Tolnai Népújság, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-12 / 85. szám

HA HARC, LEGYEN HARC (8. oldal) 1994. ÁPRILIS 12. KEDD ÁRA: 16,30 FORINT V. ÉVFOLYAM, 85. SZÁM Naivitásuk ab­ban állt, hogy azt hitték, az ékszerek arany­ból vannak, pe­dig azok csak mintakollek­ciók voltak. Rabló-kaland Bonyhádon című írásunk a 3. oldalon olvasható. Kisorsolták a pártlisták sorrendjét Tolna megyében 13 párt ál­lított területi listát. A szavazó­lapon való sorrend tegnap dőlt el, sorsolás útján: ennek a műveletnek a szekszárdi régi vármegyeháza díszterme adott otthont. Az eredmény a következő: 1. Keresztényde­mokrata Néppárt, 2. Magyar- országi Szociáldemokrata Párt, 3. Köztársaság Párt, 4. Független Kisgazda-, Föld­munkás- és Polgári Párt, 5. Bombáztak Gorazdéban NATO-gépek hétfőn ismét bombázták a Gorazdét ost­romló szerb erőket, miután a szerbek felújították támadása­ikat a világszervezet oltalma alatt álló muzulmán város el­len. Nemzeti Demokrata Szövet­ség, 6. Fiatal Demokraták Szövetsége, 7. Magyar Szocia­lista Párt, 8. Magyar Igazság és Élet Pártja, 9. Szabad De­mokraták Szövetsége, 10. Egyesült Történelmi Kis­gazda- és Polgári Párt, 11. Ag­rárszövetség, 12. Munkáspárt, 13. Magyar Demokrata Fó­rum. (Az egyéni indulókról és a területi listákról az 5. olda­lon olvashatnak.) Ormos Mária előadása Diktatúrák a huszadik szá­zadban címmel Ormos Mária akadémikus tart előadást az Illyés Gyula Pedagógiai Főis­kolán kedden, (12-én) 17 óra­kor. A TIT is ide várja érdek­lődő tagjait. Hatékony művészet Tegnap délután a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelő­dési Házban nyílt meg Kontár Juraj okleveles grafikusmű­vész egyéni kiállítása. Martin János, a kiállításnak otthont adó intézmény igazgatója me­leg szavakkal üdvözölte a megjelentek között a Majoson élő művészt és családját is, majd - miután a kiállítást ma­gát rendhagyónak minősítette - átadta a szót Zöldy Pálnak, a kiállító művész szakmai barát­jának. Tőle tudhatták meg az érdeklődők, hogy mitől is sa­játságos az alkalmazott gra­fika. Merthogy Kontár Juraj e tárlaton látható munkáinak zöme ebbe a kategóriába so­rolható. Zöldy Pál az alkotása­iban is észrevétlenül maradó művész sajátos helyzetéről, s az ilyen grafikák készítéséhez elengedhetetlen szenzibilitás- ról, s a szakmai fortélyok is­meretén túli pszichológiai jár­tasság fontosságáról ejtett szót. Hogy mennyire rendha­gyó, mennyire művészi, vagy megfoghatatlan az alkotások üzenete és értéke, mindenki számára kiderül, ha megte­kinti ezt az április 26-ig nyitva tartó kiállítást.-ni­Jeszenszky Géza Los Angelesben járt A Los Angeles-i Holocaust Emlékmű közelében rendez­ték meg vasárnap azt az ün­nepséget, amelyet a helybeli Holocaust Bizottság és Zsidó­szövetség a magyar zsidóság emlékének szentelt. A több ezer fős, estébe nyúló rendez­vény díszvendége Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter volt. A magasztos hangulatú em­lékülésen részt vett Pete Wil­son kaliforniai kormányzó és Kirk Douglas világhírű film­színész is. FORMABONTÓ KÖNYVTÁRI ÓRA, HORGAS BÉLA KÖLTŐVEL. így lehetne összefoglalni a lényegét annak a rendezvénynek, mely a Költészet napja alkalmából fogadta tegnap a szekszárdi gyermekkönyvtárban a legkisebbeket, azaz a megyeszékhely jelenlévő általános iskolásait. A nebulók valódi élményben részesültek: ez nemcsak a vendég szuggesztív sze­mélyiségéből, hanem vidámságot okozó verseiből is következett. Tudósításunk a 3. oldalon olvasható. (Fotó: Degré Gábor) RÖVIDEN Az eredményhirdetésre teg­nap, a Költészet napján került sor az intézményben, ahol Bíró Ildikó a szervezők nevé­ben köszöntötte az érdekelte­ket. (3. oldal.) Az eddigi alpolgármester, Zei Péter nyerte az időközi hely- hatósági választásokat Diós- berényben. (3. oldal.) Felújítják Tamásiban a volt szovjet laktanya tiszti lakásait, jelei már kívülről is láthatók: az egyik épület tetszetős sá­tortetőt kapott. (4. oldal.) Új nevekkel, új arcokkal, sőt, új színhelyekkel is találko­zunk az idén a Forma-l-ben. (7. oldal.) A Spartacus értékes győzel­mével nagy lépést tett NB-es tagsága meghosszabbítása felé. (8. oldal.) Szép magyar könyvek A szép magyar könyvek versenyét 1952 óta minden évben megrendezik. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett idei versenyre 38 kiadó 123 művet nevezett - mondta Zentai Péter László, az egyesülés igazgatója azon a hétfői sajtótájékoztatón, ahol a verseny eredményét ismertették. Kisebbségek kultúrája A kisebbségek kulturális autonómiájával foglalkozó nemzetközi konferenciát ren­dez a Magyar Művelődési In­tézet április közepén Balato­nalmádiéban - közölték az in­tézet sajtótájékoztatóján. A rendezvényen nyolc, fejlett demokráciával rendelkező or­szágban élő kisebbség auto­nómiájával foglalkozó szak­ember tart előadást. A konzul­tációkra a szomszédos orszá­gok magyarsága, valamint többségi nemzeteinek képvi­selői is meghívást kaptak. „Golyóálló vezetők” Golyóálló - minden körül­mények között helytálló - ve­zetők képzését kezdi meg a Salesmasters Hungary Kft. - jelentette be Hal Krause, az amerikai Crestcom Internati­onal Ltd. elnöke hétfőn Buda­pesten. A videoanyagok segít­ségével és személyes csoport- foglalkozásokkal lezajló kép­zés 12 hónapig tart. Elhangzott: az előzsűrizést követően a bírálóbizottság 67 kiadványt értékelt. Ennek el­nöke, Virágvölgyi Péter el­mondta, a zsűri tagjai nem le­hettek az egyesülés dolgozói. A versenyben a hagyományos nyomdai technikával készült könyvek vehettek részt. Ezek külsejükben, tipográfiájukban a konzervatív közízlést képvi­selik. A legtöbb elismerést négy díjat és egy oklevelet, a Heli­kon Kiadó könyvei nyerték. Soltész Erzsébet Régi magyar várak című albuma elnyerte Antall József posztumusz mi­niszterelnöki díját is, illetve Varga Vera: Róth Miksa mű­vészete, Demszky Gábor fő­polgármester díját is elnyerte. A Dunaholding Rt. különdíját a Püski Kiadó és a Szent Ist­ván Társulat közös gondozás­ban megjelentetett, Közép- Európa atlasz nyerte el. A versenyen tizenöt kiadó tíz díjat, valamint huszonhá­rom oklevelet kapott. A díja­kat és az okleveleket június másodikén, az Ünnepi Könyvhét megnyitása alkal­mából adják majd át. Több lett a határsértő Az első negyedév­ben több mint 6.200 személlyel szemben intézkedtek a határő­rök, ami csaknem 20 százalékos növeke­dést jelez 1993 ha­sonló időszakához képest. Krisán Attila ezre­des, a Határőrség szóvivője hétfőn el­mondta: a határsértők száma 3.641 volt, ha­misított útlevéllel 1.165-en próbálták át­lépni az államhatárt. Több mint 500 határ­sértőt pedig a szom­széd országok, első­sorban az osztrák ha­tárőrizeti szervek ille­tékesei adtak vissza magyar kollégáiknak. Az első negyedévben csak a határállomá­sokról visszautasítot­tak száma csökkent, az viszont jelentős mértékben: míg 1993 első három hónapjá­ban 179 ezer külföldi­től tagadták meg a beutazást, addig az idén március végéig 46 ezertől. Mint a szóvivő rá­mutatott: nem a ma­gyar határőrök váltak engedékenyebbekké, hanem a hozzánk ér­kezők igyekeznek megfelelni a magyar előírásoknak. Szintén határőrségi statisztika, hogy eb­ben az évben március végéig húszmillió út­levelet