Tolnai Népújság, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-07 / 158. szám
8 KÉPÚJSÁG SPORT 1994. július 7., csütörtök A Szekszárdi Polgári SE indul az NB Ill-ban Mausz kapus Paksra igazol Panghy (fejelés közben) Szegeden vagy Keszthelyen folytatja A tavaszi évadban egyetlen pontot sem szerző Szekszárdi Polgári SE csapata meglehetősen dicstelen búcsúra kényszerült a labdarúgó NB II-ből. Már a bajnokság finisében is szárnyra kapott néhány baljós híresztelés, miszerint nem kizárt, hogy a tolnai megye- székhelyen megszűnik a futball. Tetézte a bizonytalanság érzetét, hogy a pontvadászat végén a szabadásgukat megkezdő játékosok sem kaptak egyértelműen megnyugtató útravalót az együttes jövőjét illetően. Nos, a focisták pihentek, a klubvezetés azonban nem vette ki nyári szabadságát. Tárgyalások sorozatán át keresték a továbbélés, egyúttal pedig a végső megoldás formáját. Az elmúlt héten tőlük kérdeztük: akkor most végül is augusztusban indul az NB 111-ban a Szekszárd? — A Szekszárdi Polgári SE és az UFC Szekszárd vezetőinek eddigi tárgyalásai alapján mondhatom, hogy lesz NB III-as csapata a megyeszékhelynek. Klubunk az elmúlt évadban hét ifjúsági játékost adott kölcsönbe az NB Il-es csapatnak. Ez a szerződés ugyan június 30-án lejárt, de tárgyalunk a meghosszabbításáról is - mondta Szilágyi Dezső, az UFC Szekszárd ügyvezető igazgatója. — Csapatunk nevezését július 1-jén elküldtem az MLSZ- be - kapcsolódott beszélgetésünkbe Laki Zoltán, az SZPSE szakosztály-igazgatója. — Ismert, hogy az anyagiak hiánya idézte elő a szakosztály ellehetetlenülését, a csapat kiesését. Most milyenek az anyagi kilátások? — Az NB III-as induláshoz rendelkezésünkre álló pénzügyi fedezet önmagában édeskevés lenne a szakosztályi munka zavartalan működéséhez. Ezért mindent elkövetünk azon szponzorok, vállalatok és intézmények felkutatására, akik hajlandók áldozni Szekszárd labdarúgására. Az anyagi helyzetből fakad, hogy szakmailag is mértéktartóan szabad csak terveznünk. Tehát a dolgok jelenlegi állása szerint nem álmodozhatunk dobogós helyezésről - válaszolta Laki Zoltán. A múlt hét pénteken arra a kérdésünkre, hogy mikor válik véglegessé a játékoskeret személyi összetétele, a szakosztály-igazgató elmondta, hogy július 5-én kezdik a felkészülést. Az első edzésen nyilatkoznak majd jövőbeli szándékaikról a játékosok, tehát akkor tudják meg: kik maradnak, s kik távoznak. Nos, a felkészülés első napján mi is kíváncsiak voltunk a hogyan továbbra. Már túl volt a 12 játékos az első edzés nyújtotta élményen, amikor újfent Laki Zoltánt faggattuk. — Vegyük sorra a hiányzókat. — Pálfi, Novák, Kovács, Mausz, Mészáros, Somogyi és Panghy - sorolta. - Közülük Pálfi, Novák és Kovács igazoltan vannak távol. Panghy főiskolai tanulmányait várhatóan Szegeden folytatja, ám augusztusban sorköteles is lesz, tehát az sem kizárt, hogy bevonul, s akkor a Keszthely NB Il-es csapatában játszik majd. Bár Cseke neve nem szerepelt a hiányzók listáján, de a fiatal játékos ugyancsak továbbtanul és Budapestre kerül. Mausz megegyezett a Paks NB Il-es együttesével, hogy náluk folytatja sportolói pályafutását. Mészárosnak a műtété után újra lovaglóizom panaszai vannak. — Mi lesz a sorsa a két paksi kölcsönjátékosnak? — Amikor július 11-én, hétfőn leülünk majd véglegesíteni a Duna-partiakkal Mausz kapus átigazolását, akkor elképzelhetően szóba kerül a Somogyi-Prantner paksi duó további kölcsönadásának lehetősége is. — Pilisi már döntött? — Úgy nyilatkozott, hogy bekapcsolódik az edzésmunkába, aztán a többit majd meglátjuk. — A felkészülés időszakában hány edzést tartotok? — Ezen a héten napi egy, július 11-től napi két gyakorlás szerepel programiunkban. — Ki lesz a csapat edzője? — Pillanatnyilag rám hárul az edzésmunka irányítása, hiszen mint ismert, Kniesz Mátyás leköszönt az edzői tisztéről. Szűkös anyagi helyzetünkben könnyen elképzelhető, hogy végérvényesen egyedül maradok az edzői kispadon. — Két új arc is feltűnt az edzésen. — Igen. Cecéről Kara, illetve Alsónánáról Dér jelentkezett próbajátékra. Mindketten velünk edzenek, aztán később kiderül majd, hogy miként terhelhetők. Mindenesetre az augusztusi rajtra visszavárjuk a rövidesen leszerelő Sztehlót is. (fekete) Sorsoltak a Magyar Kupában Az MLSZ-ben elkészítették az 1994/95. évi Magyar Kupa 1. fordulójának párosítását. A csapatok a 64 közé jutásért egy mérkőzést játszanak július 24-én vasárnap 16.30 órától. A Gerjen a Kisharságyi SE, míg a Paks a Törzsök SE (Kaposvár) otthonában lép pályára. Szabó már érmes Szerdán félidejéhez érkezett a vívó világbajnokság Athénban. A férfi kardozók egyéni küzdelmében az olimpiai bajnok Szabó Bence először az ukrán Berkót verte 15-9-re, majd a spanyol Peinadort győzte le 15-7-re. A román Grigoret 15-7, míg a német Wiesingert 15-10 arányban késztette megadásra. Az olimpiai bajnok kardozó ezzel már biztos érmesnek tekinthető. Rangsorolták a csapatokat Megérkezett Gerhard Aignemek, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) főtitkárának telefaxa az MLSZ-be, amelyben megerősíti az APA osztrák hírügynökség korábbi értesülését, miszerint valamennyi magyar kupacsapatnak selejtezőt kell játszania augusztusban. Egyúttal elküldték mindhárom kupában - BEK, KEK, UEFA Kupa - az induló csapatok hivatalos ranglistáját is. Az már korábban nyilvánosságra került, hogy a bajnokok között a Vác FC-Sam- sung, a kupagyőztesek között pedig a Ferencváros egyaránt a 23. helyre került. Újdonság viszont, hogy az UEFA Kupában induló 92 együttes között a Kispest- Honvédot az 56., a Békéscsabát pedig a 60. helyre rangsorolták. Az európai kupák selejtezőinek sorsolását július 20-án tartják Genfben. Nyolc évnyi „vajúdás" után: Az örök második révbe ért Lassan hatodik éve, hogy Takács László irányítja az AC Szekszárd tehetséges dobóatlétájának, Tamás Istvánnak az edzéseit. A közös munka gyümölcse már az első együtt töltött esztendő után éreztette hatását, ami egy országos második helyezésben jelentkezett. Az együttműködés továbbra is „virágzott", a három dobószámot (a súlylökést, a diszkoszvetést, a gerelyhajítást) is magasfokon művelő Tamás Isti napról napra fejlődött, érett „a gól", egy igazi nagy siker, ami viszont se- hogysem akart „világra jönni". Rendre a dobogó második fokát koptatta az ifjú atléta. A két éve nyert serdülő súlylökő OB-ezüst, s az ezzel járó válogatottság ennek ellenére az egyik legemlékezetesebb állomása István pályafutásának. Igaz, a legemlékezetesebb jelzőt mára kisajátította az idei ifjúsági országos bajnokság, ahol nyolc évnyi „vajúdást" követően megszületett a várva várt nagy eredmény: a 19 éves szekszárdi versenyző gerelye 61,50 méternél fúródott a Népstadion gyepszőnyegébe, s így 1994. ifjúsági gerelyhajító bajnokaként Tamás István állhatott a dobogó legfelső fokára az eredményhirdetéskor. — Eddig inkább a súlylökö Tamás István „éned" volt az erősebb, minek köszönhető a gerelyben a kiugrás? - kérdeztem Istitől. — Ebben a félévben nem foglalkoztam mással csak a gerellyel, súlylökésben és diszkoszban el sem indultam az OB-n. Szeptember óta 12 kilót adtam le, így az utóbbi két számban amúgy is esélytelenül próbálkoztam volna. Ráálltam a gerelyre, télen a lassító, merevítő hatású izomfejlesztés helyett speciális munkát, elsősorban lazító, gyorsító gyakorlatokat végeztem. A gerelyhajítás alapját jelentő felcsapás nevű medicinlabda gyakorlat sulykolása mellett rengeteg szökdelés szerepelt az edzőm, Takács László által előírt edzéstervben. Mindez meghozta az eredményt, rendezetté vált a mozgásom és sokat javult a technikám. — Mesélj egy kicsit az országos bajnokságról! — Az első szériában dobtam a legnagyobbat, a 61,50-et, ami egyben az egyéni csúcsom, de utána se mentem 60 méter alá. A riválisom, Horváth Gergely fokozatosan jött fel, ráadásul utánam következett, így az utolsó dobásomat követően mé^f izgulnom is kellett, ám végül 16 centiméterrel, ami a gerelyben egy hajszálnak számít sikerült győznöm. — Említetted a technikád javulását, lehet ez olyan mértékű, amivel a felnőtt élmezőnyben is szóhoz juthatsz? — Öt-hat métert mindenféleképpen tudok fejlődni, s ezzel odakerülhetek az élre. Az ifik bajnoksága előtt két nappal rendezték felnőtt OB-t, ahol 68 méterrel nyertek, a második helyet 66, míg a harmadikat 64 méterrel szerezték meg, tehát elég gyenge a mai élmezőny, nem behozhatatlan a hátrányom. — A felnőttek helyett egyelőre a kortársaiddal kellett felvenned a versenyt, hiszen a hétvégén a magyar ifjúsági válogatottban szerepeltél . . . — Igen, az OB első két helyezettje automatikusan bekerült a válogatottba, amelynek tagjaként a hétvégén Svájban svájci-cseh-osztrák-magyar négyes viadalon vettem részt. Előtte azonban fontos dolgom akadt még, hiszen Pécsre a testnevelés szakra jelentkeztem, s csütörtökön fejeztem be a felvételit. Emiatt nem tudtam megfelelően felkészülni a svájci megméretettésre, ráadásul húzódással is bajlódtam, így sajnos elmaradva a legjobbamtól csak 58,62-t dobtam, ami most az 5. helyhez volt elég. — Sikeres felvételid esetén is folytatod az atlétikát? — Mindenképpen szeretném folytatni, ha bejutok a testnevelési szakra, amit a felvételi eredményeim ismeretében majdnem biztosra mondhatok, akkor a Pécsi Atlétikai Clubban sportolok tovább - mondta a szimpatikus szekszárdi atléta. Tavaly Posta Bence magasugrásban, az idén Tamás István gerelyhajításban szerzett ifjúsági bajnoki címet az AC Szekszárd versenyzői közül. Tanulmányai miatt Posta még a múlt évben átigazolt a Bp. Honvédba, s most úgy tűnik Tamás Isti is távozik, ám reméljük nem szakad meg az általuk útjára indított hagyomány, s jövőre ilyentájban újabb ifjúsági bajnok szekszárdi atlétának gratulálhatunk ...-teszi- Fotó: dg XV. labdarúgó-világbajnokság Nyolc között a bolgárok Bulgária-Mexikó 1-1 (1-1, 1-1,1-1). Büntetőrúgásokkal: 3-1. New-York, Giants-sta- dion, 73 ezer néző. V: A1 Sharif (szíriai). Bulgária: Mihajlov- Hub- csev, Kremenliev, Kiriakov- Borimirov, Balakov, Szirakov (Gencsev a 104. percben), Lecskov, Jordanov- Koszta- dinov (Mihtarszki a 119. percben), Sztoicskov. Mexikó: Campos- Rodriguez, Juan Ramirez, Suarez, Ramon Ramirez- Bernal, Ambriz, Luis Garcia, Garcia Aspe- Alves, Galindo. Gólszerzők: Sztoicskov a 7. percben, Garcia Aspe (11-esből a 18. percben). Kiállítva: Kremenliev a 50., Luis Garcia az 58. percben. A félidő első részében nyílt sisakkal játszott mindkét csapat. Sztoicskov remekbe szabott, egyéni akcióból szerzett góljának nem sokáig örülhettek a bolgárok, hisz a mexikóiak rövidesen egyenlítettek. A félidő végére visszaesett a színvonal, meddő mezőnyjáték alakult ki a két 16-os között. A második játékrész sem hozott sok látványosságot, csupán a két kiállítás borzolta a kedélyeket, úgy tűnt, csak a hosszabbításra várnak a játékosok. A 2x15 perces ráadásban egyik csapat sem mert igazán kockáztatni. Mindkét oldalon adódott kecsegtető helyzet, de a hálóőrök remekeltek. A vb eddigi talán leggyengébb ösz- szecsapásán végül a büntetőpárbajra maradt a döntés: a bolgár kapus, Mihajlov bravúrral védte Bernal és Rodriguez lövését, Garcia Aspe pedig a kapu fölé lőtt, s ezzel a bolgárok kerültek a legjobb nyolc közé. Jók: Mihajlov, Sztoicskov illetve Campos, Alves. Vébészőttes MARADONA FUTBALL- SZAKSZERVEZETE. Diego Maradona érdekképviseleti szervezetet kíván alapítani labdarúgók számára. Egy, a spanyol SER tévécsatornának adott interjúban az argentin bálvány elmondta, hogy a „futballszakszervezet" ügyében jelenleg tárgyalásokat folytat a német Lothar Matt- heusszal és Bemd Schusterrel. További sztárokat - Bebeto, Romário, Gullit, Sztoicskov - is igyekszik az ügynek megnyerni. ELMARAD A GÁLA. Több mint 300 ezren készültek a dublini Phoenix Parkba, hogy fogadják a vb-ről hazaérkező ír válogatottat. A gála azonban elmarad, ugyanis Jackie Charlton szövetségi kapitány bejelentette, hogy többen az Egyesült Államokban szándékoznak maradni. A játékosok egy része családjával vakációra indul, míg Charlton a brit televízió munkáját kívánja segíteni. - Nincs ok ünneplésre, hiszen kiestünk - magyarázta az írek angol mestere. ÁLDOZATOK. Sajnálatosan gyarapodott a vb áldozatainak száma. Argentína kiesése után két ember haláláról érkezett jelentés. Miután a labda harmadszor is az argentin hálóban landolt, egy argentin rendőr szívinfarktust kapott. A vb sokak által legfőbb favoritjának tartott együttes egyik bangladesi illetőségű szurkolója ugyanezen okból megmérgezte magát... SZERZŐDÉS. A Német Labdarúgó Szövetség szponzori szerződés aláírására készül a Mercedes Benz autógyárral. A Mercedes 12 millió márkával kívánja támogatni a rendkívül sikeres német labdarúgást. Az aláírásra július 16-án kerül sor - abban az esetben, ha Németország eljut a döntőig. MEGFENYEGETTÉK AZ ORVOST. Dániel Cerrinit, azt az argentin orvost, aki Diego Maradonának a vb-ről történő kizárását eredményező gyógyszereket felírta, halálosan megfenyegették. Cerrini rendőri védelmet kért Argentínában, hiszen - amint mondta - Andres Escobar meggyilkolását követően minden fenyegetést komolyan kell vennie. Az argentin fut- ballszövetség elnöke újfent megerősítette: a csapatvezetés nem tudott arról, hogy Maradona Ephedrin-tartalmú gyógyszert szedett. Triatlon Bonyhádi ezüstérmek Ráckevén került megrendezésre a Dunapack Kupa elnevezésű nemzetközi utánpótlás bajnokság. A megyénket képviselő versenyzők szép sikereket értek el a különböző korcsoportokban. Gyermek lány kategóriában Gergelics Dóra (Bonyhád SE Triatlon) második, serdülő lány korcsoportban László Klaudia (Bonyhád SE Triatlon) szintén második, a serdülő fiúk mezőnyében Vizdár Péter (Szekszárd Vízmű SE) a harmadik helyet szerezte meg. Július 3-án zajlott az 1994. évi váltó CSB Kiskörén, a Tisza tónál. A versenyen 1100 triatlonos indult. A sportesemény rangját emelte, hogy Gallov Rezső, az OTSH elnöke vállalta a fővédnökséget, a verseny végén ő adta át a díjakat a győzteseknek és a helyezetteknek. Megyénk itt is sikeresen szerepelt, hiszen gyermek korcsoportban a Gergelics Dóra, Gergely Izabella, Páll Laura összetételű bonyhádi lánycsapat fél perccel lemaradva az első helyezettől, az ezüstérmet szerezte meg. Kerékpáros tombola A XX. Fiat Gemenci Nagy díj során rendezett tombolasorsolás még át nem vett nyereményei: 071: reklámtáska, 1807: Casio óra, 2485: férfi divating, 0252: reklámcsomag, 035: ajándékcsomag, 2107: reklámcsomag, 1000: autó porszívó, 0303: solá- rium-bérlet, 1771: díszcsomag, 2022: nyugágy, 2248: reklámcsomag, 2247: divat ékszer, 1444: hűtőtáska, 1466: széldzseki, 0516: reklámcsomag, 0373: díszdobozos bor, 0112: ajándékcsomag, 0540: sportcipő, 1438: lézerlemez, 1978: divat ékszer, 0174: kétszemélyes légiutazás, 1900: díszcsomag, 1703: reklámcsomag, 0267: FIAT gépkocsi kéthetes belföldi használata, 0238: reklámcsomag, 0847: Mo- unten Bike kerékpár. A nyeremények átvehetők minden szerdán 7.30- 10 óra között a Szekszárdi KSC irodájában (Szekszárd, Hunyadi u. 4.), vagy telefon egyeztetés (74/314-310) alapján.