Tolnai Népújság, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-16 / 166. szám

2 «ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1994. július 16., szombat Sörcsempészek 2,6 millió forint értékű sört foglaltak le a vámosok He­gyeshalomnál. A sört szállító két kamion nem csak jogosu­latlanul használta a nemzet­közi TIR jelzést - mondta Szabó István százados, he­gyeshalmi vámparancsnok -, hanem a rendőrség közremű­ködésével az is kiderült, hogy a kamionokon lévő rendszá­mok eredetileg egy kis Polski­hoz, illetve egy Trabanthoz tartoztak. A két kamion csak­nem hatezer karton sört ho­zott be Ausztriából, vélhetően lopott nemzetközi vámokmá­nyokkal. A dokumentumok szerint az árut hazánkon ke­resztül Romániába szállítot­ták, ám a sör nem jutott el a célországig, mert itthon elad­ták, miközben az ügyben érin­tettek „elfelejtették" kifizetni az áru vámját és adóját. A le­foglalt sört értékesítik. Meghalt egy fiatalember Pénteken délután ócsény- ben, az Ady Endre utcában H. M. az általa vezetett lassú jár­művel közlekedett, amikor a pótkocsin helyet foglaló K. A., 25 éves őcsényi lakos leugrott a mozgó járműről. A rako­mány megbillent, K. A.-t meg­lökte, aki egyensúlyát el­vesztve a híd szélén a beton­peremből kiálló betonvasba esett, mely szívtájékon szúrta. K. A. azonnal életét vesztette. PADLÓSZŐNYEG­VÁSÁR! Utolsó lehetőség, egyes szőnyegek még a tavalyi áron 40 %-os árengedménnyel! Óriási választók a legjobb minőségű belga import padlószőnyegekbőlI Minden kedves érdeklődőt várunk SZEKSZÁRDON, a Babits Mihály Művelődési Házban Mártírok tere 10. Július 19-20-án, 8-18 óráig. EXBROKER BT. <535211 NÉPÚJSÁG Az Axel Springer-Magyaiország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-$08. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereske­delmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u.l.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesftőknél, posta­utalványon és átutalással a 469- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft. A megyén kívüli belföldi előfizetés postakölt­séggel együtt egy hónapra 770 Ft. Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevéte­leket szíveskedjék a kiadóhoz, a 74/316-211-es telefonszámon beje­lenteni. Indexszám: ISSN 0865-9028 Egyrészt - másrészt Képviselők a kormányprogramról Göncz Árpád köztársasági elnök köszönti az új kormány tagjait A kormányprogramokat ál­talában az egymással ellenté­tes megítélések jellemzik: a kormányzó pártok nyilvánva­lóan jónak tartják célkitűzése­iket és terveiket, az ellenzéki erők ugyanakkor kritikájukat és fenntartásaikat hangsú­lyozzák. Ez utóbbi megközelí­tés természetes is, amennyi­ben a bírálat nem válik partta­lanná és öncélúvá. Nos, ilyen jellegű mondandóval szeren­csére nem találkoztunk teg­nap, a miniszterelnök és a mi­niszterek parlamenti beiktatá­sán, amikor is néhány Tolna megyei képviselőt a kor­mányprogramról, annak elis­merésre méltó, illetve aggá­lyos vonatkozásairól kérdez­tünk. Dr. Pálos Miklós (KDNP): — Jómagam a kormányprog­ram 9. és 10. fejezetével fog­lalkoztam, azaz az állam és az egyház közötti viszony to­vábbfejlesztésének kérdései­vel, illetve a nemzeti és etnikai kisebbségek gondjaival. Ez utóbbival kapcsolatban nem tartom helyesnek, hogy most megszűnik egy központi ér­dekképviseleti