Tolnai Népújság, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)
1993-12-27 / 302. szám
1993. december 27., hétfő MEGYEI KÖRKÉP KÉPÚJSÁG 3 Zarándoklat Fatimába A szekszárdi belvárosi plébánia zarándokutat szervez a portugáliai Fatimába. (E szent hely arról nevezetes, hogy 1917-ben három kisgyermek előtt megjelent a Szűzanya, de azóta is több csoda számba menő dolog történt ott; pl. látványos gyógyulások, stb.) Januártól jelentkezhetnek az utazáson részt venni szándékozók a Béla téri plébánián - az egész megyéből. Magára a zarándoklatra július 6-a és 15-e között kerül sor. Ülésezik a munkaügyi tanács Soron következő ülését december 28-án, 14 órától tartja a Megyei Munkaügyi Tanács. A megbeszélés a Tolna Megyei Munkaügyi Központ III. emeleti tárgyalójában lesz. Napirenden a Foglalkoztatási Alap felhasználásának '93 évi tapasztalatai, illetve '94 évi irányelvei, arányai szerepelnek. Szilveszter Bonyhádon A bonyhádi művelődési házban december 31-én este 8-kor kezdődik az óévbúcsúztató. Zenét a helybéli Ex együttes és a Schmuck zenekar szolgáltat a szilveszteri mulatsághoz. Költözik a biztosító A Providencia Osztrák-Magyar Biztosító Rt. elköltözik. Új szekszárdi kirendeltségének megnyitására december 28-án, 10 órakor kerül sor, a Hunyadi utca 5. szám alatt. Kirándultak a nyugdíjasok I Karácsony előtt egynapos ingyenes gunarasi kiránduláson vettek részt a faddi nyugdíjasok. Az idős j emberek utaztatásának költségeit a helyi szervezet vállalta. MDF Dómján László előadása / . f.; Január 7-én, a bonyhádi művelődési ház vendége lesz Dómján László, az agykontroll legismertebb hazai népszerűsítője. Ismeretterjesztő, kedvcsináló előadása 17 órakor < kezdődik. Segélyezés Miszlán A miszlai önkormányzati testület karácsonyi segélyben részesítette a rászorulókat. A községben . élő rokkantnyugdíjasok, illetve a nyugdíjjal nem rendelkező idős emberek : mindegyike 1500 forintot kapott. Ajándék mikrobusz A tolnai asztalitenisz szakosztály, a német part- j nerváros - Stutensee - ha- j sonló „profilú" sportkörétől egy 9 személyes VW j * mikrobuszt kapott, ajándékba. A jármű már megérkezett, s várhatóan januárban azok is ellátogatnak Tolnára, akik küldték. Körkérdés vállalatok vezetőihez Hogyan zárta az idei évet? Bonyhádon a beteg gyermekekért Aki válaszol: Baltavári István íillISlfStJ —M» Év végén az ember számvetést készít az elmúlt időszakról. Néhány nagyobb vállalat, gazdasági társaság vezetőjét arra kértük, hogy tegyék ugyanezt, de tapasztalataikat, véleményüket osszák meg az olvasókkal. Körkérdést intéztünk 7 vállalat vezetőjéhez, mégpedig a következőket: 1. Sokan azt jósolták, hogy az idei év gazdasági mélypont lesz az ország életében. Véleménye szerint az Önök vállalatánál ez mennyire igazolódott be? 2. Milyen tervet, stratégiát dolgoztak ki, hogy a vállalat működőképességét megőrizzék? 3. Amennyiben nem titok, akkor számokban is jellemezze az elmúlt évet, viszonyítva az előző évekhez, (piac, bevétel, dolgozók létszámának változása, bére). 4. Mit várnak a következő esztendőtől? A Gemenc-Plast Rt. ügyvezető igazgatója, Baltavári István válaszolt ezúttal lapunk kérdéseire. 1./ Szerencsére a Gemenc-Plast Rt.-nél egyáltalán nem. Élénkülő piaci feltételek között az elvárásoknál sokkal jobb évet zárhatunk. 2. / Stratégiai tervünk nem a működőképesség megőrzésére ad programot, hiszen az zavartalan, hanem a fejlődés dinamizmusának növelésére. 3. / A piaci pozíciónk kedvezően alakult. Az árbevétel közel 100 millióval nőtt. Húsz fővel gyarapodott a foglalkoztatottak száma, 25 százalékkal pedig a dolgozók jövedelme. 