Tolnai Népújság, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-05 / 79. szám
1 2 WÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1994. április 5., kedd Tizennégyen egy Zsiguliban Az elmúlt három napban nem unatkoztak a rendőrség a tűzoltóság és a mentők ügyeletén. Mint azt a tűzoltók ügyeletesétől megtudtuk, több tűzeset is volt, a legnagyobb Tolnán történt, ahol egy lakóház melléképületének tetőszerkezete lett a lángok martaléka. Mint kiderült, a gyerekek játéka okozott tüzet. A rendőrség ügyeletese elmondta, hogy két komoly baleset is történt. Az egyik vasárnap délután Bonyhád és Nagymányok között, a kis- mányoki kereszteződésben. Itt az elsőbbség meg nem adása miatt ütközött össze két személygépkocsi. Az eredmény két súlyos és három könnyű sérült. A felelőtlenség és a figyelmetlenség okozott szerencsés kimenetelű balesetet őcsény határában. Egy locsolókból álló társaság Decsről igyekezett át a szomszédos településre, mikor egy előzni szándékozó gépkocsi leszorította a tizennégy (!) főt szállító ZsiguAz őcsényi baleset helyszíni szemléje és rekonstruálása zajlik lit az útról. Szerencsére csak egy súlyos sérültet szállítottak kórházba a mentők. Szintén a figyelmetlenség okozott balesetet Várdomb határában. Itt több személy- gépkocsi ötközött össze, az egyik az árokban kötött ki. A vezető egy könnyű sérüléssel megúszta a koccanást. A rendőrség városi ügyeletese elmondta, hogy jónéhány betörés és lopás történt. A legérdekesebb az volt, amikor a tolvaj egy Szekszárd, Boty- tyán-hegyi tanyába surrant be a tető megbontásával. A betörő - szerencsétlenségére - beleesett egy hatalmas szüretelőkádba és nem tudott onnan kimászni. A tettest elfogták.-geFotó:Degré Nemcsak hatéveseknek Ha valaki nem értesült róla az újsághírekből, vagy meghívókból, akkor is könnyen latalálhatta, milyen rendezvény van. Hiszen olyan hatalmas narancs virított szombaton délután a bonyhádi művelődési ház előtt, amekkora csak a FIDESZ kerjében terem. Megkóstolni persze nem lehetett, nem így azt a hatemeletes tortát, amit este a párt megalakulásának hatodik évfordulója alkalmából szegtek meg. De ne vágjunk a dolgok elébe, hiszen az ünnepi program már 15 órakor elkezdődött. Játékos vetélkedőre, to- jáspingálásra várták a legif- jabbakat. Akadt is jelentkező erre is, arra is, melynek eredménye számos tetszetős hímes tojás és a zsebekben gyarapodó FIDESZ-ajándékok. Az este már a felnőtteké volt, 18 órától Szájer Józseffel, a FIDESZ országos választmányának elnökével és Puskás Imrével, a bonyhádi körzet parlamenti képviselőjelöltjével találkozhattak az érdeklődők. A beszélgetés során sok érdekesség elhangzott a megalakulás kulisszatitkaiból, de szó esett a napi politikáról és a fiatal demokraták programjáról is. Ezt követően Puskás Imre ünnepélyes .keretek között meggyújtotta a színpadon álló hatemeletes torta gyertyáit, majd a buli csúcspontja, Földes László (Hobo) blues-estje következett. A Farkas Mihály (billentyűk) és Tóth János (gitár) közreműködésével előadott különös hangulatú blues-parádé külön méltatást is érdemelne. De annyit már itt el kell mondani, hogy a Tolna megyéből több mint tíz éve kitiltott Hobo fergeteges sikert aratott. A koncert után az előcsarnokban néhány perc alatt elfogyott az ízletes FI- DESZ-torta. Beruházások és tőkepiac Az idén várhatóan folytatódik a beruházások területén a múlt év második felében kialakult kedvező folyamat - prognosztizálja a Gazdaság- kutató Rt. A beruházási volumen mintegy 6 százalékkal növekszik, s ezzel eléri az 1990-es év szintjét. Az import gépberuházás várhatóan tovább nő, miközben a belföldi gépek iránti kereslet sem esik vissza. A vállalatoknál végzett felmérések szerint a cégek folyó áron átlagosan 25 százalékkal kívánják növelni beruházásaikat. Ez reálértékben mintegy 9 százalékos növekedésnek felel meg. Különösen jelentős - 38 százalékos - növekedést terveznek a szállító cégek, ami egy oldalról a gépjárműállomány cseréjét jelenti, például a Volánnál és a MAV-nál, másfelől új vonalak létesítését. Figyelemre méltó, hogy a vállalatok a beruházásaik forrását továbbra sem elsősorban a belföldi hitelek megszerzésével kívánják megteremteni, sőt belföldi beruházási hitelállományukat csökkenteni szándékoznak. A külföldi hiteleket a vállalkozások viszonylag szűkebb köre szándékozik igénybe venni, de még így is sokan növelik ennek a forrásnak a részarányát. A szállítási vállalatok 77 százaléka kívánja a külföldi forrásokat fejlesztésre fordítani. A külföldi hitelfelvétel legfontosabb oka a megkérdezett cégek szerint azok olcsósága. A megszerzett tőkét a nagyvállalatok 46 százaléka beruházásra fordítaná, de ugyancsak beruházna külföldi hitelből a kisvállalkozások 49 százaléka. Belföldi beruházási hitelállományát a megkérdezett cégek mindössze 17 százaléka kívánja bővíteni. Ezek főként olyan vállalatok, amelyek nagyrészt még állami tulajdonban vannak. A hiteleket azonban nem elsősorban beruházásokra fordítanák, s ez jól tükrözi az állami vállalatok forgótőke-hiányát. Az ipari beruházásoknál a legnagyobb korlátozó tényező nem a magas hitelkamat, hanem a gyenge kereslet az előállított termékek iránt. Az előrejelzés szerint az agrárszférában a beruházások az idén már nem csökkennek tovább, ez részben annak köszönhető, hogy a 100 ezer forint alatti beruházások a költségek terhére teljesen leírhatók, de ennél jelentősebbnek tűnik a mezőgazdasági vállalkozások közvetlen költségvetési támogatása. Az agrárgazdálkodók 13 százaléka már jelentős beruházást is kilátásba helyezett, további 65 százalékuk kisebb fejlesztésekkel is beéri. A fejlesztések alig tizennyolc százalékát tervezik belföldi hitelekből fedezni, huszonegy százalékban külföldi forrásokra szeretnének támaszkodni. Josef von Ferenczy 75 éves Húsvét hétfőjén ünnepelte 75. születésnapját a magyar származású münchenben élő médiamenedzser, Európa egyik legbefolyásosabb médianagysága, Josef von Ferenczy, aki azt vallja, hogy „a valódi ünnepet nem a naptáraktól, hanem önmagunktól várhatjuk." Josef von Ferenczy Kecskeméten született, 43 éve él Németországban, 13 éve német állampolgár. Életrajzírói megemlítik továbbá, hogy magyar nemesi családból származik, a második világháború idején az ellenálláshoz tartozott. 1948-ban több hónapos börtönbüntetést volt kénytelen letölteni, még ugyanabban az évben kijutott Ausztriába, ahonnan 1951-ben telepedett át Münchenbe. 1957-ben alapított sajtóügynöksége lapokat, folyóiratokat, filmtársaságokat lát el riportokkal, forgatókönyvekkel, sztorikkal, hírekkel. Van saját könyvkiadója is, olyan ismert írókkal áll szerződésben, mint Heinz G. Konsalik és a szintén magyar származású Ephraim Kishon. Josef von Ferenczy aktív közéleti ember, nagykövetként képviselte Máltát Brüsz- szelben. Közismert szerteágazó kapcsolatrendszere, mozgalmakat hív életre, nevéhez fűződik például a bonni bejegyzésű Europa Dialog (Európai dialógus) egyesület létrehozása. Üléshalmozás A kapitány fia ült a parancsnoki székben Hosszú lélegzet Ugyancsak hosszú lélegzetet vett az alsó- szászországi Lüchowban az 58 éves Nico Haddad: 114 másodperc alatt elfújt 801 égő gyertyát. A gyertyák meggyújtása különben kerek 20 percet vett igénybe. Hogy bekerülhessen a Guinness Rekordok Könyvébe, Haddad április 12-én ismét mély lélegzetet vesz és a televízió nyilvánossága előtt megkísérel elfújni 1 000 gyertyát. Az 58 éves férfi igencsak magabiztosan jelentette ki: „Még többre is képes vagyok". A tolnai képviselőtestület a március 28-i rendes ülés után április 7-én, csütörtökön kénytelen újból - rendkívülice - összeülni, mivel hétfőn nem jutott idő két fontos témakör megtárgyalására. Egyik ezek közül Tolna város önkormányzatának zárszámadásáról szóló rendelet- tervezet vitája, a másik a Vízmű Kft. működésével kapcsolatos egyes döntések meghozatala. Az „egyesek" között van például annak eldöntése, hogy a kft. megalakulásakor az önkormányzat által adott - a cég működéséhez elengedhetetlenül szükséges - néhány milliós pénzinjekciót visszakéri-e a város, vagy sem. (Feltehetően nem, hiszen ellenkező esetben a kft. igen nehéz helyzetbe kerül.) Ezen kívül elvi állásfoglalást kell hozni a vízdíjakról is. A polgármester, Keszthelyi Márton álláspontja mellesleg az, hogy ne emelkedjenek a víz- és csatornadíjak. Ez - mondani sem kell - igen népszerű javaslat. Ausztria Lottó A Lotto Unió Kft. tájékoztatása szerint a 13. játékhét nyerőszámai a következők: 1,11,13, 32, 38, 43 pótszám: 19 Lottó fogadási díj 147.304.086 schilling A nyereményösszeg az első nyerőosztályban: 38.465.632 schilling Joker nyerőszámok: 360708 Joker fogadási díj 9.712.22 schilling Joker nyereményösszeg az első nyerőosztályban 5.942.444 schilling Feltehetően emberi mulasztás okozta az orosz légitársaság egyik Airbusának március 23-i katasztrófáját - jelentette szombaton az orosz sajtó. A szerencsétlenség okait vizsgáló kormánybizottság a gép „fekete dobozának" adatait elemezve megerősítette: az Airbus lezuhanásának időpontjában több illetéktelen A Népjóléti Minisztérium Nemzetközi Családév Titikár- ságtól kapott tájékoztatás szerint az év eleje óta sok községi, városi szervezet, intézmény nyújtott be pályázatot a Családévhez kapcsolódó programok, tanácskozások, rendezvények támogatására. A február.28-ig beérkezett pályázatok közül a napokban történt döntés alapján 38 szervezet, A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 13. heti lottónyeremények a következők: Lottó: 5 találatos szelvény nem akadt. 4 találatot 45 fogadó ért el, nyereményük egyenként 620.791 forint. 3 találatos szelvény 5.616 darab volt, nyereményük egyenként 4.145 forint. A 172.361 darab 2 találatos szelvény egyenkénti nyereményösszege 172 forint. A következő hétre átvitt 5 találatos nettó fiyereményösz- szeg 244.892.472 forint. Nyerőszámok: 8,10, 54, 63, 64. Hatoslottó: 6 találatos sorsjegy nem volt. 5 plusz 1 találatot egy szerencsés fogadó ért személy tartózkodott a pilóta kabinjában - közölte az Interfax és az ITAR-TASZSZ. A sajtóban megjelent hírek szerint a kapitány 15 éves fia ült a szerencsétlenség idején a parancsnoki székben, a másodpilóta helyét pedig egy légíki- sérő foglalta el. A kapitány fia állítólag véletlenül kikapcsolta a robotpilótát, és ezzel a intézmény kapott támogatást. Tolna megyéből a szekszárdi Gyermekek Háza 50 ezer forint értékben jutott ajándékhoz, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Tolna Megyei Intézete fotópályázatához 100 ezer forintot kapott, a Szekszárdi Men- tálhygiénés Egyesületet pedig szintén 100 ezer forinttal támogatják. el, a nyeremény összege 5.980.958 forint. 5 találatos sorsjegy 30 darab volt, a nyeremény egyenként 151.482 forint. 4 találatos sorsjegy 2.710 darab volt, ezekre egyenként 2.236 forintot fizetnek. 3 találatos sorsjegy 48.390 darab volt, ezek egyenkénti nyereményösszege 168 forint. A következő hétre átvitt 6 találatos nettó nyereményösz- szeg 75.782.182 forint. A Joker-szám alapján 1 teli- találatos sorsjegy volt, a nyeremény 4.926.543 forint. Nyerőszámok: 9, 22, 23, 29, 40, 42. Pótszám: 30. Jokerszám: 314 189 gép meredek zuhanását idézte elő. Az angol nyelvű Moscow Times magukat megnevezni nem kívánó illetékeseket idézett, más lapok forrásaikat nem közölték. A Komszo- molszkaja Pravda a „fekete dobozt" elemző szakértők egyikét szólaltatta meg, aki nem kívánta sem megerősíUdvariban Varga János, az Agrárszövetség képviselőjelöltje vitaestet tart április 6-án 18 órakor Udvariban, a polgármesteri hivatal kistermében. Egyed Sándor (FIDESZ) Tamásiban A FIDESZ tamási csoportja április 6-án, szerdán 18 órai kezdettel a tamási művelődési központ emeleti termében lakossági fórumot tart a gázellátás jövőjéről. A fórum házigazdája Egyed Sándor, a tamási választókörzet fideszes országgyűlési képviselőjelöltje. A fórum vendégei: Ha- senauer András, a DD Gáz Rt. műszaki igazgatója és Lőrincz János, a DD Gáz Rt. Tolna megyei üzemigazgatóságának igazgatója. Dr. Maróthy Géza (KDNP) Tabódon Dr. Maróthy Géza, a 3. sz. választási körzet KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje tisztelettel hív minden tabódi választópolgárt április 6-án, szerdán 18.30-kor a tabódi kocsmában történő bemutatkozására. teni, sem pedig cáfolni a jelentéseket. A közlekedési minisztérium illetékesei sem voltak szombaton elérhetők - jelentette az AP. Egyelőre műszaki hibára utaló nyomot nem találták. A vizsgálatot amerikai és francia szakértők bevonásával folytatják. Dr. Gutay László János (MDF) Pálfán Dr. Gutay László János (MDF) országgyűlési képviselőjelölt április 6-án 19 órakor bemutatkozó gyűlést tart Pálfán, a művelődési házban. Dr. Ábrahám János (MSZP) Alsónyéken A jelen nehézségeiről, a jövő lehetőségeiről beszélget az érdeklődő helybeliekkel Alsónyéken, a művelődési házban április 6-án, szerdán 19 órától dr. Ábrahám János ügyvéd, a 3. sz. választókörzet MSZP-s képviselőjelöltje, dr. Kiss József, az MSZP Tolna megyei elnöke, országgyűlési képviselőjelölt és Mosonyi Gyula tanár, bonyhádi iskolaigazgató, az MSZP képviselőjelöltje. Dr. Brázay László (NDSZ) Kajdacson Dr. Brázay László, a Nemzeti Demokrata Szövetség országgyűlési képviselőjelöltje április 6-án 19 órakor Kajdacson, a kultúrházban bemutatkozással egybekötött lakossági fórumot tart, melyre tisztelettel várja a választópolgárokat. Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapjá. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: ' GERHARD MEYER Az előfizetői példányokat terjeszd az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u.l.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, posta- utalványon és átutalással a 469- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. A megyén kívüli belföldi előfizetés postaköltséggel együtt egy hónapra 770 Ft. Az áruspéldányok ára: 16.30 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket szíveskedjék a kiadóhoz, a 74/316- 211-es telefonszámon bejelenteni. Indexszám: ISSN 0865-9028 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk FAUSZT JÁNOSNÉ életének 66. évében elhunyt. Temetése 1994. április 5-én, 14.30 órakor lesz az apari római katolikus temetőben. A gyászoló család Támogatások a Családév programjaira VÁLASZTÁSI HÍREK Varga János (Agrárszövetség) Lottónyeremények