Tolnai Népújság, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-15 / 62. szám
LÁTTAM Homo super Nem mondom, hogy nehéz volt. Könnyű volt. Sikerült megjegyeznem Laci szövegét. Laci szájába az alábbi három „rövid” mondatot adta a reklámfilm alkotója: 1. Remek!, 2. Hogy?!, 3. Szuper!. Bizonyára maga Laci sem sokáig magolta a szerepét, hanem beült a fogorvosi székbe - az új fogpasztát népszerűsítendő-, intett az operatőrnek, és elsőre simán vette az akadályt. A végén pedig akkorát harapott a zöld almába, hogy az megké- kült. Mégsem szimpi. Nem a kurta mondatok miatt - volt már ebben az országban olyan férfiú is, aki egy hasonló televíziós produkcióban csak annyit mondott, hogy MÜSZI, mégis sikert aratott -, hanem azért ellenszenves Laci, mert nem ember(i), inkább valami újonnan kitenyésztett faj. Homo super. Korunk hőse, aki már nem a külső ellenséget kaszabolja le - egyszál karddal, gyalog -, hanem a belsőt irtja, hű társai - a megfelelő sörtéjú kefe és a kolosszális krém - segítségével. Az ó ínye, az ó fogai bevehetetlen erődítések a baktériumok számára. - Wy Az Austria- Lotto nyerőszámai A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 10/94. játékhét eredményei a következők: Lottó és Joker fogadási díja: 131.994.213 schilling. A lottószelvények száma: 2.197.528 darab. 6 a 45-ből lottó fogadási díja: 108.242.086 schilling. Lottó nyereményösszeg 1. nyerőosztály: 16.236.312 schilling. Lottó nyerőszámok: 7, 18, 27, 31, 38, 39. A pótszám: 14. Joker fogadás díja: 23.752.127 schilling. Joker nyereményösszeg 1. nyerőosztály: 4.750.425 schilling. Joker nyerőszámok: 915034. Megvan a szerencsés magyar Joker-schillingmilliomos. A sorsolás valamennyi a 9., illetve a 10. játékhéten leadott Joker „igen"-nel ellátott Aust- riaLottó szelvény közül került megrendezésre. A következő magyar bizonylatszám nyert 1.000.000 schillinget: 29528 04035. A Lottó Unió Kft. kéri a szerencsés nyertest, hogy az ügyfélszolgálattal a budapesti 202-3991-es telefonon vegye fel a kapcsolatot. Névnapok története Nemzeti ünnep. Kristóf. Görög eredetű név, jelentése: Krisztust hordozó. Védőszentje: Szent Kristóf vértanú (+ 250), aki a legenda szerint révészként a vállán vitte át a gyermek Jézust egy gyors sodrású folyón. - Az ortodox és a görögkatolikus naptárban Szent Agápiosz és társai vértanúk napja. Kedd 6.00: Jó reggelt Szekszárdi Színes magazinműsor, napi előrejelzésekkel, un. forró drót információkkal, ügyeleti hírek, útinform, riportok. 7.00: Hírek. 8.00: Hírek. 8.15: Horoszkóp. 9.00: Nyugdíjasok műsora. 9.30: Kulturális programajánlat. 10.00: Hírösszefoglaló. 10.10-12.00: Ez a délelőtt is jól kezdődik. Zenés délelőtti szórakoztató műsor. 11.00: Vidám percek. 12.00: Hírek. 12.00-17.00: START, Délután! Délutáni magazin- műsor. 14.00: Hírösszefoglaló. 16.00- 17.00: Kívánságműsor (szerkesztik a hallgatók). 17.00- 20.00: Jó estét Szekszárdi Zenés szórakoztató műsor. 17.00: Diákpercek (különkiadás). 17.30: Hírösszefoglaló. 18.00: Kulturális programajánlat. 18.05-19.05: Soul & Funky - Kerekes Csaba műsora. 19.15: Lapszemle. 19.30: TOP 5 Slágerlista. 