Tolnai Népújság, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-22 / 68. szám

2 «ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1994. március 22., kedd Hogyan képzeli Balsai? Földrengés Los Angeles környékén Interjú az igazságügyi miniszterrel — Miniszter Úr! A napokban Ön megemlítette az MDF alkot­mányozási koncepciójának né­hány elemét. E szerint szükség lenne a kétkamarás parlamentre. Hogyan képzeli el a második ka­mara létrehozását? — Ennyire azért nem sza­ladnék előre. Én ezt úgy értet­tem, és az MDF programja ezt így tartalmazza, hogy egy al­kotmányos koncepció kiala­kulásánál ezt a kérdést kell legsúlyosabb kérdésként el­dönteni. Én magam úgy gon­dolom, hogy a demokratikus jogállamnak az az intézményi rendszere, amely közvetlen népképviselet mellett az ér­dekképviseleteket is magában foglalja, alkalmas lehet a kö­vetkező ciklus végén vagy azt követő hatályba lépésnél egy második kamara megjeleníté­sére. Tehát én korporativ ala­pon képzelem el, ha szabad úgy mondani, érdekképvise­leti alapon. Egyházak, tudo­mány, kamarák, tehát a szak­mai kamarák és önkormány­zatok. A második kamarai szerveződésnek egy tradicio­nális formáját képzelném én el, de hát ez nincs teljesen ki­dolgozva. Arról kell beszél­getni, hogyan látunk neki en­nek a gondolkodásnak. — Milyen hátrányai vannak, hogy az ügyészség - a világon egyedülálló módon - nem tarto­zik Magyarországon sehova sem. — Az a hátránya, hogy lóg a levegőben egy alkotmányos hatalmi ág. Ez azt jelenti, nincs igazán meg a törvény- hozás kontrollja és nincs meg­felelő kontrollálási lehetőség az interpellációs lehetőségen kívül; és az igazságszolgálta­tásai kapcsolatos egyensúly megoszlása a bíróságok füg­getlensége mellett azt nem szokta megengedni hogy még egy, a kormányzattól teljesen független igazságszolgáltatási szereplő legyen. — Júliusban hatályba lép az átvilágítási-, vagy közismert ne­vén a pufajkás törvény. Ezzel kapcsolatosan - tudomásom sze­rint - nem hangzott el csak egy­szer, Horváth Balázstól a leg­utóbbi veszprémi lakossági fóru­mon, hogy az kiterjed a magántu­lajdonú lapok főszerkesztőire is. — Igen, harmincezer fölötti példányszám esetén feltétlen. — Kérdésem: van-e más, ed­dig nem publikált információ a törvénnyel kapcsolatosan, amit el kell mondani az állampolgárok­nak? — Igen. Nemcsak az ügy­nökökre, nemcsak az úgyne­vezett adatokat szolgáltatókra és különböző, ezzel a tevé­kenységgel beszervezettként foglalkozókra terjed ki a tör­vény, hanem azokra is, akik az adatokhoz hozzájutottak, ezek alapján végezhették a munká­jukat. Például a volt állampárt politikai bizottsági tagjaira és egy elosztási rendszer alapján mindazokra, akik ennek alap­ján gyakorolhatták a hatal­mukat. — Egyik országos napilap írta szombaton a következőket. Idé­zem Ahogy közelednek a vá­lasztások, úgy szaporodnak a hir­telen odaítélt kormánytámogatá­sok. Kormányhoz közel álló szer­vezetek kapnak értékes ingatlano­kat, kormányhú urak és hölgyek utazgatnak távoli vidékekre - természetesen kincstári pénzből. Teszik mindezt annak ellenére, hogy több kormányhivatal, mi­nisztérium szinte a teljes ez évi költségvetését elköltötte. És még csak márciust írunk." Mi a véle­ménye erről az információról és hogy áll az Ön által vezetett tárca költségvetése? — Azt mondom erre, hogy nem igaz. A hír megalapozat­lan, konkrétumokkal tudnám cáfolni. Az általam vezetett minisztérium a nagyon szi­gorú költségvetés által meg­határozott kvóta szerint mű­ködik. A bérek és az igazság­szolgáltatás működési költsé­gei mind olyan szféra, ahol sem megtakarítás, sem ilyen lehetőség nincsen. Az Igazsá­gügyi Minisztérium pénzesz­közei összességében is olyan csekélyek, hogy abból bizony még spórolmi sem lehet.- Ékes László - Fotó: Degré Heves utórezgés rázta meg helyi idő szerint vasárnap délután Kalifornia déli részét, újabb anyagi károkat és nagy riadalmat okozva az emléke­zetes januári földrengést el­szenvedett vidéken. A Rich­ter-skála szerinti 5,3-as foko­zatú, harminc másodpercig tartó mozgásokat Los Angeles környékén, Santa Barbara és San Diego között lehetett leg­inkább érezni. A helyszíni be­számolók szerint súlyosabb károk nem keletkeztek, és csak egy haláleset történt: az áldozattal valószínűleg a pá­nik következtében fellépő szívroham végzett. A mozgá­Martonvásárra és Székesfe­hérvárra látogatott hétfőn Maha Chakri Sirindhorn thai királyi hercegnő, aki Göncz Árpád köztársasági elnök ta­valy februári thaiföldi látoga­tását viszonozza. Az MTA Martonvásári Me­zőgazdasági Kutatóintézeté­ben Bedő Zoltán igazgató fo­gadta, s tájékoztatta a búza- és kukoricanemesítés terén nem­zetközi elismerést szerzett tu­dományos intézmény munká­járól, a genetikai, biotechnoló­giai, növényélettani, nemesí- tési, növénytermesztési kuta­tásokról. A tájékoztatót követően a királyi fenség megtekintette a kutatóintézet fitotronját, azt a sok nyomán Los Angeles né­hány körzetében kimaradt az áram, és rövid időre megsza­kadtak a telefonvonalak is. A januári pusztító földrengés­ben megrongálódott autópá­lyákon újabb repedések kelet­keztek, és gázrobbanás követ­keztében a metropolis Van Nuys nevű negyedében leé­gett egy kisebb üzletközpont. Az utórezgések hatására ez­rek rohantak ki az utcákra fél­elmükben. Több helyütt ki­lengtek a felhőkarcolók, a me­dencékből kiloccsant a víz, máshol ledőltek a könyves polcok és betörtek az ablakok. A rendőrséget és a tűzoltó­programozható klímakam­rákkal felszerelt létesítményt, amely lehetővé teszi a kísérle­tek reprodukálását, s a kutatá­sokhoz szükséges klimatikus és egyéb viszonyok megte­remtését. A tudományos műhely után Martonvásár kulturális neve­zetességével ismerkedett Tha­iföld hercegnője. Martonvásárról Székesfe­hérvárra, az Ikarus gyárba ve­zetett az útja. Ott Semsey András, az Ikarus Rt. elnök­vezérigazgatója, valamint a hercegnő székesfehérvári vendéglátója, Kelemen And­rás külügyi államtitkár, a vá­ros országgyűlési képviselője fogadta. Észak-koreai fenyegetés az atomvitában A thaiföldi hercegnő Magyarországon AustriaLottó nyeremények A Lottó Unió Kft. tájékozta­tása szerint az AustriaLottó eredményei a következők: 1 hatos egyenként 46.131.576 schilling, 14 ötös pótszámmal, nyereménye egyenként 479.844 schilling, 630 ötös, nyereménye egyenként 15.994 schilling, 28.613 négyes, nye­reménye egyenként 469 schil­Késeléssel végződött a Jó- zsef-napi ünneplés a hét vé­gén a Somogy megyei Bakhá­zán. Károlyi József 53 éves helybeli lakos szombaton este meglehetősen italosán kereste fel ismerősét a lakásán, hogy még egy kicsit együtt is ünne­peljék a jeles névnapot. A há­zigazda, Dombai János ugyancsak ittas volt már, így nem sok kellett ahhoz, hogy pár pohár után vitába keve­redjenek egymással. A veszekedés odáig fajult, (Folytatás az 1. oldalról.) — Ez volt az első ilyen eset. Várható folytatás? — Azt kell mondanom, hogy igen, ugyanis nagyon fi­gyelmesen fogjuk ellenőrizni az adózókat, akiknek nyugta­adási kötelezettségük van. — Akkor, akiket már megbün­tettek, azoknak nem árt óvatos­nak lenniük. — így igaz, ugyanis köny- nyen bele lehet kerülni a „körbe". Ötödik alkalommal öt, hatodik és minden további alkalommal tíz napra bezárat­hatjuk a boltot, és természete­sen ilyenkor már nagyon ko­molyan bírságolunk is. ling, 483.073 hármas, nyere­ménye egyenként 34 schilling. Lottószámok: 5, 23, 27, 31, 37, 42 Pótszám: 10 2 darab Joker, nyereménye egyenként 2.582.034 schilling. Jokerszámok: 05 5926. hogy a vendég felkapta a konyhakést és mellbe szúrta a házigazdát. A megsérült férfi kikapta a rátámadó kezéből a kést és ő is szúrt. Többször megvágta Károlyi arcát és a nyakát. Mindkét férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kór­házba, s csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg az életüket. A Somogy megyei rendőrség emberölés kísérle­tének bűntette miatt kezdte el a vizsgálatot. — Ilyenkor viszont a zöldsé­gesnek akár tönkre is mehet az áruja . . . — Természetesen nem egyik pillanatról a másikra zárjuk be az adott üzletet, ha­nem előtte felszólítjuk, és há­rom napot adunk neki arra, hogy biztonságba helyezze az áruját, vagy' esetleg túladjon rajta. Természetesen kíváncsiak vagyunk az érintett tulajdo­nos véleményére is, aki tudo­másunk szerint sokallta a bír­ságot. Az illető azonban nem Tolna megyei, telefonon sem tudtuk utolérni, de amint le­het, megtesszük. Géprabló Rómában Géprabló kerítette hatal­mába hétfőn a római Fiumi- cino repülőtéren egy olasz bel­földi légitársaság gépét, túszul ejtve 154 utast és hat főnyi személyzetet. Az AFP jelen­tése szerint a Meridiana légi­társaság Palermó-Róma jára­tának földet érése után, a szicí­liai származású géprabló azt követelte, hogy a repülőtér igazgatójával, a rendőrséggel, és a sajtó képviselőivel be­szélhessen. - A rendőrség vé­gül letartóztatta azt a férfit, aki robbanóanyaggal fenyege­tőzve hatalmába kerítette a gépet - jelentette a Reuter az olasz rádióra hivatkozva. A rádió híréből nem derült ki, hogy a géprablót erővel gyűr­ték íe, vagy megadta magát. Szántó Ferenc (Egyesült Kisgazdapárt) Szakadáton Március 23-án, szerdán 18 órára a szakadáti művelődési házba kampánygyűlésre várja az érdeklődőket az Egyesült Kisgazdapárt, ahol a párt me­zőgazdasági programját is­mertetik. Előadó: Szántó Fe­renc, a körzet képviselőjelöltje és Kővári László, a párt me­gyei ügyvezető alelnöke. Dr. Pálos Miklós (KDNP) Koppányszántón Dr. Pálos Miklós államtitkár lesz a koppányszántói műve­lődési ház vendége, ahol a Tolna megyei V. számú vá­lasztási körzeti (Tamási) or­szággyűlési képviselőjelöltjé­nek bemutatkozására kerül sor. A képviselőjelölt bemu­tatkozása után a KDNP vá­A nukleáris létesítményei­nek nemzetközi ellenőrzése alól minduntalan kibújó Észak-Korea hétfőn éles hangvételű közleményben arra figyelmeztetett, esetleg mégis beváltja egy évvel ez­előtti fenyegetését, és kilép az atomfegyverek elterjedését tiltó nemzetközi szerződésből. A Reuter hírügynökség sze­rint Phenjan a növekvő nem­zetközi diplomáciai nyomásra reagált. Az Egyesült Államok például büntetőintézkedése­ket helyezett kilátásba az észak-koreai atomvita meg­oldására. Kudarcba fulladtak szom­baton a két Korea közötti tár­gyalások a követek cseréjéről, veszélyeztetve egyben a was­hingtoni támogatással létrejött megállapodást a nukleáris lé­lasztókerületi vezetősége la­kossági fórumra invitálja koppányszántóiakat. Az ese­ményre március 23-án, szer­dán kerül sor, este fél 6 órai kezdettel. Dr. Pálos Miklós (KDNP) Értényben Dr. Pálos Miklós államtitkár lesz a értényi művelődési ház vendége, ahol a Tolna megyei V. számú választókörzet (Ta­mási) országgyűlési képvise­lőjelöltjének bemutatkozására kerül sor. A képviselőjelölt bemutatkozása után a KDNP választókerületi vezetősége lakossági fórumra invitálja az értényieket. Az eseményre március 23-án, szerdán kerül sor, este 19.30 órakor. Dr. Jánosi György (MSZP) Decsen Március 24-én, csütörtökön 18 tesítmények kérdésének ren­dezéséről. Hétfőn Kim Jung Szám dél-koreai elnök rend­kívüli nemzetbiztonsági ta­nácskozást hívott össze annak nyomán, hogy az Egyesült Ál­lamok bejelentette: válaszlé­pést fontolgat a vonakodó Észak-Korea ellen. Ugyancsak hétfőn ül össze a bécsi székhe­lyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) vezető tes­tületé, hogy megvitassa a Phenjan ellen foganatosítandó lépéseket. A szervezet egy képviselője vasárnap úgy nyilatkozott, hogy az IAEÁ hétfői határo­zata nem fog semmilyen konkrét szankcióra felszólí­tani: az esetleges gazdasági büntetőintézkedések kezde­ményezését Bécs az ENSZ Biz­tonsági Tanácsára hagyja. órai kezdettel Decsen, a falu­házban dr. Jánosi György, az MSZP alelnöke, országgyűlési képviselő tart képviselői fó­rumot. Elmarad a fórum Nagymányokon A Szocialista Párt Tolna Me­gyei Irodájától kapott infor­mációink szerint a március 25-én, pénteken Nagymá- nyokra szervezett fórum Schalkhammer Antal, a Bá­nyaipari Dolgozók Szakszer­vezete elnökének más elfog­laltsága miatt elmarad. Kocsis Imre Antal (SZDSZ) Bátán Kocsis Imre Antal, a Szabad Demokraták Szövetsége kép­viselőjelöltje március 23-án, szerdán Bátán, a polgármes­teri hivatalban választási gyű­lést tart, ahol ismerteti az SZDSZ és saját választási programját, valamint válaszol a résztvevők kérdéseire. Késeléssel végződött a József-nap Vigyázat, nemcsak büntetnek, be is zárnak! Keményít az APEH VÁLASZTÁSI HÍREK ságot riadókészültségbe he­lyezték, hogy szükség esetén kéznél legyenek. Az utómoz­gás pontosan azt a vidéket érte, ahol január tizenhetedi­kén hatvan ember vesztette életét, és a természeti csapás okozta anyagi károk megha­ladják a húszmilliárd dollárt. Á januári rengést több ezer utórezgés követte, de a vasár­nap délutáni volt a legerő­sebb. Mint ahogy a CNN hír­televízió helyszíni tudósítója megjegyezte: különösen azért volt nagy a riadalom, mert az emberek már kezdtek meg­nyugodni, és nem számítottak további rosszra. Óraigazítás vasárnap A hét végén, vasárnap, március 27-én kezdődik újra a nyári időszámítás, amely sze­rint egy órával előbbre kell ál­lítani az időmérő szerkezete­ket. Hivatalosan vasárnap hajnali 2 órakor kell az órák mutatóit előre forgatni három órára. Ennek a műveletnek az el­lenkezőjére kerül sor a nyári időszámítás végén, szeptem­ber 25-én, amikor majd három óráról két órára kell visszaiga­zítani a kronométereket. A nyári időszámítás nem okoz változást a MÁV menetrend­jének időpontjaiban, viszont az óraigazítás éjszakáján ma­gyar területen ér az átállítás időpontja több nemzetközi expresszi, fgy utazás közben 60 perces késéssel növekedik meg a menetideje a Tisza, a Puskin, a Belgrád és a Hellas expressznek mindkét irány­ban, a Dacia expressnek Buka­rest felé és a Bem expressz Budapest felé közlekedő vo­natának. A Volán buszok me­netrendjét nem érinti a nyári időszámítás. Javuljon a kép! Az új szlovák kormány egyik fontos feladata, hogy megjavítsa a Szlovákiáról kia­lakított általános képet. Erről Pavol Kanis szlovák védelmi miniszter beszélt budapesti sajtótájékoztatóján, miután tárgyalt vendéglátójával, Für Lajossal. SPÚJSÁG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyve­zető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel ]. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereske­delmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u.l.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, posta- utalványon és átutalással a 464- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. A megyén kívüli belföldi előfizetés postaköltséggel együtt egy hónapra 770 Ft. Az áruspél­dányok ára: 16.30 Ft. A terjesztés­sel kapcsolatos észrevételeket szí­veskedjék a kiadóhoz, a 74/316— 211-es telefonszámon bejelenteni. Indexszám: ISSN 0865-9028

Next

/
Oldalképek
Tartalom