Tolnai Népújság, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-29 / 100. szám
1994. április 29., péntek MEGYEI KORKÉP KÉPÚJSÁG 3 Majális a horgásztanyán Dunaföldváron hagyományosan a horgásztanyán rendezik meg a majálist. Május elsején több érdekes programra kerül sor. A délelőtt folyamán gyerekek számára rendeznek különböző játékos és tréfás vetélkedőket, sport- és sorversenyeket. A nap első felében íjászbemutatóra is sor kerül egy dunaújvárosi íjászklub jóvoltából, majd a helyi illetőségű Margaréta Bábcsoport, valamint a korábban lezajlott szavalóverseny győzteseinek műsora lesz látható. A délelőtti eseményeket kutyabemutató zárja. Délután a felnőttek tevőlegesen is belekapcsolódhatnak az eseményekbe, a programokba. Karate-, szkander- és sörivóverseny szórakoztatja majd a horgásztanyára kilátogató résztvevőket és érdeklődőket. Megválasztják a majális legerősebb emberét is. Természetesen egy ilyen program elmaradhatatlan része a tombola, a lacikonyha, valamint a sétalovaglás, a kocsikázás és a céllövölde is. A tervek szerint öt óra körül kezdődik a Gázló és az Ólommadarak együttes műsora. A nap programjaiért a helyi művelődési ház, A Kulturális Egyesület, valamint a Horgászegyesület felelős, hiszen ők a szervezők.-geElsejei program Szálkán A Szálkai Falusi Turistaparadicsomért Alapítvány a szálkai művelődési ház mellett május 1-jén, vasárnap délelőtt 10 órától majálist rendez. A koleszterinszint mérésen, életmód tanácsadáson kívül lesz halfőző-, illetve termelői borverseny. A művelődési ház kistermében egész napon át megtekinthetik az érdeklődők Stekly Zsuzsa tűzzománc, Németh István fémplasztika, Tövisháti András grafika és kisplasztikái kiállítását. Bemutatkoznak a légpuska lövészet magyar válogatott keret 1-2-3. helyzetettjei. Érdekes látnivalót kínálnak az íjász- és modellező bemutatók, a szögbeütő-, és a szkanderverse- nyek, valamint a délután 14,30-kor sorra kerülő őrző-védő kutyabemutató. A szervezők gondoskodtak a gyerekek szórakozásáról is, a legkisebbek egész nap gokar- tozhatnak kedvük szerint. A majálisra érkezők az éhségüket lángossal, pecsenyével, virslivel, birkapörkölttel enyhíthetik és a kitűnő Boros féle sörrel öblíthetik le. Tavaszköszöntő Zombán Vasárnap Zombán, benépesül a felső iskola labdarúgópályája. A rendezők majálisra invitálják a község apra- ját-nagyját. A megnyitót követően 8,30-tól az iskolánál foci és kézilabdamérkőzések, játékos versenyek, főző- és sütőversenyek, fotókiállítás várja az érdeklődőket. A focipályán délután 4 órától rendezik az ügyességi vetélkedőt, majd egy verseny során kiderül, hogy „ki Zomba legerősebb embere". Este 6 órától a színpadon többek között tánc- együttesek, énekkarok adnak műsort, de lesz tábortűz, és este 8 órakor nagyszabású bál zárja a programot. Május 1. Iregszemcsén Iregszemcsén - akár tavaly - a Vitczay kastély parkjában kerül sor az ez évi majális rendezvényeire. A program reggel 9 órakor kezdődik, délelőtt sportversenyekre, köztük kerékpárversenyre és focira lehet nevezni, a gyermekeket pedig játszóházba invitálják. Délútán a majális keretében lesz a Falu Anyáknapja a helyi Szederice Gyermektánccsoport közreműködésével. Este ingyenes szabadtéri bál lesz a park melletti sportpályán. Keszőhidegkúton szintén délelőtt kezdődnek a környék focicsapatainak mérkőzésével a majális programjai, melynek folytatásaként délután az is kiderül, kik a jobbak: a nősök, vagy a nőtlenek - természetesen a fociban. 15 órakor kerül sor az anyáknapi megemlékezésre, 17 órától pedig utcabál lesz hajnalig egy Regölyből érkező fúvószenekar segítségével. Gyönkön - ki tudja, talán rossz beidegződések miatt -, mint már néhány éve, idén sem rendeznek majálist. tf Május 11-én: Jézus Krisztus Szupersztár Több mint ezer jegy elkelt Nem mindennapi előadás helyszíne lesz május 11-én, szerdán 19 órától a szekszárdi sportcsarnok, ugyanis a Rock Színház előadásában ekkor mutatják be a Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperát. Mivel eddig még csak hasonló jellegű rendezvénynek sem adott helyet a sportcsarnok, érdemesnek tartottuk megkérdezni, hogyan állnak az előkészületek. — Egészen friss adatokkal rendelkezem - válaszolt kérdésünkre Fehér József, a sport- csarnok szervezője -, 1100 jegy már elkelt. Egyébként összesen 1212 ülőhelyünk lesz - a küzdőtérre székek kerülnek -, plusz 400 álló a galérián. Mi a magunk részéről mindent megteszünk, például most éppen azon munkálkodunk, hogy a 8x8-as színpadunkat valahogy kiegészítsük vagy 150 négyzetméteresre, ugyanis ekkorát igényel a Rock Színház. Akkora stáb jön, amely gyakorlatilag az összes öltözőnket lefoglalja. KRZ Utolérjük Németországot a gáz árával? A falugazdász munkájáról Zombán A zombai önkormányzat kép- viselő-testülete ma, április 29-én tartja soron következő ülését. Az időszerű tennivalók megtárgyalása után Molnár Béla falugazdász ad tájékoztatót a tevékenységéről. Nővendégek az erőműben A Nukleáris Nők Egyesületének meghívására Tolna megyei tanítónők és óvónők tettek látogatást tegnap délután a paksi atomerőműben. A vendégek persze vihették családtagjaikat is, merthogy a nemzetközi nukleáris nőegylet - WIN - magyar szervezete sem feminista szervezet. Két és félszeresére kellene emelni a vezetékes gáz árát - mondotta Wiegand Győző, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület (ETE) al- elnöke tegnap a paksi atomerőműben megrendezett energetikai vitafórumon, amelyen a MÓL RT és az ön- kormányzatok vezető tisztségviselői is részt vettek. Az előadó a következtetést annak a tanulmánynak az adataiból vonta le, amelyet az ETE a MÓL RT. támogatásával készített. Az alelnök hangsúlyozta, hogy a jelenlegi „torz" - azaz alacsony gázárak nem ösztönöznek hatékonyságra, feszültséget keltenek a régi és az új fogyasztók között, nem csökkentik a pazarló fogyasztást, de csökkentik az ellátás biztonságát. A hazai fogyasztás több mint felét immár import fedezi, és a jövőben számítani kell a behozatal arányának további növekedésére. Ez is indokolja az európai árakhoz való közelítést. Amennyiben az előadó által jelzett mértékben emelik a gáz árát, úgy elérjük a németországi tarifát. A programot egyébként sokkterápiával vagy fokozatosan, mindenesetre úgy kellene végrehajtani, hogy 1997 elejére eleget tudjunk tenni az európai energiaegyezményben vállalt kötelezettségünknek. Pirgi József, a DDGÁZ Tolna Megyei igazgatóságának főmérnöke aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az emelkedő gázárak következtében csökken az új fogyasztók száma. A gáztörvény - amely három hónap múlva lép életbe - szabályozza a rácsatlakozási díj megállapítását. Az önkormányzatok helyett miniszteri rendelet állapítja majd meg a díjat, amely országosan egységes lesz. Lapunk kérdésére a fórumon elmondták, hogy a tervezet ott van valamennyi párt és a kormányzat asztalán. A MÓL RT támogatást remél a program megvalósításához, ám a kampányra való tekintettel - érthető okokból - a politikai pártok nem nyilatkoztak a nyilvánosság előtt annak megvalósíthatóságáról.-Hangyái Ifjú zenészek a Művészetek Házában A tornioi (finn) ifjúsági vonószenekar, a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola zenekara és szólistái, valamint a szekszárdi zeneiskola növendékei adtak közös koncertet tegnap este a megyeszékhelyen. Nagy érdeklődéssel várt műsorukon egyebek között Vivaldi, Haydn, Beetoven, Marcello és Csajkovszkij darabok szerepeltek. Fotó: Degré Szociális SOS Kérdezzen, mi megkeressük az illetékest, aki válaszol Megkezdett sorozatunkat, amelyben egyedi, de több embert érintő problémák megoldását keressük, most folytatjuk. 50 éves takarítónő vagyok. Az orvos indította el a leszáza- lékolásomat, súlyos ízületi betegségem miatt. A bizottság 50%-ot állapított meg. Így 28 év munkaviszony után, a bizottság által megítélt járadékom a létminimum alatt van. Meddig fogom kapni a járadékot? Ha lejár a járadék, milyen jövedelemre leszek jogosult? Információért a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Nyugellátási Osztályának csoportvezetőjéhez, Kovács Jánosnéhoz fordultunk. Válasza: 50 éves nő, 28 éves munkaviszonnyal és 50%-os munkaképesség-csökkenés alapján átmeneti járadékban részesülhet (ha 50. életéve betöltése előtt került megállapításra, akkor rendszeres szociális járadékot kaphat.) Az átmeneti járadék összege nem lehet kevesebb a rendszeres szociális járadék összegénél, mely 1994. január 1-jétől 7.304,- Ft. A járadék mindaddig jár, amíg a munkaképesség csökkenése 50%. Az át- ementi járadék az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig jár. Az öregségi korhatár betöltése napjától öregségi nyugdíjra lesz jogosult, melynek összege nem lehet kevesebb az addig folyósított járadéknál, amelynek összegét a nyugíjak növekedésével azonos arányban emelik évről évre. Amennyiben rendszeres szociális járadékot kap, akkor ötvenedik életéve betöltése után kérheti átmeneti járadék megállapítását, majd az öregségi korhatár betöltésekor a fent ismertetettek szerint az öregségi nyugdíjat. Bármely nyugellátással kapcsolatos kérdéssel forduljanak a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Nyugellátási Osztályához. Továbbra is várjuk kérdéseiket a szerkesztőség címére. Szociális munkás szak 3. évfolyam HÍREK a megyéből A bátyus bál elmarad A Szekszárd-Bezons Baráti Társaság április 30-ra meghirdetett bátyus bálja (a húsipari rt-nél) elmarad. Kiállítás Várdombon A Várdombi Iskolagalériában április 29-én (ma) 10 órakor nyílik Kemp Zsuzsa festő és Somogyi Dóra keramikus kiállítása. A tárlat május 10-éig látogatható. Testületi ülés Bátán Május 3-án 16 órától tartanak ülést a bátai képviselők. Ezúttal zárt ajtók mögött tanácskoznak, aminek az az oka, hogy egyéni, szociális jellegű ügyekről lesz szó. Gárdonyi diákok a Művészetek Házában A szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola meghívására április 30-án (szombaton) gárdonyi kisdiákok érkeznek Tolna megye székhelyére. Este 6-kor, vendégek és vendéglátók, közös hangversenyt adnak a Művészetek Házában. Ötven éve házasok Dunaföldváron, a belvárosi templomban 1944 április 23-án mondta ki a boldogító igent az a házaspár, amelyik most vasárnap tartotta újra- esketését ugyanezen a helyen. Váradi János plébános külön köszöntötte a megjelenteket, Horváth Istvánt, Nagy Máriát, és az őket kísérő barátokat, ismerősöket. Az ünnepelt pár a szertartás alkalmával megerősítette fél évszázaddal ezelőtt tett fogadalmát. Gyermekszínház Bonyhádon A bonyhádi művelődési központ által szervezett gyermekszínházi előadások sorában most az Áni Máni című mesemusical bemutatására kerül sor. A kétrészes darabot a budapesti Honvéd Együttes Kamaraszínháza adja elő, május 2-án 14,30-tól. Rendező: Novák Ferenc. Koncert Dunaföldváron Szekszárdi együttes - a Gázló- és az Ólommadarak - ad koncertet Dunaföldváron, május 1-jén 20 órai kezdettel. Családtervezési tanácsadás A paksi ifjúsági iroda (Gagarin u. 2.) szolgáltatásainak köre április közepétől bővült. Beindult ugyanis a családtervezési tanácsadás, csütörtökönként, 14-16 óra között. Az SZDSZ javasolta GAÁL GYULA 13.919/20/21 SZ. MÓDOSÍTÓ JAVASLATA Több mint egy milliárd forinttal csökkenteni kell a kormányalapítványok 1994-es támogatásait. Ők leszavazták. Az SZDSZ-kormány megvalósítja Véget vetünk a közpénzek osztogatásának.