4. / A következő évre, illetve középtávra optimistán tekintünk. Pozíciónkat biztosan erősíteni tudjuk. Mauthner Az olvasó kérdezi Türelem, szeretet Kedves olvasónk, Genczler Jánosné kérte, írjunk a bonyhádi Perczel Mór utcai óvodáról. íme. Az óvoda keresztény szellemű csoportját a bonyhádiak legutóbb a Máltai Szeretetszolgálat jótékonysági koncertjén láthatták. A két éve működő csoportot Jurisics Józsefné, Kalmár Gá- borné és Lovag Nándorné vezeti. Felekezetre való tekintet nélkül felvesznek minden gyermeket, ennek megfelelően valamennyi hitközséggel tartják a kapcsolatot. A keresztény szellemű nevelés a hitéletre való felkészítés jegyében történik. A tolerancia, a szeretet, egymás elfogadása a legfontosabb értékek, amelyeket a leg- fiatalabbakkal el akarnak sajátíttatni. A bonyhádi katolikus templomban rendezett, immár hagyományos karácsonyi koncerten sokan részt vettek. Az előadók többsége zenés darabot hozott, de akadt aki mesével, akadtak akik betlehemes játékkal léptek fel. Ott volt a Bonyhádi Székely Kör, Elmauer József zenetanár, a II. számú általános iskola majosi hagyományőrző szakköre, Barabás Éva tanítónő, a városi vegyeskórus, a Széchenyi és a Vörösmarty általános iskola kórusa, valamint a Német Nemzetiségi Ének-Zene Egyesület. Az ezen az estén összegyűlt adományokat, a leukémiás és tumoros gyermekek gyógyítására létrehozott alapítvány javára utalják át a szervezők. Fotó: Degré Gábor Az iskolai számítógépeket nem használják ki Atomhulladék I. Franciaországi tapasztalatok A néhány éve csodaszerként elterjesztett iskolai számítógépekről kiderült, hogy alig használják őket - legyen szó az Egyesült Államok, Németország, Lettország vagy éppen Magyarország iskoláiról. Mint már arról lapunkban többször beszámoltunk: Tolna megyében is jóné- hány számítógép porosodik az iskolai szertárakban. Egy felmérésben tíz ország 2500 iskolájának 69 ezer tanulója Arról tájékoztatott Forró Lajos, a megyeszékhelyen működő Alisca Rádió producere, hogy nyertek. Pénzt. „Egy bizonyos összeget". Mégpedig az ORFK közlekedési osztálya által kiírt pályázaton. Ismeretei szerint az övéké az egyetlen média, mely benevezett erre; a többi induló az élet más területein tevékenykedik. A dolog lényege, hogy az Alisca Rádió vállalta, hogy útinform blokkját kibővíti, s műsorainak egy része mostantól a közlekedésbiztonsággal és balesetmegelőzéssel is foglalkozik. Megszólaltatnak ön- kormányzati, rendőrségi, szakhatósági illetékeseket, de várják a lakosság aktív részvételét is; például figyelemfelhívást a balesetveszélyes helyekre. vett részt. Bár a vizsgált országokban mind több intézményt szereltek fel számítógéppel, a drága oktatási eszközök legtöbbször kihasználatlanok. A diákok közül a „komputer-őrültek" leginkább otthon hódolnak szenvedélyüknek. A felmérésből az is kiderült, hogy a fiúk körében „népszerűbb" a komputer, csupán az amerikai lányok nem hagyták magukat e tekin- tetben lekörözni. A pályázaton nyert pénzt részint a műsorkészítés többletköltségeinek kiegyenlítésére, részint rádiós vetélkedők díjazására fordítják Forró La- josék. (Indítanak egy, a közlekedéssel kapcsolatos szlogenpályázatot is.) De ami a legtöbbet jelenti a stáb számára az az, hogy mostantól nemcsak kábelen lesz fogható az Alisca, hanem engedélyt kaptak arra is, hogy az éterbe sugározzanak - igaz, hogy egyelőre csupán havi három napon. Az Alisca Rádió első „három napja" december 31-től január 2-ig lesz. Non stop szilveszteri műsorral indítanak, aztán pedig az új év első két napján a (kábelen) már megszokott programot kínálják.-WyMottó: „Minden ország lét- szükséglete, hogy kellő energia- mennyiség álljon rendelkezésre. Hazánk villamosenergia-termelé- sének 48%-át nukleáris erőmű állítja elő. Mint minden termelésnél, itt is keletkezik hulladék, amit valahol el kell helyezni. Történetesen ezek a hulladékok rá- dióaktívak, tehát speciális kezelést és tárolást igényelnek." Üt A kis- és közepes aktivitású rádióaktív hulladékok elhelyezésének bemutatására indította a Paksi Atomerőmű Rt. azt az autóbuszt, amely a helyi - pontosan - a bátaapáti, grábóci, mórágyi, mőcsényi, udvari és megyénkén kívüli községek közül fazekasbodai, erdősmecskei önkormányzatok képviselőit, valamint az erőmű néhány szakemberét vitte franciaországi tapasztalatcserére, látogatásra. A következő napokban a felsorolt Tolna megyei községek képviselői mondják el tapasztalataikat az útról, ABC sorrendben. Ezek a falvak járultak hozzá, hogy területükön az atomerőműben keletkezett hulladéktároló helyének kijelölésére kutatófúrásokat végezzenek. Bátaapáti A küldöttségben Krachun Szilárd polgármester, Darabos József és Nagy József képviselők voltak. — Mindegyikünket más-más érdekelt a hulladéktárolóval kapcsolatban - kezdi Krachun Szilárd polgármester. Engem személy szerint az foglalkoztatott, hogy ott a környező települések lakosai milyen véleménnyel vannak a tárolóról. Szerencsénk volt, mert találkozhattunk három polgármesterrel, akiknek a területe érdekelt, hiszen a tároló, ami körülbelül 100 hektáron fekszik, őket érinti. Nehezen hasonlítható a vidék a magyarországi, pontosabban a Tolna megyei környezethez. Mind a három település lakóinak száma kicsi. A legnagyobb volt négyezer, a másik kettő pár száz, pontosabban a harmadikban tizenheten laktak akkor. Egyébként sem sűrűn lakott vidék. — A három közül - szól közbe Darabos József - volt olyan község, amelyik tiltakozott, hogy hozzájuk ne építsék. Most azt mondják, hogy a tároló előtti időkben éppen csak léteztek, azóta viszont fejlődött a falu. — Igaz ugyan, hogy tiltakoztak - csatlakozik Nagy József -, de a végső döntést mégiscsak valahol a felsőbb szervek hozták és mondták ki. Demokrácia ide, vagy pda, a kisebbséget kötelezték a tudomásulvételre. — Ott másként fogják fel a dolgokat - folytatja gondolatait Krachun Szilárd. Itt vannak olyan hangok, hogy halált hozunk a jövő nemzedékére. A franciák többsége úgy tekintette a hulladéktárolót, mint bármely más üzemet. — Igen - szólal meg Kaszás Béláné körjegyző, aki szintén részt vett a franciaországi úton - valóban úgy tekintik, mint bármely más gyárat, üzemet, de engem mégis foglalkoztat, hogy miért kapnak olyan magas összegű támogatást, amit mi kompenzációnak mondunk. Azt fogalmaztam meg magamban: biztos, hogy ott a jövőben nem lesz mód arra, hogy mást odatelepítsenek, vagyis ott aligha lesz nagyváros. — Amit én összegezésként elmondhatok - néz maga elé Nagy József - úgy érzem, jól döntött a testületünk, amikor megengedte, hogy a község határában kutatófúrásokat végezzenek. Sőt, azt is mondom, ha alkalmasnak bizonyulna a terület, akkor építsék is meg. — Véleményem szerjnt a hulladék tárolása nem a Paksi Atomerőmű feladata volna - magyarázza Krachun Szilárd. Franciaországban is külön cég, az ANDRA nevű alakult erre és ők hajtják végre mindazt, amit kell. Az ő vezetőjük, az igazgató mondta, hogy a hely kiválasztásánál azért azt is figyelembe vették, kritérium volt, hogy ne legyen sűrűn lakott a terület és a jövő fejlesztése szempontjából se kelljen nagy igényeket kielégíteni. — Ez kicsit fekete pont marad bennem, bár tudom, hogy Bátaapáti nem lesz nagyváros, de ha veszélytelen, akkor miért ne lakhatna a közelében akár huszonötezer ember is. Tapasztalataim szerint azt kell mondanom, hogy veszélytelen. (Folytatjuk.) Decsi Kiss János A közlekedésbiztonság jegyében Az Alisca Rádió nyert