kezelteka ha­tárőrök, míg tavaly ugyanebben az idő­szakban tizennyolc- milliót, ami a legális utasforgalom mint­egy tizenöt százalé­kos növekedését jelzi. Forgalom­korlátozás Legkorábban a jövő nyáron léphet csak életbe a tehergép­járművek forgalmának egész országra kiterjedő nyári, hét­végi korlátozása - mondta Székely András, a KHVM osz­tályvezetője. így idén nyáron csak a tehergépjárművek Bala- tonkömyéki közlekedését szi­gorítják majd a 7-es főúton Si­ófok és Balatonkeresztúr, va­lamint a 71-es főúton Balaton- fűzfő és Keszthely között. Jú­nius 15-e és szeptember 10-e között szombatonként 0 órától vasárnap 24 óráig a 12 tonná­nál nagyobb össztömegű te­hergépjárművek csak a kijelölt elkerülő szakaszon közleked­hetnek. Ez az útvonal Siófok­tól Dombóváron, Kaposváron és Böhönyén át Balatonkeresz- túrig vezet. A NAP HÍREIBŐL Lakásigénylés, pályázattal Megszűnt a lakásigénylők listája Székesfehérvárott, mi­után évek óta nem épül bér­lakás a településen, így az önkormányzatnak nincs mi­vel gazdálkodnia. A vásárlás, vagy elhalálozás következté­ben tulajdonába került laká­sokat az idei évtől éppen ezért pályázat útján adja bérbe, illetve értékesíti. Balassi emléknap Balassi emléknapot rendez­tek tegnap Salgótarjánban a végek dicsérőjének nevét vi­selő könyvtárban a rene­szánsz költő születésének 440., halálának 400. évfordu­lóján. A Balassi Bálintnak szentelt napon emlékkiállí­tást nyitottak meg, irodalom- történeti előadást hallgattak, majd a költő énekelt versei­ből összeállított műsort te­kintettek meg az érdeklődők. A Zalahús Hargitában Sikert ígérő tárgyalásokat folytattak a Zalahús Rt. veze­tői a romániai Hargita me­gyében egy Csíkszereda kör­nyékére telepítendő marha- és birkavágó üzem létrehozá­sáról. A tervek szerint a zalai cég szállítaná a korszerű vágó­sori technológiát, és küldené a dolgozók betanítását végző szakembereket. A vegyes vál­lalati húsüzem beindítására az év második felében ke­rülne sor. Újra indul a híradó A Budapest Film Rt. - a mozi­látogatók igényéhez iga­zodva - várhatóan napokon belül újraindítja a fővárosi mozikban a heti híradóműso­rokat. Száznegyven éves a Rózsavölgyi Harminc évvel ezelőtt -1964. április 13-án - nyitotta meg kapuját az újjáalakított belvá­rosi Rózsavölgyi Zenemű­bolt. A Rózsavölgyi és Társa által 1850-ben alapított pati­nás kiadó és zenetár Szervita téri otthona 1961-ben a tűz martalékává vált. A több mint száznegyven éves múltra visszatekintő intéz­mény Magyarország legna­gyobb forgalmú és válasz­tékú zeneműboltja. A telefondoktor a fog ápolásáról Az április 11-étől 17-éig ter­jedő héten a Telefondoktor az iskolás gyermekeknek ad hasznos tanácsokat fogaik helyes gondozásáról. El­mondja, hogy a fog szuvaso­dásában elsőrendű bűnös a foglepedék. Ez sokmillió bak­tériumból áll és savakat állít elő, amely megtámadja a fogzománcot. A telefondok­tor száma: 117-2111. Vásár Kairóban Nagyrészt Egyiptomban idén először megjelent cégek képviselik a magyar ipart a hét végén megnyílt Kairói Nemzetközi Vásáron. A száz négyzetméteres magyar pavi­lonon nyolc vállalat osztozik, profiljuk a kozmetikumtól a konzerviparon, mélyhűtött zöldségen-gyümölcsön és üvegárun át az olajterméke­kig, háztartási készülékekig terjed. A termékeiket kínáló cégek mellett itt van az ITD Magyar Befektetési és Kereskedelem­fejlesztési Rt., amely a magyar gazdasági partnereket kere­sők számára adatokkal szol­gál. A kapuit április 22-ig nyitva tartó vásáron 44 ország mintegy négyszáz kiállítójá­nak termékei láthatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom