Tolnai Népújság, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-18 / 116. szám

NEMCSAK AZ ELLENFELEKET KELLETT LEGYŐZNI (8. oldal) 1994. MÁJUS 18. SZERDA ÁRA: 16,30 FORINT V. ÉVFOLYAM, 116. SZÁM Azt láttam, ak­kor járok jól, ha magam indí­tok he egy cuk­rászüzemet, mert csak így tudom kedvező áron kínálni a portékát. Halászcsárda után cukrászat (5. oldal.) Múzeumi világnap: május 18. Tizenhetedik alkalommal emlékeznek meg világszerte a közgyűjtemények napjáról. Az intézmények közös nem­zetközi ünnepéről a Múzeu­mok Nemzetközi Tanácsá­nak (ICOM) Moszkvában tartott 1977. évi koníerenciája döntött. Az első múzeumi vi­lágnapot egy évvel később, 1978. május 18-án tartották meg. A Magyar Nemzeti Galéria a Színfalak mögött a múzeu­mokban címmel a Csont- váry-képek restaurálási mun­kálataiba avatja be az szerdán az érdeklődőket. A Taorminai görög színház romjai című festmény helyreállítási mun­kálatairól számol be Petheő Károly, az intézmény osztály- vezető restaurátora. A mű­helytitkokról 11, illetőleg 15 órai kezdettel hallhatnak a vendégek a Galéria C. épüle­tének első emeletén. Mészöly Gézára, a jeles táj­képfestőre emlékeznek ugyancsak a Magyar Nemzeti Galériában. Születésének 150. évfordulója alkalmából Az in­tim tájkép magyar mesterének életéről, munkásságáról tart előadást Szinyei Merse Anna művészettörténész. A megem­lékezés helyszíne a gyűjte­mény B épületének földszinti előadóterme, időpontja: 17 óra. Transzplantációs konferencia A pápai Eszterházy kastély lesz a helyszíne május 20. és 21. között az első közép-eu­rópai transzplantációs konfe­renciának - tájékoztatott teg­nap a Népjóléti Minisztérium sajtóosztálya. A tanácskozá­son, Csehország, Lengyelor­szág, Horvátország, Szlové­nia, Bulgária, Szlovákia vala­mint Ausztria a csontvelő át­ültetésben kiemelkedő szak­mai szerepet betöltő kliniku­sai, valamint a szöveti egyez­tetésben, szövettipizálásban referencia központként mű­ködő laboratóriumok vezetői vesznek részt. A tudományos konferencia első napján a csontvelő transzplantáció leg­érdekesebb klinikai kérdései­ről hangzanak el beszámolók. Az előadások keretében a ta­nácskozás magyarországi résztvevői bemutatják a nem­zetközileg nagy visszhangra talált új csontvelő átültetéses módszerüket, amely bizonyos betegségben, a fehérvérűség­ben az eddig ismert módsze­reknél jobb klinikai eredmé­nyekhez vezet. Szombat dél­előtt a nemzetközi csont­velő-donor bank kialakításá­nak lehetőségeit vitatják meg többek között. Tandíjfizetés a főiskolákon és az egyetemeken A felsőoktatási törvénynek tandíjat az intézmények által megfelelően szeptembertől a meghatározott tanulmányi át- felsőoktatási intézmények lag alatt teljesítő diákok. Azt hallgatóinak tandíjat kell fi- még a minisztériumban sem zetniük, de a jelenlegi hely- tudják, milyen feltételek sze- zethez képest nem lényegi a rint és mennyit fizetnek a változás - mondta Nagy Tibor hallgatók a jövőben, mert az Gyula, a Művelődési és Köz- erről szóló rendeletet még oktatási Minisztérium főosz- nem készítette el a tárca. Egy tályvezetője tegnap. Utalt éve létezik egy rendelet-terve- arra, hogy egy 1987-es rende- zet, amelyről még nem don­iét értelmében most is fizetnek töttek házon belül. ÚJ ISTÁLLÓ ÉPÜL KAJMÁDON. Amikor az állattartás hullámvölgyben van, akkor kell fej­leszteni, mert előbb-utóbb megindul a felfelé ívelő periódus. így gondolkodtak a Szekszárdi Mezőgazdasági Rt. vezetői, amikor a közelmúltban Sárpilisen átadták az új létesítményt, melybe 200 tejtermelő tehenet helyeztek el. A Holstein-frízek köszönik, jól vannak, de a fel­növekvő nemzedéknek még így is kevés a hely. A gazdaság másik telephelyén, Kajmádpusz- tán ugyanis egy 660 férőhelyes növendékmarha-istállókomplexum szolgáltatja az utánpót­lást. Ezért