Tolnai Népújság, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-18 / 142. szám
1994. június 18., szombat MEGYEI KÖRKÉP KÉPÚJSÁG 3 Horgászok világbajnoksága zajlik Velencén Huszonhat ország száznégy versenyzőjének részvételével tegnap este ünnepélyesen megnyitották Velencén a Juventus Hotelben a Klubcsapatok XIV. Édesvízi Horgász Világbajnokságát. Dr. Varga Miklósnak, a MOHOSZ elnökének köszöntője után Göncz Árpád köztársasági elnöknek, a világbajnokság fővédnökének személyes megbízottja, Tóth Lajos olvasta fel a köz- társasági elnök levelét, majd Fortume Jaguelen, a FIBSed elnöke nyitotta meg hivatalosan a versenyt. A versenyzők nevében ifj. Hamar Ferenc, a bírók nevében Szalai László tett ünnepélyes fogadalmat, azután pedig látványos folklórprogram következett, valamint Dévai Nagy Kamilla előadóművész adott színvonalas műsort. Térjünk azonban vissza a versenyhez. Minden résztvevő országot az országos csapatbajnok képviseli, amit hazánkban a Győrsövényházi Horgász Egyesület érdemelt ki, s ifj. Hamar Ferenc, Hamar Péter, dr. Magyar György, valamint Rátonyi István alkotja a csapatot. Csapatvezető Hamar Ferenc, edző Jónás György. A versenyzőket a Velence-tavi evezőspályán 2200 v méter hosszan, egymástól 10 méterre versenyeztetik egy úszós készséggel és egy egyágú horoggal. A kifogott halat minimum 3 méter hosszú szákban kell tartaniuk a mérlegelésig a versenyzőknek, s minden gramm egy pontot jelent. Az értékelést szektoronként végzik el, s az nyer, akinek a legjobb lesz a helyezési száma. Az első fordulót ma, szombaton 9 óra 30-tól bonyolítják le 12 óra 30-ig, a másodikat pedig holnap ugyanebben az időpontban. Az ünnepélyes eredményhirdetés vasárnap 18 órakor lesz a Hotel Juventus előtt. Mindkét napra várják az érdeklődőket. Az esélyekről annyit sikerült megtudni, nagyon erősek a többszörös világbajnok olaszok, kiválóak a franciák, az úgynevezett „sötét ló" szerepét osztották az angolokra, de San Marino képviselői is befuthatnak, illetve a dobogó bármelyik fokára felléphetnek. A magyarokat egyes vélemények szerint az első tíz közé várják. Ebben benne van a dobogóközei és a dobogó is. Mindenesetre a hazai csapatok eddig elért 9., illetve 7. helyét túl akarják szárnyalni. Bízzunk benne, hogy sikerül.-él- Fotó: Gottvald MATÁV ügyfélszolgálati iroda nyílt Pakson A morcos, a taktikus, és a diplomatikus Az iroda nem túl nagy, de elegáns A MATÁV Pécsi Igazgatósága tegnap kétszer is „becsöngetett" Paksra, hiszen amellett, hogy az éppen zajló blues-rock fesztiválnak az egyik fő támogatója, megnyitotta ügyfélszolgálati irodáját is a Dózsa György utcában. Az időzítés tehát tökéletes volt. Az elegánsan berendezett irodában mindenesetre lesz dolguk az ott dolgozó hölgyeknek, ugyanis Pakson is van még mit tennie a MA- TÁV-nak. Ez utóbbit már Reiner Ágoston igazgató mondta, hangsúlyozva, ez az iroda is az ügyfelekkel való jobb kapcsolattartást szolgálja. A pécsi igazgatóság még valamikor 1990-ben határozta el, hogy minden körzetben létesít egy új, korszerű ügyfélszolgálati irodát, a paksi a sorban a kilencedik. Bor Imre polgármester rövid hozzászólása meglehetősen taktikusra sikeredett. Utalt arra, hogy az ügyfelek nem mindig jókedvükben fognak betérni ide, lesznek köztük „morcosak is, akiknek talán erre meg is lesz az okuk". Kiemelte, hogy úgy tűnik, Pakson december 31-ig megtörténnek az ígért telefonbekötések. Közben ő is, és a sajtó jelenlévő képviselői is Reiner úr diplomatikus arckifejezését pásztázták, valamiféle megerősítést várva. Mintha egy halvány bólintásféle felfedezhető lett volna ... Talán az új irbda megnyitása mellett, erre is koccintottak a finom pezsgőből a részt vevők. KRZ Fotó: Ótós Réka Megtakarítás az állam számára Német Vöröskereszt: ajándék Pfaffenhofenből A német vendégek négy mikrobusszal érkeztek Szek- szárdra, a Vöröskereszt megyei épülete elé. A dugig megrakott autók gyógyászati eszközöket, bálás ruhákat és gyermekjátékokat rejtettek magukban. Ajándék a német Vöröskereszttől, a pfaffenho- feni szervezettől -, tudtuk meg dr. Szabó Attila megyei titkártól. A 11 fős német csoport vezetője, Herbert Lorenz városi jegyző egyúttal a pfaf- fenhofeni járási Vöröskereszt elnöke. — Nálunk régi hagyománya van annak, hogy a Vörös- kereszt részt vesz a szociális problémák megoldásában - kezdte a vele készített interjút Herbert Lorenz. — Ebből adódóan szoros a kapcsolatunk az önkormányzati szervekkel és a szociális feladatokat ellátó intézményekkel. Széles, aktív bázisra tudunk támaszkodni munkánk folyamán. — Megfelelő mennyiségű pénz áll az önök rendelkezésére? — Komoly összegeket takarítunk meg az állam számára, miután jelentős adományokhoz jutunk a lakosság és a különböző támogató cégek által. Éves járási költségvetésünk egyébként jelenleg eléri az öt millió márkát. A jó fel- használás - tehát az öregekről, a betegekről, a rászorulókról való gondoskodás - bizony nem könnyű gazdálkodási feladatot ró ránk. — Több éves az a kapcsolat, melyet a Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezetével alakítottak ki. Miben látja ennek jelentőségét? — A nemzetközi tevékenység tradícióink közé tartozik. Ennek keretében alakult ki a kapcsolat Szekszárddal, illetve Tolna megyével. Örömmel nyugtázzuk, hogy lehetőségünk nyűik segíteni a magyar Vöröskereszt gondjainak enyhítésében. S azt is számításba vettük, hogy Magyarország déli határához közel háború van: jóleső érzés számunkra, hogy a menekültáradat ellátásában mi is részt tudunk vállalni. -száA bor második napja Aliscában Dr. Diófási Lajos (balról) értékelte a borversenyt (Folytatás az 1. oldalról.) Az emléktábla-avatás szónoka dr. Katona József, az SZBKI nyugalmazott igazgatója volt, aki méltatta Szek- szárd szülöttét, Dicenty Dezsőt, a magyar szőlészet és borászat kiemelkedő alakját, aki életében nem kapta meg a neki járó elismerést. Ezt követően a Művészetek Háza újabb ünnepélyes aktusnak adott helyet. Itt tartották ugyanis a szekszárdi borverseny eredményhirdetését. Kocsis Imre Antal bevezető szavai után dr. Diófási Lajos értékelte a borversenyt. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt év szélsőséges időjárása nem kedvezett a szőlőnek, és ez főleg a borok ízében és zamatéban érződött. Beszélt a gyakoribb borhibákról, és gyakorlati tanácsokkal is ellátta a termelőket. A szekszárdi borok jövőjével kapcsolatban kifejtette, hogy a származás és eredet- védelem megoldásával különösen a vörös óboroknak van esélye arra, hogy világ élmezőnyébe kerüljenek. Ennek érdekében ki kell épülnie a borvertikumnak, amelyben a pinceszövetkezeteknek és a nagygazdaságoknak kell nagy szerepet vállalniuk. Diófási Lajos fontosnak tartotta a borturizmus fejlesztését, mint a propaganda egyik leghatékonyabb módszerét. Összesen 70 bor kapott aranyérmes minősítést, ezek közül is a vörös óborok szerepeltek a legjobban, hjagydíjat kapott a bátmonostöri Óilián Rt.; a tolnai Saramé János; a szekszárdi Aranyfürt szövetkezet '92-es Cabernet franc bora; a szekszárdi Németh László '92-es Chardonnay-je; a szekszárdi Vesztergombi pince '90-es Cabernet franc-ja; és a szekszárdi Kaposi István '93-as Rizlingszilvánija. Az előbb felsorolt borokkal és termelőikkel a borverseny díjkiosztója után a Babits márványtermében ismerkedhetett a közönség. A jó hangulat lapzártánk után fokozódott, a Vármegye- háza Borozó-beli borbállal. A tudósító számára nem marad más hátra, mint hogy az eddigieknél jobb időt kívánjon szombatra, amikor is a Babits melletti színpadon reggel kilenctől este hétig kulturális műsor, a szünetekben különleges borok árverése vár mindenkit, a Borudvar szolgáltatásairól már nem is beszélve. sk Fotó: Ótós Szakmai nap Hőgyészen A hőgyészi művelődési ház ad otthont a kedden, június 21-én, 10 órakor kezdődő Emberi Erőforrás-gazdálkodási Tanácsadók Országos Kamarája elnökségi ülésének. A szakmai napon többek között Boros Szabolcs - kamaraelnök - az elnökség koncepciójáról szól, dr. Brebán Valéria, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ igazgatója pedig „A régió fejlesztési elképzelései és a munkaerő struktúra kapcsolata" címmel tart előadást. Beszámoló hangzik el a sikeres válságkezelési program tapasztalatairól is. Délután ke- rekasztal-beszélgetésre kerül sor, amit önkormányzati vezetők, vállalkozók és tanácsadók részére tartanak. A délután második felében kerül sor az elnökségi ülésére. HÍREK A MEGYÉBŐL Garden Party a Gastroluxban A népszerű Parrag Band közreműködésével ma 19 órától Garden Party címmel zenés est lesz a szekszárdi Gastro- lux étterem kerthelyiségében. Soros-támogatás gyermekműsorokra A Soros Alapítvány legutóbbi döntése értelmében a Holló együttes és a szekszárdi városi televízió közös pályázata 230 ezer forint támogatásban részesül. A pályázók ezt az összeget háromrészes német-magyar nyelvű, gyerekeknek szóló tévéműsor elkészítésére fordítják. A felvételekre, a tervek szerint, szeptemberben kerül sor. Közismert, hogy a Holló már többszáz hasonló jellegű - kétnyelvű - előadás tapasztalatával készítheti el ezt a produkciót. Graffiti-nyitóbuli: Prosectura-koncert A felújított, átalakított - új hang- és fénytechnika, új berendezés - mohácsi Graffiti Klub szombat esti nyitóbuliján a szekszárdi Prosectura zenekar ad koncertet. Az egészségügyről Decsen A decsi képviselő-testület soron következő ülésére június 28-án kerül sor. A képviselők a falu egészségügyi helyzetéről kapnak tájékoztatást. Sonia és a Sápadtarcúak a Pink Paksban A hónap végén, június 30-án 21 órától ismét a Pink Paks vendége lesz a Sonia és a Sápadtarcúak név alatt futó zenekar. Ugyanezen a napon kerül sor a székesfehérvári Vission Tattoo Stúdió bemutatójára is. T estsúlycsökkentő-tábor Tolnán Június 20-26 között bentlakásos - a gimnáziumban - testsúlycsökkentő életmód tábort szerveznek Tolnán. Három helyi általános iskolából összesen 25 gyerek vesz részt ebben az akcióban, mely az önkormányzat támogatásával valósulhat meg. Őcsény a szekszárdiakat választotta Csütörtökön este az őcsényi képviselők döntöttek arról, hogy a vízmű működtetésére a szekszárdiak ajánlatát fogadja el. A testület meghallgatta a helyi egyesületek - tűzoltó, sport és hagyományőrző - beszámolóját is. A közbiztonság helyzetéről szólva pedig elhangzott, hogy ebben a körzetben is létszámhiánnyal kell megküzdenie a rendőrségnek. Rádió-Kapcsolat Kettészakított családoknak A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága és a BBC beindítja „Rádió-Kapcsolat" című programját, ez év június 19-től. Ez a program lehetőséget ad a volt Jugoszlávia területén a háború következtében szétszakított családi kapcsolatok megteremtéséhez. Áz adás időpontja: minden vasárnap 18.30-tól 20 óráig. Magyarországon rövid- és középhullámon is fogható, s a volt Jugoszláviában beszélt összes nyelven hangzik el. Lényege, hogy a címzettekhez (keresett személyekhez) el nem jutott Vöröskereszt-üzenetekhez (azaz, a „BTS" - vissza a feladónak üzenetek) egy űrlap csatolandó. Ezt az űrlapot kitöltése után a Magyar Vöröskereszt Kereső szolgálata Zágrábba küldi a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága részére, amely azt a BBC részére továbbítja. Á BBC pedig programja keretében, az adásban közzéteszi a kereső személy nevét és címét, valamint a keresett személy nevét. Tehát azokat a személyeket, akikhez valamilyen ok folytán nem jut el a Vöröskereszt-üzenet, kerestetni lehet a BBC „Rádió-Kapcsolat" programja segítségével. Az első adás június 19-én lesz hallható 18.30 órától 20 óráig a rövidhullámon az 5875 KHZ-en, a 49 méteres, valamint a középhullámon, az 1296 KHZ-en a 231 m-es hullámhosszon, a BBC „Rádió-Kapcsolat" című adásban.