Tolnai Népújság, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-09 / 83. szám

Szombat, 1994. április 9. TOLNAI NÉPÚJSÁG 9 Történet a legkisebb királyfiról Festő, szabadlábon (Folytatás az 1. oldalról.) Lengyel László ugyanis márciusi szekszárdi látogatása során a politikai gazdaság napi gondjait feledve családjá­ról, Benedek dédnagyapóról beszélt a gyermekkönyvtár­ban, az ifjú hallgatóság előtt. Hogy nemcsak a bankárok nyelvén ért a ma is még hat­vanas évek lázadó ifjainak hajviseletét és ruházatát - farmer, pulóver - hordó Len­gyel László, az hamar kiderült abból a csendből, ahogy a gye­rekek hallgatták a családi tör­téneteket, az erdélyi faluban, Kisbaconban élő székely Be­nedek - Huszár famíliáról, melynek legkisebb fia, Bene­dek Elek, akár a népmesék hőse, elindult a nagyvilágba szerencsét próbálni, aztán a megszerzett tudásával vissza­tért szülőfalujába, hogy népe javára tevékenykedjen. A családi visszaemlékezés után a gyerekek kérdeztek. Sok mindenről és olyan jókat, hogy e sorok írójának nem kel­lett mást tennie, mint az ott elhangzott kérdéseket, felele­teket kicsit formába öntve kö­zölnie. — Hogy jutott eszébe Benedek Eleknek meséket írni? — Benedek Elek az anyatej­jel szívta magába a székely­föld meséit - mondta a déd­unoka. - Mindig szerette volna írásba foglalni a nagy fantáziáról tanúskodó történe­teket, de eleinte félt, hogy senki nem fogja elolvasni, ezért először nem meséket írt, hanem felnőtteknek szóló tör­ténetet, mese formájában. Azért kell mesét írni, hogy az emberek jobbak legyenek tőle. Állj mindig a szegények, a megalázottak oldalára, mert a hatalmasok mellé állni nem bátorság, mondogatta gyer­mekeinek, majd unokáinak. — Könnyen vagy nehezen írta a a meséket Benedek Elek? — Könnyen, naponta meg tudott írni egy mesét és máris küldte a nyomdába. Nagy fan­táziájú, termékeny író volt. Úgy írt, mint ahogyan más mesél. Minden nap pirkadat­kor felkelt, kézírással papírra vetette a gondolatait, aztán kiment a mezőre, majd este, a mécses fényénél ismét írt. — Ha ilyen sokat és gyorsan írt, nem voltak tele a meséi hibák­kal? — Nem, tartalmilag sem hibázott és a külalakja is na­gyon szép volt. A gyorsírás nem azt jelenti, hogy valaki rendetlenül ír. Tudjátok, ő ah­hoz a nemzedékhez tartozott még, amelyikbe nádpálcával, kínnal, keservvel verték bele a magyar helyesírás szabályait. Benedek nagyapó mindig na­gyon ügyelt írásai külalakjára és a helyesírásra. Amikor a Cimbora című gyermek képes heti újságot szerkesztette és a gyerekek levelet küldtek neki, ő azokban mindig kijavította pirossal a helyesírási hibákat és visszaküldte kis olvasói­nak, hadd tanuljanak belőle. Ő mindig azt próbálta megfo­galmazni a meséiben, hogy a fiúkat nemcsak a háború, a harcok kell, hogy lelkesítsék, és hogy lánynak lenni ugyan­olyan nagy dolog, mint férfi­nak. — Lengyel Lászlónak gyer­mekkorában melyik Benedek Elek mese tetszett legjobban, melyik mesehős? — A kardos, legkisebb ki­rályfi tetszeti gyerekkorom­ban legjobban, talán azért, mert én is alacsony, kicsiny fiú voltam mindig. A meseköny­vek közül a Csudafa volt a kedvencem. Abban van egy bűbájos fiú, akit elvarázsoltak rondára. Ez beleszeret egy gyönyörű királylányba és hogy megszerezze a szerel­mét, a tündérekhez fordul va­rázseszközért. Ez a csúnya fiú, aki az eszével, a jó cselekede­teivel szerzi meg a királylány kezét, ez volt a kedvencem. — Mikor járt először Lengyel László Kisbaconban és milyennek látta a dédnagyapa házát? — Öt évesen, 1955-ben, nagyanyámmal, Benedek Elek lányával jártam