Tolnai Népújság, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-30 / 101. szám
PÁRTOK A CSALÁDOK SZOCIÁLIS BIZTONSÁGÁRÓL (5. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1994. ÁPRILIS 30. SZOMBAT ÁRA: 16,30 FORINT V. ÉVFOLYAM, 101. SZÁM A szedrest ön- kormányzat tehát megnövekedett kiadásaira hivatkozva több pénzt kér a Medináról átjáró gyermekek után. írásunk a 4. oldalon olvasható. Átmeneti döntésképtelenség Talán a háromnegyed órás várakozásba fásultak bele az időben érkező képviselők csütörtök délután a bonyhádi képviselőtestületi ülésen, hiszen nem dúltak éles viták, s elmaradtak még a szokásosnak nevezhető szócsaták is. A várakozás oka az volt, hogy az ülés kezdeteként meghirdetett 17 órai időpontban még határozatképtelen volt a képviselőtestület, s csupán háromnegyed órával később futott be a tizedik testületi tag, meghozva a döntésképességet. Az ülés két fő napirendi pontja egyébként a II.számú Általános Iskola és az I.—II. számú Napköziotthonos óvoda írásos beszámolójának megvitatása volt. A testület elfogadta a beszámolót. Előtte még Lőrinczi Andrásné óvodavezetőhöz több kérdést és kritikai megjegyzést is intéztek, amik főként a nemzetiségi, vagyis a német nyelv oktatásával voltak kapcsolatosak. Ezekre tárgyszerű, pedagógiai érvekkel alátámasztott válaszokat kaphattak a kérdezők. Döntés született még arról, hogy közösségi munkavégzésre lesznek kötelezhetőek május elsejétől a munkanélküli jövedelempótlékban részesülő bonyhádi lakosok havi negyven órában. Megállapodott a testület abban is, hogy az öiikormányzati bérlakások esetleges értékesítéséről megalkotandó rendelet előkészítő munkálataira bizottságot alakítanak. - nagy Állandó képviselet a NATO-nál Csütörtökön a Szövetséges Hatalmak Európai Főhadiszállásán Sergio Belanzino NATO főtitkár-helyettes felavatta a „Békepartneri Koordinációs Sejtet" , amely a jövőben állandó képviseleti és kapcsolattartási bázisul szolgál a békepartnerséghez csatlakozó országok (köztük Magyarország) számára. Magyar szolő- és bortermelők közgyűlése Az elmúlt év munkáját értékelő beszámoló és az ez évi költségvetési terv elfogadása után a Szőlő és Bor Terméktanácsba való beolvadásról döntött pénteki közgyűlésén hosszas vita után a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége, amely eddig 100 ezer termelőt képviselő szakmai szövetségként működött. Szálkai sportmajális Régi hagyományt elevenít fel a Szálkai Sport Egyesület, amikor hosszú évek után először a futballpályán rendezi május 1-jei programját. Külön aktualitást ad az ünneplésre, hogy elkészült a labdarúgók öltözője és ennek átadása is ezen a napon lesz. Itt díszítik a falu májusfáját és itt állítják fel 9 órai kezdettel. A tervekben szerepel kulturális műsor is, amelyben a Kajsza Kvartett fúvószenével, a szálkai Nemzetiségi Tánccsoport néptánccal lép fel. A helybeli iskolások és felnőttek ügyességi játékaiban a pedagógusok irányítóként vesznek részt. Lovasbemutató színesíti a programot, ha az időjárás engedi. A szálkai sportegyesület és a tagjaihoz kapcsolódó, kötődő barátaik bográcsokban készítenek ebédet. A délelőtti családos vetélkedőt - lévén a családok éve -, amelyben tojásütés, zsákban futás, kötélhúzás, vízhordás, lepényevés szerepel, délután ifjúsági, majd felnőtt labdarúgó mérkőzés követ. A pályára lépő játékosok Harc és Szálka sportegyesületeinek színeit képviselik. A szálkai sportmajális sikeréhez Pálfy János és Kovács Ferenc vállalkozó, a Rancho és a Ferro Patent Kft., a helyi ÁFÉSZ és ön- kormányzat, valamint a „Szálkán a Művészetért" elnevezésű alapítvány járul hozzá. Akik a Horog Csárdában keresnek felüdülést, megtekinthetik a szálkai művésztelepen készült alkotásokat. RÖVIDEN Az egyetlen bolt bezár. Nagytormás és Tanya tormás lakosainak be kell utazniuk Zom- bákra kenyérért, tejért. (3. oldal.) Az ígéretekhez híven - a módosított határidőn belül - a héten átadásra került „Délkelet-Tolna" csapadékvíz elvezető rendszere. (4. oldal.) A legnagyobb öröm számomra az, amikor egy gyerek gyógyultan távozik tőlünk és a kontrollra mosolyogva, örömmel jön vissza. (9. oldal.) Az új oktatási forma segítségével jobban kialakul majd az egészségügyben is a hierarchia. (11. oldal.) Tucatnyi, külföldi és hazai tetováló szalon művészei költöztek egy napra az E-Klubba, hogy bizonyítsák tudásukat. (12. oldal.) Reményteli vagy átmeneti? A dombóvári Jóléti Szolgálati Alapítvány, a Munkanélküli Álláskeresők Dombóvári Egyesülete és a város önkormányzatának közös szervezésében regionális foglalkoztatási szimpóziumot tartottak tegnap a polgármesteri hivatal tanácstermében. Az eseményen részt vett dr. Herczog László munkaügyi helyettes államtitkár. Az alábbiakban a vele készült interjút olvashatják. Megműtötték a pápát Pénteken kora délután izületi protézisműtétet végeztek el II. János Pál pápán. A katolikus egyházfő csütörtök este elcsúszott fürdőszobájában, és combnyaktörést szenvedett - jelentette be a Vatikán sajtó- központja. A sebészeti beavatkozásra azért volt szükség, mert protézissal kell helyettesíteni a combnyak Ízületét annak az érnek a veszélyeztetettsége miatt, amely vért szállít a combcsontba. — Véleménye szerint a munkanélküliség csökkenése átmeneti, vagy egy reményteli változás első jelének tekinthető? — Azt hiszem, ez a trend mindenképpen reménykeltőnek tekinthető. A rendszerváltás utáni időszakban igen nagy arányban nőtt a munka- nélküliség, ami addig ismeretlen jelenség volt az országban. Ez érthetően drámai hatást váltott ki. Most jutottunk el a kiegyenlítettség állapotába. Egyrészt a munkanélküliség kezelésében, az érdekképviselettől a munkaügyi központok tevékenységéig. Másrészt a gazdasági növekedés csírái tapasztalhatók. Valósnak tartom a munka- nélküliség növekedésének megtorpanását, de azt nem tartom valósnak, hogy a drámai növekedést most drámai csökkenés követné. Nincsenek meg ugyanis a feltételei. Szerintem a tetőzést egy folyamatos, de lassú csökkenés követi. — A helyi vagy a regionális összefogásnak van jövője? (Folytatás a 2. oldalon.) ►mm SZAVAK ANYÁNKNAK. Emlékszel? Életet adott neked, testéből táplált, érted sírt, veled nevetett, keze simogatott, dolgozott, fenyített, szeme csak rád nézett, csak téged keresett. Vígasztalt, gyámolított, bátorított, féltett, óvott, szeretett, ha rossz voltál szenvedett. Emlékszel? Emlékezned kell arra, aki mindent megadott és megad neked, aki mindent megtett és ma is megtesz érted. Érted? Anyák napja van . . . Legalább anyit mondj: KÖSZÖNÖM! Megérdemli. Képünkön a decsi Virt Vincéné látható, aki tizenegy gyermeket nevelt, s tegnap elismerő oklevelet kapott, mivel öt katonát adott az országnak. (Áz ünnepi eseményről szóló tudósításunkat a harmadik oldalon olvashatják.) (fotó: gottvald karoly) Sötétvölgyi szociohétvége Több más szponzor mellett fő támogatóként sikerült megnyernie a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola szociális munkás hallgatói önkormányzatának a Kreátor Kft.-t és a Tolna megyei Sütőipari Rt.-t, hogy megrendezhessék a sötétvölgyi táborban az első országos szociális munkás hétvégét. A tegnap délután kezdődött két és fél napos rendezvényre az ország tíz főiskolájáról, egyeteméről érkezett, mintegy negyven vendéget fogadták a szekszárdi szociális munkások, hogy előkészíthessék az ősszel megyeszékhelyünkön megrendezésre kerülő II. Országos Szociálismunkás Konferenciát. Mint megtudtuk, a hétvége szakmai programjai mellett jut majd idejük a tábor résztvevőinek a kikapcsolódásra is. Gyógyszerek áremelése Várhatóan június 1-jétől emelkednek az importgyósze- rek árai az első félévi forintleértékelések miatt - hangzott el az egészségbiztosítási önkormányzat sajtótájékoztatóján. Az áremelkedés konkrét mértékéről azonban még nincs döntés. Gázai-jerikói autonómia Május 4-én írják alá Kairóban a gázai-jerikói autonómia életbe léptetéséről szóló megállapodást, azután, hogy előző nap, kedden ugyanitt találkozik a PFSZ vezetője, Jasszer Arafat és az izraeli kormányfő, Jichak Rabin, hogy elvégezzék az utolsó simításokat az egyezségen. A NAP HÍREIBŐL Diákszínjátszók fesztiválja Megkezdődött a 14. országos diákszínjátszó fesztivál Csurgón. A négynapos rendezvénysorozatra az ország minden részéből több mint kétszáz középiskolás érkezett. A kétévente megrendezendő rangos verseny idei fesztiválján a területi elődöntőkön kiválasztott 17 irodalmi műhely mutatkozik be. Magyar Táncdíj Europas elnevezéssel táncdíjat alapított a Táncművészet című szaklap és a Képes Európa kéthetilap a tánc világnapja alkalmából Az elismeréssel a különböző műfajokat népszerűsítő táncosokat tüntetik ki. A díjat három kategóriában ítélték oda. Pizzagyár alapkőletétele A Mirelité Budapest Hűtőipari Rt. új pizzagyárának alapkövét helyezték el pénteken Budapesten a XVIII. kerületben. Áz ez alkalomból tartott sajtótájékoztatón a cég vezetői elmondták: az új gyár évi teljes összkapacitása 4.200 tonna, ez 12 millió mélyhűtött pizzát és 1,3 millió adag egyéb olasz típusú mélyhűtött készételt, egyebek között lasagne-t és cannellonit jelent. A 18 millió forintos beruházás a tervek szerint 16 hónap alatt készül el. Vámcsalások Csaknem 50 millió forintos vámcsalás ügyében rendelt el nyomozást a Vám- és Pénzügyőrség Csongrád megyei nyomozóhivatala. A tájékoztatás szerint H. Z. J. magyar állampolgár, vállalkozó tavaly októbertől összesen 18 személyautót vámmentesen úgy vámkezeltetett a belföldi forgalom számára, hogy azokhoz hamis okmányokat nyújtott be. A hatóság a vállalkozót őrizetbe vette, több személyautót lefoglalt. Személyhívó koncesszió Kihirdették a személyhívó koncessziós pályázat eredményét, s ezzel teljessé vált a távközlési törvényben meghatározott koncesszióköteles szolgáltatások pályázat útján elnyerhető köre. A pénteki eredményhirdetésen Scham- schula György bejelentette: a pályázat két győztese egy amerikai-magyar és egy ausztrál-finn cégekből álló konzorcium. Expo pavilonok A szegedi Kész Kft. és a dorogi Struktúra Rt. építheti meg a yilágkiállítás nemzetközi pavilonjait - jelentette be Barsiné Pataky Etelka expófőbiztos. A 24 nagyméretű, összesen 40 ezer négyzetméter alapterületű csarnoképület megépítése az expo egyik legnagyobb vállalkozása. Milyen idő várható? Nyári idővel kezdődik, és télvégi idővel végződik ez a hét. Szombaton még 25 fok fölé melegszik a levegő és sok lesz a napsütés. Vasárnap egyre többször lesz felhős az ég, záporesőkre, zivatarra is számítani kell. Az északira forduló szél viharossá fokozódik és hideg levegőt hoz magával. A hőmérséklet napközben süllyedni kezd, csúcsértéke alig lesz 15 fok felett. A jövő hét első napjaiban mérséklődik a szél, ismét sok lesz a napsütés, jelentősen azonban még nem melegszik az idő, különösen az éjszakák lesznek hűvösek. A jövő hét második felében ismét meleg levegő érkezik hozzánk, s akkor a délutáni órákban a hőmérséklet újra megközelíti a 25 fokot. Orvosmeteorológia Szombaton az erős nappali felmelegedés, a sok napsütés a melegedésre, melegfrontra érzékenyeket megviselheti, fejfájósak, figyelmetlenek lehetnek. Á vasárnapi kemény hidegfront felborzolja az idegeket. Szinte mindany- nyian ingerlékennyé, robbanékonnyá válunk. Emelkedik a vérnyomás, szaporodik a pulzus. A hidegfront hatása még hétfőn is érezhető lesz. A hét közepén, a csöndes, friss időben - annak, aki teheti - érdemes sokat a szabadban dolgozni, tüdőt szellőztetni.