szerv, s beol­vad egy minisztérium hatás­körébe. Tizenhárom országot tanulmányozva azt tapasztal­tuk, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségekkel a minisztéri­umi főosztálynál magasabb szinten foglalkoznak. A hazai megoldással szemben fenntar­tásaim vannak. A programban meghatározott nemzetiségi politikát mindenesetre jónak tartom, a törvények európai mércével is mérhetőek. Az egyházak finanszírozásának terve problémákat vet fel: ma még ugyanis az állampolgá­rok képtelenek a szerény be­vételeikből az egyházaknak is juttatni adó formájában. Dr. Nádori László (SZDSZ): — Véleményem szerint az oktatással és a sporttal kapcsolatos program sok egyeztetés után született meg, s látszik rajta a kimun­káltság. Különösen tetszik a sportra vonatkozó rész: ha a leírtakat sikerül megvalósíta­nunk, akkor régóta vajúdó gondokat oldunk meg. Az ag­gályaim? Nem látom világo­san a foglalkoztatáspolitika hátterét. A probléma rendkí­vül összetett, mégis, a passzív foglalkoztatáspolitika mezejé­ről azért idővel át kellene ug­ranunk egy dinamikus moz­gást engedélyező területre. Szakképzés, fiatalok munkába állítása: itt részletesebb prog­ramot vártam volna. Dr. Solymosi József (Ag­rárszövetség): — A négy év­vel ezelőtti és a jelenlegi kor­mányprogramot összehason­lítva én azt látom, hogy a mos­tani részletesebben igyekezett kimunkálni a részterületeket. Ez vonatkozik a mezőgazda­ságra is, annak ellenére, hogy sokak szerint ez a rész a kelle­ténél rövidebb. Szívem szerint én is szerettem volna a na­gyobb terjedelmet, de a lehe­tőség véges. A mezőgazdaság legfontosabb kérdéseire így is sikerült választ adni, anélkül, hogy teljes egészében szakí­tott volna az elmúlt négy év­vel. Tudomásul kell venni, hogy egyes, már megtörtént lépések nincsenek ellenünkre. Ami némileg zavar, az az, hogy nincs teljes képünk az ország helyzetéről, gazdasági, pénzügyi pozíciójáról. Erről kellene többet tudnunk. Dr. Kiss József (MSZP): — Két oldalról éri bírálat a kormányprogramot. Az egyik oldal a koalíció programját túl baloldalinak tartja, a másik oldal ugyanakkor az elvek feladását veti a szemünkre, mondván, hogy már régen nem az eredeti, szocialista programunkat akarjuk meg­valósítani. Ez számomra azt bizonyítja, hogy valószínűleg jó a programunk. S az is érde­kes a többpárti demokráciá­ban, hogy négyévente jön a megvilágosodás pillanata: a még (tegnap délelőtt) pozíció­ban lévő államtitkár ellenzé­kiként már tökéletesen látja, amit eddig sohasem. Ezt én persze nem vetem a szemére, hiszen fordítva ez ugyanígy működik. Aki eddig buta kormánypárti volt, az most azonnal okos ellenzéki lesz. Szeri Árpád Fotó: Gottvald Károly A frissen fogadást tett miniszterek a köztársasági elnök fogadásán Nem - elvből, igen - véletlenül A T. Ház pénteken egyetlen ellenszavazat mellett fogadta el a közös magyar-brit katonai ki­képzésről szóló ország- gyűlési határozatot. A honatyák közül egyedül a fideszes Trombitás Zol­tán nyomta meg a nem gombot A döntését azzal indokolta, hogy az elmúlt négy évben sem szavazott meg egyetlen olyan elő­terjesztést sem, amelynek következtében idegen csapatok Magyarország területére léptek volna. Trombitás Zoltán meg­erősítette: ehhez az elvé­hez a jövőben is ragasz­kodni kíván. A kormány- program szavazásakor egyetlen