Tolnai Népújság, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-09 / 261. szám
6 KÉPÚJSÁG SPORT 1993. november 9., kedd Kezdődik a hokiidény Kosárlabda NB II. Óvott az Atomerőmű SE Olimpiai edzők fóruma Valamennyi sportszakember részére fórumot szerveznek 1993. november 22-én (hétfőn) 10.30 órakor a Magyar Testnevelési Egyetem aulájában. A fórum témája: az alkalmazkodás az edzésben (avagy új tendenciák az edzés gyakorlatában). Előadó: Dr. Peter Tschi- ene a Leistungsport c. folyóirat főszerkesztője, az Olasz Olimpiai Bizottság szaktanácsadója, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség tanára. Tschiene úr két évtizeden át dolgozott, mint atlétaedző az NDK-ban és az NSZK-ban, három nyelven beszél és publikál, emellett számtalan szakcikk és két szakkönyv szerzője. Az előadás német nyelven hangzik el, melyet magyarra fordítanak. Minden versenysportban dolgozó egyesületi, szövetségi, igazgatási sport- szakembert, edzői tanfolyami és testnevelés szakos hallgatót szívesen látnak a rendezők. Megkezdődött a Tolna Megyei Sakkszövetség által kiírt 1993/94-es megyei csapatbajnokság, amelyen az idén nyolc együttes vesz részt. A nyolc csapatból négy az országos bajnokságon szerepel, ám örvendetes módon az OB-s gárdák vállalták a megyei bajnokságon való részt- vételt is. Az idei évadban egy új egyesület debütál: a szekszárdi Rendőrfőkapitányság (RFK) csapata révén. Az első két forduló eredményei bizonyították, hogy az RFK csapatvezetője, Csigi János igen jó legénységet toborzott össze. A pontvadászat első és második fordulója több meglepő eredményt is hozott. Az első forduló eredményei: Dombóvár-Atomerőmű SE II. 4-6. A paksiak igen szoA-korosztály • Paks-Keszthely 2-2 (2-0). Paks: Vesza- Pintér, Eger, Majsai N- Lakatos (Gutái), Benedeczki, Kovács (Ötvös), Osztermajer, Káldi (Borsi B.)- Magyari (Egyed), Vayer (Feer). Edző: Patkós István. A végig nagy iramú mérkőzésen a játékvezetői tévedések végül a paksi csapat pontvesztését eredményezték. G: Osztermajer, Káldi. Jók:' Osztermajer (a mezőny legjobbja), Benedeczki, Káldi, Majsai N. UFC Szekszárd-Beremend 1-0 (0-0). Szekszárd: Cziráki- Tóth, Gyén, Bogos, Bíró- Kasza (Mókus), Szilágyi (Márton), Cseke, Szakács (Veszter- gombi)- Galambos, Berényi. Edző: Dienes Pál. Nagy küzdelemben három ellenfelet győzött le az UFC legénysége. G: Cseke. Jók: Bogos, Bíró, Tóth. B-korosztály: UFC Szekszárd-Beremend 4-1 (2-1). Szekszárd: Szabó M. (Keszthelyi)- Antal, Veres, Farkas, Szabó P.- Tolnai, Hosnyánszki, Hanák, Deák A jégkorong Magyar Kupa székesfehérvári tornája után mától elkezdődnek a bajnoki küzdelmek az OB I-ben is. Az eredetileg tervezett nyolc csapat helyett azonban csak hét küzd az érmekért, hiszen a Miskolci HC a Kupa-sorozat előtt egy nappal visszalépett. Az aranyérem elsőszámú várományosa továbbra is a bajnok Ferencváros-Whirlpool együttese. Az előzmények azonban nem éppen biztatóak a zöld-fehérek számára. Hiába játszottak remekül a székesfehérvári BEK-selejtezőkön elütötték őket a továbbjutástól. A Magyar Kupa a döntőbjé- ben pedig alulmaradtak a hazai Álba Volánnal szemben. Az FTC kétségkívül a legerősebb játékosállománnyal rendelkezik és az újonnan szerződtetett orosz Dmitrij Tyep- lakov kivételes klasszisnak számit. A másik legeredményes hazai csapat Újpest utoljára 1989-ben végeztek az első helyen. Az ÚTE-nél Pék György személyében új edző, áll a kispad mögött. Az újpestieknek sikerült megegyezni a Lehellel, így Anatolij Donyika és Andrej Vorobjov már a liláké. Az újak közül az ukrán Viktor Kutsenkától és Szilasi Zoltántól várnak még sokat Újpesten. Nem titkolt céljuk a döntőbe jutás. Alaposan meggyengült taros küzdelemben nyertek a Dombóvár ellen. Tamási II.-Gyönk II. 3-7. A gyönkiek hengereltek a Tamási ellen, a két OB II-es csapat második vonala között nagy különbség jelentkezett. KSZE II.-RFK 5,5-4,5. Kiválóan mutatkozott be az RFK együttese! A két csapat szoros mérkőzést vívott egymással, az újonc minimális vereséget szenvedett. A második forduló eredményei: RFK-Dalmand 6,53.5. Az RFK folytatta kitűnő szereplését, s fölényes győzelmet aratott. Dombóvár-Tamási II. 2,57.5. A tamásiak biztosan nyertek a meggyengült Dombóvár ellen. Gyönk II.-KSZE II. 7,5-2,5. A bajnokság szenzációját a (Forrai)- Szűcs (Mészáros), pesti (Kiss). Edző: Kniesz Mátyás. Győztes mérkőzésen, jó játékkal mutatkozott be a szekszárdiak négy újonca. G: Pesti 2, Forrai, Hanák. Jók: Tolnai, Forrai. Paks-Keszthely 3-2 (3-0). Paks: Pokorny- Szoó, Led- neczki, Molnár (Csépányi)- Bese, Majsai B., Feil, Mayer- Tancsa, Rácz, Király (Kovács). Edző: Blatt Pál. A helyzeteket és 11-est is hibázó paksiak ha nehezen is, de megérdemelten nyertek. G: Rácz, Tancsa, Horváth (öngól). Jók: Mayer, Ledneczki. Idény zárás a női megyebajnokságban Decsen rendezték a megyei női kispályás bajnokság zárófordulóját. Részletes eredmények: Quinter SE Bonyhád- Quinter ifi Bonyhád 7-2 (51). Biztosan győzött a listavezető. G: Forrai, Komjáti 2-2, Farkas, Kató, Major, illetve Molnár, Szászi. Szekszárdi Amazonok- Mucsfa 3-0 (1-0). A csúszós pályához jobban alkalmazkodó és helyzeteit értékesítő valy óta viszont a Lehel HC. Kereső Csabának ugyancsak alaposon fel kell készíteni csapatát, ha ismét éremért szeretnének játszani. A tavalyi kupagyőztes és egyszeres bajnok eddig a légiósokra épített, idén azonban a már említett Donyika és Vorobjov is távozott. Kérdés mire lesznek képesek az eddig ritkábbanr szóhoz jutott fiatalok. Egészen más a helyzet a másik Kereső testvér, Árpád együttesénél. Az ifjúsági válogatott gerincét képező Du- nafermél 23 éves (!) a legidősebb játékos. A bajnokság egyik meglepetés csapata lehet az újonc gárda, jó hírüket már Székesfehérvárott is igazolták: csak büntetőkkel maradtak alul a Ferencvárossal szemben. Bajnoki aranyérme mellett immár kupagyőzelemmel is büszkélkedhet az Álba Volán. Ráadásul a fehérváriak helyzeti előnyben vannak, hiszen az elkészült fedett jégcsarnokuk kitűnő felkészülési lehetőséget jelent. A Borisz Pus- karjov által felkészített gárda akár a döntőbe jutásra is esélyes. A Debreceni AHC és a MAC Népstadion csapatai valószínűleg nem szólhatnak bele az érmek sorsába. Az első forduló rangadóval indul, hiszen a tavalyi döntő két csapata, a Ferencváros és a Lehel találkozik egymással. gyönki sakkozók szolgáltatták. A KSZE II., a bajnoki cím védője az útobbi évek első vereségét szenvedte el Gyönkön! A Dalmand-Decs és az ASE II-Decs mérkőzéseket későbi időpontokban játsszák le. A gyönkiek kiváló rajtja és KSZE II. eddigi rendkívül gyenge szereplése alaposan felborította az esélyeket, s az RFK csapata is jelentősen befolyásolhatja a végső helyezéseket. A Gyönk nagy előnyre tett szert, a KSZE-nek komoly feladat lesz a felzárkózás. A megyei bajnokság állása: 1. Gyönk II. 14,4 pont (2 mérkőzésből), 2. RFK 11 pont (2), 3. Tamási II. 10,5 pont (2), 4. KSZE II. 8 pont (2), 5. Dombóvár 6,5 pont (2), 6. ASE II. 6 pont (1), 7. Dalmand 3,5 pont (1), 8. Decs 0 pont (0). csapat nyert. G: Szigeti, Jánosi, Turányi. Quinter SE Bonyhád-Decsi KSK 6-0 (3-0). Az őszi bajnok ötletes támadójátékkal győzött. G: Komjáti 3, Major 2, Forrai. Madocsa-Quinter ifi Bonyhád 3-0 (1-0). Novákné vezérletével megérdemelt, igen értékes madocsai győzelem. G: Novákné 2, Szintai. Szekszárdi Amazonok- Decsi KSK 2-0 (0-0). A szekszárdiak nagyobb különbségű győzelmét a remekül védő Marosi akadályozta meg. G: Jánosi 2. Madocsa-Mucsfa 4-0 (2-0). A 3. hely megszerzéséért nagy lendülettel játszó Madocsa igyekezetét siker koronázta. G: Szintai 2, Novákné, Meisz- ter. Őszi végeredmény: 1. Quinter SE Bonyhád 19, 2. Szekszárdi Amazonok 15, 3. Madocsa 10, 4. Quinter ifi Bonyhád 9,5. Decs Községi SE 5,6. Mucsfa FC 2 ponttal. A góllövőlista élcsoportja: 19 gólos: Forrai Tünde (Quinter SE Bonyhád). 17: Major Tímea (Quinter SE Bonyhád). 13: Komjáti Eszter (Quinter SE Bonyhád). Atomerőmű SE-Dr. Mező DKK 71-65 (32-33). Paks, 100 néző. V: dr. Tihanyi, Fekete. ASE: Harsányi (26), Osztermajer (8), Hum (10), Farkas (2), Hirth (12). Csere: Etessy (-), Daróczi (11), Miszler (2), Tóth (-). Edző: Daróczi Eszter. Az agresszíven, helyenként durván játszó kanizsaiak ellen nehezen lendült bele az ASE- Felváltva estek a kosarak, az első félidőt minimális előnnyel zárták a vendégek. Fordulás után jobb védekezésével és dobóteljesítményével megérdemelten győzött a Duna-parti gárda. Kitűnt: Harsányi, Daróczi, Hum, Hirth. Thúry DKK-Atomerőmű SE 76-72 (44-38). Paks, 100 néző. V: dr. Tihanyi, Fekete. ASE: Harsányi (25), farkas (14), Hum (14), Osztermajer (17), Telegdy (-). Csere: Árky (2), Pál (-), Kovács (-), Zentai (-), Kránik (-). Edző: Daróczi Eszter. A második mérkőzésén csak két felnőtt játékost szerepeltetett az ASE. Felváltva estek a kosarak, sok hiba csúszott a védő-és támadójátékba egyaránt. Szünet után sem változott a játék képe: az altató játékot felvonultató kanizsaiak szerencsés körülmények között nyertek. A mérkőzést a paksiak megóvták! Bonyhádi SE-Thúry DKK 79-42 (38-25). Bonyhád, 100 Jót tett a nem várt ejtőernyős Szombat este került sor Las Vegasban a profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnoki döntőre mintegy tizenötezer néző előtt. Az Evander Holyfield- Riddick Bowe (a WBA és az IBF profi bokszszövetségek címéért zajló) világbajnoki döntő hetedik menetében váratlan esemény borzolta fel a küzdő felek és a nézők kedélyeit. A helybéli, harminc esztendős James Miller motorral fészereit ejtőernyőjével a ring köteleire zuhant. A bajt az okozta, hogy Müler 240 méter magasból érkezett és a stadion fölött beleakadt a reflektorokat tartó vasszerkezetbe, s lezuhant pontosan a ring köteleire. Neki különösebb baja nem esett, de annál inkább Riddick Bowe edzőjének és várandós feleségének. A trénert és az asszonykát is kórházba kellett szállítani, mert rosszul lettek a hirtelen izgalomtól. Millert a helyi rendőrség még az éjjel hazaengedte 200 doUáros óvadék fejében. A veszélyes repülésért és rendzavarásért azonban még felelnie kell a bíróság előtt. A kijáró büntetésen kívül kapott még néhány pofont is a feldühödött biztonsági emberektől és nézőktől.- Valószínűleg eltévedt, mert megrettent képet vágott! - mondja egy szemtanú.- Amikor megláttam az ejtőernyőt, azonnal Szeles Mónikára gondoltam, akit hátba szúrtak! A korai menetek Bowe fölényével zárultak, s a mintegy húszperces szünet nagyon jókor jött Holyfield számára. Nagyon el volt fáradva és erős fájdalmat érzett a hátában, amelyet a kényszerszünet alatt alaposan megmasszíroztak. Bowe orrnyergén és szeme fölött felrepedt, és erősen vérző bőrének is jót tett a hosszabb pihenő. Míg Bowe a mérkőzés végére 786 ütésből 353-szor találta el ellenfelét, addig Holyfield 514-ből 254-szer. néző. V: Elmauer, Major. Bonyhád: Györgyös (10), Kovács (14), Szegedi (10), Palko- vics (7), Rózsa K. (12). Csere: Solti (12), Rózsa A. (8), Lengyel (5), Simon (-). Edző: dr. Abrahám János. Már az első félidőben tetemes előnyt szerzett a Bonyhád, melyet szünet után tovább növelt. A hazaiak minden játlékosa pályáras lépett, a cserék is meghálálták az edzői bizalmat. Kitűnt: Kovács, Szegedi, Solti. Dr. Mező DKK-Bonyhádi SE 63-61 (33-24). Bonyhád, 100 néző. V: Elmauer, Major. Bonyhád: Kovács (14), Palko- vics (13), Rózsa A. (14), Lengyel (10), Csordás (8). Csere: Rózsa K. (2). Edző: dr. Ábrahám János. Közvetlenül a Thúry DKK elleni mérkőzés után került sor erre a találkozóra. A bonyhádi lányok az első félidőben fáradtan mozogtak, ezt a kanizsaiak kihasználták és a második félidő közepéig elhúztak. A hajrá a Bonyhádé volt, az utolsó percben egyenlített is, ám a lefújás előtti másodpercekben büntetőkből megszerezte győzelmét a középiskolás vendégcsapat. Kitűnt: Kovács, Rózsa A. NB I-es ifibajnokság Sabaria KC-KSC Szekszárd 76-47 (38-24). Szekszárd, 50 néző. V: Haász, ReA bolgár Maria Petrova lett a ritmikus sportgimnasztika királynője a sportág 17. világ- bajnokságán, amelyet a spanyolországi Alicantéban rendeztek. Az összetett Európa-baj- noknő előtt azáltal nyűt meg az út, hogy a ritmikus sportgimnasztika legnagyobb egyénisége, az orosz Okszana Kosztyina autóbalesetben életét vesztette, míg a fehéroroszok klasszisa, Larissza Luk- janyenko Alicantéban lábujját törte az edzések során. A bolgárok legjobbja hat nappal 17. születésnapja előtt öt aranyéremmel (és mellesleg egy bronzzal) ajándékozta meg önmagát. Az összetett egyéni és csapatelsőség mellett három szerrel is diadalmaskodott, egyben a karika-gyakorlatára kapott 9.825 pont a vüágbajnokság legmagasabb értékének bizonyult. A VB nagy sikerére jellemző, hogy 153-an (!) léptek szőnyegre, s a szerenkénti döntők során a 6000 néző között helyet foglalt Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is. isz. Szekszárd: Glöckler (6), Szaka (2), Rácz (4), Ruff (8), Lubastyik (19). Csere: Böröcz (2), Storcz (2), Witzli (4), Pálfi (-), Tóth A. (-). Edző: Guóth Iván. Az energikusabb szombathelyiek végig vezetve, biztosan győztek. Területi bajnokság Pécsi Volán-Bátaszék 92- 72 (42-32). Pécs, 150 néző. V: Várhalmi, Parádi. Bátaszék: Izsák Gy. (34), Péter G. (6), Szűcs G. (5), Péter J. (6), Szűcs P. (11). Csere: Izsák I. (2), Bittner (2), Gráma (6). Edző: Gráma János. A bátaszéki csapatból hiányzó Vargát helyettesítő Izsák Gyula ponterőssége is kevésnek bizonyult a magassági fölényben lévő Vo- lánosok eüen. Kitűnt: Izsák Gy., Szűcs P. Bátaszék-Komló 86-58 (38-31). Bátaszék, 100 néző. V: Hargitai, Kovács. Bátaszék: Péter G. (8), Varga (25), Péter J. (13), Szűcs G. (16), Szűcs P. (4). Csere: Kovács (17), Richter (-), Izsák I. (3), Bittner (-). Edző: Gráma János. Az „öreguras" kosárlabdát játszó komlóiakat gyors leindítá- sokkal meglepték a bátaszéki fiatalok. A második játékrészben feljavult a házigazdák dobóteljesítménye és ekkor már tetszés szerint érték el kosaraikat. Kitűnt: Péter G., Szűcs G., Kovács. A magyaroknak - és sajnos, ez már Sinkó Andrea visszavonulása óta megszokottá válik - csak mellékszerepek jutottak ebben a versengésben. A csapat még úgy-ahogy teljesítette a várakozást azzal, hogy 13,-ként zárva egy helyezéssel maradt csak el a célkitűzéstől, de egyénileg a három versenyzőnő egyike sem tudott kiemelkedőt nyújtani. A magyarok számára a csapatversenyek két napja alatt véget ért a vb, a szombati egyéni összetett versenynek és a vasárnapi szerfináléknak nem lehettek részesei. Igaz, utóbbihoz, tehát a szerenkénti döntőhöz hatalmas bravúrra lett volna szükség, viszont a 26 fős összetett mezőny tudása, az őszi nemzetközi eredmények és a szakvezetők elvárása alapján Szalay Andreának vagy Fráter Viktóriának feltétlenül helye lett volna a fináléban. Még jó, hogy holtversenyes 27-31. helyükkel mindketten bebiztosították jövő évi világ- bajnoki részvételüket (az első 36 helyezett kvalifikálta magát). • BÁRMILYEN ÖSSZEGBEN VÁLTHATÓ «BÁRMIKOR VISSZAVÁLTHATÓ • 9 HÓNAPOS FUTAMIDŐ A 9. HÓNAPRA A KAMAT NÁLUNK MÁR A BEMUTATÓRA SZÓLÓ NÉVRE SZÓLÓ KAMATOZÓ JEGYRE KAMATOZÓ JEGYRE 23% t .....——..............r 1 22 ,5% \______'_______c--------------------------- váltható: ----------------------------S ZEKSZÁRD, Széchenyi u. 22. FELSŐNÁNA, Dózsa Gy. u. 6. Sakk Meglepetések a megyei CSB rajtján Labdarúgás NB II-es ifjúsági bajnokság Maria Petrova az RSG-királynő t %