Tolnai Népújság, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)

1993-12-21 / 298. szám

A • POLGÁRMESTER, MINT MAGÁNEMBER (4 oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1993. DECEMBER 21. KEDD ÁRA: 16,30 FORINT IV. ÉVFOLYAM, 298. SZÁM A MATÁV kény­telen lesz vagy kötbért fizetni, esetleg a telepü­lések vezetőivel egyetértésben szerződést módosítani. (írásunk a 3. oldalon olvasható) Értetlenkedő pécsi feltalálók Az Országos Találmányi. Hivatal szabadalmi vé­delmét élvező személya­zonosító jelrendszer pécsi feltalálói nem értik, miért írnak ki új pályázatot a személyi számot 1995-től felváltó azonosító rendszer kialakítására. Gyimesi László rendszerszervező és Bártfai Imre programfej­lesztő szakemberek az új pályázat kiírását követően az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozatukban reagál­tak a döntésre. A feltalálók utalnak arra, hogy e témá­ban 1991-ben egyszer már kiírt pályázaton az általuk kidolgozott megoldás a legmagasabb díjat nyerte el. A falusi turizmus fejlesztése A jövő évben már kelet- és nyugat-európai címek­hez is hozzájuthatnak az érdeklődők a Magyar Fa­lusi-Tanyai Vendégfoga­dók Szövetségének buda- pesi központi irodájában. Ezt Csáky Csaba, a szövet­ség elnöke, jelentette be hétfőn, az érdekvédelmi szervezet minőségelle­nőrző szakértői, valamint marketing bizottságának együttes ülésén. A fórumon meghívott előadóként jelen volt Ma­ria Meier-Gresshoff, a Fa­lusi Tanyai Vendégfoga­dók Európai Szövetségé­nek, az Eurogites-nek az elnöke is. Az ülés résztve­vői elégedetten állapítot­ták meg, hogy a magyar fa­lusi vendégfogadók téli üdülési ajánlatai kedvező visszhangra leltek itthon és külföldön egyaránt. A szálláshelyek döntő több­ségét már lefoglalták a vendégek karácsonyra és szilveszterre. Jövőre: HDTV-video A japán Hitachi elektro­nikai gyár jövő ősszel olyan videorekordereket dob piacra, amelyek képe­sek lesznek az úgynevezett nagy felbontóképességgel sugárzott tévéadások (HDTV) rögzítésére és visszajátszására - közölte a cég szóvivője hétfőn. A vállalat az ugyancsak ja­pán JVC cégtől vásárolja * meg a HDTV-programok kezelésére alkalmas készü­lékek gyártásához szüksé­ges technológiát. Ismét Amerika lesz az első? Tizenhárom év után jö­vőre ismét az Egyesült Ál­lamok lesz a világ legna­gyobb autógyártója, meg­előzve a jelenlegi elsőt, Ja­pánt - véli az Automotive News című detroiti szak­lap. Az Egyesült Államok már az idén csaknem be­érte a szigetországot: az autóipar idei teljesítménye az észak-amerikai ország­ban 10,7, Japánban 11,1 millió jármű. Gyermekkoncert Kaposszekcsőn A kaposszekcsői gyermekkórus a közönség előtt A város megköszönte Az önkormányzati .bizott­ságok külső tagjainak, vala­mint az idei évben a városért kiemelkedő közösségi tevé­kenységet végzőknek mon­dott köszönetét bensőséges ünnepség keretében a város nevében Kocsis Imre Antal polgármester tegnap délután Szekszárdon. Mint Kocsis Imre Antal el­mondta, ezek az emberek ön­zetlenül, „felsőbb" irányítás nélkül végzik munkájukat a városért, s az ajándék, melyet most átadnak nekik, nincs arányban a köszönet nagysá­gával, melyet kifejezni kíván, hiszen ennél sokkal többet ér­demelnének. A polgármester reményét fejezte ki, hogy ez a kis ünnepség és az utána kö­vetkező kötetlen beszélgetés hozzájárul majd ahhoz, hogy az eddigi jó kapcsolatok még jobbá váljanak, s a város min­den önszerveződő közössége és szellemi műhelye megta­lálja az utat az önkormány­zathoz. vem A Pécsi Akadémiai Bizottság tudományos pályázatainak eredményhirdetése Öt alkalommal lép közön­ség elé a kaposszekcsői, a bi- kali és a mágocsi általános is­kola énekkara és a dombóvári zeneiskola zenekara a