Tolnai Népújság, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-14 / 138. szám
4 »ÚJSÁG TAMASI ES KORNYÉKÉ 1994. június 14., kedd A városházán hallottuk Ülés előtt Gólyák és jó emberek Padnyűvők Simontomyán A simontornyai önkormányzat igen nagy gondot és jelentős összeget fordít a település arculatának szebbé tételére - ebben támogatják a lelkes lokálpatrióták ám mégis akadnak olyanok, akik ezt semmibe veszik. Legutóbb - ahogy ez felvételünkön is látszik - a vár melletti padok sinylették meg a vandálok erőfölényét, ugyanis betontuskóstól felhúzták azokat. Talán jó lenne, ha padnyűvő uraimék ezentúl nem az erejüket fejlesztenék - és mutogatnák -, hanem inkább az elméjüket palléroznák.- él - Fotó:gk Keveset, de jól Először a kívül-belül szépen rendbe tett községháza tűnik fel Belecskán kellemes színeivel, azután pedig a bejáratnál lévő kerékpár, ami nem másé, mint Schäfer Konrádné polgármesteré. Bemegyünk, dicsérjük a munkát, majd megtudjuk, a nemrégiben készültek eh vele, most már csak a kerítés festése van hátra és akkor elmondhatják, igazán szép lett a községháza. De nemcsak szólhatnak a szépről, hanem remélhetik azt is, ha a közé rendben van, akkor az egyén is követi a példát. Nagy dolgokat egyébként nem terveznek Belecskán, ugyanis addig nyújtózkodnak, ameddig az a bizonyos takaró ér. így a megvalósítandó tervek és az igények is a bugyelláris tartalmához szabottak. Nem másról van szó, mint a halottas ház bővítéséről- folyamatban van a munka -, hogy legyen hely a boncolásnak és a hűtőnek, aztán pedig ha belefér a keretbe, akkor felújítják a volt tsz-iroda tetejét és „körültatarozzák" az épületet. Az előbbi költsége kétmillió lesz, az utóbbiét még nem tudják. Van még egy kisebb munka, a kultúrház kerítésének festése és akkor készen vannak erre az évre. És jövőre? Majd meglátjuk, jövőre. Kívül, belül megújult a községháza Kellene a segítség Egyfajta optimizmust fejez ki Tippel Péter, amikor azt mondja úgy általában a helyzetre: hegy után jön a völgy, a rossz után a jó. Igenám, de ez a mostani völgy nemcsak hosszú, de gödrös, göröngyös is. így nem csoda, ha csak a pisla remény van, és nem nyomja el a panaszt. Nagyszékelyben is megkapták a kétmilliót, amit hátrányos voltuk miatt a választások előtt kértek, s ebből járda lesz, mert ami van, gyalázatosán néz ki. A kőműves vállalkozó lesz, a segéderőt pedig az önkormányzat adja. Ezért is vettek fel két munkanélkülit. Kellene aztán még kilenc- száz méternél hosszabb út is a Kossuth utcába, de nem tudják megépíteni, mivel már harmadszor utasították el a pályázatukat. 'És ha már az útnál tartunk, akkor elmondjuk, egy fél évig jártak a Nagyszékelyt Sárszentlőrinccel összekötő földút szilárd burkolattal való ellátása érdekében a megyére, de ha az ön- kormányzatnak le kell tenni fele összeget, akkor abból soha az életben nem lesz aszfaltos terület. Hét kilométerről van szó, illetve hetvenhétmillióról mai áron, s arról, hogy aki Siófokra utazna Szek- szárdról, annak negyven kilométerrel rövidebb lehetne az útja. Az átmenőforgalom a falun is lendíthetne. Úgy vagyunk, mint az ország - summáz a polgármester. - Várakozunk. Jönnek az önkormányzati választások és még nem tudni, ki megy, ki marad. Utána kiderül, mi lesz tovább. Ha itt az állam nem segít, vége. Öt-hat ezer forintos minimálnyugdíjból ez a falu nem megy semmire. Lesz-e pályázati pénz? Jónéhány héttel ezelőtt az V. számú választókörzet kormánypárti képviselőjének bíztatására, javaslatára a város- környék önkormányzatai kérelmeket adtak be a befejezetlen beruházások bevégzése érdekében - a javaslat szerint egyenesen a belügyminiszterhez. Tették ezt abban a reményben a falvak vezetői, hogy két-három milliót biztosan kapnak az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések. Nos, e tény ismeretében kérdeztük Szárazdon Péter András körjegyzőt, aki elmondta, kétmilliót kértek, de még nem kapták meg. Igaz, elutasításról sem tudnak. Arról van viszont információjuk, hogy Keszőhidegkút, Udvari, Dúzs sikerrel pályázott. Egyébként jól jönne az a pénz több okból is. Az egyik, hogy az idén nagy érvágást jelent a közalkalmazotti törvény életbe lépése, mivel az egy általános iskolás gyerek után járó támogatás negyvennégyezer - ennyi volt tavaly is -, a fizetendő összeg pedig ennek a duplája. A másik gond az, hogy az önkormányzat évei alatt meg akarják valósítani a II. világháborús emlékművet. Az első évben Bajnok Béla pilisvörösvári szobrász- művész elkészített egy tervezetet, akkor százötvenezerből megúszták volna, de közben megnőttek az igények: a lektoráltatott alkotás most áfával együtt egymillió-kétszázezer forintba kerül. (Itt jegyezzük meg: két hete arról írtunk, hogy a Honvéd Hagyományőrző Iroda odaítélt egy faragott emlékművet a száraz- diaknak, amit szintén felállítanak.) Bíznak az adományokban - az elszármazott németekében is - és remélik, hogy megkapják az említett pályázati pénzt, mert ha nem, akkor egymillió-háromszáz- hetvenezer forint hiánnyal zárnak. Ezt azonban nem szeretné senki sem. gyűlésen - pontos ideje 20-a, hétfő 17 óra - tárgyalják meg a városatyák az idei lakáshoz jutás és lakásfelújítás helyi pénzbeli támogatását. Lakásépítéshez tizennégyen, vásárláshoz tizenketten, bővítéshez, felújításhoz pedig huszonhatan adtak be kérelmet. Nem lesz könnyű dolguk a döntéshozóknak, hiszen a kérelmezett hétmillió-hat- százharmincezer forinttal szemben az idei költségvetés mindössze hárommillió forintot tartalmaz erre a célra. Szintén szociális jellegű hír, hogy a központi jogszabályok hatályon kívül helyezése miatt helyi rendelet készül az önkormányzat által nyújtandó rendszeres nevelési segélyről. A segély összege - rászorultságtól függően - gyermekenként ötszáz - kétezer forint között állapítható meg havonta. A rendelet szintén a júniusi ülés napirendjén szerepel. Mint arról korábban már beszámoltunk, lakossági kezdeményezésre a képviselő-testület július 31. napjára tűzte ki a helyi népszavazást Fornád- és Kecsegepuszta önálló településsé válása ügyében. A népszavazásra összeállított választói névjegyzék június 1. napfától tekinthető meg ügyfélfogadási időben a polgár- mesteri hivatalban. Forog az idegen - kezdhetnénk a következő fejezetet a jól bevált panellal. A városban járva ugyanis örömmel tapasztalható, hogy a közelmúlt eseményeire való tekintet nélkül élénk az idegenforgalom Tamásiban. A messze földön híres motel, a kemping, valamint a fizetővendég szobák is közel telt házzal üzemelnek. Magyarán: a turisták jönnek. Szabó Rudolfné: Mi megtettük a magunkét . . . Nem tudom, mi, talán a gyerekkorunk gólyameséje vagy maga a hosszú lábú, hosszú csőrű, kedves, kele- pelő fekete-fehér költöző madár az oka, de Belecskán járva mindig vizslatjuk a fő utcán a gólyafészkeket. Most is érdekesek, mert miután megszaporodtak a családok, élettel teltebbek. Számolgatjuk is szaporán a lelassított autóból a gólyafiakat. — Ebben kettő van, abban három. Itt is kettő, ott is. Itt négy ! - figyelmeztetjük egymást, aztán máris fékezünk. A nagycsaládot lencsevégre kell kapni. Kollégám szaporán kattog- tat, én pedig megfelelő távolból nézem őt, s a madarakat. Mielőtt belefeledkeznék a látványba, észreveszem, bennünket is néznek. A közeli kiskapuban, a fák takarásában egy asszony áll. Köszöntjük egymást, aztán szóba elegyedünk. — Azt hittem, németek, mert azok mindig megállnak és fényképezik őket - mutat a gólyafészek felé. - De a többi külföldi is. Kecskemét környékén járt a menyemmel egy japán Nobel-díjas írónő, aki ismeri a gólyamesét, de itt Magyarországon látott először igazi gólyát. Szégyellte is magát nagyon. — Aztán honnan van a menye és a japán írónő ismeretsége? — A menyem japán, a japán követségen dolgozik. Egyébként pedig zenetanár, zongoraművész. Umemura Yukonak hívják - mosolyog. - Ő is szereti a gólyákat. — Hogyan ismerkedtek meg? — A menyem Japánban a Kodály-módszer szerint tanult, aztán itt a magyar nyelvet akarta elsajátítani - beszél egyébként angolul és németül -, a fiam pedig japánul tanult. — Elárulná, kérem, a nevét? — Szabó Rudolfné vagyok, a fiam meg akiről beszélek, Szabó László. De nehogy háborgassák ám a menyemet a követségen! Megígérjük. — A természetvédelemtől vannak? - érdeklődik. — Nem onnan - válaszoljuk -, a Tolnai Népújságtól. — A Népújságtól? - csodálkozik el. - És azt tudják-e, hogy a sok gólya miatt hívják Belecskát gólyavárosnak? Bólintunk, s ő folytatja. — Egyszer nekünk is volt egy gólyánk. A fiam hozta haza a szegény szárnytöröttet. Sínbe raktam, felkötöttem a szárnyát. A többiek elköltöztek, ez ittmaradt. Ha valaki baromfit vágott a faluban, hozta neki a belet, az meg egykettőre lenyelte. Feltett szándékom volt, hogy átteleltetem. Ha el is ment, mindig visszajött. Egyszer aztán kiment a kapun, a falubeliek látták, hogy megállt egy autó és elvitték. Utána mentem Pincehelyre, de ott azt mondták, elvitték a Madártani Intézetbe, Pestre. Nem tudom, aztán mi lett vele. — Úgy látjuk, magának sem közömbös a gólya. Miért? — Azért, mert hozott négy fiút nekem és mind a négy elég okos, elvégezték az egyetemet. Az egyik mezőgazda- sági gépészmérnök, a másik textilmérnök és tanár, a harmadik matematikus és öt nyelven, angolul, németül, oroszul, olaszul és magyarul beszél, a harmadik fiam után kilenc évvel született legkisebb pedig általános gépész- mérnök. Mind Pesten vannak, mi ketten öregek meg Belecskán. — De azért hazalátogatnak a szüleikhez ide Belecskára? — Jövögetnek. Legutóbb is harmincéves találkozója volt a Rudolf fiamnak, akkor voltak itthon. — Tessék már elárulni, mivel foglalkoztak az elmúlt évtizedekben! — Sok szenvedésben, nélkülözésben volt részünk - sóhajt. - A Felvidékről kerültünk ide a lakosságcsere idején. Ott volt hat hold jó földünk, itt kaptunk helyette a nyomorúságos hegyekben. Rendbe hoztuk, volt négy-öt fejős tehén, aztán jött a kolhoz-rendszer. Annyi területet nem adtak, ahova krumplit ültettem volna. A férjem elment Pestre segédmunkásnak. A gyerekek taníttatására minden ráment, a férjem nem ivott meg egy fél korsó sört sem. De a gyerekek is dolgoztak: a HEV-nél kaszálták a füvet az árkokban, az apjuk pedig délután ment hozzájuk és megkalapálta a kaszájukat. Most nemrégiben mesélte el a menyem, hogy amikor a fiam udvarolt neki, egyszer látott ggy hozzá hasonló embert, amint éppen rossz ruhában permetezett egy telken. Ráismert a fiamra és nagyon becsülte azért, hogy munkával szerzett pénzt. A legkisebb fiam is két hónapig taxizott nyáron, hogy könnyebb legyen a tanévkezdés. Volt egy nagyon , szép öltöny - mosolyog -, s akinek szüksége volt rá, az vette fel. Sokat kellett küszködni . . . Most viszont sehogyan sincs. Öregség, betegség van . . . Felsőszeliből, Pozsony mellől,' a Galántai járásból, szép községből, művelt emberek közül kellett eljönnünk ide, ahol mostanra lesüllyedt minden ... - néz ránk, majd az időbeli és a térbeli távolt méri. - Küzdve, szenvedve „él nemzet e hazán" - szól. - Nem így mondta a költő? - kérdezi, aztán feleletet sem várva ismét idéz: „Hass, alkoss, gya- rapíts, s a haza fényre derül." — Mi megcsináltuk a részünket, aztán a mostani urak hogy csinálják, nem tudom. Sok szerencsét! Keressék a gólyákat meg a jó embereket! Ezt tesszük • • •, Ékes László Fotó: Gottvald Károly Ebben a fészekben négy gólyafióka „lakik" Ma, városházán hallott híreink többségét a legközelebbi önkormányzati képviselő-testületi ülés kapcsán „szereztük." Ezek szerint a júniusi Minden leépült Más helyen említettük, hogy Keszőhidegkút kétmilliót kapott az önhibáján kívül hátrányos települések számára kiírt pályázaton, most viszont elmondjuk röviden: volt mire költeni. Hajjaj, még a sokszorosa is elfogyna. Mivel azonban ennyi volt, így csak arra jutott, hogy befejezték a temetőhöz vezető utat, egy buszöblöt alakíttattak ki, mert a víz visszafolyott és veszélyeztette az egyik lakóházat - a Közúti Igazgatóság véleménye szerint az út másik oldalára is kellene egy buszöböl -, aztán többet nem is vehettek számba. Legfeljebb vágyakozhatnak. Vágyakozhatnak, mert hiányzik egy, több olyan vállalkozó, aki legalább a harminc jövedelempótló támogatásban részesülő ke- szőhidegkútit foglalkoztatná. Működött a településen valamikor varroda - ehhez ma is megvan a hely, valamint a női munkaerő - és a férfikéz is adott. De azt mondják, minden leépült.