igazán meglepő voksol mutatott ki a szá­mítógépes lista. A keresz­ténydemokrata Mészáros Gyula - frakciójából egyedül - az igen gombot nyomta meg. Nyilatkozni nem kívánt, ám egy be­szélgetésből kiderült, hogy az újonnan a T. Házba került honatya vé­letlenül nyomta meg az igent jelző gombot. Halál hajnalban Halálos kimenetelű baleset történt tegnap hajnali három­negyednégykor a 63-as számú úton, Szedres határában, ami­kor egy jugoszláv rendszámú Opel Omega típusú személy- gépkocsi a vele egy irányban előtte haladó lovaskocsinak ütközött. A fogathajtó, a 63 éves H. J. tengelici lakos az ütközés következtében életét vesztette, a lovaskocsi másik utasa, valamint az Opel veze­tője könnyebb sérüléseket szenvedett. A baleset körül­ményeit vizsgálják. Két keréken Dombóvárra Halál a búzában Néhány tizenéves gyerek csütörtökön délután kávét és ennivalót vitt Dunakömlődön, a Szabadság termelőszövetke­zet gabonasilójánál dolgozó hozzátartozóinak. Úgy dön­töttek, hogy ott maradnak ját­szani. Egymás után ugráltak a hatalmas siló tölcsér alakú ga­ratéba, amikor megtörtént a tragédia. A 13 esztendős, Komlódon nyaraló T. Zoltán ugrása után elsüllyedt a búzá­ban. Hiába igyekeztek az ott dolgozók a garatból kilapá­tolni a gabonát, mire a három méter mélyre süllyedt fiút ki­emelték, már nem lehetett életre kelteni. Tegnap, a késő délutáni órákban Dombóvárra, a pol­gármesteri hivatalhoz érkezett az a kerékpáros csapat, amely egy héten keresztül mintegy ezer kilométert „letekerve" fu­tott be a célba. Barátokként kerekeztek - a túra is a barát­ság jegyében zajlott -, a ker- neniek és dombóváriak. Ez a barátság még két évvel ezelőtt kezdődött, amikor a németor­szági Kemenből, Dombóvár testvérvárosából kerékpáro­sok jöttek a vasutas városba. Tavaly a dombóváriak viszo­nozták a németek látogatását. Az idei túrán, szombaton este a kemenieket - akiket al­polgármesterük, Lochmann Jürgen is elkísért - Sopronban fogadták a dombóváriak. Va­sárnap reggel indultak útnak, hogy kétkeréken ezer kilomé­teren át, átkerekezzék fél Ma­gyarországot. Az elmúlt hét során Győrön, Nagymaroson, Vácon, Budapesten, és Kecs­keméten át hajtottak, majd Mohács, Pécs felé vették az irányt. Orfű, Magyarhertelend és Sásd érintését követően ér­keztek Dombóvárra. A polgármesteri hivatalban Spengler Ferenc alpolgármes­ter köszöntötte a vendégeket. Szombaton - a pihenőt köve­tően - a gunarasi Szivárvány vendéglő búcsúvacsorával kedveskedik a kerekeseknek, családtagjaiknak és a szpon­zoroknak, akik segítséget nyújtottak a túra létrejöttéhez.- p. téri ­Fogadás a polgármesteri hivatalban Nyilvános tárgyalás a füt'óelemtárolóról A paksi ügyfél magánszámá Tegnap újabb menete zajlott le annak a hosszú ideje hú­zódó bokszmérkőzésnek, melynek tétje: a Pakson terve­zett kiégett fűtőelemtároló nem igazán forog veszélyben. A másik fél ezúttal a környe­zetvédelmi hatóság volt, az egyik a régi: a paksi érdeklő­dők, illetve a „Szarkofág nél­küli jövőért" egyesület képvi­selői. A meccs maga: az Alsó-Dunavölgyi Környezet­védelmi Felügyelőség lakos­sági tájékoztatója és meghall­gatása, illetve a tároló környe­zetvédelmi engedélyezéséhez az erőmű által benyújtott kör­nyezeti hatástanulmányt na­pirendre tűző nyilvános tár­gyalás. A megjelent paksiakat így a tárgyalás vezetője ügy­félnek minősítette, vélemé­nyüket jegyzőkönyvben rög­zítették. A másik fél nem vette fél vállról a dolgot: a lakosság rendelkezésére állt a Sugárbi­ológiai Intézet, az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Ví­zügyi Igazgatóság, az ÁNTSZ, a Talajvédelmi Intézet képvi­selője és még sorolhatnánk. Az egyik fél..., nos lássuk. Lóczi Mária, a Környezet­védelmi Felügyelőség ható­sági irodájának vezetője is­merteti az előzményeket, és a hatástanulmány történetét, majd várja a kérdéseket. Dobre László, a Szarkofág elnöke: (kissé ideges) - Ne­vetséges, és az Alkotmány ar- culcsapása, hogy délelőtt tíz órára tesznek egy ilyen fóru­mot. Nem paradicsompasszí- rozóról van szó! A továbbiakban a „fórum" meghirdetésének módjáról érdeklődik. Lóczi Mária kormányrende­letre hivatkozva közli: a ható­ságnak a nyilvános tárgyalás van előírva, más nem. Ez nem közmeghallgatás. Dobre László: Azt csinál­nak, amit akarnak, itt úgyis népszavazás lesz, ha kell sá­tortábort, éhségsztrájkot ren­dezünk. Azt csinálnak, amit jónak látnak. (Taps, pfujolás). Egy másik ügyfél szerint az atomerőművet nem lehet ar­rébb húzni, mint egy szentké­pet. Mint mondja, szeret sza­batosan fogalmazni, ezért rá­tér a lényegre: hogyan kívánja kompenzálni a paksiaknak az erőmű a veszélyforrást? Mi az hatszáz millió a büdzsének, amennyibe a paksi áramdíj­kedvezmény kerülne? A PA Rt. képviselője: mint a hozzászóló is említette, az áramdíjkedvezmény nem a PA Rt. kompetenciája. Az erőmű így is támogatja a kör­nyező településeket. Dobre László: Az utolsó szó jogán azt kérdezném, hogy a rendezési terv aláírása után a százharminc millió forint harminc százalékát átutal­ták-e az önkormányzatnak, azért vagyok rá kíváncsi, mert semmiféle engedély nincs az önkormányzat kezében, de ha a harminc százalék átutalásra került, akkor egy kicsikét un- fer(?) dolog az egész. Köszö­nöm szépen. Lóczi Mária: Kérném szé­pen azokat, akiknek a környe­zeti hatásokkal kapcsolatos kérdésük van. (...) Harmadik ügyfél: - Ko­zák Sándor vagyok, szintén paksi lakos. A szakembereket szeretném megkérdezni. Itt mindenről van szó, az ötven év így-úgy. Én úgy tudom, ideiglenes tároló... de mit lesz utána? Erről senki nem szólt semmit. A PA Rt. képviselője: Mint ismeretes, a kiégett fűtőele­mek végleges elhelyezésére nemzeti célprojekt indul... Kozák Sándor: (hátulról or­dít): Uram ne haragudjon, ne­kem a lényegre válaszoljon, hogy mit csinál ötven év múlva azzal a ... -ral, ne ke­verje nekem itt a ... -t! Á PA Rt. képviselője befe­jezi a válaszát. Dobre László még úgy tíz kérdést intézett a hatóságok­hoz, többek közt arról, hogy ha más települések is jelent­keztek (nem jelentkeztek) a tá­roló megépítésére, akkor mi­ért Pakson építik meg. A „tárgyalás" tíz órától fél egyig tartott, a környezeti ha­tásokról jószerivel nem eshe­tett szó. Néhányan idő előtt elhagyták a termet, mondván „a bevándoroltaké a gyűlés". Egy sokadik ügyfél lényegre- törően foglalta össze a helyze­tet: valójában arról van szó, hogy az erőmű dolgozói job­ban keresnek, mint a PA Rt.-on kívüliek. Az önkormányzat megbízá­sából nemrégiben a Gallup készítette felmérésből az derül ki, hogy a megkérdezettek 39 százaléka ellenzi a tároló megépítését. Vélhetően a meg­jelent paksiak nem őket kép­viselték. tf

Next

/
Oldalképek
Tartalom