Tolnai Népújság, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-04 / 2. szám

1994. január 4., kedd TÁJOLÓ »ÚJSÁG 5 Kubik Anna a rádió varázsáról és az évadonkénti két szerepről Vannak tehetséges színé­szek, akiket csodál, ámde nem szeret a közönség. Kubik An­nával más a helyzet. Tehet­sége, hamvas bája magával ragadja a nézőt, egyszerre le­nyűgöző és rokonszenves. Va­lósággal berobbant a színházi közéletbe: jött, látott, győzött. — Lehet, hogy kívülről így látszott, de én csak a rengeteg munkát éreztem. Nem úgy él­tem meg, mint valami dia­dalmenetet. A főiskolára is csak harmadik nekifutásra vettek fel, addig Székesfehér­várott egy könyvesboltban dolgoztam. Úgy mentem el felvételizni, hogy azt sem tud­tam, milyen tananyagból kel­lene készülnöm. Az első munkahelyem az akkor még a Népszínházhoz tartozó Vár­színház volt, egy átszervezés valósággal „besöpört" a Nemzetibe. — Egyeseknek Júlia szere­pében, másoknak a Velencei kalmár Portiájával tűnt fel. Ez a két szerep volt az „igazi"? — Egy harmadik: Sütő András Advent a Hargitán című darabjában Rékát ját­szottam. Ez egy olyan szerep, ami azt hiszem minden szí­nésznő álma: egyetlen szerep­ben saját anyámat és lányomat is alakítom, majd önmagamat negyven évesen. A darabot mostanában játsszák 250-ed- szer, ebből kétszázszor én lép­tem fel mindaddig, amíg a Nemzeti Színház tagja voltam. — És most? — Két éve a Budapest Ka­mara Színházhoz szerződtem évadonként két-két szerepre. De játszom a Művész Szín­házban is a Koldusoperában, meg az Üvöltő szelekben. — Televízió? — A tévében mostanában semmi sem készül. De sokat szerepelek a rádióban. Két színdarabban is hallhatnak majd. Az egyik Páskándi Au­gustus katonája, a másik So- lorsanu Bábuk című műve. Szeretek rádiózni, igazi kihí­vásnak érzem, mert csak a hangjával operálhat az ember. Hogy mivel tölti a szabad­idejét? Nem is érdemes meg­kérdeznem, hiszen a Kubik Anna-Csiszár Imre házaspár budai családi házában beszél­getünk, s a beszélgetés har­madik résztvevője, a méz­szőke, kékszemű, hároméves Júlia mellett nem lehet unat­kozni. — Amíg ébren van, vele játszom. Ha lefekszik, jöhet az olvasás. Szépirodalom. Újra­olvasom, újrafalom kamasz­kori olvasmányaimat, Doszto­jevszkijt, Tolsztojt, az Anna Kareninát. — Vannak szerepálmai? — Soha nem is voltak. — Még Anna szerepe sem? — Mindig elégedett voltam azzal, amit rámosztottak. Egyébként az Üvöltő szelek nőalakjának, Catherine-nek a sorsa nagyon hasonlít Kareni- náéhoz. — Szereti? — Álomszép figura! De hozzátartozik az igazsághoz, hogy amikor egy „igazi" sze­repet kapok, mindig meg is ijedek, vajon el tudom-e ját­szani? Nincs elég önbizal­mam, mindig kételkedek ma­gamban. Annyira másképp látja magát az ember, mint a környezete... De végül is a színházban nagyon jól érzem magam, a Művészben min­denki a munkájával, a szere­pével törődik. Biztos vagyok benne, jó társulat lesz belőle. Lukács Mária (FEB) Közjáték Vichyben Arthur Miller: Közjáték Vichyben című drámáját mutatják be az új esztendő első fővárosi színházi premierjén. A kortárs ame­rikai szerző művét január 7-én, pénteken játsszák először a Pesti Színházban. Von Berg herceget: Gálffi László, Leduc dok­tort Tordy Géza, a festő Lebeau-t Rudolf Péter alakítja. A dráma további karaktereit Kern András, Szarvas József, Balázs Péter, Várnagy Zoltán, Hetényi Pál, Sipos András, Fogarasi Gergely, Szoboszlay Sándor formálja meg. Arthur Miller művét Vajda Miklós fordította magyarra. Á drámát Marton László állí­totta színpadra, a díszlet Fehér Miklós munkája, a jelmezterve­ket Jánoskuti Márta készítette. A történet helyszíne a németek által megszállt Franciaország, Vichy városa. Á Közjáték Vichy­ben 1964-ben íródott. Egy évvel később tűzte műsorára a Víg­színház. Latinovits Zoltán játszotta a festőt. A Tween Peaks sztárja A TV-nézők még bizonyára emlékeznek a sorozatra, melynek FBI-ügynökét Kyle MacLahlen játszotta. A fiatal színésznek ez a sorozat indí­totta el karrierjét. Azóta is több filmben játszott, legutóbb egy 13 részes pszichothriller tévésorozat főszerepét vállalta el. Több ilyen sorozatban már nem akar szerepet vállalni, mert attól tart, hogy ha ránéz­nek a moziba járók, megijed­nek. A sorozat befejezése után akar nősülni, de arról, hogy ki a boldog kiválasztott, egye­lőre hallgat. Kyle MacLahlen A vadászat lázában A Békés Megyei Hírlap szerkesztőjének, Lovász Sán­dornak „A Vadászat lázában - Gelvács" címmel jelent meg első kötete a napokban. A könyv első részében izgalmas, nemcsak a vadászok számára olvasmányosan megírt törté­netek szerepelnek, a máso­dikban pedig egy vadászterü­let több évtizedes kálváriájá­nak dokumentumai eleve­nednek fel. Segítségükkel be­pillanthatunk abba, hogyan intéződtek a dolgok ebben az országban, a földi hatalmas­ságok döntéseit milyen meg­fontolások motiválták. A Ma­gyar Vadászlap felelős szer­kesztője, Homonnay Zsombor a könyvhöz írt előszavában egyebek között a következő­ket írta: „ ... Ha valakit köze­lebbről meg akarsz ismerni - tanított egykor apám -, menj el vele vadászni. Sok évtized elteltével sokat gondoltam erre a mondásra, mert igazsá­gát számtalanszor megtapasz­taltam. A sors úgy hozta, hogy a szerzővel sosem vadásztunk együtt, egészen addig, amíg a kéziratot az utolsó betűig el nem olvastam. Ezek után már vannak közös élményeink és ezt kívánom minden Tisztelt Olvasónak is. Meggyőződé­sem, hogy akinek a vadászat­ról csak felületes, divatosan elmarasztaló véleménye ala­kult ki - korántsem véletlenül -, ezúttal bőven kap esélyt a bepillantásra. Maga dönthet még akkor is, ha az előítélettől még nehezen szabadul. A szerző vérbeli „újdondász" lelkesedéssel, rácsodálkozás- sal osztja meg élményeit az elbeszélésekben. Külön érde­kessége a kötetnek Gelvács vadászterületének precízen összeszedett dokumentumo­kon alapuló története. Hiteles kor-, kortörténet ez, amelyben nem a szereplők, hanem a képviselt vélemények az ér­dekesek. Egy végleg letűnt vi­lág belső működési mecha­nizmusának folyamatábrája is lehetne, ahol a józan ész elle­nére végződnek a telefonvo­nalak, sajátos öntörvények alapján áramlik az információ, szinte csak ló- és bakugrások­kal hoznak döntéseket. Vég­tére is teljesen mindegy már, kinek van igaza. Jócskán akad mindezeknek üzenete a má­nak is, hiszen a józan paraszti észre, a racionális gondolko­zásra, a jó döntésekre talán soha nem volt nagyobb szük­ségünk, mint manapság. Eh­hez viszont ismerni kell a múltat, le kellene végre vonni a konzekvenciákat..." A könyvet az izsáki Kontroll Gmk adta ki. Tv-napló Ábel El sem hinnénk, ha nem Tamási mondta volna élete végén írt visszaemlékezésében, hogy az Ábel-trilógia első kötetét annak idején az Athaeneum könyvkiadó visszautasította, mondván, igénytelen, vidéki történet. Tamási Áront egé­szen más szándék vezette Ábeljével, „olyanformán éreztem, hogy lehetséges egy ifjú alakot rajzolnom, aki a székelység talpraesett értelmét, kedvét és szomorúságát egyaránt ma­gában hordja". Az Ábel a rengetegben három hónap alatt készült el, s rövidesen két másik könyv követte, így formá­lódott trilógiává. Már első olvasói tudták, hogy kivételes remekmű született, az pedig csak éppen megemlítendő kö­rülmény, hogy sikerén felbuzdulva Nyírő József is megírta a maga Úz Bencéjét, s Ábel fényéből rá is sugárzott valami kevés. Mi a titka? Valódi értéke az egymást követő vidám és szomorú történetek mögött van, itt ismerjük fel ember és természet hibátlan egységét, amit semmi nem tud megbon­tani, bármi történjék is a világban. Mert mindig történik va­lami, a Hargita rengetegében is emberi indulatok munkál­nak, az idillt, amit a természet kínál, megzavarja az alkalmi beavatkozás, pedig Ábel, a maga józanságával, ifjú bölcses­ségével mindig megpróbálja jóvátenni a bajokat. Ebből a szeretetre méltó könyvből készített kétrészes té­véfilmet Mihályfy Sándor, türelmesen megvárva, hogy az eredeti helyszínen, a Hargitán forgathasson, ezzel is szol­gálva Tamási Áron szellemét. A forgatókönyvet Kányádi Sándor írta, aki erre a legalkalmasabb, tehát minden együtt volt, hogy Ábel méltó formában jelenjék meg a világban. Nem így történt. A filmbeli Ábel, akit már korábban meg­ismerhettünk, tétován néz ránk, mintha maga sem értené, hogy milyen világba került, a többiek, pedig van közöttük néhány jellegzetes figura, elmondják szerepüket, de ehhez felesleges a Hargita vadregényes tája, a tréfák is, amikről Tamási azt írja, hogy délelőtti sétáin találta ki őket, olyanok, mint a rosszul égő csillagszóró. Hol a hiba? Hiányzik Ta­mási kedvessége, stílusának hasonlíthatatlan derűje, az el­beszélés sziporkázó öröme. Tamásiban később szívesen lát­tak anekdotázó székely góbét, s bár végtére ez sem volt egé­szen idegen tőle, hatása másban rejlik. Stílusában, amit utá­nozni sem lehet, mert elveszíti fényét, belső ragyogását. A film ezt nem tudja közvetíteni, csak tényeket mond el s ké­pekkel illusztrál, Tamási Áron titkát azonban nem tudja megfejteni. A rendező Mihályfy Sándor mindent megtett a hitelesség érdekében, amit méltányolnunk is kell, ez azon­ban kevés, s így marad a kézenfekvő tanulság, hogy ke­zünkben az Ábel-kötettel induljunk el a Hargitára. Michelangelo Ábel a valóság és képzelet játéka, Michelangelo élete a lángelme csodálatos története, amit úgy nézünk, mintha megnyílt volna előttünk a menny. Szerencsére már életében sokan írtak róla, fennmaradtak levelei, versei, így nincs ne­héz helyzetben, aki meg akarja írni életrajzát. Eddig is sokan vállalkoztak rá, nyilván ezután is, mert ez a gazdag élet ki­meríthetetlen. Ezt példázza az a kétrészes olasz-német-an- gol film is, aminek első részét karácsonykor láthattuk, s ki­váló összefoglalója mindannak, amit Michelangeloról tudni lehet. Nem ad új ismeretet, nem is nagyon tehetné, de a köz­tudott tényeket okosan, látványosan mutatja be, akár ma­gasrendű ismeretterjesztésnek is mondhatjuk. Ennél azon­ban jóval több. Aki járt Itáliában, elsősorban Firenzében, örömmel látta viszont a remekműveket, mint a Dávidot, a Bargello, az Ac- cademia kincseit, s járkál a San Marco kolostorban, amely Savonarola otthona volt. A művészet történetének valóban kivételes korszaka, mert Michelangelo mellett ott van Leo­nardo, Raffaello, Guiberti, Donatello, hogy a többit ne is em­lítsük. Tanulsága is van ennek a filmnek. A művészetet is tanulni kell, aki nem ismeri a verstant, aligha lehet jó költő, egy bi­zonyos ponton túl semmiképp. Ä festőnek, szobrásznak ugyanúgy kell ismernie az anyag tulajdonságait, a technikai eljárásokat, amit a reneszánsz mesterek legapróbb részleté­ben is tudtak, hisz a festéket is maguk állították elő. A kísér­letezés pedig, bármily fontos, kockázatos volt, erre példa Leonardo milánói Utolsó vacsorája. De aki mindent megtanult s úgy tud, mint Michelangelo, ezzel nem váltotta meg belépőjegyét a művészetbe. A többi a rejtélyes tehetségen múlik, ami Isten adománya és a sejtek működése, s ezen kívül szorgalom, kitartás. Jó, ha a fiatalok gondolnak erre, bár az élet más területén is csak ezzel tud­nak boldogulni. Michelangelo pedig, miközben bámulatba ejt az emberi lehetőség csodájával, praktikus tanáccsal is szolgál: csak a kitartó munka vezet eredményre. A karácsonyi műsor egyébként a tervszerűtlenség bélye­gét hordta magán, a Michelangelo-filmmel azért arra is in­tett, amit egész évben szem előtt tarthatunk. Csányi László Kapcsolgathatunk Új tv-korszak kezdődik, 150 csatornával Amerika tv-nézői számára néhány hónapon belül uj kor­szak kezdődik: a „DirecTV" cég az Egyesült Államokban már az idei esztendő elején üzembe kivánja helyezni az első nagyteljesítményű TV- rendszert. Ez a nézőknek két műholdról közvetlenül, mint­egy 150 szórakoztató csator­nával szolgál, egy újfajta pa- rabolantenna révén, amely nem nagyobb egy autó kor­mánykerekénél. Az új rendszer legfontosabb alkotóeleme két HS-601 mű­hold a Hughes Aircraft-tól: az elsőt egy Ariane-rakéta de­cemberben juttatta fel az USA fölé, 35 kilométeres magas­ságba. A műholdat egyenként 16 darab 120 wattos impulzus­átvivővel (transponder) szere­lik fel, s közülük mindegyik - az új, a TV-jeleket kompri­máló digitalizáló eljárással - nyolc játékfilmet vagy négy élő adást tud egyszerre sugá­rozni. A rendszer további fontos alkotórésze a mindössze 45 centiméter átmérőjű parabo­laantenna - ez olyan kicsi, hogy az ablakok elé szerelhető - és a vevő/dekódoló doboz, amelyet egy elektronikus kulcs, a hitelkártyához ha­sonló „smart card" egészít ki. A „DirecTV" szerint a felfo­gott jel olyan kiváló, hogy a képminőség a „Super VHS"- hez lesz hasonló, a hang pedig CD-minőséget képvisel. Ä program kiválasztásához se­gítséget nyújt majd egy prog­ramcsatorna és a képernyőre vetített „menü". A „DirecTV" az amerikai TV-piacon, ahol eddig a ház­tartásoknak csak 40 százaléka tudta a kábelprogramokat fogni, legalább 10 millió fel­használót remél 2000-ig. Az adóközpont, egy ultra­modern komplexum, több mint ötezer négyzetméter alapterületen, Castle Rock­ban (Colorado) épül. Ferenczy Europress

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom