Tolnai Népújság, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-11 / 110. szám
2 »ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1994. május 11., szerda Akik kimaradtak Hétfőn a választások eredményének ismeretében az is egyértelművé vált, hogy a magyar parlamentbe - akárcsak négy évvel ezelőtt - ez alkalommal is hat párt jutott be listáról. A versenytársak egy része kimaradt. Most őket szólaltattuk meg. Agrárszövetség, Solymosi József, a megyei szervezet elnöke: — Az első, pontosabban az első három helyezést illetően nincs különösebb mondanivalóm, hiszen ezt az eredményt lehetett várni. Ami az Agrárszövetséget illeti: rendkívül elégedetlenek vagyunk, nem erre számítottunk. Abban bíztunk, hogy lesz igény egy olyan pártra, mely a vidék érdekeit vállalja. Egyesült Kisgazdapárt, Farkas Sándor, a megyei szervezet elnöke: — Valamennyi induló párt közül mi voltunk a „legfiatalabbak". Eleve hátránnyal indultunk, vállalva a kormányzati szerep ódiumát is. Ennek ellenére tisztes helytállásként értékeljük eredményeinket. Sajnálatos, hogy az állampolgárok nem személyek közül választottak, hanem pártokra szavaztak. Köztársaság Párt, dr. Tóth János rezidens: — Osztjuk Palotás János véleményét, tehát nem vagyunk csalódottak, elfogadjuk a választók döntését. Tolna megyében várakozáson alul szerepeltünk, ez talán magyarázható rövid és „költségkímélő" kampányunkkal, melynek folyamán nem tudtuk felvenni a nagy pártokkal a versenyt. MIÉP, dr. Prinz István, a megyei szervezet elnöke: — Kétségtelenül el kell ismerni, hogy a szocialisták győztek. Én a magam részéről tragédiának tartom azt a komoly mértékű vereséget, amit a MIÉP szenvedett. NDSZ, dr. Brázay László paksi jelölt: — Bizonyos értelemben csalódtam. Az a véleményem, hogy az egyéni körzetekben nem a konkrét jelöltekre, hanem a pártokra adták le szavazataikat a választó- polgárok. MSZDP, Merkl Antal, a megyei szervezet ügyvivője: — Anyagi okok miatt nem tudtunk kifejteni megfelelő propagandát a szociáldemokrata párt mellett. Mindehhez hozzá lehet számítani az elmúlt évek belső pártviszályait is. Ezek együttesen már előrevetítették árnyékukat. Munkáspárt, K. Balog János, a megyei koordinációs bizottság elnöke: — Nem jutottunk be a parlamentbe, bár az ott létet nem célnak szántuk, hanem eszköznek. Helyzetünket - Tolna megyében is- stabilizáltuk, minden uszítás ellenére csak tizedeket vesztettünk. Szűkebb pátriánkban egyébként akadt egy olyan település - Kistormás - ahol a mi pártunk bizonyult a legerősebbnek. -száJogorvoslati kérelem nem érkezett Az Országos Választási Bizottsághoz eddig nem érkezett a választásokra vonatkozó jogorvoslati kérelem - válaszolta az MTI érdeklődésére kedden Pálffy Ilona, a BM Választási Irodájának helyettes vezetője. Elmondta: a második fordulóban az egyes kerületekben az a képviselőjelölt indulhat, aki elérte a 15 százalékos szavazati arányt. Ha nincs három ilyen, akkor az a három, aki a legtöbbet érte el. így - hangsúlyozta Pálffy Ilona - lesz olyan választókerület, ahol például már 7 százalékos eredménnyel is indulhatnak képviselőjelöltek a második fordulóban. A töredékszavazatok sorsáról elmondta: a területi listákra leadott szavazatok alapján 27 mandátumot osztanak szét az 5 százalékot meghaladó pártok között. A pártok országos listáiról 58 mandátumot pedig bonyolult számítások szerint, az egyéni jelöltekre leadott töredékszavazatok alapján osztanak el. Összesen tehát 85 mandátumot kap a hat párt töredékszavazatai alapján. Az országos listák kisorsolt sorrendjének akkor lesz jelentősége, ha két pártnak azonos töredékszavazat jutna. Ekkor az országos listán előkelőbb sorszámmal szerepelőé a mandátum. Liberális visszaléptetések Az SZDSZ, a Fidesz, a Vállalkozók Pártja és az Agrár- szövetség kampányfőnöke - a liberális blokk választási megállapodásának megfelelően - kedden arról tárgyaltak, hogy a választás második fordulójára versenyben maradt jelöltjeik mely körzetekben lépjenek vissza egymás javára. A négy pártelnök közül Zwack Péter (Vállalkozók Pártja) közös jelöltként indult, Nagy Tamás (Agrárszövetség) és Pető Iván (SZDSZ) körzetében nem volt más liberális jelölt. Orbán Viktor körzetében - ahol a Fidesz elnöke az SZDSZ-es jelölt mögött lett harmadik az első fordulóban - a fiataldemokraták külön kérése volt, hogy a szabadde- mokarata jelölt ne lépjen visz- sza. Egy körzetben az Agrár- szövetség jelöltje visszalép az SZDSZ-es javára. Több helyen a Fidesz és az SZDSZ jelöltje egyaránt a második fordulóba került, ezek közül öt körzetben - a szavazatkülönbség alapján - a fiataldemokrata jelölt automatikusan visszalép az SZDSZ-es javára. Négy további körzetben szintén az SZDSZ-es jelölt szerepelt jobban az első fordulóban, a szavazatkülönbség azonban nem indokolja az automatikus visszalépést. Ezekről a körzetekről lapzártakor még tárgyalások folytak a két párt között. Lapunk próbálkozott a Fidesz- tól ennél részletesebb - megyénkre vonatkozó - információk beszerzésével, de e törekvésünk lapzártáig nem járt eredménnyel. MDF választmányi ülés Az MDF Országos Választmányának 117 tagja tárgyalta meg kedden egynapos ülésén a választás első fordulója utáni teendőket. A tanácskozás utáni sajtótájékoztatón Herényi Károly szóvivő felidézte Boross Péter miniszterelnök, MDF-alelnök beszédét, amelyben a kormányfő kijelentette: „24 órát adott a sors, hogy az orrunkat lógassuk; ez letelt, nincs jogunk késlekedni!" Boross Péter szerint az MDF az elmúlt négy évben történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy megteremtette a többpárti parlamenti demokrácia alkotmányos alapjait, és a szociális piacgazdaságra való áttérés törvényi hátterét. A kormányfő hozzátette: az MDF alárendelte érdekeit és népszerűségét az ország és a nemzet érdekeinek. Für Lajos, az MDF elnöke az ülésen - a szóvivő beszámolója szerint - kijelentette: az MDF-nek van feladata ma is, és a jövőben is, s vállalt feladataiból egy jottányit sem enged. Az Országos Választmány tanácskozása végén nyilatkozatot és határozatot fogadott el. Az Országos Választmány megítélése szerint a második forduló eredményétől függően fennáll az MSZP és az SZDSZ koalíciójának lehetősége. Mint a dokumentum fogalmaz: ebben az esetben kétharmados többségükkel a parlamenti demokráciákban nemkívánatos mértékű túlha- talomra tennének szert. Emiatt a választmány felkéri mindazokat, akik e túlhatal- mat meg akarják akadályozni, hogy a második fordulóban az MDF még versenyben lévő 100 jelöltjét támogassák. Az MDF célja az, hogy létrejöhessen egy olyan politikai ellensúly, amely képes garantálni a parlamenti döntéshozatal ellenőrzött demokratikus rendjét. Az elnökség határozati javaslata alapján, az Országos Választmány támogatásával az MDF legmagasabb szintű választási egyeztető tárgyalásokat kezdeményezett a KDNP vezetőivel. Szeptemberben: világtisztasági napok Az idén immár második alkalommal rende- nyítani a figyelmet, hogy a környezetünkben zik meg a világtisztasági napokat, szeptember halmozódó hulladék kezelése egyre nagyobb 16-tól 18-ig. A rendezvény arra próbálja ráirá- feladat elé állítja az emberiséget. Köz vélemény kutatás: 10 -es és 9-es találatok... (Folytatás az 1. oldalról — Elsőként röviden a tényeket: Önök mit jósoltak az egyes pártoknak s mit igazoltak vissza a leadott szavazatok? — Ha az időről-időre közzétett közvéleménykutatási eredményeket időrendben egymás mellé tesszük, az adatok változásai voltaképp a társadalomban végbement folyamatokat, a politikai erők vonzáskörének változásait érzékeltették. Az urnák fölnyitása előtti utolsó fölmérések pedig gyakorlatilag a választási eredmények várható alakulását voltak hivatottak előre jelezni. Nos, a közvéleménykutatás tükrében fölmutatott kép és az első forduló végeredményének összevetése a következőket mutatja: — Az MSZP-nek 27-33 százalék közötti, azaz lényegében 30 százalékos arányt prognosztizáltunk - az eredmény 32.96 % lett. Az SZDSZ- nek 17-23 közöttit, vagyis 20 %-ot; az eredmény 19.76 lett. Az MDF-et 10-14 % közé jósoltuk, a tényadat 11.73; a független kisgazdákat 8-11 % közé vártuk - a tény 8.85; a KDNP-t 7-10 % közé - az eredmény 7.06, a FIDESZ-T 913 % közé - az eredmény 7.0. Ehhez még annyit, hogy a felméréseink alapján nagyon egyértelműen jeleztük: a hat parlamenti párton kivül egyetlen más párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt. Az eredmények ezt is visszaigazolták. — A prognózisok valóban beváltak; sportnyelven szólva tehát 10-eseket lőttek. Ám a telitalálatok mellett van egy 9-es is... — Igen, bár ez tulajdonképp az általánosan elfogadott tűrési határokon belül van. A FIDESZ-ről van szó, amelynek választási eredménye alulmúlta az általunk jelzett 9 %-os alsó szintet. A fiatal demokraták nekünk is meglepetést okoztak. Visszaesésük a kampány folyamán pontosan nyomon követhető volt - de szimpatizánsaik aránya az utolsó szakaszban is 12 százalék körül volt. Annak, hogy ettől elmaradtak, nagy valószínűséggel az a magyarázata, hogy támogatóik tekintélyes része nem ment el szavazni. — Mindent egybevetve - az elmúlt négy évet is figyelembe véve - meggyőződéssel állíthatom, hogy a közvéleménykutatók nagyon pontosan regisztrálták a lakosság álláspontját, annak változásait. Előrejelzéseink szembesítése az eredményekkel azt mutatja, hogy hű tükröt tartottunk a társadalom elé. Ezt utólag azok sem kérdőjelezik meg, akiknek az első forduló balul sikerült. De olyan „vád" is megfogalmazódott, hogy az Önök jelentései befolyásolják a választó- polgár döntéseit. — Ha e felfogás logikáját követjük, akár arra a következtetésre is juthatunk, hogy ha sokat „közvéleménykutatunk", visszajönnek a szovjet csapatok... A reális megítéléshez sokkal inkább abból kell kiindulni, hogy általában senki nem lehet biztos saját ítéletében, ezért igényli mások véleményének megismerését. Ilyen értelemben is szüksége és joga mindenkinek a tájékozódás. Nem véletlen, hogy nincs olyan demokrácia, ahol ne működne a közvélemény kutatás jelző- és visszacsatoló rendszere - függetlenül attól, hogy a kormányzati vagy vezető politikai erők szeretik vagy nem szeretik. Bajnok Zsolt Ferenczy Europress Mitől válunk jo vezetove? A válasz: akarni és merni! (Folytatás az 1. oldalról) A résztvevők a tréning során különböző helyzetgyakorlatokat végeztek annak érdekében, hogy minél jobb vezetővé váljanak. Túl az elméleten, a gyakorlati ápolási munkában is jól hasznosítható, a betegekkel való hatékonyabb kommunikációt előmozdító, jól hasznosítható tanácsokat kaptak a résztvevők és mindenki kifejthette egyéni elképzeléseit, ötleteit a témával kapcsolatosan. A tanfolyam tulajdonképpen multiplikátorképző, - azaz oktatóképző tanfolyam, - hiszen csak azok vehettek részt rajta, akik vállalták, hogy tíz-tíz másik kollégájuknak tovább adják a Tengelicen tanultakat. Hogy ezt igazán profi módon tehessék meg, írásos anyagot is kaptak, melyet a tanfolyam végeztével magukkal visznek és melynek címe „Akarni és merni!". Ez pedig arra utal, hogyha akarunk, akkor változtatni tudunk azokon a dolgokon, melyek akadályozzák az embereket fejlődésükben, kapcsolatteremtő képességük kibontakozásában, jó vezetővé való válásukban. f. kováts Fotó: Degré Gábor Lába kelt az aranynak Három ismeretlen személy hamis papírok felmutatásával 103 kilogramm aranyrudat vitt magával az athéni repülőtérről, a német Lufthansa légi- társaság raktárából. A zsákmány értéke 1,377 millió dollár - jelentette az AFP a görög rendőrség közlésére hivatkozva. A rendőrség közölte, hogy kihallgatták, majd elengedték azt a 30 éves alkalmazottat, aki az aranyat átadta. Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u.l.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, posta- utalványon és átutalással a 469- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft. A megyén kívüli belföldi előfizetés postaköltséggel együtt egy hónapra 770 Ft. Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket szíveskedjék a kiadóhoz, a 74/316-211-es telefonszámon bejelenteni. Indexszám: ISSN 0865-9028 A csoport tagjai Két Lotti A 19. heti „Két Lotti (33-ból 3-at)" játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 31.076.609,- Ft tovább halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3 találatosok nettó nyereménye: 43.731,- Ft. A 2 találatosoké: 453,- Ft. A „Két Lotti" nyerőszámai: 39,41,45 és 16,44,60. A heti és előfizetéses szelvényeket péntekig veszik át és fizetnek nyereményt a megyei postahivatalokban, takarékszövetkezetekben, IBUSZ és Express irodákban, sorsolás keddenként 10.40-kor a Danubius Rádióban. ú J BETÉTI FORMÁK Szekszárd, Páskum u. 2. Paks, Rákóczi u. 5. a guruló... IKMJKCZÁK, a klasszikus.. a testre szabott... a feltétel nélküli... ♦ 1-2-3 havonta folyamatosan, kamatos kamattal g)’arapodik ♦ Hosszabb távon kedvezőbb kamattal A lekötési időt Ön dönti el ♦ Kamatveszteség nélkül, bármikor kiveheti ♦