Tolnai Népújság, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-04 / 104. szám

1994. május 4., szerda MEGYEI KÖRKÉP »ÚJSÁG 3 Hivatásos tűzoltók versenye Dombóváron A Tolna Megyei Tűzoltópa­rancsnokság szervezésében tegnap tartották Dombóváron, a Vasutas sporttelepen, a hiva­tásos tűzoltók megyei verse­nyét. Az eseménynek hagyo­mányai vannak, az alkalmat Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének ünnepe adja. Az évente megrendezésre ke­rülő verseny győztese jogot nyer a gróf Széchenyi Ödön országos versenyre, melyet az idén Szombathelyen rendez­nek, június 29-július 2. között. A megyei versenyt házi versenyek előzték meg, így Dombóváron a vendéglátók, a paksiak, a szekszárdiak, és az Atomerőmű csapata állt rajt­hoz. Három számban bonyolí­tották le a versenyt. Az első a 4x100-as váltófutás, a második a 800 liter/perces kismotor fecskendő szerelés, míg a harmadik a 100 méteres aka­dályfutás volt. Az első kettő csapatverseny formájában zaj­lott, míg a harmadikat csapat­ban és egyénileg is értékelték a megyei parancsnokság munkatársai. És most lássuk, hogyan alakult a végered­mény. A 4x100-as váltóban 1. Paks, 2. Dombóvár, 3. Atome­rőmű, míg 4. Szekszárd csa­pata lett. A 800 liter/perces kismotor fecskendő szerelés­ben: 1. helyezést a Paks csa­pata szerezte meg, míg 2. a Dombóvár, 3. a Szekszárd, 4. pedig az Atomerőmű lett. A 100 méter akadályfutás vég­eredménye egyéniben: 1. Fiola József, 2. Fodor Károly, 3. Ha­noi László. Csapatban: 1. Paks, 2. Atomerőmű, 3. Dom­bóvár, 4. Szekszárd. Az összesített csapatver­seny eredménye: 1. Paks, 2. Dombóvár, 3. Atomerőmű, 4. Szekszárd lett. A szombathelyi országos döntőre a részvétel jogát a paksi csapat szerezte meg.- p. téri ­Június vége a határidő Gerjenben A telefonvonalak kiépítését megkezdik Gerjen polgármestere, Szabó Elemér kereste meg szerkesztőségünket azzal a jó hírrel, hogy ismét egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, amit már annyira várnak a település lakói. Ez pedig nem más, mint a tele­fonvonalak kiépítése, és a készülékek működőképes állapota. Mint megtudtuk, április 25-én volt az a területbejá­rás, melynek résztvevői a Matáv Rt. által megbízott kivitelező, a Quintel Táv­közlési Hálózatépítő- és szerelő Kft. munkatársai, valamint az önkormányzat képviseletében Szabó Ele­mér voltak. Az önkormányzat hiva­talosan a munkaterületet átvette, így a terveknek megfelelően hamarosan - várhatóan két héten belül - ismét felvonul a kivitelező cég és megkezdi a szerelési, valamint a hálózatkiépítési munkálatokat. A polgármester el­mondta, hogy a Matáv Rt. négyszáz telefont ellátó központot állíttatott fel. Az önerős telefonfejlesztés ke­retén belül a településen 128-an jutnak majd vonal­hoz és a jelenleg működő ötven készüléket is az új központra kötik át. Még így is messze nem használ­ják ki a központ kapacitá­sát. Ha igény lesz rá, akkor a további hálózatbővítésre is sor kerülhet.-ge­A Paksi Atomerőmű Rt. közgyűlése Eredményes évet zártak Rendes évi közgyűlését tar­totta tegnap délelőtt a paksi Atomerőmű Részvénytársa­ság. A tulajdonosi jogokat az ÁV Rt., és a Magyar Villa­mosművek Rt. együttesen 99,84 százalékban gyakorolja, a többin három önkormány­zat, a paksi, a faddi és a kalo­csai osztozik. A tulajdonosok elfogadták a igazgatóság az 1993. évi, eredményes gazdálkodásról szóló beszámolóját. A felügye­lőbizottság és a könyvvizsgáló jelentését is tudomásul vették. Elfogadták ezen kívül az éves nyereség felosztásáról és a ve­zető tisztségviselők jutalma­zásáról szóló előterjesztést. Új­jáválasztották - változatlan összetételben - az öt tagú igazgatótanácsot és a három tagú felügyelőbizottságot. Az előbbiek megbízatása 1997. május 31-ig, a felügyelőbizott­ságé pedig egy évvel hosszabb időre szól, utóbbinak a har­madik tagját a részvénytársa­ság dolgozói már korábban megválasztották. Az igazgatóság elnöke is­mét Bakáts István, az MVM Rt. fejlesztési igazgatója lett. Sporthét ovisoknak Szekszárdon a Gyermekek Háza óvodásoknak, nagycso­portosoknak rendez atlétikai versenyt ma a városi sportpá­lyán. A ház által szervezett sporthét programjai között négyféle versenyszámban mérhetik össze a tudásukat, ügyességüket a kicsik. Síkfu­tás, mezei futóverseny, kis- labdahajítás, és távolugrás szerepel a versenyszámok kö­zött. A ház szervezőgárdája pén­teken, május 6-án természet- járó túrára invitálja a fiatalo­kat. Az úgynevezett bója-ke­resés annyit jelent, hogy előre elrejtett bójákat kell két óra alatt kell megtalálni egy tér­kép segítségével a 3-5 fős csa­patoknak. A sötétvölgyi gyermektá­bortól délután két órakor 13 csapat indul az erdőbe, hogy teljesítse a feladatot. Nyugdíjasok találkozója Bonyhádon (Folytatás az 1. oldalról.) Az anyák napi köszöntő azonban csupán része volt a tegnapi délutánnak Bony­hádon, ahol más tekintetben is a nyugdíjasok voltak a fősze­replők. A műsor előtt nyitotta meg ugyanis Szőts Zoltán, a Völgy ségi Múzeum igazgatója azt a kiállítást, ami a szomba­ton megrendezésre kerülő Dél-dunántúli Nyugdíjas Klubok Találkozóját megelő­zően, a résztvevő bonyhádi, decsi, tolnai, tamási, báta- széki, pécsi és pécsváradi nyugdíjas klubok tagjainak kézimunkáit, s az általuk gyűjtött, készített - elsősorban textil - alkotásait mutatja be. Mint azt megnyitóbeszédé­ben Szőts Zoltán hangsú­lyozta, nem mindegy, hogy az emberek milyen módon hasz­nosítják a szabadidejüket, an­nak a tevékenységnek nyu­galmat és feloldódást kell ad­nia. Annyi bizonyos, hogy nem­csak a kiállított munkák készí­tőinek, hanem a szombatig megtekinthető tárlat látogató­inak is nyugalmat, feloldódást nyújt az elsősorban népművé­szeti alkotások megtekintése.-nagy­A nyolcezer érintett zöme Tengelicen Puskázhatnak-e a vizsgán a köztisztviselők? A köztisztviselők jogállásá­ról szóló törvény értelmében, 1992 nyarától - három éven belül - közigazgatási alap­vizsgát kell tennie valamennyi érintettnek. Sokan vannak. Baranya, Somogy és Tolna megyében körülbelül nyolcez­ren. E régió köztisztviselőinek zöme a tengelici oktatási köz­pontban mérettetik meg, négy napos előkészítést, konzultá­ciót követően. De akik nem kérik az előtréninget, azok a saját megyeszékhelyükön is levizsgázhatnak. Tengelicre hétről-hétre ér­keznek a dél-dunántúli ön­kormányzatok, tisztiorvosi szolgálatok, földhivatalok, s más közintézmények dolgo­zói írásbelizni és szóbelizni. Nagy a tét, mert aki még a második pótvizsgán sem felel meg, állását veszti. — És ha valakinek 20-30 éves