legelőször Kisbaconban. A ma már em­lékházzá átalakított családi házat akkor nagynak, félelme­tesnek láttam. Később minden nyáron pár hetet ott töltöttem és nagyon megszerettem a sok szobás házat, a nagy kertet, a hatalmas fákkal. — Mikor és hogyan halt meg Benedek Elek? — Hetven éves korában, 1929 -ben, agyvérzésben Kis­baconban. Augusztus volt, aratás, a székely földön ugyanis nyár végére érik csak be a búza. Bendek nagyapó egész nap kinn kaszált a me­zőn, este otthon, levélírás közben lett rosszul. Három napig haldokolt. A felesége a második napon elbúcsúzott tőle, mert elhatározta, hogy a férje nélkül nem él tovább. Kettős temetésük volt. — Azt olvastuk, Benedek Elek családjára jellemző volt a szóki­mondás. Örökölte-e ezt a családi vonást a dédunoka? — A szókimondás öröklő­dik, ami nem nagy baj, mert hátha előbb-utóbb természe­tes lesz ebben az országban, hogy mindenki elmondhatja a véleményét és akkor az már nem szókimondás lesz, ha­nem természetes dologgá vá­lik - fejezte be mondandóját Lengyel László. F. Kováts Éva Fotó: Degré Gábor Egy partra lökött csónak magányoskodik a lombhul­lató fák árnyékában. Ősz. Ez a festmény címe. A csónak nincs felfordítva, téliesítve. Majd be­leesik az eső meg a hó, bele is fagy, árt neki. * Három képet hozott a kis­kunfélegyházi Pollák István a szekszárdi tárlatra. Sokféle ember sokféle munkája lát­ható itt, a Babitsban, a művé­szi faragású széktől, az érde­kes kisplasztikákon át, a filc­ből varrt zöld brekkencsig. Egy azonban közös az alko­tókban, az, hogy börtönvisel­tek. * Megnyitó. Beszédek, kame­rák, közönség. A kiállítók többsége nincs jelen, nincs szabadlábon. Pollák István novemberig ült. Bemutatko­zunk. Kézfogása hideg, nyir­kos. Izgul. Lehet, hogy kiszó­lítják, esetleg gratulálnak neki? Pár hónapja még vi- gyázzba vágta magát, ha a ne­vét mondta a smasszer ... Zuhanások és újra-felka- paszkodások láncolata az élet. * — Miért ítélték el? — Emberölés miatt. — Hogy történt? — Kétéves szenvedés után. — És ki volt az illető? — Az élettársam gyereke. Mindig verte az anyját meg engem is. — Mennyit kapott? — Nyolc évet töltöttem le Szegeden és Kecskeméten. — Most hány éves? — Harmincnyolc. — A börtön előtt is festett már? — Nem, ott kezdtem el. Kaptam egy külön cellát, ahol egyedül lehettem. — Fontos az alkotáshoz a ma­gány? — Nagyon. — De hogy jöhet az ilyen mü- vészhajlamú ember életében egy olyan pillanat, amikor gyilkol? — Nem lehetett azt már to­vább bírni. Persze, kocsmáros voltam, nem mondom, hogy nem játszott közre az ital is ... — Most is közre játszik, a festmények születésekor? — Kerülöm az alkoholt, meg az olyan helyet is, ahol veszekednek. — Nem kívánkozik vissza. — Milyen volt nyolc év után a friss levegő? — Jó. — Mennyi pénz gyűjthető odabenn ennyi idő alatt? — Négyezer forinttal jöt­tem ki. — Család? — Egyedül élek, albérlet­ben, a képeimből. — Ez az első kiállítása? — Nem, részt vettem már egy-két jótékonysági rendez­vényen, a cukorbetegek és az egyház javára. * A gyilkos piktor. Bulvár- magazin-címlapsztori. Meny­nyi lehetőség rejlik a „témá­ban"! * Az a bús, festett csónak eléggé lehangoló látvány. Hi­degséget, nyirkosságot áraszt. De nicsak, az egyik csücskén megcsillan az őszi napfény. Az a csónak árva, de mintha valamire várna ... Wessely Gábor Lengyel László, a mesemondó Lelőtték Lassie-t Az Alföldön történt az eset. Vadászok követték el. Lassie, az eb, gazdái közelében ját­szadozott, akkor puffantották le, mint egy kutyát. A történés egyébként magánterületen zajlott le, a kutyatulajdonos és 6 éves kisfia csak néhány lé­pésnyire állt a kutyától, ami­kor azt meglőtték. A golyó nem okozott azonnali halált, a kutya keservesen vonítva élt még vagy fél napig. A vadá­szok a kegyelemlövésre nem vették a fáradságot. Lőnek a vadászok. Végtére is ez a dolguk. A vadászat egyik bűvölete éppen a fegy­ver birtoklásának tenyériz­zasztó izgalma. Olyan esz­közé, amelynek segítségével a szánalmas, földhözragadt „ember"-státusz akár isteni­nek képzelt hatalommá ter­jeszthető ki. Olykor jó mesz- szire, akár a távcső látóhatá­ráig is. A lényeg, hogy a pus­kás ember - ha arra hajlama vagyon - rendelkezhet, dik­tálhat, dönthet. Szóval lelőtték Lassie-t. Az elkövetőket nem különöseb­ben rendítette meg az eset. El­végre nem azért vadász va­laki, hogy férfias tettein gyenge asszony módjára rá­gódjon, hanem azért, hogy tü­zeljen - csúszna ki a számon, ám tudom, hogy ezzel számos derék embert is megsértenék. Nyilvánvaló, hogy mint min­den közösségben, úgy a vadá­szok között is éppúgy találha­tók közönséges csirkefogók is, mint kiváló emberek. Igaz, maradéktalan csodálatomat csak akkor nyernék el a zöld­ruhások, ha mondjuk dárdá­val felszerelkezve egyedül rontanának az oroszlánra, va­dásztőrrel a kezükben vetnék rá magukat a vérmedvékre, és puszta kézzel fojtanák meg a hímfarkasokat. Áz ölés miatt ugyanis még lehetne sport- széni tevékenység a vadászat. Az egyre tökéletesebb lőfegy­verek, a hajtóvadászatok számbeli túlereje, a mestersé­ges körülmények között ne­velt szelíd, röpülni alig tudó fácánok gyilkolászása (és még sorolhatnám) azonban kifeje­zetten meggyalázza a sport- szerűség alapelveit, az „egyenlő pályák, egyenlő esé­lyek" elvét, vagy a küzdő fe­lek ellenfélként (és nem ellen­ségként) való kezelését. A sportszerűség hiánya vi­szont még nem összeegyez­tethetetlen a sporttal, ezt pél­dául a fair play díjak puszta léte is bizonyítja. Á vadászat viszont attól még nem válik sporttá, hogy az önmagukat sportembereknek tartó vadá­szok ezt bizonygatják. Igaz, vannak benne „sportos ele­mek". De ha valala csak ezek miatt akarna vadászni, az el­mehetne tájfutónak, termé­szetjárónak, skeetlövőnek, au- tócrossozónak is. A vadászat valójában - úri megítélése ellenére - nem túl szalonképes tevékenység. Ha ugyanis lehántjuk róla a ter­mészet élvezetét, a céllövést, esetleg a terepkocsikázást, nem marad más, mint a zsák­mányszerzés öröme, a vad elejtése, az ölés ördögi csábí­tása. A nagyon mélyről jövő misztikum, a halál pillanatá­nak rettegtetően elbűvölő lát­ványa. Ez és a fegyverbirtok­lás varázsa együtt adja a va­dászat pokoli izgalmát, amit mindenki átérezhetett már, akár csúzlis verébles formájá­ban. Ősi ösztön ez mindany- nyiunkban, még abból az idő­ből származik, amikor nem volt divatban a bontott csirke. A vadászat zsákmány­szerző alapmotívuma nyil­vánvalóan potenciális zsák­mányt is igényel. Régi, bevett szokások szerint ez a szerep általában a nemes vadra há­rul, amely - a vadászok néző­pontja szerint - azért van, hogy legyen mit lelőni. Lehet­séges zsákmány még a dúvad is, ami abban különbözik a nemes vadtól, hogy komoly károkat képes okozni. (A va­dászok ezért aztán dúl- nak-fúlnak.) A dúvadak leg­nagyobb bűne, hogy vagy konkurensei a nemes vadak­nak (mondjuk fölzabálják elő­lük a kukoricát), vagy közvet­lenül veszélyeztetik a vadak életét (a nemes vadat eszik meg). A dúvad indítéka vilá­gos: éhes. A vadászé is: szom­jas (ti: vérre). Ezért hát a dú- vadaknak (is) pusztulniuk kell. Lassie házikutya volt, az emberrel együtt élt, nemes vadnak még véletlenül se ne­vezhető. Gyilkosai - gyenge védekezésük szerint - dúvad- nak (kóbor kutyának) nézték. (Ezek szerint a kóbor kutyák bevett szokása lenne, hogy a gazdájukkal játszadoznak?) Nyilvánvalóan nevetséges in­dok ez egy kutya lelövésére. Lassie, bár védték őt a társa­dalmi törvények, szabályok, mégis áldozat lett. Az indíték világos: ott, akkor, ő volt az egyetlen (ha gazdáit nem számítjuk) lehetséges zsák­mány. Ezért van az, hogy Lassie le- lövése jóval több, mint szimpla, felháborító eset. Las­sie megölése során az ősi ösz­tön újabb győzelmet aratott az alapvető, kialakult társadalmi szabályok, törvények, normák felett. Egy híres regényben de­mokráciában nevelkedett an­gol úrigyerekek egy lakatlan szigeten éhségükben kezdtek vadászni — először vadmala­cokra. A zsákmányszerzés gyönyörébe kóstolva azután már nem tudták abbahagyni, és egymásra vadásztak. Be­mutatták, hogyan tud min­dennél kegyetlenebb vé­rengző fenevaddá válni az ember, ha az ölés ösztöne uralkodik rajta. Lassie lelövése - tetszik, vagy sem - erre a veszélyre fi­gyelmeztet. sk POLITIKAI HIRDETÉS EGYÜTT MEGOLDJUK! Kedves Olvasó! Ezzel ajátékkal mától még 2 hétig találkozhat. A VÁLASZTOTÓ kérdéseit a hétköznapok vetik fel, a megoldást az SZDSZ kínálja. A játék legfontosabb nyereménye maga az információ, de ha összegyűjti mind a 13 ellenőrző szelvényt, és felragasztva 1994. április 25-ig elküldi címünkre (SZDSZ-VÁLASZTOTÓ, 1537 Budapest, 114. Pf„ 453/408.), sorsoláson vesz részt. Főnyeremény: egy Volkswagen Golf személyautó, ezenkívül 30 további értékes nyeremény. A sorsolást 1994. április 30-án tartjuk Budapesten. A nyerteseket levélben is értesítjük az eredményről. Jó szórakozást, tanulságos játékot és sok szerencsét kívánunk! INFRASTRUKTÚRA, KORNYEZETVEDELEM 1. Az 1846-ban átadott első magyar vasútvonalon kb. egy óra alatt jutottak el Pestről Vácra. Hány perccel rövidült az átlagos menetidő az elmúlt 148 év alatt? 1.30-35 perccel 2.20-25 perccel X. 10-15 perccel 2. A hazai települések hány százalékában nem volt vezetékes ivóvíz 1992-ben? 1.11,3%-ban 2.8%-ban X. 4,5%-ban □ 3. 1993-ban hány millió Ft-os beruházást fordítottak a hulladékból történő nyersanyag visszanyerésére? 1.235 milliót 2 23,5 miihót X. 1 milliót □ 4. Iható-e közvetlenül a Balaton vize? 1. csak nyáron, mivel telente befagy 2. természetesen, hiszen ma még folyflcony X. iható, de csá egyszer □ 5. Melyik volt az 1. a Tisza tó laGagarin-hóerómú X. a bős-nagymarosi vízlépcső D 6. A vízminőség védelmére 1994-ben a KHVM1160 milüó Ft-ot kért Hogyan módosította a kormány ezt az igényt a költségvetés benyújtásakor? 1. növelte 2 elfogadta X. 60%-kal csökkentette 7. A telefonhelyzet ugrásszerű javulása mellett miből van több a lakásokba felszerelt állomások közül: fővonalból vagy ikerállomásból? 1. fővonalból 2 fele-fele X. ikerállomásból O 8. Hány km/ó sebességgel közlekednek átlagosan a magyar személyszállító vonatok napjanikban? 1.70 km/ó fölött 2 60 km/ó fölött X. 50 km/ó alatt □ 9. Hány km-rel v áltozott a v asútv onalak építési hossza hazánkban 1990 és 1992 között? 1.158 km-rel nőtt 2.42 km-rel csökkent X. 0 km-rel 10. Hogy an alakult az autóbuszok száma 1990 és 1992 között? 1. kb. 1000-rel nőtt 2 kb. 1000-rel csökkent X. szinten maradt 11. KA évvel az Expo előtt hány ötcsillagos szállodánk van Budapesten kívül? 1. megyénként egy 2. régiónként egy X. egy sincs 12. Hol kék a Duna napjainkban? 1. á Fekete-erdőnél 2 Bősnél X. csak a Strauss-keringóben □ □ □ FORDÍTS! VALASZTOTO

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom