Tolnai Népújság, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-18 / 116. szám

1994. május 18., szerda MEGYEI KORKÉP KÉPÚJSÁG 3 A megyei közgyűlés Németországban Bautzen-járás három napig II. A műsorsugárzás: lehetőség, de kötelezettség is Augusztus 15-től a helyi té­véseké lesz az éter. Frekven­ciaengedélyt! kapott a három szekszárdi stúdió, a műsor­időt az alábbiak szerint osztot­ták el egymás között: POP Tv: hétfőtől-péntekig reggeli adásokat sugározhat, 6 órától, 6.,30-ig. Városi Tv: hétfőtől-pénte­kig esténként, 19.30 és 20 óra között övék a lehetőség. Tarr Kft.: szombaton és va­sárnap, mindkét napon 7-8-ig, illetve 19.30-tól 20 óráig birto­kolhatja a közös frekvenciát. Kindl Gábor, a POP Tv pro­ducere így nyilatkozott: — Az engedélyünk 6 évre szól. Mi elsősorban arra fektet­jük a hangsúlyt, hogy sok élőműsort adjunk reggelente, hírekkel, tömeg- §s verseny- sport programokkal tarkítva. Természetesen ettől azt vár­juk, hogy minél magasabb le­gyen a nézettségünk. Kis Pál István, a Városi Tv stúdióvezetője a következő­képpen vélekedett: — A műsorsugárzás lehe­tőség is, és kötelezettség is. Benne foglaltatik ugyanis a határozatban, hogy augusztus 15 után adhatjuk, és adnunk kell, amire engedélyt kaptunk. Műsorunk, jó minőségben, 11 kilométeres sugarú körön be­lül lesz fogható; természetesen a domborzati viszonyok itt je­lentős szerepet játszanak. Úgy tűnik, hogy 8-9 Szekszárd kö­rüli település ha akar, beszáll­hat, például társulásos formá­ban. Ehhez segítőkészséget érzek a megyei önkormányzat részéről is. Tarr János, kft.-igazgató az alábbiakat mondta: — Sok változás lesz még az ország­ban, a gazdaságban augusztu­sig. Ezért korainak tartom a tervezgetést az igények és a feltételek pontos ismerete előtt. Véleményem szerint a médiát úgy kell működtetni, hogy eltartsa magát. De egye­lőre nemcsak a bevételeink, hanem a kiadásaink is bizony­talanok; nem tudjuk például, hogy mennyi is lesz pontosan a sugárzási díj. Egyébként fon­tos lépésnek, de nem nagy lé­pésnek tartom a frekven­cia-engedélyt, mert túl kicsi az adáskörzet. - Wy ­Bautzen nemcsak egy a né­met városok közül, hanem az ezen a vidéken élő szláv nép­csoport, a szorbok központi települése is. A százezres lé- lekszámot meghaladó nemze­tiség - melyet vendnek is ne­veznek - széleskörű jogokkal rendelkezik, színházat és több folklórcsoportot tart fenn. A leglátványosabb külső jele a szorb jelenlétnek a települé­sek, sőt az utcák kettős elne­vezése. Ennek megfelelően a Bautzen várostábla alatt ott szerepel a Budysin, a Sohland alatt a Zalom, a Wilthen alatt pedig a Wjelecin név is. A szorb nyelv erősen hasonlít a lengyelre, ennek igazolására íme a Wir erwarten und fre­uen uns auf Ihren Besuch! (Várjuk önöket és örülünk lá­togatásuknak!) szorbra fordí­tott megfelelője: Wocakujemy a wjeselimy so na Was wopyt! A szorbok története tehát elválaszthatatlan Bautzen tör­ténetétől. S van még egy nép, amelyiknek a históriája - bár csak rövid időre, de annál lát­ványosabban - érintkezik ez­zel a várossal, sőt vidékkel. Ez a nép pedig nem más, mint a magyar. Annak idején ugyan­is Mátyás királyunk a sziléziai hadjárat folyamán elfoglalta Bautzent és vidékét is. Szemé­lyesen is járt errefelé, 1483 és 1486 között helyrehozatta a várat és annak - máig is Má­tyás nevét viselő - tornyát. A legismertebb Mátyás király emlék azonban a várfalon ta­lálható mellszobor, Georg von Stein alkotása 1486-ból. Állító­lag ez az egyetlen olyan mű, mely hitelesen adja vissza Má­tyás király arcvonásait. Német vendéglátóink ter­mészetesen hangsúlyosan em­lítették ezt a korai kontaktust, mely egyfajta jó előjelként is szolgált. Egyébként a jelenlegi partnerkapcsolat a két régió között másfél éves múltra ve­zethető vissza: a folyamat fon­tos állomásaként idén április 22-én Szekszárdon írta alá az együttműködésről szóló do­kumentumot a német fél, most pedig - azaz 1994 május 13-án, pénteken - a Tolna me­gyei önkormányzat képvisele­tében Priger József elnök látta el kézjegyével az okmányt. Az ünnepélyes eseménynek a ba- utzeni járási hivatal adott ott­hont, ahol elsőként Kurt Lindner közgyűlési elnök, majd Horst Gallert járási el­nök méltatta a partnerkapcso­lat jelentőségét. — Az a cél, hogy minél több közösség, egyesület találjon egymásra - hangsúlyozta beszédében Pri­ger József, s ezek a remények a vártnál is korábban teljesül­tek: a megerősítést követően ugyanis a nagydorogi dr. He- idecker Péter élénk beszélge­tést folytatott egy középkorú német úrral: — Együtt fociz­tunk ifjúkorunkban, harminc év után most találkoztunk elő­ször - mutatott az önkor­mányzati képviselő Josef Wagnerre, akinek szüleit an­nak idején Tolna megyéből te­lepítették ki. Szeri Árpád Vámosok és pénzügyőrök Baranya, Somogy és Tolna megye tartozik a Vám- és Pénzügyőrség regionális parancsnok­ságához. Tegnap sajtótájékoztatót tartottak Pé­csen, melyen a testület általános tevékenységét ismertették. A rendezvényen megjelent dr. Köpf László a testület kulturális és szociális központjának igazgatója, Laczó László sajtó- szóvivő, Kovacsics Iván helyi parancsnok, és helyettese, Barics Ferenc. Egy videofilm segít­ségével ismertették a vámosok és pénzügyőrök valamikori és mai tevékenységét. Annakidején a pénzügyőröket sokmindenre felhasználták. Az ominózus járdaseprési rendelet megjelené­sekor például velük ellenőriztették, hogy a polgár lepucolta-e portája előtt a garádicsot. A vámosok útja sem nyílegyenesen vezetett a mostani felállásig, hol külön, hol együtt mű­ködött e két szakterület - uniformisuk hol barna, hol zöld, hol szürkéskék volt -, de most karöltve tevékenykednek. Részt vesznek a bű­nüldözésben, a kábítószer-kereskedelem és fegyvercsempészet elleni harcban is. Lázár Ervin Szekszárdon Lázár Ervin lesz a ven­dége a Városi Gyermek­könyvtárnak Szekszárdon, május 19-én, délután fél háromkor. Le lehet-e szokni a dohányzásról? (3.) Különös kétségek között Új istálló épül Kajmádon Babonák napja csütörtök, amikor a legnehezebb. Ezt Ga- rai Gábor írta, a Kedd című verseskötetének egyik leg­szebb versében. Most ugyan szerda van, de ettől a helyzet semmivel se jobb. Biztosan le lehet szokni a dohányzásról, csak kérdés, hogy érdemes-e? Például mi van akkor, ha mégis elszívok egy cigarettát? Csak egyetlen egyet. Kinek lesz attól gye­reke? Az még nem jelent visz- szaszokást, az még nem jelent semmit. Mindenféle hülye és bölcs tanácsok jutnak eszembe. Könyv, ami bizonygatja, hogy a dohányzás rossz, hogy kábí­tószerezés, hogy istentelen- ség. Marhaság. Dohányozni jó. Volt. Egy barát, aki sokat segített azt tanácsolta, hogy menjek szabadságra, teremt­sek nyugodt körülményeket, mert csak úgy lehet rendesen leszokni. Ezt el sem tudom képzelni. A szabadságot annál inkább. Az arról szól, hogy a szívemnek kedves társaság­ban - ez persze változó össze­tételt jelenthet - ülök, heverek a hegyekben, a vízparton. Nem főzök, nem mosok, nem írok, csak jókat eszünk, iszunk, beszélgetünk, olva­sunk, tévét nézünk, minden­féle kellemes dolgokat te­szünk, s ezenközben feltétle­nül, s mindenképpen bodor, világoskék, illatos füstfelhőket eregetünk. Szabadság tehát nincs. Ha valamikor nem lehet leszokni, hát semmittevés közben biztos nem. Vagy a másiknak lehet igaza, aki azt mondta, hogy dolgozni fogok a dohányzás helyett is? Ezt a feltételezést egyelőre semmi sem igazolja. Mondjuk mi volna, ha most mégis rágyújtanék? Mit szól­nának a többiek? Mi közük hozzá? Egyáltalán, mit foglal­koznak folyton velem, meg azzal a hülye dohányzással? Vagy leszokom, vagy nem, az én dolgom. És, ha otthon, ti­tokban gyújtanék rá? Senki sem tüdna róla. Jó-jó, de akkor mi lesz az önbecsülésemmel? És mi lesz, ha már nem lesz nikotintapasz? Hülyeség, hi­szen senki nem szokhat le he­lyettem. Legkevésbé egy ta­pasz. Ihárosi Ibolya (Folytatás az l. oldalról.) A 250 négyzetméteres léte­sítmény alapozását már meg­kezdték a szekszárdi Konst­ruktív Kft. emberei. Átadni a tervek szerint szeptemberben fogják. Tehát: a növendék­marháké a jövő. Az állomány persze nem mondható izga­tottnak, még az a 200 kiválasz­tott sem, amelyik majd az új helyre költözik, amelyik már vemhesen várja az őszt. Azt is elmondta Csillag Sándor, hogy 6-7 éves megté­rülésre számítanak, bizako­dók, mert mostanában egy ki­csit megint visszaállt a tej jö­vedelmezősége, és ezek a te­henek nyolcezer litert is adnak évente. HÍREK A MEGYÉBŐL Ballagás Lengyelen A lengyeli Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakközép- iskola és Szakmunkásképző Intézet végzős tanulói május 21- én búcsúznak iskolájuktól. A hat osztály, mintegy 150 diákjának ballagása 9.30-kor kezdődik. Hangverseny Bonyhádon Pünkösdi koncert lesz május 22- én 18 órakor a bonyhádi evangélikus templomban. Közreműködik a városi ve­gyeskar, a Német Ének-Zenei Egyesület, a Bonyhádi Szé­kely Kör kórusa, valamint a zeneiskola tanárai: Lakatos Erika, Csiszer Mariann, Vac­zuliné Kovács Erzsébet) Gál Gyula, Török Ferenc és El­mauer József. A hangverseny bevételét a rákbeteg gyerme­kek gyógykezelésére ajánlják fel. Nyugdíjasok érkeznek Nagykanizsáról A Dunaföldvári Nyugdíjas Klub meghívására egynapos látogatásra a városba érkez­nek ma a nagykanizsai rokon szervezet tagjai. A dunaföld- váriak korábbi vendégeske­dését viszonozzák most. Délután érkeznek a kanizsa­iak a művelődési házba, ahol köszöntik őket a helyiek. Kö­zös séta, ismerkedés, beszél­getés után rövid kulturális program következik, a HÍD együttes közreműködésével. Végül batyusbál zárja a prog­ramok sorát. Filmklub a ZUG-ban A szekszárdi ZUG-ban (Béla tér 6.) május 19-én, csütörtö­kön filmklub lesz. A Holt Költők Társasága című alko­tást tekinthetik meg az érdek­lődők, 19 órától. Bajor lovasok Szálkán Nyolc bajor lovas tölt me­gyénkben egy hetet. Az őcsé- nyi székhelyű RANCHO Kft. vendégeiként elsősorban Szálka környékén „portyáz- nak", de túrájuk állomáshe­lyei között szerepel a Sötét­völgy, Szomfova, Somberek és Bátaapáti is. Május 21-ig tartózkodnak itt, akkor ülnek át a nyeregből ismét a volán mögé. Mini galéria Alsónánán Az alsónánai iskola mini ga­lériájában - amely a Művé­szeti és Szabadművelődési Szabadalapítvány támogatá­sával jött létre - május 16-án immár második alkalommal rendeztek kiállítást. Ezúttal az ifj. Koffán Károly duna­földvári festőművész grafiká­iból válogatott munkákat te­kinthetik meg az érdeklődők. A tárlat június 4-éig tart nyitva. A KSZE és az AGROKER a gazdálkodókért A két cég együtt többet ér Kötetlen beszélgetésre hívta kedden délelőtt a Szekszárdi Agroker Rt. társalgójába a megye növényvédelmi szak­embereit a KSZE Agrárfej­lesztő és Kereskedelmi Rész­vénytársaság. A rendezvé­nyen megjelenteket Bálint