Tolnai Népújság, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-08 / 6. szám
Hét végi magazin Szombat, 1994. január 8. TOLNAI NÉPÚJSÁG 9 Amiért a vendég hozzánk jön Szívélyes, meghitt családi légkör Falusi turizmus egy nyugdíjas házaspár elképzelése szerint Országos idegenforgalmi tanácskozást tartottak a közelmúltban Hőgyészen a Tulipán Falusi Turizmust Szervező Iroda rendezésében. A két napos tanácskozáson az ország 19 megyéjéből, az országos idegenforgalmi hivataltól és az illetékes minisztériumokból mintegy 120 fő vett részt. A Tulipán Falusi Turizmust Szervező Irodát 1991-ben egy hőgyészi nyugdíjas házaspár, Danka Vilmos és felesége hozta létre. — Csak a falusi turizmusra kértünk engedélyt, utaztatásra nem. Nem is tudták az illetékesek először, hogy így bejegyezhetik-e a céget. Végülis sikerült meggyőznünk őket -, kezdi a 64 éves Danka Vilmos. Majd elmondja, hogy az iroda elsősorban németországi turistákra szakosodott. Ezért a cégbejegyeztetés után rögtön egy marketingprogramot készítettek, majd színes, több nyelvű prospektusokat. Az iroda nevéről kisebb fajta vita után döntöttek, olyan nevet választottak, - tulipán, - amelyik minden nyelven jól kimondható. „El merjük adni" — Flogy miért alapítottunk irodát? - kérdez vissza a feleség, Danka Vilmosné. - Egy év különbséggel mentünk nyugdíjba, egyszerre kerültünk ki a közéletből, mindabból, ami 40 éve körülvett bennünket. Első évben a férjem még művelte a kertet a házunknál, a második évben fellázadt. Nem olyan öreg még, hogy ezzel töltse az idejét, mondta. Én pedagógus voltam, ő szakszervezeti titkár az állami gazdaságnál, kiterjedt kapcsolattal, nagy ismeretségi körrel rendelkeztünk. Mindketten jól beszélünk németül, gondoltuk, ez irányba lépünk. Hőgyésziek vagyunk, itt születtünk, olyan szépnek láttuk ezt a községet, hogy úgy gondoltuk, „el merjük adni" másoknak is. Az itt élő emberek vendégszeretőek, őszinték, ezért biztosak voltunk benne, hogy ha a falusi turizmus Danka Vilmos szervezésébe kezdünk, akkor sikerünk lesz. Aki idegen egyszer ide eljön, az mind azt mondja, hogy van valami vonzerő ebben a községben, és máskor is visszatér. így elmondva egyszerűnek tűnik az egész, de azért, mint a beszélgetés során kiderült, a kezdet korántsem volt zökkenőmentes. Az első évben a befektetett pénz, energia ellenére sem jöttek a várt turisták. — Rájöttünk, nem elég a színes prospektus, elébe kell menni a vendégeknek, közvetlen ismeretségeket kell kötni. Idegenforgalmi vásárokra, kiállításokra utaztunk. Mustkálival, tulipánnal díszítettem a standunkat, nagy kosár mézeskalácsot sütöttem, azzal és vörösborral kínáltuk a látogatókat, osztogattuk a prospektusainkat, a reklám csak így megy. Kapcsolat a TUI-val — 1992. tavaszán Berlinben egy kiállításon vettünk részt, egy olyan öt nyelvű színes prospektussal, ami egész Tolna megyét bemutatta, és emellett a falusi turizmust is. Innen a Ruhr-vidékre mentünk, ahol több ismerősünk él, ők segítettek, ismeretséget kötöttünk Németország legnagyobb utazási irodájával, a TUI-val. Ez a cég évente tízmillió embert utaztat, csak Németországban 4500 irodája van. Elmondtuk nekik mire gondolunk, mit szeretnénk. Meghallgatták, nyáron ide- küldték Hőgyészre az üzletkötőjüket, aki megnézte, a négy községben, - Hőgyész, Zomba, Tevel, Györköny -, falusi turizmus céljára kijelölt 50 házat. Az üzletkötőnek tetszett amit mutattunk, szerződést kötöttek 1992. őszén velünk. Az 1993-as TUI-kataló- gusban már hat képpel szerepelt a Tulipán Iroda. Ez olyan nagy dolog, hogy a magyar utazási irodák hitetlenkedve fogadták a tényt. A TŰI ettől kezdve reklámoz bennünket, 1993-tól folyamatosan küldték a vendégeket. Idén eddig 2000 vendégéjszakánk volt az ő közvetítésükkel. A Tulipán Iroda kemény munkával lassan kialakította a profilját. A tavalyi év sikeres volt, három újabb német utazási irodával, - Münchenben, Augsburgban, Hamburgban - kötöttek szerződést. Mindent a vendégért — Mindent meg kell tenni a vendégért, precíznek, tisztának, pontosnak kell lenni - mondja Danka Vilmosné. - Jött hozzánk kezdetben olyan vendég, aki okulva a balatoni nyaralásának tapasztalataiból, hozta magával a tiszta lepedőt, fertőtlenítő szereket. Itt aztán a nyaralás végén felbontatlanul odaadta a házigazdának, mondván, itt hagyom nálad ezeket, mert nem kellett használnom. Elmondtuk a vendégfogadóknak, nem elég ha egy vendég egyszer eljön, az kell, hogy máskor is visszatérjen és ajánljon bennünket a munkatársainak, barátainak, rokonainak. Szerencsére mindegyik vendéglátónk megfelelt ennek a követelménynek. Egyre, másra kapjuk a köszönőlapokat. Volt olyan gyerekes család, ahol a hároméves kisfiú két nap múlva már Opa, Omának, nagypapa, nagymamának hívta a vendéglátókat. Támogatás kellene Azért gondjai is bőven vannak az irodának. Mint a házaspár elmondta, jóllehet a magyar idegenforgalomnak Noteszlap K oraeste, gyógyszertár, csillapuló forgalom, még két nap és 1994-et írunk. Az arcokon ennek megfelelő fáradtság itt kint, a sorállók és a pult másik oldalán állók között. Szó alig esik, igazán nem látni, hogy évbúcsúztató előtt állunk, azt sokkal inkább, hogy sietnénk haza, ahol beteg várja a medicinát, esetleg magunknak sürgős megkezdeni a gyógyulást. Kis szünetekkel pittyeg- nek a számlaírók, aprópénz alig, legföljebb visszajáróként pendül. Megszoktuk vagy nem, papírpénzek zizegnek, régóta itt is. — Kettőszáz forint - hallom oldalt a pénztárosi közlést, nyomban rá a jó ötvenes férfiú ingerült kérdését: — Ez, kettőszáz? Nem tévedés? Nahát, ez legyen a maguk vacsorája! Ami ezenkívül hangzik el a méltatlankodva kifelé csörtető, jó ötvenes férfiú ajkáról, reprodukálhatatlan. Címzettjei csak annyiban vagyunk, hogy hasonló eset velünk is megeshet. Jó ideje már, hogy nem idegenek az ilyen közjátékok gyógyszertárainkban és nem sok a remény arra, hogy egyhamar véget érnek. Meredeken tovább drágul minden vonatkozásban az egyszerisége miatt kinek-kinek amúgy is igen drága élete. Megy hát vissza a fizetésképtelenséggel megszégyenült polgár az orvosához, hogy írjon föl olcsóbb, számára elérhető szert. Ha megy. Ha tud számolni annak veszélyével, mit eredményez gyógyulásában a késedelem. Azt hallani ezenközben a népjólét és egészségügy irányításának régióiból, hogy nincs itt olyan nagy gond, csak a gonosz ellenzék kelti nyomorúságaink hírét. Aztán jönnek a közel sem bájos tények és szólanak arról, hogy 1993. első háromnegyedében 15 százalékkal csökkent az élelmiszerek, 18 százalékkal a gyógyszerek forgalma... Az elmúlt év elején diadallal könyvelte el a népjólét feje, hogy a gyógyszereket megmenekítették az áfától. Most itt van a „lapáton" a 40 százalékos gyógyszeráremelés, aminek - úgy hallani - bőven lehet folytatása. Szeretni ezt nem lehet, de ez van. Néhány negyed-év 1994-ből és megtudhatjuk mit „eredményezett" a gyógyszer- és betegforgalomban, rokkantsági és halálozási mutatókban újévi ajándékunk, az, hogy a gyártók és forgalmazók diktálta áremelés miatt 60-62 milliárd kellene a változatlan gyógyszertérítésre. Á mde a parlament 50,7 milliárdot szavazott csak meg az egészségbiztosítónak gyógyszertámogatásra. Vigyáz a pénzünkre. Közérzetünkre is vigyázhatna! László Ibolya Süsüt a kormányba! hatalmas lehetőségei lennének a falusi turizmus területén, vezető gazdasági ágazat lehetne a vidéki üdültetés, mégis kevés a támogatás. — Nálunk a falusi turizmus egyelőre azért nem tud úgy funkcionálni, mint mondjuk Ausztriában, mert a mi családi házaink egycsaládo- sak, nem úgy mint tőlünk nyugatabbra. Ahhoz, hogy a vendéglátók bővíteni tudják lakásaikat, külön lakrészt kialakítani a vendégeknek, kamatmentes vagy legalábbis igen kedvező kölcsönű hitel- konstrukcióra lenne szükség. Azokat a falvakat, amelyek falusi turizmussal foglalkoznak, támogatni kellene a kormánynak, fejleszteni a községek infrastruktúráját, utat, szennyvízhálózatot építeni, telefon- hálózatot kialakítani. Minden önkormányzatnak idegenforgalmi alapot kellene elkülöníteni a költségvetésében, amivel segítené a marketing, reklám tevékenységet. Nem nagy dolgokra gondolok, osszanak az embereknek ingyen muskátlit, nyírják a füvet, takarítsák fel a szemetet, ez nem kerül sok pénzbe, de mégis ettől szép egy falu. — Mindezen túl jobban el kellene adni magunkat külföldön, koordinálni kellene az utazási irodák ajánlatait. Többfajta prospektust kellene együtt megjelentetni, a nagyobb kínálatból a vendég is jobban választhatna. Tolna megye szinte fekete folt az idegenforgalom térképén országosan és külföldön, nincs eladható anyag, - állítja Danka Vilmos. Stájer se különb — Volt német vendégünk, aki azt mondta, nem különb a stájeri táj sem a ti falutoknál, csak ott nagyobb hegyek vannak, itt viszont jobbak az emberek, nagyobb a vendégszeretet. Amiért a vendég jön hozzánk, az a szívélyesség, meghittség, amit otthon már nem kap meg. Hogy csinálod, hogy ilyen barátságos vagy hozzánk? - kérdezték az egyik házigazdától. Én mindenkivel ilyen vagyok, hangzott a válasz. És higgye el, ez így igaz. A turisták bekapcsolódnak a család életébe, aktívan részt vesznek abban. Az ilyen vendéglátók maguk jelentik nekünk a reklámot. F. Kováts Éva Fotó: Ótós Réka Süsü, a sárkány még azokban az években tűnt fel, amikor jobbára csak a rock-kon- certeken, meg a focimeccseken volt szokás üvöltözni. Persze az emberek akkor se nagyon szerették egymást, úgy össznépileg, de bizonyos udvariassági szabályokat azért általában betartottak. Például nem hőzöngtek túl gyakran a médiában fröcsö- gően, nem szidták egymás vérségi kapcsolatait nagy nyilvánosság előtt olyan gyakorisággal, mint manapság. Igaz, akkor, az elnyomás miatt nem kaphattak hivatalos elismerést azok az erkölcsi értékek, amelyek mögé bújva ma ezt a tevékenységet oly sokan folytatják, lejáratva ezzel az egyébként nemes eszméket. Persze annak idején még az is főbenjáró bűnnek számított volna, ha teszem azt, csak úgy a kormányba ajánlgatnak valakit, legyen az akár egy Süsü is. De Süsü azokban az időkben is nagyon ránkfért, hiszen ő mindig kifejezetten illedelmes, halkszavú, szelíd, dalosajkú, szorgalmas, becsületes, melegszívű, környezetbarát sárkány volt, akinek mindig helyén volt a szíve és az a csöppnek hitt esze. Roppant erejével sosem élt vissza, nem volt egy garázda alak. Mindig is képességeivel összhangban vélekedett önmagáról, és megelégedett azzal, amit a sors adott neki. Egyfe- jűként is boldogan élte a világát. Süsühöz fogható példaképet a hatalom emberei akkor sem, ma sem tudtak - talán nem is akartak - az emberek elé állítani. Hiába is tették volna, hiszen a Süsü-legenda a jóérzésű „civilek" - alkotók és közönség - terméke volt és marad. Annak ellenére, (vagy éppen azért?), hogy - valljuk be - igencsak szerencsétlenül bukdácsolt eleinte, majdnem elszúrta a Jókirályfi és a Búskirálylány nagy egymásratalá- lását is. De azután, hogy a vár népe is megismerte csodálatosan egyszerű lényét, egyre kevesebbet csetlett-botlott, egyre bonyolultabb feladatokkal bízták meg, amit persze - a nehézségek ellenére - mindig megoldott, mert örökösen a jóindulat vezérelte. Egész hadseregeket fegyverzett le (a Kiskirályfi segítségével), bűvös virágokat keltett életre, Műsüsüket leplezett le, és még sorolhatnám a hőstetteit amellett, hogy a hétköznapok apró gondjaira is volt ellenszere: kibékített, összeboronált, elsimított, és még a háztartási feladatokat (kommunális teendők) is elvégezte, zokszó, panasz, sértődés nélkül. Süsü fentebb felsorolt tulajdonságaival bármelyik miniszteri posztra alkalmas lehetne, kiváltképp arra a tárca nélkülire, amelyik a többi minisztérium elszúrt ügyeit próbálja helyrehozni. Egyedül