Tolnai Népújság, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-18 / 65. szám
4 «ÚJSÁG BONYHÁD ÉS KÖRNYÉKE 1994. március 18., péntek inkább, mivel szombaton Kónya Imre belügyminiszter szakmai dícséretét is fogadhattam. Igaz némi félsz is volt bennem, hiszen annyiszor félreértjük egymást, hogy az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés: Mit árt nekem ez a kitüntetés? Az elismerést egyébként a településfejlesztésben végzett munkámért kaptam, s bár tevékenységemet nem egy áhított kitüntetés motiválta, Szakács Zoltánné mégis jólesett átvenni az érdemkeresztet, főként azután, — Számos tehetséget bocsa- hogy az elmúlt időszakban tott útjára. több bonyhádi magasrangú — A pályám kezdetén ezt a kitüntetésének átadásán vécéit tűztem ki célul, és úgy ér- hettem részt. zem, ezt sikerült is megvalósí- Kovács Péter jegyző a Bel- tani. Tizennyolc zongorista ügyminisztériumban vette át a növendéket neveltem ki, aki- Magyar Köztársaság aranykeket felvettek a zeneművészeti resztjét, amit a köztársasági meg- főiskolára, illetve a tanár- bízott javaslatára, a Belügymi- képző főiskola ének-zene tan- nisztérium felterjesztésére a köz- szakára. társasági elnök adományozott — Tervei?■ • neki. — Továbbra is tanítani sze- — Korábban többször kapretnék. Most, hogy nyugdíjba tam már kitüntetést, ám ilyen vonultam, nem kell már az nagy elismerésben még nem igazgatói- teendőket ellátnom, volt részem eddig. Szerintem hanem a tizenhat zongoristára áz aranykereszt fényében nem és a szolfézs-csoportomra for- csak én fürdőzhetem, hanem díthatom a figyelmemet. ezzel az egész apparátus Nem kerülte el figyelmét a munkáját ismerték el. A közmagas kitüntetések felter- igazgatásban végzett 25 éves jesztésére és adományozá- munkám után mégis nagyon sára hivatottaknak a köz- jóleső érzés volt a színvonalas igazgatásban dolgozók elis- . ünnepségen átvenni a kis do- merése sem. Ezt bizonyítja, bozba zárt erkölcsi elismerést, hogy a három hölgy mellett - háj - nagy Oroszki István Bonyhád vá- -foto: degré ros polgármestere, és Kovács Péter a város jegyzője is magasrangú elismerésben részesült március 15-e alkalmából. Ők így nyilatkoztak munkájuk elismeréséről. Oroszki István polgármester, aki az Országház kupolatermében Göncz Árpád köztársasági elnöktől, Boross Péter miniszterelnök és Szabad György az Országgyűlés elnöke jelenlétében vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét: Nagyon jóleső érzés volt a kitüntetést átvenni. Annál is Kovács Péter Mint arról lapunkban beszámoltunk, Szakács Zoltán- nét március 15-e alkalmából kitüntették a Magyar köztársaság Arany Erdemkeresztjé- vel. (A hasonló kitüntetésben részesült Höfler Lajosnéval és Rónai Józsefnével készített beszélgetésünket március 15-i számunkban olvashatták.) A bonyhádi zeneiskola nyugalmazott igazgatónőjét - aki harminchárom évig dolgozott egy munkahelyen úgy, hogy egy napot sem töltött táppénzen - meglepte a kitüntetéséről szóló hír. — Korábban is sok kitüntetést kaptam, és mivel már nyugdíjba mentem, nem reméltem, hogy még gondolnak rám - kezdíe a beszélgetést. — Nagyon örülök neki, mert ebből is látszik, hogy amit tettem, elismerik a környezetemben. A kollégáim, és a volt növendékeim közül sokan velem örülte, gratuláltak és,ez igazán nagyon jól esett. A múlt - tanévben mentem nyugdíjba, de a munkát nem hagytam abba: téljes óraszámban tanítok. — Sok éve dolgozik. már Bonyhádon. — Igen, a kezdetektől. 1960-ban létesült Bonyhádon a zeneiskola, a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola részeként. Nagyon sok órában tanítottam, mert zongora és szolfézs szakos vagyok. Oroszki István TALÁLKOZZON VELE HOLNAP! : MICSODA KAROSSZÉRIA! VOLKSWAGEN CSOPORT Ismerkedjen me? a S E AT új c$úc$modelljével - szombaton, séta közben! Találka helyek és időpontok: Bonyhád, Polgármesteri Hivatal előtt 10.00-11.00 Dombóvár, Hunyadi tér 10.00-11.00 Paks, Városháza előtt 12.00 -13.00 Szekszárd, Korzó Áruház előtt 12.00-13.00 Tamási, Kossuth tér 12.00 -13.00 Dunafttldvár, Béke tér 14.00- 15.00 Tolna, Béke étterem előtt 14.00- 15.00 Volkswagen csúcstechnológia, mediterrán forma. Remekmi.„A lelket szeretném megfesteni" Orbán László mélyépítő üzemmérnökként keresi kenyerét. A bonyhádi művelődési központban március 15-én megnyitott kiállításán azonban nem mérnöki, hanem képzőművészeti akotá- saival találkozhat az érdeklődő. Rajzok, grafikák, festmények engednek bepillantás gondolataiba. — Mióta foglalkozik az önkifejezés e sajátos módjával? — Gyermekkorom óta rajzolok. Már akkor nagyon szerettem képzőművészeti albumokat lapozgatni. Kisgyermek koromban, egy papírgyűjtési akció során rengeteg képes újság került a kezembe, s az azokban talált reprodukciók arra indítottak, hogy gyűjtsem a nyomdailag sokszorosított rajzokat, festményeket. Ma már sajnos nincs meg ez a gyermekkori gyűjteményem. Általános iskolai rajztanárom, Sebes Andrásné bíztatott, az ő szakkörében kaptam az első bíztató szavakat, majd főiskolás koromban kezdtem intenzívebben foglalkozni a vonallal, a festékkel. — Középiskolás korában egyáltalán nem rajzolt, festett? — Lett volna lehetőségem rá, de a légkör nem volt olyan, hogy ezzel foglalkozzam, de kiállításokra rengeteget jártam. Főiskolai éveim alatt erre aztán igazán sok alkalmam volt, hiszen Pécsett egyik tárlat a másik után nyílott. Ekkor vettem meg a Barcsay-féle Anatómiai atlaszt, ezt kezdtem tanulmányozni. — Van-e a képzőművészetnek olyan korszaka, amely különösen közel áll önhöz? — Igen, a reneszánsz mesterek műveit nagyon szeretem. Ők, akik nemcsak csodálatos alkotásokat hoztak létre, de azok megteremtésének feltételeit is maguk állították elő. Nem vették a kész festéket, ők törték hozzá az anyagot. — Képei témáit szavakkal kicsit nehezen tudom megfogni. Úgy érzem mindegyiken az ember belső világából fogalmazódik meg valami. — A lélektani dolgok érdekelnek, a lelket szeretném megfesteni. Ehhez keresem a sajátos formavilágot. Én nem a képzőművészetből élek, nem muszály mindenképpen azt rajzolnom, festenem, amit el tudok adni, van időm és lehetőségem a keresgélésre. Ha a Szabadság című képet nézzük, itt sem a fizikai szabadságra gondolok, hanem a lelki szabadságra, s ennek a kulcsa mindenkinek önnön kezében van. A Falfirka című grafikával is megpróbálok gondolatokat elindítani. Vallom, hogy nemcsak a szépség, mint esztétikai kategória a gondolatok elindítója. Orbán László kiállítását április 5-ig tekinthetik meg az érdeklődők.-pálOrbán László festménye a Bárka címet viseli Átalakítás miatt zárva Bonyhád központjában a Perczel utca elején van egy épület, amit a város nemzedékei más-más néven emlegetnek. Például Lukács cukrászdaként, Sport presszóként, Fortuna presszó vagy kisá- bécé néven. Természetesen ezek a nevek már csak emlékezetben élnek, mindig eléjük kerül a volt szó. Most pedig az foglalkoztatja az embereket, hogy: Mi lesz? Mármint a jelenleg „átalakítás miatt zárva" lévő, mindig is üzlethelyi- séggként kihasznált épületben. Mi tagadás, a profilja - főleg a legutóbb itt működő ki- sábécéhez képest - megváltozik az átalakítás április közepére várható befejeztekor, hiszen söröző lesz. Csakhogy nem akármilyen. Három vállalkozó összefogásával saját főzésű sört fognak csapolni itt, s ez a nedű megfelel majd az 1516 óta érvényben lévő német tisztasági törvény előírásainak. A vendégek pedig nem csak a csapos munkáját, hanem magát a sörfőzést is figyelemmel kísérhetik a nagy üvegtáblák mögött, amik a kisüzemi sörfőzdét választják majd el a box-rendszerben kialakított vendéglátóhelytől. Igaz, jelenleg még folynak a belső átalakítási munkák, s az is igaz, hogy a nyitást követően a sör érlelési idejét ki kell majd várniuk az első bonyhádi sörre szomjazóknak, de az bizonyos, hogy az igényeseknek szánt sorházban nemsokára a város egyetlen saját sörét fogják kínálni, amilyet a múlt héten már megkóstolhatott a nagyérdemű a sport- csarnokban rendezett mező- gazdasági kiállításon is.-nl-órA bejárás még nem, de az átjárás már szabad Indul az ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. Bonyhád és környéke iskoláinak szóló nyereményjátéka i ■ i * * Tévés hírek Aki kitölti az iskolákban kapott játékszelvényeket, akár Mountain Bike csodabringát is nyerhet Aki rajzol egy családi élményéről, az szuper Game Boy tulajdonosa lehet Aki eljön március 31-én délután 4 órakor a bonyhádi III. számú általános iskolába (Fáy lakótelep) az egy fergeteges PUNKTUM buli közepette végigizgulhatja az eredményhirdetést, a sok értékes díj kiosztását sót: autóbuszos utazást nyerhet. TAVASZI BULI 94 Ezúton hívjuk fel a Völgység Tv minden kedves nézőjének figyelmét, hogy kérésükre - az előzetes hírekkel ellentétben - a szokott időben, vagyis szerdánként 19 órától láthatják a Völgység Tv adását mind a tizennyolc településen egyidőben. A múlt heti tévés kérdések szerencsés megfejtője: Bodony Lászlóné györei néző. Kérdések: 1. Milyen vonatkozása van Bonyhádnak az 1848-as forradalomhoz és szabadságharchoz? 2. Voltak-e harcok Bonyhádon 1848—49-ben? 3. A XX. században, március 19-én szomorú esemény történt. Melyik évben, és mi volt ez az esemény? Beküldési határidő: március 24.