munkaviszonya van? — Akkor is - mondta dr. Wéber János helyettes állam­titkár, a három vizsgabizott­ság egyikének elnöke -, annyi azt hiszem elvárható egy jog­állam köztisztviselőjétől, hogy minimális közigazgatási isme­retekkel rendelkezzen, hogy legalább az Alkotmányt ol­vassa el. — Nyugaton is ez a gyakor­lat? — Nyugaton ez az alkal­mazás feltétele. — Itt hányán buktak már meg? — Közel kétezerből hatan. De azok olyanok voltak, hogy nem is érdekelte őket az egész. Némelyikük el sem jött a pót­vizsgára. — Muszáj megkérdeznem, hogy nincs-e az állásvesztéseknek politikai hátterük? — Megdöbbent a kérdés. Hogy ellenzékieket bukta­tunk-e meg? Az önkormány­zatokban kik az ellenzékiek? A vizsgáztatás politikasemle­ges, és nem cél az, hogy „egyeseknek" ne sikerüljön. — Puskázhatnak a köz tisztvi­selők? — Természetesen nem, de tudjuk, hogy ahol trezor van, ott mackós is van ... Wessely Fotó: Degré HÍREK A MEGYÉBŐL Sportegészségügyi konferencia Szekszárdon Szekszárdon, az Állami Nép­egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Tolna Megyei Inté­zetében (dr. Szentgáli Gyula utca 2. szám alatt) május 5-én rendezik meg a sportegész­ségügyi konferenciát. A délután egy órakor kez­dődő eseményre testnevelő tanárok, sportszakosztály vezetők, sport- és gyermek- orvosok kaptak meghívást, de minden érdeklődőt szere­tettel várnak az ÁNTSZ munkatársai. A programban több előadás is szerepel. A résztvevőket dr. Hangay István, megyei tiszti főorvos köszönti, majd előadásokra kerül sor. Pro­fesszor dr. Ángyán Lajos: Legújabb sportélettani ered­mények, dr. Várnai Anna: Tolna megye sportegészség­ügyi helyzete, dr. Székely Gabriella: Alkalmassági és időszakos sportorvosi vizs­gálatok, dr. Hollósi Mik- lósné: Legújabb tudnivalók a doppingvizsgálatról, Pro­fesszor dr. Pucsok József: A természetes táplálékkiegészí­tők szerepe a sportban cím­mel tartanak előadást a jelen­lévő orvosok, szakosztályve­zetők, valamint érdeklődők számára. Ismerd meg a lakóhelyed Az Ismerd meg lakóhelyed címmel elindított várostörté­neti vetélkedő döntőjére má­jus 5-én, délután fél három­kor kerül sor. A szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Mú­zeum ad otthont a megméret­tetésnek, melyben az általá­nos iskolások 7. osztályosai vesznek részt. Intézeti véradónap A véradóállomás szervezé­sében intézeti véradónap lesz május 9-én, délelőtt 9 órától délután háromig. A szerve­zők várják az egészséges 18 és 60 év közötti állampolgá­rokat. Deutsche Bühne A Német Színház májusban is több előadást tart, a már ismert darabokkal. Az elő­adásokra várják a német nyelvet kedvelőket. Ebben a hónapban a színház művé­szei május harmadikán, dél­után fél háromkor lépnek először a színpadra. Ekkor a Grimms Märchen című dara­bot adják elő, melyet május 4-én is láthat a publikum. Vezetőségi ülés a Német Nemzetiségi Egyesületnél Május 6-án Szekszárdon, a Rákóczi utcai Szent István Közösségi Házban tartják a Német Nemzetiségi Egyesü­let soron következő ülését. A Német Nemzetiségi Egye­sület vezetősége este hét órára várja a tagokat. Boross-, Horn- vagy Kuncze-kormány legyen? Az év mérkőzése május 5-én, csütörtökön este 8 perccel 8 után a TV4-en! Ön dönti el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom