Tolnai Népújság, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-02 / 51. szám
2 KÉPÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1994. március 2., szerda Felmentették a bíborost A cincinnati bíróság hétfőn semmisnek nyilvánította a Joseph Bemardin bíboros, Chicago érseke ellen homoszexuális megrontás címen beterjesztett keresetet, miután a harmincnégy éves Stephen Cook visszavonta a vádját. Tavaly ősszel még azt állította, hogy papi növendék korában, a hetvenes években Joseph Bemardin, aki akkoriban Cincinnati érseke volt, homoszexuáüs viszonyt kezdett vele. Az AIDS-es fiatalember most közölte, hogy valószínűleg összezavarodtak benne az emlékek, és tévedésből vádolta az egyházi méltóságot. Füstölgő beteg Elkülönítőben helyezték el hétfőn egy kaliforniai kórház egyik női betegét, miután a 44 éves asszony füstölgő teste rosszullétet okozott az őt ápolóknak. A Reuter szerint két héten belül ez volt a második eset, hogy betegből kiáramló füst csapta meg a kórházi személyzet orrát. Tíz nappal ezelőtt egy másik kaliforniai kórház egyik orvosa és öt nővére vesztette eszméletét hasonló jelenség következtében. A légzési problémákkal és alacsony pulzussal beszállított asszony teste azután kezdett füstölögni, hogy - légzését segítendő - egy csövet vezettek a mellkasába. A jelenség okát laboratóriumi vizsgálatokkal igyekeznek megállapítani. Rabolt pénz jótékony célra Egy londoni kerületi büntetőbíróság két és fél év börtönre ítélte Paul Muldownie-t, a decemberben nevezetessé vált AIDS-es rablót. A 24 éves Muldownie egy benzinkutat, egy fodrászüzletet, két mhaboltot és egy szállodai ajándékboltot rabolt ki úgy, hogy saját vérével bekent késsel, illetve saját vérét tartalmazó injekciós fecskendővel fenyegette meg az ott dolgozókat, így bírva rá őket összesen néhány száz font átadására. Végül is három szálloda- portás leteperte, s így fogták el. Enyhítő körülményként értékelték, hogy a vádlottnak legföljebb négy éve van hátra az életből, és a rablóit pénzt egy AIDS-betegeket segítő brit jótékonysági alap javára fizette be. Kiállítás Dombóváron A Dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskolában Csonka Sándor dombóvári festőművész, az iskola volt diákja alkotásaiból kiállítást rendez. A kiállítás helyszíne az iskola díszterme. Megnyitó: 1994. március 11-én, 9.30 órakor A kiállítás megtekinthető: 1994. március 11-től április 1 -jéig. (46157) Münchenben is takarékoskodnak a kultúrán Felnőttoktatás népfőiskolákon A bajor népfőiskolák tevékenységének, működésének lényege valószínűleg nem tartozik az olvasók tömegei által követelt témakörök közé. A tanulságok, illetve a nálunk is hasznosítható tapasztalatok miatt azonban mégsem érdektelen néhány tudnivaló közreadása erről az oktatási formáról, mellyel az elmúlt héten dr. Farkas László megyei főjegyző ismerkedett egy tanulmányút erejéig. — München közelében, a starnbergi tó partján laktunk, stílszerűen egy népfőiskola épületében - kezdte élmény- beszámolóját dr. Farkas László. — Ezen kívül még több népfőiskolát is felkerestünk, számomra a landshuti volt a legemlékezetesebb. A középkori hangulatot árasztó város csodálatos módon épségben vészelte át a második világháborút, s a bennünket fogadó polgármester elmondta, hogy egy XV. században élt helyi lakos ma is kiismerné magát a településen. Németországban a felnőtt- oktatás általános színtere - egy-két kivételtől eltekintve - a népfőiskola. Legyen szó akár a számítógépes képzésről, akár a nyelvtanulásról, sőt, akár a mikrohullámú sütők kezelésének műhelytitkairól. Említésre érdemes adalék, hogy a lakosság a kurzusok összköltségének valamivel több, mint a felét viseli. — A landshuti népfőiskola éves költségvetése 4 millió márka. Ebből 1,2 millió márkát az önkormányzat biztosít dologi szolgáltatások - épület, fűtés - formájában. A központi kasszából ugyanakkor 300 ezer márkát utalnak át erre a célra. A főjegyzőnek alkalma nyílott megismekedni München város kulturális költségvetésével is. Mint kiderült, a bajor főváros önkormányzatát sem kíméli a gazdasági visszaesés, melynek következtében a képviselők 10 százalékkal csökkentették a kulturális kiadásokat. Jóllehet egy ottani kutatás egyértelműen bebizonyította, hogy a kultúra területén befektetett 1 márka 1,4 márka hasznot hoz, a takarékosság most Németországban is mindenek előtt való. — Összegezve a tapasztalatokat: talán nem túlzás azt állítani, hogy a hazai eszközrendszer legalább annyira, ha nem jobban adott a népfőiskolái forma bevezetése, mint Németországban - mutatott rá dr. Farkas László. — Nálunk ugyanis van 2400 művelődési ház szerte az országban, ez pedig alapnak tökéletesen megfelelne. Ezt kihasználva Magyarországon sem lenne elképzelhetetlen az egységes felnőttoktatási rendszer kialakítása. -száŐcsényi közmeghallgatás Hétfőn este az őcsényi ön- kormányzat invitálta falugyűlésre - a kor nyelvén szólva közmeghallgatásra - a lakosokat. Nem hiába, hiszen mintegy száznyolcvan polgár előtt kezdhette meg értékelését Szalma Gábomé polgár- mester. Nemcsak az elmúlt esztendő került terítékre, szó esett a választások óta eltelt időszak munkájáról, a település azóta történt fejlődéséről is. Mindenképpen pozitív dologként kell elkönyvelni, hogy az önkormányzat az elmúlt időszakban az intézmény- rendszer zavartalan működését biztosította. Jelentős fejlődésen ment keresztül az iskola: új, két tantermes szárny épült, a tetőzet felújítása, a nyílászárók cseréje megtörtént. Az óvodánál is kialakítottak egy kiscsoportos foglalkozó helyiséget. Az egészségügy területén - mint hallhattuk - szintén előrelépés taAz Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNÓNHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u.l.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, posta- utalványon és átutalással a 469- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. A megyén kívüli belföldi előfizetés postaköltséggel együtt egy hónapra 770 Ft. Az áruspéldányok ára: 16.30 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket szíveskedjék a kiadóhoz, a 74/316- 211-es telefonszámon bejelenteni. Indexszám: ISSN 0865-9028 pasztaiható, nagy áldozatok árán egy korszerű orvoslakás épült, e mellett gyógyszertár, sőt egy fogorvosi rendelő is működik már. Néhány utca kivételével a gázellátás megoldott, ugyanez vonatkozik a szilárd burkolatú úthálózat kiépítésére, korszerűsítésére is. A lakosság részéről felvetődött a közterületek nem megfelelő rendbentartása. Különböző vélemények hangzottak el, de abban megegyeztek, hogy összefogásra és az emberek jobb hozzáállására lenne szükség. Probléma még a község közlekedés-szervezése is, ugyanis a növekvő forgalom káros hatásait igencsak megérzi a lakosság. A telefonellátással kapcsolatban szóba került, hogy közel 15 millió forintot fizettek az emberek a MATAV-nak, a távközlés-fejlesztésére. Az előzetes ígéretek szerint, a jövő év első hónapjaiban ez meg is térül. II. Alekszij Budapesten A Magyar Orthodox Egyház, a Magyar Katolikus Egyház és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa meghívására március 3-án Magyarországra látogat II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája. A Két Lotti nyereményei A 9. heti „Két Lotti (33-ból 3-at)" játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 27.042.963,- Ft tovább halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3 találatosok nettó nyereménye: 41.148,- Ft. A 2 talá- latosoké: 395,- Ft. A „Két Lotti" nyerőszámai: 23, 51, 65 és 20,24, 52 A heti és előfizetéses szelvényeket péntekig veszik át és fizetnek nyereményt a megyei takarékszövetkezetekben, IBUSZ- és EXPRESS irodákban. Rendőrök kabalája Megtartották kedden annak a kabalafigura, jelkép- és emblémapályázatnak az eredményhirdetését, amelyet az elmúlt évben írt ki az Országos Rendőr-főkapitányság a testület népszerűsítésére. Az ORFK tájékoztatása szerint a 66 felnőtt és a 29 gyermekpályázó több száz alkotásából 18-at díjazott a képző- és iparművészeti lektorátus, valamint a Magyar Reklámszövetség és a rendőrség képviselőiből álló bíráló bizottság. A díjazott munkák közül várhatóan többel is találkozhat majd a lakosság a rendőrség különböző kiadványaiban és egyéb helyütt is. A PFSZ nem tárgyal A Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottsága hétfő esti tuniszi rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy egyelőre nem újítja fel a palesztin-izraeli béketárgyalásokat. A PFSZ VB hétfő este két nap leforgása alatt már másodszor tartott rendkívüli tánácskozást a szervezet tuniszi főhadiszállásán. Egy nappal korábban ugyancsak a múlt heti hebroni vérengzés nyomán kialakult helyzetről és annak következményeiről tárgyaltak. A legfelsőbb palesztin vezetés úgy határozott, hogy mindaddig nem folytatják a párbeszédet Izraellel míg megfelelő biztonsági garanciákat nem ad a zsidó állam, és míg nem nyújtanak nemzetközi védelmet a megszállt területeken élő palesztinoknak. Boross Péter Bonnban Kedden délelőtt Helmut Kohl német kancellár meghívására egynapos hivatalos látogatásra Bonnba érkezett Boross Péter miniszterelnök. A kormányfő útját bemutatkozó látogatásnak is tekintik. A kancellárral és más német vezetőkkel folytatandó tárgyalások témái - mint diplomáciai körökben fogalmaznak - „mindent felölelnek, ami ma lényeges Magyarországon és Magyarország számára a világban". A két kormányfő öt évre szóló, megújítható kormányközi kulturális keretmegállapodást is aláír, amely Bonn és Budapest 1977-es egyezményét váltja fel. Svédország igen, Norvégia nem Diplomáciai források szerint Brüsszelben a délelőtti órákban megszületett a megállapodás Svédország és az Európai Unió között Stockholm csatlakozási feltételeiről - jelenti Fóris György, az MTI tudósítója. Nem járt sikerrel viszont az Európai Unió és Norvégia tárgyalása a skandináviai ország csatlakozásáról, ezért felfüggesztették a tanácskozást s a jövő héten hétfőn vagy kedden folytatják - jelentette az AFP a belga fővárosból. A fegyelmi helyzet a rendőröknél Megyénknek nem kell szégyenkeznie Nem szokványos téma került az újságírók elé, amikor tegnap sajtótájékoztatóra invitálták a sajtó képviselőit. Tegnap a déli órákban Szekszár- don, a BM klubban tartották azt a kapitányi álomány-érte- kezletet, melynek témája a rendőrök fegyelmi helyzete volt. Mint a tájékoztatón megtudtuk, megyénknek nem kell szégyenkeznie az országos statisztikák vizsgálatánál. Dr. Berta Attila, Tolna megye rendőrfőkapitánya néhány mondatban elemezte a rendőrök által elkövetett bűn- cselekményeket, természetesen a megyénkre vonatkoztatva. A főkapitány elmondta, hogy a megyében a személyi állomány fegyelmi helyzete nagymértékben javult. Tavaly összesen 46 fegyelemsértés történt. A főkapitány kiemelte, hogy anyagi haszon- szerzés, visszaélés miatt nem vontak senkit felelősségre. Az értekezleten és a sajtótájékoztatón megjelent dr. Piroska István rendőrezredes, az ORFK fegyelmi osztályának vezetője is, valamint a kaposvári ügyészségi nyomozó- hivatal képviseletében dr. Bencze Dénes, Somogy megye főügyész-helyettese. Mindketten megerősítették, hogy a rendőri állományban nagyarányú a bűncselekmények elkövetésének visszaszorítása és az is elhangzott, hogy Tolna megye az országos statisztikák tekintetében (potitív értelemben!) az élmezőnyben van. Korábban a gondot az esetenként italozó járőrök jelentették, de a tavalyi év során ilyen eset nem fordult elő.-gePolgármestertelenül A FIDESZ önkormányzati koncepciójának megvitatására hívták a Völgység több, mint harminc polgármesterét tegnap délutánra a len- gyeli Apponyi kastélyba. Nem tudni miért, egyetlen település vezetője sem tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a tanácskozáson. így dr. Mikes Éva és dr. Páva Zsolt - Pécs város két alpolgármestere, arról is szólt, hogy az ország minden részében tartanak hasonló vitákat, amelyeken a meghívottak 30-40 százaléka megjelent - csupán lapunk munkatársának mondhatta el, miként vélekednek a témáról. A fiatal demokraták nem tartják összeférhetetlennek, hogy egy parlamenti képviselő induljon a polgármesteri székért vívott küzdelemben és fordítva. A kormányhivatalok térnyerésével szemben a megyei, a regionális és a települési önkormányzatok megerősödését várja a FIDESZ. Azt szeretnék, ha a személyi jövedelemadó nagyobb hányada - első lépcsőben 50 százaléka - maradna a településeknél. Már kapható a csók és könny című női magazin Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek:- szerelemről- bánatról- boldogságról valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a csók és könny című most megjelent női lapban. ______________________________________________________________________(45538)