már ha­gyománnyá vált közös kará­csonyi hangversenysorozat keretében. A mintegy 120 gye­Göncz Árpád Boross Pétert javasolta Boross Péter ügyvezető mi­niszterelnök, belügyminiszter hétfőn délelőtt Göncz Árpád köztársasági elnök azon hiva­talos bejelentése után, hogy őt javasolja az Országgyűlésnek a miniszterelnöki tisztség be­töltésére, a sajtó munkatársai előtt kijelentette: információi szerint jogos reményei lehet­nek arra, hogy ezt a jelölést az Országgyűlés elfogadja. A vá­lasztásokig gondosan kívánja megszabni a feladatokat, s a kormányprogramban felvál­lalja Antall József örökségét. Boross Péter egy kérdésre vá­laszolva azt is elmondta: egy a múlt héten történt megegye­zés alapján Für Lajos honvé­delmi miniszter látja majd el a helyettesítési feladatokat. Vasárnapi vajdasági választások Ágoston András, a Vaj­dasági Magyarok Demok­ratikus Közösségének el­nöke elégedetten nyilat­kozott a vasárnapi válasz­tásokról, hangoztatva, hogy a várt eredményeket sikerült elérni. Elismerte, hogy a VMDK 7-10 száza­lékkal rosszabb ered­ményt ér majd el, mint ta­valy, de még ez is sikernek tekinthető - főként, ha fi­gyelembe veszik, hogy egy év alatt 30-35 ezer vaj­dasági magyar hagyta el szülőföldjét. Ágoston András szerint a VMDK legkevesebb öt képviselőt küldhet majd a parla­mentbe, de elérheti a ki­lenc mandátumot is. Most minden attól függ, milyen eredményeket ér el a többi párt. rekből álló szereplőgárda Bi­kaion, Kaposszekcsőn, Mágo- cson, Mekényesen és Nagy- hajmáson lép fel a hét folya­mán. Vasárnap indult a kon­certsorozat a bikali fellépéssel, tegnap 18 órakor pedig a ka­posszekcsői sportcsarnokban adtak nagysikerű műsort a gyerekek. Áz énekkarok kar­nagyai: Esch Tamásrié, Tóthné Rácz Etelka és Pittino István, a zenekart Pápai István ve­zényli. vem Fotó: gottvald Kereskedelmünk az EFTA-országokkal A Magyarország és az Eu­rópai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) közti sza­badkereskedelmi egyezmény életbe lépéséhez kapcsolódó teendőkről tárgyalt hétfői - harmadik - ülésén a Ma- gyar-EFTA Vegyesbizottság Budapesten. Magyarországnak az EFTA-országokba - Ausztri­ába, Finnországba, Izlandba, Liechtensteinbe, Norvégiába, Svájcba, Svédországba - irá­nyuló exportja az átlagosnál nagyobb mértékben csökkent idén - mondta Kádár Béla külgazdasági miniszter a bi­zottsági ülés résztvevői által tartott közös sajtótájékozta­tón. A március végén aláírt, október 1-jén életbe lépett szabadkereskedelmi egyez­mény eredményeként remél­hetőleg bővül majd a kivite­lünk 14 százalékát befogadó országcsoporttal folytatott ke­reskedelem. Energiafelhasználás 1993-ban Növekedett az energiafel­használás az év első 11 hónap­jában az elmúlt évi adatokhoz képest - állapítható meg az Állami Energetikai és Energi­abiztonságtechnikai Felügye­let gyorsjelentéséből. Az utóbbi évek trendje megfor­dult, ez azonban nem az ipari felhasználás növekedésének, hanem a zord januári és no­vemberi időjárás miatt meg­emelkedett fűtési célú fel­használásnak az eredménye. Az idáig felhasznált 945 pe- tajoule hőértékű energián be­lül a vülamosenergia-felhasz- nálás is meghaladta 1992. I- XI. hónapra vonatkozó ada­tait. A bázisidőszak 31.484 gi­gawattórás felhasználása után az idén 31.605 gigawattóra vil­lamos energia fogyott. Tavaly még közel 10 százalékos volt a villanyáram-felhasználás csökkenése éves szinten. Két szekszárdi a díjazottak között A Pécsi Akadémiai Szék­házban tegnap délben Dr. Ormos Mária az MTA rendes tagja, a Pécsi Akadémiai Bi­zottság alelnöke ünnepélyes keretek között kiosztotta az 1993. évi tudományos pálya­munkák díjait. I. díjak: „Babits bölcsői körül (A csa­ládi hagyomány és társadalmi örökség szerepe Babits Mihály pályakezdésében.)" Dr. Töttős Gábor, Szekszárd. „Keresleti viszonyok Ma­gyarországon 1700-1830." Ka­posi Zoltán, Pécs. II. díjak: „Somogy megye nép­oktatásának, közoktatás-irá­nyításának története, 1919- 1985." Varga Gyula, Ka­posvár. „A népoktatás és a népmű­velés intézményrendszere 1920- 1945 között Magyaror­szágon." Mayer György, Ka­posvár. III. díj: „Tolna vármegye agrárkul­túrájának eszmei veszteségei a második világháború követ­keztében." Durgonicsné dr. Molnár Erzsébet, Szekszárd. Késésben a gazdasági fellendülés A gazdasági fellendülés ké­sésben van, de jövőre általá­nossá válik a világ 24 legfejlet­tebb tőkés országában. Ezt a prognózist az érintett orszá­gok gazdasági együttműkö­dési szervezete, az OECD hozta nyilvánosságra hétfőn Párizsban. A jelentés szerint az OECD-térségben - a maga mindössze 1 százalékos növe­kedésével - az idei év jelen­tette a konjunktúrális vissza­esés mélypontját, s jövőre, il­letve 1995-re 2,1, majd 2,7 szá­zalékos bővülés várható. Ez azonban még mindig túl gyenge lesz ahhoz, hogy meg­állítsa a munkanélküliség emelkedését. Nem emelik a vasúti menetdíjakat A Magyar Államvasutak nem tervezi a menetdíjak eme­lését - erről közleményben tá­jékoztatta a sajtót. A közlemény kiadására az­után került sor, hogy az utóbbi napokban különböző forrásokra hivatkozó olyan in­formációk jelentek meg, mi­szerint: januártól emelkednek a vasúti menetdíjak. A MÁV úgy kívánja növelni szolgálta­tásai színvonalát, hogy a je­gyárak változatlanok marad­nak. Felsőoktatási felvételi tájékoztató A Felsőoktatási felvételi tá­jékoztató című kiadványt az elmúlt napokban kapták meg a középiskolák, ületve a könyvesboltok - jelentette be Bakos Károly, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium fő­tanácsosa hétfőn újságírók­nak. Ellmondta: a tájékoztatót 80 ezer példányban adták ki. Bakos Károly szólt arról is, hogy a felvételi követelmé­nyek intézményenként válto­zóak, van ahol az érettségi alapján veszik fel a hallgató­kat. Jövőre „felvételt nyert" kategóriába tartoznak és nem felvételiznek azok, akik az in­tézmény által meghirdetett feltételeknek megfelelnek. Ez több egyetemen és főiskolán a felsőfokú nyelvvizsgákhoz, az érettségi minőségéhez kötik. Bizonyos elért pontszám felett (ez is intézményenként válto­zik) rangsor alapján a „felvé­telt nyerhet" kategóriába tar­tozók közé kerülhet a diák. Bakos Károly elmondta: az angol, német és francia közös érettségi-felvételi idén bevált, jövőre is ezt a módszert köve­tik. A magyar nyelv és iroda­lom írásbeli érettségi dolgozat 1994-ben nem lesz része a fel­vételinek. Lefoglalt komphajó Háztartási tüzelőanyaggal való visszaélés miatt a vámhi­vatal lefoglalta a szobi komp­hajót. A szobi vámhivatal munkatársai jövedéki ellenőr­zést tartottak a szobi révállo­máson, melynek során megál­lapították, hogy az egyik hajót háztartási tüzelőanyaggal üzemeltetik. A Nelly nevű hajó üzembentartóját hasonló okok miatt már korábban is megbírságolták, s figyelmez­tették, hogy a következő eset­ben szigorúbb eljárás várható. A jövedéki törvény előírásai alapján az ismételt kihágás megállapításakor a vámhiva­tal 50 ezer forintos pénzbírsá­got szabott ki, s a hajót lefog­lalta. Magyar-EK szerződés Az Országgyűlés 231 igen és 1 nem szavazattal, három tartózkodás mel­lett hétfőn' délután elfo­gadta a Magyar Köztár­saság és az Európai Kö­zösségek és azok tagál­lamai közötti társulás lé­tesítéséről szóló megálla­podás kihirdetését célzó törvényjavaslatot. A megállapodás, mi­után már az Európai Kö­zösségek valamennyi tagállama ratifikálta, 1994. február 1-jén lép életbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom