véle­ménye szerint bár korábbi lesz 5-8 nappal a szüret a megszo­kottnál, mégsem várható drasztikus minőségcsökkenés emiatt, mint például az 1992-es esztendőben, mert az akkorinál több csapadék hullott. A mennyiséget átlagban mintegy 15 száza­lékkal becsülik többre a tavalyinál. A szürethez nemcsak termés, hanem különféle, a betakarítást és a feldolgozást segítő eszközök is szükségesek. A gazdabol­tokban megnő a forgalom ilyentájt, nincs ez másként a Vetőmag Kereskedőház Rt. szekszárdi szolgáltatóházában sem, ahol az üveglopótól a kézi dugaszolóig mindenféle segédeszközt meg­találhatnak a gazdák, még az újabban igencsak keresetté vált diófapácot is. Kaphatók természetesen szüretelőkádak, hordók, prések, must- és borfokolók, puttonyok, demizsonok, s - már az újborra gondolva - kézi, illetve gépi üvegtisztítók és parafadu­gók. Venter Marianna Újabb földárverésekre még várni kell Négy évvel ezelőtt (1991. december 16-ig lehetett beadni az első kárpótlási törvényre az igényeket) bizonytalan­kodva, gyakran félve a következmények­től, csak lassan indult meg a kérelmek beadása. Akkor a szakemberek alaposan mellé is fogtak a jósolgatásaikkal, mert a kezdeti döcögésből vonták le a következ­tetéseket, ami nem volt mérvadó, hiszen. az általuk becsült igényeknek az ötszörö­sét is kérték a jogosultak. Az első termőföld árverések is gyenge érdeklődés és alacsony árak mellett zaj­lottak. Akkor még az volt a leggyakoribb indok: „Ugyan, kinek kell a föld? Csak a baj van vele!''. Mára már túl vagyunk az első vagy második önállóan gazdálko­dott termelési éven és nemhogy csökkent volna a föld iránti kereslet, hanem az ár­veréseken is egyre magasabb áron voltak kénytelenek vásárolni a jogosultak. A pótkárpótlási igények, melyeket ez év ta­vaszán (február 15-től március 16-ig) le­hetett beadni, már kifejezték a megnöve­kedett érdeklődést, 27 ezer igényt nyúj­tottak be csak Tolna megyében. (Ugyan­annyit mint az első kárpótláskor.) Mihalik Istvánt, a megyei földhivatal földmérési osztályának vezetőjét arról kér­deztük, hogy mekkora területet tudtak eddig kimérni és átírni, a kárpótláson vett földek kö­zül. — Az eddigi termőföldárverések so­rán több mint 104 ezer hektár került új tu­lajdonoshoz, ez több mint 2 millió 400 ezer aranykoronának felel meg. Ennek 34 százaléka van kitűzve, ez 8100 parcellát jelent. A kitűzött földek fele pedig már tulajdonlapon is rendezve van, vagyis már az új tulajdonos nevén van. — Sokszor éri önöket az a vád, hogy lassan haladnak a kimérésekkel, hiszen van akinek sürgős lenne, mert gazdálkodni szeretne a földjén. — Az egyéb napi földmérési hatósági feladatok mellett folyamatosan dolgo­zunk a kárpótlási földeken, hét csoport,- ha az időjárás engedi,- szinte állandóan a helyszíneken van. A jelenlegi létszám mellett az eddigi teljesítményeket próbál­juk növelni. Ha gazdálkodás miatt sürgős lenne a föld birtokba adása, mi készsége­sen segítünk abban, hogy a táblára vo­natkozó méreteket mégadjuk a kérelme­zőnek és az ideiglenes birtokba adás így megoldható. Több hasonló kérés volt ed­dig is, és várhatóan az őszi munkák kez­detével ez az igény méginkább jelentke­zik majd. — Korábban szó volt olyan lehetőségről is, hogy külső földmérők bevonásával, gyorsítani tudják a kiméréseket. Ez miért nem valósult meg? — Anyagiak híján egyenlőre sajnos erre nincs lehetőség. * A megyéi kárpótlási hivatalban arra kértünk választ, hogy állnak a pótkárpót­lási kérelmek elbírálásával és mikorra várható az állami földek árverése. A hiva­talvezető elmondta, hogy a vagyoni ügyekben szeptemberben várhatóak, míg a személyi ügyekben októberben várha­tók az első határozatok. Ez utóbbit a fő­városi kárpótlási hivatalban intézik. A kérelmeket szigorúan érkezési sorrend­ben fogják elbírálni. Hogy mikorra várható az állami földek árverése, a kérdésre a hivatalveztő azt vá­laszolta, hogy erről nincs információja. Mauthner A NAP HÍREIBŐL Testületi ülés Alsónyéken Augusztus 25-én, csütörtö­kön, 18 órától tartja soron következő ülését Alsónyék képviselőtestülete. A napirenden szerepel töb­bek között a bátaszéki ön- kormányzattal iskolaügyben történő megállapodás kér­dése és a első félév pénzügyi mérlegét is értékelik a képvi­selők. Pályázatok sorstársaknak A Magyar Vakok és Gyen- génlátók Országos Szövet­sége a társadalombiztosítási főigazgatóság által biztosított támogatásból pályázatot hir­det látássérült tagjainak. Pá­lyázni lehet olyan nagyobb értékű egyedi eszközökre, berendezésekre, melyek se­gédeszközként használva a tanulást, továbbtanulást va­lamin*- a munkába állást segí­tik elő. Pályázatot csak a szövetség tagja nyújthat be, saját ré­szére. Jelentkezni a megyei szervezetnél beszerezhető űr­lapon lehet, ami részletesen tartalmazza a feltételeket. A benyújtott pályázatokat az országos elnökség által kije­lölt bizottság bírálja majd el. Beküldési határidő: szep­tember 30. Az érintetteket a bírálóbizottság levélben érte­síti a díjak átvételének mód­járól. Valamennyi pályázattal kap­csolatban a szövetség Tolna megyei szervezetének irodá­jában lehet érdeklődni sze­mélyesen: Szekszárd, Au- gusz I. u. 1-3. 11/216., illetve telefonon: 74/316-978. Felmérést végeznek a szociális munkások A szekszárdi Illyés Gyula pedagógiai főiskola másodé­ves szociális munkás hallga­tói Pakson és Dunakömlődön végeznek felmérést a lakos­ság körében „A megélhetés feltételei és költségei" cím­mel. A reprezentatív minta alap­ján megszerzett adatok kiér­tékelése után a jövendő szo­ciális munkások a paksi vá­rosházán tartanak fórumot a felmérésről, augusztus 31-én. Kommunikációs tábor Domboriban A Hallássérültek Országos Szövetségének kommuniká­ciós osztálya a Tolna megyei szervezettel közösen kom­munikációs tábort szervez Fadd-Domboriban. A tábor­ral egyidőben rendezik meg a tanfolyamvezetők országos találkozóját is, augusztus 26. és 30. között az ifjúsági ala­pítvány tábrorában. Az alap- és középfokú kommuniká­ciós tanfolyamokon a hallga­tók elsajátíthatják a siketek jelbeszédét. A tábor célja: a hallássérültek és a tanfolya­mot végzettek közös nyara­lása és a jeltudás elmélyítése, a találkozóé pedig az okta­tómunka színvonalának nö­velése. Van ilyen „Pályáztatás” Egy Magyarországon működő külföldi cég rekonstrukciós mé­lyépítési munkáinak lebonyolításával megbíznak egy tervező vál­lalatot, s az illetékes szól négy ismert vállalkozásvezetónek, hogy adjon be pályázatot. Amikor megteszik, a legkedvezőbb árajánlatot tevőtől tételes költségvetést kérnek. Attól, aki 8,9 millió plusz áfá­ért vállalná a munkát. A másik három közül kettő 10,9 millió plusz áfáért, egy pedig 10fi millió plusz áfáért dolgozna, de nekik nem kell árajánlatot adni. Eljön a borítékbontás ideje, ám a leg­kedvezőbb ajánlat tevőjével előtte „beszélgetés szintjén" közük, ne számítson rá, hogy nyer. Azzal szeretnék elvégeztetni a munkát, akivel a burkolást is megoldatják majd. Azt sugallta a beszélgetés, ha visszalép, akkor megkapja a munkát attól, aki a nagyobb ösz- szegű árajánlatot tette - az általa vállalt 8,9 millió plusz áfáért. Hősünk nem lép vissza, bár hivatalosan megtehetné, de el sem megy az értékelés nélküli eredményhirdetésre. Feltesz viszont né­hány kérdést. Miért a pályáztatás? Minek kell a tételes költségve­tés, ami pénzt és időt igényel? Egy külföldinek mindegy, hogy 8,9 vagy 10,9 milliót fizet a munkáért? Vagy az annyira ba(e)lga? Ugye, ezzel a megoldással a különbözet belátás szerint használ­ható? Ugye, a tisztesség rendszer-, illetve pártsemleges és nem független az embertől? Ugye, az idő majd megválaszolja és meg­oldja ezeket a kérdéseket? -él-

Next

/
Oldalképek
Tartalom