Tolnai Népújság, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-19 / 42. szám
4 KÉPÚJSÁG TOLNA ÉS KÖRNYÉKE 1994. február 19., szombat Összhangban a lejtővel Mindent vagy semmit! egy tolnaival A Bau Team Kft. szakemberei mostanában a tolnai Rákóczi utcát „túrják" annak érdekében, hogy a város ezen részén is beköszöntsön a szennyvízcsatomázottság korszaka. Mivel az utca hosz- szában „púpos", azaz középtájon csúcsosodik, a csatornát - a lejtővel összhangban - két szakaszban kell kivitelezni. A héten az út temető felé lejtő részével végeztek, ezután pedig a Deák Ferenc utca irányában ereszkedő szakasz következik. Kommunális Kft.: ügyvezető a hónap végére Mint ismeretes, december közepén a tolnai Kommunális és Építőipari Kft. élére 60 napra ideiglenes ügyvivőt nevezett ki az önkormányzat, de pályázatot nem írt ki az állás végleges betöltésére, bízva abban, hogy 2 hónap alatt enélkúl is sikerül megtalálni a „megfelelő embert a megfelelő helyre". Az ideiglenes vezető mandátuma február közepén járt volna le, ám egy újabb döntés szerint e hónap végéig tolódott ki a határidő. A tolnai testület a február 28-i ülésén dönt majd az új ügyvezető személyéről. Ezzel kapcsolatban a polgármesteri hivatalban elmondták, hogy Váli Lászlót, a kft. ideiglenes irányítóját becsületes, megbízható embernek ismerték meg, és elégedettek vele. A korábbi ügyvezetővel egyébként sikerült megegyeznie a hivatalnak, mindenféle botrány és pereskedés nélkül. -sEddig Tolna megyéből a méltán országszerte népszerű televíziós vetélkedőműsorban, a Mindent vagy sem- mit!-ben hárman szerepeltek. Az egyikük Tolna város szülötte, dr. Saramó Márta, aki a német Wörthi-tóhoz nyert jutalomutazást. — Hogyan lehet felkészülni egy ilyen kvízműsorra? - kérdeztem. — Tulajdonképpen célzottan nem nagyon. Kell hozzá egy állandóan felfrissítendő érdeklődési terület, amely nálam a történelem, a zene és a képzőművészet. — Milyen előfeltételei vannak annak, hogy valaki játékosként a képernyőre kerüljön? — Először kérdéseket kell beküldeni. Ezt követően kiválasztás alapján behívják a játszani szándékozókat és kitöltetnek velük egy műveltségi tesztlapot. Aki ezen a szűrőn megfelel, az tovább mehet a szóbeli, próbajáték-szerű vizsgára. Itt csak ketten vagy hárman szerepelnek és aki elér egy előre megszabott ponthatárt, az kerülhet csak adásba. Azt, amit láthatnak a nézők négy-öt héttel előbb veszik fel, de a hatása olyan, mintha élő műsor lenne. — Az ország-világ előtti megmutatkozás milyen érzéseket keltett önben? — Nagy izgalom a kamerák előtt szerepelni és egyben nagy önfegyelemre is készteti az embert. Ott a stúdióban az egész légkör, legalábbis számomra, különleges élményt jelentett. A felesleges szorongásokat azonban le lehet gyűrni, ha az ember csak a feladatra koncentrál. Nem is lehet másként, hiszen itt tulajdonképpen amatőr tévészereplőkről van szó. Nagyon oda kell figyelni, mert ez nemcsak egyszerű tudáspróba, hanem nagy szerep hárul a gyors reakcióképességre is, például hiába tudja valaki a választ, ha nem nyomja meg időben a jelzőkészüléket. Nálam többnyire ezzel a reflexszerű mozdulattal volt a baj. — Mi inspirál egy kisvárosi jogásznőt arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt szerepeljen? — Nálam nem a nyilvánosság a fő szempont, mert szerepelni nem nagyon szeretek. Viszont a vetélkedőket annál inkább. Az ezeken való részvétellel módom nyílik arra, hogy gyarapítsam a szűk értelemben vett szakmán kívüli ismereteimet, ugyanakkor egyfajta szórakozás, kikapcsolódás. A széleskörű nyilvánosság pedig kikerülhetetlen a rendezők számára gazdaságossági, anyagi szempontok miatt. — A jövőben sok sikeres szereplést kívánva, köszönöm a beszélgetést. Takács István Bogyiszlói történések Pénzért - munkát Arról tájékoztatott Tóth István bogyiszlói polgármester, hogy mihelyt beköszönt a jó idő, folytatják a gázvezeték építését a Béke utcában. A tervezés gyakorlatilag az egész településre kész, de a kivitelezés csak jövőre fejeződik be, mert hitelt nem akarnak felvenni, a saját forrás meg kevés. Ugyanezen okból nem valósulhatnak meg bizonyos ütés járdaépítések sem egyelőre. Nem kívánnak mínuszos költségvetést kreálni. A telefonokkal kapcsolatosan azt nyilatkozta a polgár- mester, hogy náluk 213 igénylő vár készülékre. A határidő: 1995. április 12. Szólt még a munkanélküliekről is. Bogyiszlón is egyre többen esnek ki a segélyezettek köréből, s pénz nélkül maradnának, ha nem létezne az úgynevezett jövedelempótló támogatás. Csakhogy ezen támogatás felét az önkormányzatnak kell állnia, ezért várható, hogy a jövőben nem adják „ingyen" a jó magyar forintot az érintett 130 helyi munkanélkülinek, hanem havi 5 nap közmunkára kötelezik őket. - Wy — Ilyen nálunk gyakorlatilag nincs! Állandóan készül a lista: miből van kevés, miből fogy az átlag felett, mit keresnek a vevők, amit még nem tartunk. A pótlásra nem kell huszonnégy órát várni. — És mi a helyzet a fióküzletekkel? — Tavaly februárban nyitott a medinai Fűszer-S, bejött a számításunk, és egy fél év elteltével a szedresi Kereskedőházban is nyitottunk egy boltot. Minden igényt kielégít ez is, sőt bébiételekkel és babaápolási cikkekkel bővítettük a kínálatot. — További terveik? — Jánosmajor felé tekintge- tünk még. Azon a részen lehetne valamit „kereskedni". A többit kiforgatja az idő! Komád László Ahol nincs nincs A Zengő Bt. születése Amikor már nagyon sokan mozgolódtak, s adták fejüket boltnyitásra, ők is beszálltak egy ismerősük „Oázis" nevű kft.-jébe, mint alkalmazottak. Ez a vállalkozás nem jött ösz- sze, de összejött az a bizonyos húzó hármasfogat, mely megalakította Szedresben a Zengő Bt-t: Zengő Antal (Toncsi), Fodor Antalné (Ági) és Mako- vinyi Jánosné (Irén). — Kölcsönhöz folyamodtunk - meséli Ági -, s a tenge- lici takaréktól kaptunk is. Flogy jó órában mondjam, már vissza is fizettük. Ez volt a kezdet, '91. január elsején. Egyidőben a bt. alakulásával megnyílt a diszkont Irénke házában. Ahogy a vevők felfigyeltek a diszkont árakra, kezdett szűk lenni a helyiség. Irénke felajánlotta, hogy a használaton kívüli másik szobát is alakítsuk át. így nőtt duplájára az alapterület, s bővült az áruskála. — Mennyire és mennyiben? — Annyiban, hogy a terület kb 50 négyzetméter. Az áruféleségek sora meg az alfa és az omega közötti élelmiszerkínálat. A választék, különösen a zöldség és gyümölcsök sora azért bővült, mert a két árubeszerző folytonosan úton van. Hetente többször is mennek Pestre. A friss beszerzés jobban kelleti magát a vevő szemében. Sok mindent a Fűszérttől hozunk, sajnos itt 15%-os a szorzó. Ha közvetlenül a termelőtől tudjuk megszerezni mindezt, akkor egy láncszem kiesik, olcsóbb az áru. Szörpökért és száraztésztáért Sárbogárdra megyünk, Hey-ho-ért az Alföldre. Nagyobb mennyiséghez sokkal olcsóbban jutunk. Akik hozzánk betérnek, elégedettek az árakkal és az árukkal. Kereskedő-politikánk: inkább sokat eladni kisebb haszonnal, hogy megmaradjon a vevő. — Mennyire gyakori a nincs? s Bérlakások Tolnán Új hazában, otthonra találva Beszélgetés Bíró Balázs Erdélyből áttelepült kölesdi lakossal Mi újság bérlakás ügyben? - toppantunk be a tolnai városházára, ahol dr. Sümegi Zoltán jegyző világosította fel stábunkat a tényállásról. — Az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatban olyan helyzet alakult ki, hogy van is törvény, meg nincs is - kezdte a vezető hivatalnok. - A törvény azon rendelkezései, amelyek a bérleti jogviszonyra vonatkoznak hatályosak, az elidegenítésre vonatkozó rész - amely valójában érdekli az embereket - viszont alkotmányellenesnek minősült. A parlament március 31-ig köteles megalkotni a törvény ezen új rendelkezéseit. — Természetesen a tolnai önkormányzat is a fenti törvény alapján készítette el annak idején a lakásrendeletét, amit december közepén tárgyaltunk. Az Alkotmánybíróság viszont csak ezen időpont után minősítette alkotmányellenesnek a törvényt. Azóta - a költségvetés elhúzódó tárgyalása miatt - a tolnai testületnek még nem volt ideje ezzel a kérdéssel foglalkozni. A február 28-i ülésen azonban mindenképpen sor kerül a lakás- rendelet megtárgyalására, és remélhetőleg elfogadására, hiszen ez egy alapvetően szakmai rendelet, politikai színezete - elvileg - nem lehet. — Ami a rendelet elidegenítési részét illeti - tehát az „alkotmányellenes" részt -, március 31., illetve az új törvény megszületése utáni ülésen fogjuk konkrét tartalommal „kitölteni" azokat a részeket, amelyekben jelenleg „semleges" mondatok szerepelnek. — Az elidegenítés előkészületei egyébként folynak, nem várjuk a sültgalambot, a társasházakban részben műszaki felméréseket végeztetünk, másrészt a társasházzá nyilvánítási okiratokat is el kell készíteni. Ha ez megvan, akkor lehet a lakásokat kü- lön-külön eladni. Ezek a munkák legkésőbb március közepére le is zárulnak. Ha pedig meglesz az új törvény, már csak a lakókkal kell megegyezni. —Nyitott még az a kérdés, milyen feltételekkel lehet megvásárolni a bérlakásokat? - kottyantunk közbe. — Nekem az a véleményem, hogy az a törvény szerinti részletfizetés, ami korábban volt, továbbra is megmarad. Valódi értékük mintegy 20 %-áért meg lehet majd venni ezeket a lakásokat, részletfizetés esetén valamivel magasabb áron. De szerintem 10-20 év közötti részletfizetésre lesz majd lehetőség. Ha az önkormányzat szigorúan tulajdonosként gondolkodik, nyilván az az érdeke, hogy minél drágábban adja el a lakásokat, és egy összegben jusson a vételárhoz. De egyrészt nincs fizetőképes kereslet, másrészt pedig az önkormányzat érdeke az is, hogy ezek a lakások bizonyos számon túl ne legyenek városi tulajdonban, hiszen magasak a fenntartási költségek. Összességében, hosszú távon nekünk (az önkormányzatnak) is az az érdekünk, hogy minél több lakást eladjunk, hiszen így kevesebb terhet kell tovább cipelnünk. — Hány lakásról van szó? — Körülbelül 85 önkormányzati bérlakás van, ebből mintegy 60-at szeretnénk eladni. — A maradék mintegy 25-öt milyen megfontolásból tartja meg a város? — Nem lehet eladni azokat a lakásokat, amelyeken korábbi jogok vannak, például ha egy vállalatnak, intézménynek bérlőkiválasztási joga van. Tolnán a DE- DASZ-nak van ilyen joga az egyik lakásra. A másik csoportba a szolgálati lakások tartoznak. Nyilván ezeket sem idegeníti el az önkormányzat. A harmadik „kategória" a garzonházak. Ezek annak idején a fiatalok „indításának", lakásproblémájuk ideiglenes, néhány éves megoldásának céljával épültek. Ha ezt a szándékot a mostani rendszerben is komolyan vesszük, akkor a garzonokat szintén nem szabadna elidegeníteni. Mi ezt rögzítettük is a rendele- tünkben, annak ellenére, hogy a törvény nem írja elő. Úgyhogy elképzelhető, hogy ez valamely hivatalos szervnek nem fog tetszeni, de ha így lesz, nyilván meg fogják indokolni, hogy miért nem. sk Él Kölesden egy házaspár, amely a közelmúltban költözött át Erdélyből. Semmi különleges nincs életvitelükben. Gyermekeik a helyi iskolában tanulnak, a szülők pedig végzik dolgukat a munkahelyeiken. Mára már saját otthont teremtettek maguknak. Bíró Balázs családfőt arról kérdeztem, hogy hogyan jutottak arra az elhatározásra, hogy átköltöznek Magyarországra? — Talán egy kicsit mesz- szebbről kell kezdenem. 1978-ban nősültem, és a nejemmel Kolozsváron kaptunk egy szép garzonlakást. Nagyon jól éreztük magunkat, én autószerelőként dolgoztam - nyolc magyar társammal -, nejem ’pedig - könyvkötői képesítéssel - egy bányamérnökségre került. Anyagilag szépen gyarapodtunk, de aztán jöttek a gyerekek és szűknek bizonyult a lakásunk. Egy háromszobás lakásra tettünk szert. A kálváriánk akkor kezdődött, amikor a cseperedő gyermekeink óvodába kerültek, ahol csak románul beszélhettek. Gyakran jöttek haza sírva, hogy már megint szidást kaptak a magyar szóért. A dolog odáig fajult, hogy kénytelen voltam a tőlünk 6 kilométerre lévő magyar óvodába vinni mindennap a őket. Közben megfagyott körülöttünk a levegő, egyre nehezebb volt magyarnak lenni. Én személy szerint bírtam volna, de a gyermekeim miatt elhatároztuk, hogy kérvényezzük a letelepedési engedélyt Magyarországra. Szándékunk hamarosan kitudódott és onnan kezdve nem volt maradásunk. Végül a munkahelyeinkről is elküldték mindkettőnket. Élnünk kellett, nevelni, ruházni a gyerekeket, de jövedelmünk már nem volt. Örültünk, mikor végre 1990. februárjában magyar földre kerültünk. — Mi volt a családjának a legnagyobb élménye megérkezésükkor? — Nekem személy szerint az, hogy amikor itt álltunk, szinte egyetlen fillér és egyetlen falat élelem nélkül, reggel kopogtak az ablakon. A helyi evangélikus lelkész felesége jött el hozzánk, mindkét kezében egy-egy reklámtáska élelemmel. Volt abban kenyér, liszt, lekvár és mindenfajta csoda. Nem szoktam sírni, de akkor fél óráig zokogtunk családommal, tudtuk, hogy hazaérkeztünk. A másik élmény a gyerekeimet érte. Romániában szinte semmiféle édesség nem kapható. Én figyelmeztettem őket, ha itt belépünk egy üzletbe igyekezzenek minél kisebb feltűnéssel körülnézni, nehogy az első pillanatban kiderüljön, hogy mi egy más világból jöttünk. De csak nagy önfegyelemmel tudták megfogadni intelmeinket. Kölesden egyébként mindenki segített. A település elöljárósága a kezdeti formaságok rendezésében, nejemnek munkahely szerzésében jeleskedett. Miután kiderült, hogy a Daciák javításában némi jártasságra szert tettem odaát, többen elhozták hozzám „beteg" autóikat. Én segítettem rajtuk, azután ők más formában visszasegítették. Szép lassan megismertem a kölesdi népet, a tájat. Azért is kedvelem ezt a települést, mert a szülőfalum is hasonló dimbes-dombos, ligetes táj. Alkalmazkodni kell mindenhol. Az AFIT-nál dolgozom. Az első hónapokban bizony nehéz volt itt is az életem. Nem értettem a szokásokat, nem értettem az itteni viccelődést. A munkába temetkeztem és amikor a kuncsaftok kezdtek visszajárni hozzám, úgy engedett fel körülöttem a tartózkodás. Különösen a székely munkatársak segítettek a beilleszkedésbe. — Milyen további terveik vannak? — Inkább csak vágyaim vannak. Szeretném, ha a magyar állampolgárságot minél előbb megkapnánk. Már régóta várjuk és rendszeresen bíztatnak is. Szeretném minél jobb magyarnak felnevelni gyermekeimet. Nejemmel pedig az a reményünk, hogy megtarthatjuk a munkahelyünket. Végül szeretném, ha a kölesdiek is úgy éreznék, hogy hasznos, megbecsült állampolgárai vagyunk ennek a településnek. Varga András