Zoltán, a Szekszárdi Agroker Rt. vezérigazgatója köszön­tötte, majd dr. Csibor István, a KSZE Rt. fejlesztési igazgatója vette át a szót, aki röviden összefoglalta a két cég jelen­legi helyzetét. — Mindenki előtt köztu­dott, hogy a közelmúltban a KSZE Rt. privatizációs pályá­zaton elnyerte a jogot arra, hogy megvásárolja a Szek­szárdi Agrokert. Áz elképze­léseinkről, a két cég jövőbeli kapcsolatáról úgy érzem na­gyon fontos, hogy a legilleté­kesebb, a vevő, tőlünk kapjon megfelelő tájékoztatást -, kezdte beszédét dr. Csibor István. Az Agroker komoly ver­senytársa volt a KSZE-nek, de ez érthető is, hiszen az Agro­ker több mint 30 éves tradíci­óval rendelkezik, míg a KSZE csak pár éve foglalkozik a me­zőgazdaságot érintő kereske­delemmel. Öt évvel ezelőtt 40 milliós forgalmat, két évvel ezelőtt viszont már két milli­árdos forgalmat mondhatott magáénak a KSZE ezen a terü­leten. Éppen ez a lendületes fejlődés az, ami bizakodóvá teszi a részvénytársaság veze­tését és bíznak abban, hogy a két vállalat közös érdekcso­portban működtetve többet nyújt, mint ahogy eddig a két cég külön-külön tette. Az Ag­roker óriási raktárkapacitása nagyobb rugalmasságot felté­telez majd, olyan igényeket is kiszolgálnak, amelyek nem tervezhetők, a KSZE pedig már kiépített széles piaci há­lózattal rendelkezik. Á két vál­lalat együtt a növényvédelmi szerek kereskedelmében az országos forgalom 20 százalé­kát képviseli ezentúl. Majd a megjelent növény- védelmi szakemberek kaptak szót, akik elmondták, hogy melyek azok a szolgáltatások, melyekkel elégedettek és mi­lyen területen szeretnének változásokat. A rendezvény második részében két ismert növényvédőszereket gyártó cég, a CIBA és a BASF képvi­selői ismertették az őszi búza, a kukorica, a napraforgó és a szőlő növényvédelméhez ajánlott aktuális technológiai megoldásokat. mauthner Tájékoztatók a bizottság előtt A szociális ellátásokra for­dított kiadások időarányos helyzete az első négy hónap után elfogadhatónak mond­ható - állapította meg tegnapi összejövetelén a szekszárdi képviselő-testület szociális bi­zottsága. Komoly túllépésre egy-két ellátás - lakásfenntar­tási támogatás, közgyógyellá­tás - kivételével nem került sor, összességében pedig az elköltött pénzösszeg arányos­nak mondható. A túllépések finanszírozását minden bi­zonnyal átcsoportosítással le­het majd megoldani. Pozití­vum, hogy rendszeres neve­lési segélyre közel 12 milliós költségvetési támogatást ka­pott az önkormányzat. A bizottság tagjai tájékozta­tást kaptak a Szociális Foglal­koztató 1993. évi tevékenysé­géről is. Ahogy a beszámoló­ban is fogalmaztak, a foglal­koztató „elfogadható gazda­sági évet zárt". KRZ Vendégek a WANO-tól Az Atomerőművet Üzemel­tetők Világszövetsége - WANO - megalakítását a csernobili atomkatasztrófa váltotta ki. Az öt éve működő szövetség vezetői kétnapos lá­togatásra tegnap Magyaror­szágra érkeztek. A delegáció - melynek vezetője Remy Carle, a WANO kormányzótanácsá­nak elnöke, tagjai Andrew Clarke, a szervezet koordiná­ciós központ igazgatója, és Anatolij Koncsevoj a szövet­ség moszkvai központjának igazgatója - tegnap délben a Magyar Villamosművek Rt.-ben tett látogatást, ahol je­len volt dr. Petz Ernő a PA Rt. vezérigazgatója. A WANO programjában tapasztalat- csere, összehasonlító vizsgálat szerepel, melyet szakértőcso­port hajt végre. A paksi atomerőmű volt az első a világon, amely aláve­tette magát a vizsgálatnak. A WANO vezetői lapzárta után indultak Paksra, holnap az atomerőműben tesznek lá­togatást.-háj -

Next

/
Oldalképek
Tartalom