20.00-22.00: Dance Chart - Vajay András műsora. (Benne: 20.00-tól DMC slágerlista, 21.00 órától a Szekszárdi Rádió slágerlistája, kvízjátékok). Telefon: 312-122. Zsebesek Kecelen MARCIUS KEDD Névnap: Kristóf A Nap kél 05.58 órakor nyugszik 17.49 órakor A Hold kél 06.54 órakor nyugszik 21.21 órakor ÜGYELET KEDDEN 14-20 ÓRÁIG ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: WESSELY GÁBOR Telefonszámunk: 316-211,315-468 Telex: 314-251, ez a vonal napközben él. Szeles, borongás idő A várható időjárás ma estig: Felhőátvonulásokra számíthatunk, azonban időnként kisüt a nap is. A felhőátvonulásokból csak néha alakul ki futó zápor. Az időnként viharos északi, északnyugati szél csak lassan és kisebb mértékben mérséklődik. A legmagasabb hőmérséklet a kora délutáni órákban 8,13 Celsius fok körül alakul. Napi igék Katolikus: Ez. 47,1-9.12. Zsolt 45. Jn. 5,1-16. Református: Jób 34,16-37. Mt. 23,29-39. Evangélikus: Fii. 1,15-21. Jn. 15,9-17. RÁDIÓ SZEKSZÁRD 17.00-19.00: Információs magazin: Benne: országos és helyi hírek, időjárás, közlekedési információk, programajánlat, közérdekű közlemények, sajtóelőzetes. Létezik-e sajtószabadság? Körkérdések a társmédiáknak. Aktuálisak-e a 48-as eszmék? -, kérdezzük a hallgatókat. 19.00-20.30: Szórakoztató zene. 20.30-21.00: Nagy nevek, nagy előadók - Szepesi F. Gábor zenei összeállítása. 21.00-22.00: Jazz Panoráma. Műsorvezető-szerkesztő: Dörmer Csaba. Az Alisca Rádió adása a szekszárdi kábelrendszeren, a 102,5 MHz-es frekvencián fogható. Tel.: 315-614. Baj'aÍ ff Rádió iBI a 89,8 MHz-n Kedd, március 15. 7.00-9.00: Jó reggelt kívánok! (információk, hírek, lapszemle). 9.00: Március idusán (történelmi visszaemlékezés) 9.25: Pop-rock. 10.00: Hírek. 10.03: Gondolatok a sajtóról. 11.00: Hírek. 11.03: Pop-rock. 15.00: Hírek. 15.03: Hör zu, mach mit! (német nyelvű iskolarádió). 16.00: Hírek. 16.03: Pop-rock. 17.00: Hírek. 17.03: Ház-Tűz-Néző szerk.-műsor- vezető: Kühár Rita. 17.30: Bajai Krónika (hírműsor). 18.00: Kívánságműsor ismétlése. 19.00: Hírek. 19.03: Pop-rock. 19.55: Hírek - március 16-i műsorelőzetes. fiv Szerda március 16. A tervezett témák: Falugazdász gondok, Tavaszi teendők a kiskertekben, Mit ér a Sasad részvény? Névnap köszöntő. PÉCSI RÁDIÓ 8.30-9.50: Magazinműsor. 12.00- 13.30: Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30- 15.00: Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00- 16.00: Dél-dunántúli hírmagazin - A Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: Zenés kívánságok. 16.00- 18.00: A „Pannónia Rádió" szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00: Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor. 19.00-19.30: Magyar nyelvű zenés sportmagazin. 19.30- 20.00: A MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00- 20.30: A MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30- 21.00: A MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. Előfizetőink, olvasóink figyelmébe! A NÉPÚJSÁG kézbesí- i tésével, árusításával kap- i csolatos észrevételeiket a 316-211-es telefonon várjuk. I I I I I I I I I I I I I I Moziműsor ■■■■■■■■■■■■■■■ Szekszárd, Panoráma, nagyterem: A három testőr (15.30 és 20 óra). Kisterem: Sose halunk meg (15.15, és 19.30 óra). Bács megyében őrizetbe vettek három , keceli férfit, mert Kecelen az utcán eddig ismeretlen társukkal vasárnap 00.20 órakor megtámadtak két helyi férfit, tőlük 800 forintot elvettek. A sértettek könnyű sérülést szenvedtek. Ismeretlen társuk elfogására intézkedtek. w Tisza cipő boltjaiban (Szekszárd, Bonyhád, Paks, Dombóvár) HÚSVÉTI engedményes cipővásár április 16-tól amíg a készlet tart!- Női bőr félcipők 1.290,- - 1.590,- Ft- Női műbőr, vászon félcipők 690,- - 1.090,- Ft- Női szandálok átlagosan 30 % engedménnyel- Gyermek-lányka cipők 690,- - 1.490,- Ft- Egyes férfi félcipők 1.990,- Ft . L. (46983) A © Traffipax A Tolna Megyei Rendőr főkapitányság tájékoztatása szerint az alábbi helyeken és időpontokban lesz traffipax-mérés: Március 16-án 6-14-ig a 6-os főúton, Tolna, Paks, Duna- földvár, 14-22-ig a 61-es főút dombóvári szakasza, Kapospula. Babona — Ma valami szerencsétlen dolog fog érni engem - mondja az egyik macska a másiknak. — Miből gondolod? — Reggel egy fekete autó száguldott át előttem az úton! Márciusi hangulatok Fotó: Gottvald Károly Mai TVműsor MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 8.18: Műsorismertetés. 8.20: Ahol a folyó eltűnik. 9.21: „Fényesebb a láncnál a kard". 9.45: Naptár. 9.55: Ünnepköszöntő. 10.35: Tükör. 10.45: Nemzeti dal. 10.55: Ünnepköszöntő. 12.00: Déli harangszó. 12.15: Ünnepköszöntő. 13.30: Társulatépítéstől a színháznyitásig. 13.55: Újra látjuk a magyarok bejövetelét. 14.30: Zászlók. 14.40: „A falut Tardonának hitták". 15.20: Ünnepköszöntő. 15.30: Beszélgetés Antall József miniszterelnökkel (ism.). 15.57: Ünnepköszöntő. 16.10: Álljunk meg egy szóra! 16.20: Liszt: II. magyar rapszódia. 16.35: A támadás (tévé- film). 18.10: hANGOLka. 18.25: Cimbora. 18.58: „Veletek vagyok mindennap". 19.13: Égből pottyant mesék. 19.30: Híradó. 20.15: Özvegy és leánya (IV/3.). 21.05: Kossuth Lajos (1802-1894). 22.00: Örökölt kísértetek. 22.50: Sportvarázs. 24.00: BBC-híradó. 0.20: Képújság. TV2 8.10: Képújság. 8.15: Műsorajánlat. 8.20: Irodalom. 8.40: Kamasztükör. 9.00: Turpi úrfi. 9.30: Cigánykerék. 10.00: Macskakalandok. 11.10: Minden piros, fehér rózsát. 11.40: Az egymillió fontos album 12.40: Ükunokák. 13.40:. Műsorajánlat. 13.45: Tükör. 13.55: Lámpás domb. 15.55: Híres erdélyi prímások. 16.15: Mit ér az ember, ha vidéki?! 16.30: Gyerekeknek. 17.05: Tessék hívni! 17.20: Vendégvárók. 17.50: Privatizációs történetek. 17.58: Időjárás. 18.00: Körzeti híradók. 18.13: Válogatás a határainkon túli magyar szerkesztőségek műsoraiból. 18.45: Csengetett, Mylord? 19.35: Zöldpont. 20.00: Stúdió '94. 21.00: Híradó. 21.25: Mindent vagy semmit! 21.55: Erkel Ferenc: Bánk bán. DUNA TELEVÍZIÓ 9.50: Műsorismertetés. 9.55: Helyszíni közvetítés a Kossuth térről. 11.00: Történelmi, nemzeti megemlékezés a Múzeumkertben. 13.00: Koszorúzás a Petőfi-szobornál. 13.30: A forradalmak kora és Magyarország. 14.05: Emlékek a magyar szabadságharcról. 14.25: Föltámadott a tenger. 16.00: Hírmondó. 16.30: Kodály Zoltán: Psalmus Hungari- cus. 16.55: „1848, te csillag". 17.35: Magyar nép- 1 mesék. 17.55: Műsorismertetés. 18.00: Híradó. 18.10: Bánk bán. 20.40: Illyés Gyula: Fáklyaláng. 21.00: Híradó. 21.40: Petőfi '73. HBO 17.30: Ábel szigete. 18.10: A legjobb szándékok. 21.05: Korda Sándor (magyar-angol film). 22.05: Farkangyal. 23.45: Holtbiztos tipp. DOMBÓVÁRI VTV 18.00: Képújság. 18.30: Heti híradó. 19.00: Magazin. SZEKSZÁRDI VTV 10.30: A március 15-i ünnepi műsor közvetítése a Béla térről, kb. 12.00: A diákönkormányzati ülés közvetítése a polgármesteri hivatal konferencia- terméből. Napirendben: a diákpolgármester-válasz- tás. 14.30: A Szív TV műsora. 18.30: Képújság. 19.00: A TV4 műsora.