döntöttek úgy - tájékoztatott Csillag Sándor, az rt. vezérigazgató-helyettese hogy ott is építenek egy új, 200-as befogadó képességű épületet, fejőházat. (Folytatás a 3. Oldalon.) Fotó: Ótós Réka RÖVIDEN A betéti társaság még az el­múlt évben felvállalta egy vá­sárlói klub szervezését, vala­mint azt, hogy a belépési díj fejében egy megyei, illetve egy regionális katalógusban a be­lépők hirdetései szerepelni fognak. (2. oldal.) Nem főzök, nem mosok, nem írok, csak jókat eszünk, iszunk, beszélgetünk, olva­sunk, tévét nézünk, minden­féle kellemes dolgokat te­szünk, s ezenközben feltétle­nül, s mindenképpen bodor, világoskék, illatos füstfelhőket eregetünk. (3. oldal.) Az itt dolgozók - átlagban öt-hat munkás teszi a dolgát - mellett hétvégeken a szülők is gyakran besegítenek, hogy minél hamarabb elkészüljön a várva várt létesítmény. (4. oldal.) A Paks NB-II-es futballcsa­pata zsinórban harmadik győzelmét aratta vasárnap a Dunaferr ellen. (8. oldal.) Humanizált lakótelep Az országban elsőként Pécsett dolgoztak ki tervet a szocialista típusú lakótelepek humanizálására. A pécsi önkormányzat ál­tal elkészített program elejét veszi a lakótelepek leromlásá­nak, és megvalósításával a családok egyéni igényeihez jobban igazodó lakókörnyezet jöhet létre. Elhunyt Würtz Ádám Életének 67. évében május 13-án elhunyt Würtz Ádám háromszoros Munkácsy díjas, Érdemes művész, festőmű­vész, képgrafikus, Andersen díjas könyvillusztrátor. Teme­téséről később intézkednek. A bravúros technikájú grafikus 1953-ban végzett a Képzőmű­vészeti Főiskolán. Önálló kiál­lítása nyílt 1958- ban a Kultu­rális Kapcsolatok Intézetében, 1963-ban a Dürer teremben. Bécsben 1965-ben szerepeltek művei. A luganói biennálén díjat nyert. Illusztrátorként nagy szerepe volt a modern magyar könyvművészet fejlő­désében. A pécsi program első üteme az Uránváros hatvanas-het­venes években épült panel- és társasházainak átalakítását tartalmazza. A viszonylag nagy zöldterületek miatt Uránváros a baranyai megye- székhely kedvelt lakótelepe, de a lakások kis alapterülete, és a garázshiány miatt már nem felel meg a mai igények­nek, ugyanakkor magas a la­kók életkora is. Az önkor­mányzat szociológiai felmé­rést készíttetett, amely kimu­tatta: az ott lakók egy része kötődik lakóhelyéhez, más ré­sze pedig menekülne, ám pénztárcája ezt nem teszi lehe­tővé. Egy másik, építészeti vizsgálat az épületek, a köz­művek állagát mérte fel és vizsgálta a szabad területek beépíthetőségét. E két tanulmány az alapja annak a rehabilitációs tervnek, amely mindenre kitérő részle­tességgel a nyár végére készül el, és kiterjed a házak közötti területek hasznosítására is. Ehhez az önkormányzat programcsomagok kidolgozá­sával járul hozzá, a költségek egy részét is magára vállalva. E programcsomagok kitérnek a lakások egybenyitásának, átalakításának, föld alatti ga­rázsok létesítésének módjára is. A várhatóan meginduló szociális és gazdasági változás Uránváros színvonalának, a lakók komfortérzésének emelkedéséhez vezethet majd. A lakótelepek átalakítása során a siker alapja a lakók egyéni érdekeltségének meg­teremtése, valamint a lakókö­zösségek összefogása. Ehhez szeretne a pécsi ön- kormányzat jó példával szol­gálni. Új idegsebészeti centrum Demszky Gábor főpolgár­mester kedden átadta rendel­tetésének a főváros első komp­lex idegsebészeti osztályát a Szent János Kórházban. A computertomográffal is fel­szerelt részleg kialakításához a fővárosi önkormányzat 365 millió forintot, a népjóléti tárca pedig mintegy 40 millió forintot adott hozzá. Az osztá­lyon egyidejűleg 40 személyt kezelhetnek, százféle agy- és gerincbetegség ellen. Távközlési világnap A Matáv kiemelt feladatá­nak tekinti a keleti országrész telefonellátottságának jelentős mértékű javítását - mondta Tomka Emil kedden Debre­cenben, a Távközlési világnap alkalmából rendezett köz­ponti ünnepségen. A Matáv Rt. elnök-vezérigazgatója ez alkalomból közölte: a Matáv a koncessziós pályázatokon való sikeres szereplésével megőrizte rangját a magyar távközlési piacon. A „Két Lotti” nyereményei A 20. heti „Két Lotti (33-ból 3-at)" játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 31.489.417 forint tovább halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3 találatosok nettó nye­reménye: 28.146 forint. A 2 találatosoké: 375,- Ft. A „Két Lotti" nyerőszámai: 17, 41, 53 és 44, 50, 58 A heti és előfizetéses szel­vényeket péntekig veszik át, fizetnek nyereményt a megyei postahivatalokban, takarék- szövetkezetekben, IBUSZ és EXPRESS irodákban. Sorsolás: keddenként 10 óra 40 perckor a Danubius Rádió­ban. Most a nyeretlen szelvé­nyek is nyerhetnek! A NAP HÍREIBŐL Kitüntetések a Honvédségnél Független Demokratikus Magyarországért emlékér­meket adtak át tegnap a HM-ben. A honvédelmi mi­niszter nevében Kelemen Jó­zsef helyettes államtitkár százhúsz olyan személynek adott át elismerést, akik az Ideiglenes Nemzeti Kormány toborzó felhívására önként je­lentkeztek, majd 1945. május 9-ig felvették őket a Magyar Honvédség állományába, va­lamint a honvédség hadrend­jén kívül szervezett nácielle­nes alakulatokba. Májusi szerenád Budai Dénes, Eisemann Mi­hály, Fényes Szabolcs, Gábor S. Pál, Kálmán Imre, Majláth Jenő, Szirmai Albert, Zerko- vitz Béla és Johann Strauss népszerű melódiái csendül­nek fel a Muzsikáért Alapít­vány pünkösdhétfői koncert­jén. A Májusi szerenád című hangverseny 15.30 órakor kezdődik a Pesti Vigadóban. Japán zenekar koncertje Japán legnagyobb szimfoni­kus zenekara európai koncer- tútja során prágai fellépését követően egyetlen alkalom­mal - május 23-án - a magyar fővárosban is pódiumra lép. A negyvenkilenc évvel ez­előtt alapított Gunma pün­kösd hétfőjén ad hangver­senyt a Budapest Kongresz- szusi Központban, 19.30 órai kezdettel. A zenekar szólis­tája Asako Urushihara hege­dűművésznő, aki koncerte­zett már Magyarországon. Az együttes Budapest után az osztrák fővárosban lép fel. Idegenforgalmi iroda Tornyosnémetinél Az Express Utazási és Szál­loda Rt. kedden új irodát nyi­tott a 3-as számú főút kive­zető szakaszán, a tornyos­németi közúti határátkelőhe­lyen. Az éjjel-nappal nyitva tartó új irodában valutaváltót is működtetnek. Emellett az észak-magyarországi termé­szeti és történelmi idegenfor­galmi látványosságok for­galmának fellendítésére fo­lyamatosan kínálják az éppen aktuális programokat, to­vábbá szállást a falvakban és. a térség városaiban. Egymillió a nyomravezetőnek A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság nyomozást folytat annak a gyükosnak, vagy gyilkosoknak a kézrekeríté- sére, akik április elsején este a főváros II. kerületében a Jó- zsefhegyi lépcső 4. szám alatti lakásában több lövéssel megölték dr. Maior Tamásné 52 éves kiskereskedőt. Az Országos Rendőr-főkapi­tányság vezetője egymillió forintos díjat tűzött ki a nyomravezetőnek. Járműipari szakkiállítás Szeptember 28. és október 2-dika között rendezik meg Automobil (háttéripar) '94 címmel a VII. Nemzetközi Járműipari Szakkiállítást Bu­dapesten a Budapesti Nem­zetközi Vásárközpont terüle­tén - jelentették be tegnap a rendezők, a Haris Kereskedő­ház Kft. és a Hungexpo Rt. képviselői. A vásár mottója az „Előtérben a háttéripar" és ennek megfelelően a kiállítás főszereplői most az alkatré­szek és felszerelések, a kiegé­szítők, a garázsipar, a gépjár­műjavítás és szerszámai, az autóápolás, a gumiabroncsok és riasztók, a biztosítási és lí­zinglehetőségek, s a rádiótele­fonok lesznek. Valószínű, több gyári képviselet is megje­lenik a vásáron.

Next

/
Oldalképek
Tartalom