a nevével lehetne probléma, mert mégiscsak hogy néz ki, ha egy minisztert Süsünek hívnak. Ennek kivédésére talán egy „dr." előnevet lehetne biggyeszteni a neve elé, az alkalmasságot ez a két betű úgysem befolyásolja. Persze Süsünek mindig lenne annyi esze, hogy ne vállaljon miniszteri posztot. De azért jó eljátszadozni a gondolattal, milyen is lenne ország-világ, ha ilyen jóindulatú sárkányok irányítanák. Csak az a baj, hogy akárhányszor is tűzik műsorra a sorozatot, az utolsó részben mindig elcsábítja őt a Sárkánylány képében megjelenő szerelem, ami aztán - ahogy ez már lenni szokott - a barátok, ismerősök, (csapok-papok) ott- hagyására sarkallja a fiúsárkányokat, akik végül - bár könnyezve, fájdalmas búcsúzkodás után, de - mégiscsak magára hagyják a meserajongót, kitéve őt újra hideg szeleknek, ordas veszedelmeknek, gonosz sötétségeknek. Mert mióta Süsü újra eltűnt a képernyőről, megint pimaszul elkanászodott az erőszak, a közönségesség, a középszerűség, a gyűlölködés. Talán ha járna a Népújság Sárkányországba, értesülhetne róla ez a kétfogú sárkányfiú, hogy mennyire nagy szükség van rá, és akkor - meglehet - eljönne megint. (Ki tudja, talán a szerelem a sárkányok szívében se tombol örökké?). Ismét közöttünk lenne, legalább egy kis időre, amíg újra beköszöntenének a virágillatos, andalító, enyhe, nyáreleji, nyugodalmas jóéjszakák. sk Volt egyszer egy egyesület Sebestyén András, Bonyhád, Kossuth Lajos utca 12. szám alatti olvasónk kérésére megkérdeztük Havasi Ernőt a két háború között a városban működött protestáns körről, azaz Evangélikus Ifjúsági Egyesületről. Mikor Havasi úr - aki ma is az evangélikus templom egyik gondnoka - megtudja, miért jöttünk, egy sárgult papírt vesz elő, rajta gondosan kanyarított betűkkel az egyesület vezetőinek és tagjainak neve: Generzich Diva- dar (D-vel!, ma már szinte ismeretlen a név ezen formája) evangélikus lelkész, Schranz Ottó igazgató, no és persze a diákok. — Hol működött az egyesület? — A cipőgyár mellett, ezt az épületet később elvették és a gyárhoz csatolták. — Ön mikor lépett az egyesületbe? — 1934-től folyamatosan 1943-ig voltam tagja, akkor bevittek katonának. — Mit jelentett ez az Ön számára? — Nagyon szerettem járni. Nem különültünk el másoktól. Sokszor vendégeskedtek nálunk a katolikusok, meg mi is mentünk hozzájuk. Amit a foglalkozásokon hallottunk, Havasi Ernő, a régi listával sokkal mélyebb volt, mint az igehirdetés. Mi öten voltunk testvérek, mindannyian beléptünk az egyesületbe. A gyárnak akkoriban még Peter- mann és Glaser Cipőgyár volt a neve. Gyakran jöttek hozzánk a tulajdonos fiai, és nagy megtiszteltetés volt számunkra, ha velünk játszottak: sakkoztak, pingpongoztak. Aki legyőzte őket, kapott egy mozijegyet, mert akkoriban itt működött a mozi is. Rendszeresen voltak foglalkozásaink: a bibliamagyarázatok után énekeket tanultunk, sok színdarabot mutattunk be. Szilveszterkor, farsangkor, ősszel szüret táján bálokat rendeztünk, karácsonykor is együtt voltunk. Az egylet a háború után nem működhetett, de a lelkészünk, Schlett Gyula azt mondta: a bibliaóra nincs megtiltva, úgy hogy a nehezebb időkben is összejöttünk. — Tudnak-e egymásról a hajdani tagok? — Sajnos már igen sokan meghaltak közülünk. Amikor a konfirmálásunk ötvenedik évfordulóját ünnepeltük, kicsinosítottuk a templomot, nagy volt bennünk a várakozás. Sokan eljöttek az ország minden részéből, sőt külföldről is, főleg Németországból. Sokan azonban nem élhették meg ezt a találkozót. — Annyi minden megváltozott az utóbbi néhány évben. Mit gondol, újjá fog alakulni az evangélikus egyesület? — Tudja, nekünk akkor könnyebb dolgunk volt, mert nem volt tévé. Most mindenki otthon ül és nézi a műsort, ha jó, ha nem. Azért mégis azt gondolom, hogy ha lenne helyünk, akkor azért csak akadna a fiatalok között, aki ezt a mozgalmat tovább vinné .. . Fotó: Ótós Hangyái
