Tolnai Népújság, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-01 / 254. szám
4 KÉPÚJSÁG SZEKSZÁRDÉS KÖRNYÉKE 1993. november 1., hétfő Pécsen át - Stuttgartba Jelen kell lenni 7 - 1 ‘ * 7 c /\ / / / /////< í r/fc.' A MAHIR és a pécsi önkormányzat elővásárt rendezett a mecsekalji városban azoknak a kiállítóknak, akik a közelgő stutt- gartti vásáron részt kívánnak venni. Közülük most egy decsit és egy szekszárdit mutatunk be. Torontó meggyőzte a decsieket Komjáthyné Horváth Ágnes iparművész, a decsi Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezet művészeti vezetője. Tőle elsősorban az iránt érdeklődtünk, érdemes-e a népművészeti tárgyakat külföldre, azaz a „túristák elé" vinni? — Feltétlen. Tavaly egy hasonló kiállításon voltunk To- tontóban, amelyen magyar napok is voltak, és nagy sikert arattunk a termékeinkkel. Ezért aztán bízunk benne, hogy most sem lesz ez másként. El kell adnunk magunkat, meg kell ismertetni magunkat. Van még teendőnk bőven. Sokat nevettünk egyszer, mikor az egyik nagy térítőnkét egy kanadai lány megvette szőnyegnek... — Mi mindent visznek? — Futókat, alátéteket, térítőkét, különböző méretben, gépi és kézi textiliákat, kerámiákat, szóval mindent, amit a szövetkezetben készítünk. Nem provinciálisán, professzionálisan A provincializmus sokak számára pejorativen cseng. Nem így a szekszárdi Provincia TMT-nek, melynek igazgatója, Wieszner György büszkén mutatja a nyugaton megjelenő kiadványokat, amelyekben az ő ajánlataik is ott vannak. Német nyelvterületen Wieszner György bizakodó ilyen lap például az Urlaub“ Magazin, a Provincia TMT egyben a magazin kelet-európai képviselője. Nem most kezdték tehát, de örülnek az alkalomnak, hogy Pécsen is találhatnak üzletfeleket. A cégnek most készült el a német nyelvű katalógusa a hazai ajánlatokkal, melyben az ország minden tájegységéről ajánlanak falusi házakat, szállásokat. — A vidék nem unalmas fészek, hanem az a hely, ahol igazán lehet pihenni - mondja az igazgató, amikor az üzleti filozófiájáról faggatjuk. Az egyéni szállásfoglalás mellett csoportok kalauzolásával is foglalkoznak. Németországban az északi piacon már jelen vannak, most a déli területek meghódítása következik. Sokat adnak a reklámra. Kilónyi kiadványt kapunk, amelyben a cég szerepel - és joggal foglalkoznak marketing-tanácsadással - profi módon ajánlják a választékot, no és persze magukat. A hazánkban sokáig hiányzó módszerek íme gyökeret vernek náluk is. Rájöttek, fontos a személyes ismertség, a prospektusban még az igazgató szakmai életrajza is benne van. Merthogy a kapcsolatokon sok múlik. ór-háj Az elmúlt héten közel ötven ügyben rendeltek el nyomozást a szekszárdi rendrőkapi- tányság illetékességi területén. Besurranó fiúcskák Az irodaházak - a jelek szerint - továbbra is veszélyben vannak, már ami a besurranó gyermekeket illeti. Ezerötszáz és húszezer forint körül mozog az általuk okozott kár. A fiúkák - 14 év alattiak - megvannak, az elemeit táskák levéltárcák és egyebek úgyszintén, a pénznek természetesen híre hamva sincs ... Megfogták a kocsirajongót Két kocsit is elemeitek, Bá- taszéken egy Volkswagen Golfot, amivel nem jutottak messzire, a közelben egy falnak ütköztek vele. Ott is hagyták mindjárt a megrongált autót, amelyben többszázezer forintos kár keletkezett. A másikat - egy Ladát - Szekszárdon lopták el, a Béri Balogh Ádám utcában, ezt sem vitték messzire: a Kadarka utcában rá is találtak. Elég találékony volt az a kocsitolvaj, akit végül Pécsett fogtak meg a rendőrök. Az illető korábban a szekszárdi kórháznál dolgozott. Helyismeretét kihasználva betört az kórház szállítási irodájába, ahonnan menetlevelet „vett kölcsön", majd ezt kitöltve kigördült a kapun a kórház Mazdájával, azzal az ürügygyei, hogy a gazdasági igazgatót kell külföldre fuvaroznia. A köz meghallgattatok Közmeghallgatást tart a szekszárdi önkormányzat november 9-én, kedden. Az érdeklődő állampolgárok este öt órától tehetik fel közérdekű kérdéseiket, mondhatják el javaslataikat a polgármesteri hivatal (Béla tér 8.) első emeleti konferencia termében. Német temetők Magyarországon Tám László efiap fotóművész alkotásaiból Német temetők Magyarországon címmel kiállítás nyílik november 4-én, délután négy órakor Szekszárdon, a Művészetek Házában. A tárlatot Krix György, a Jakob Bleyer Egyesület elnöke nyitja meg, közreműködik Angelika Lippe, a szekszárdi Deutsche Bühne színművész- nője és Lozsányi Tamás orgonaművész. A kiállítás november 27-ig tekinthető meg. Egy speciális riasztónak köszönhetően - amely a rendőrségi kocsiban jelez, ha illetéktelen személyek tartanak birtokukban egy autót - Pécsett fogták meg. A kocsirajongónak nem ez az első ügye, korábban is szerették volna rács mögött tudni a rendőrök, most ismét javasolják előzetes letartóztatásba vételét. Simogatás után verekedés Egy kis flört néha meglehetősen „súlyos" következményekkel is járhat. Két férfi és két nő elment szórakozni, ám az egyik hölgynek megtetszett a másik barátja, aminek tanújelét is adta - az asztal alatt. A provokáció vége az lett, hogy a megsimogatott fiút később a kisasszony barátja alaposan helybenhagyta. Visszatérő bűnös A borjádi gázcseretelepről elloptak hat üres gázpalackot, a tengelici virágüzletből hatezer forint értékben különböző árcuikkekett. A 6-os főút melletti „Szépasszony" csárdából tízezer forint értékben cigarettát és édességet. Szekszárdon, Kablár közben betörtek egy lakásba. A szomszédok bejelentése alapján sikerült a tettest elfogni, aki ezúttal csupán ezer forint értékű bizsut és órát vitt magával. Fény derült azonban egy korábbi balhéjára, amikor ugyanabba a házba tört be, csak éppen százezer forint értékben vitt el valutát, készpénzt, ékszert. Haj dán 330 éve, 1663. november elején Szekszárdnál vonul el Körpülü Ahmed pasa Érsekújvárt elfoglalt serege. 140 éve, 1853. november ötödikén Pesten meghalt Garay János, aki utolsó útjára harmincezres némán tüntető tömeg kísért. 110 éve, 1883. november elsején a Szekszárd Vidéke színes leírást közöl az első vonat útjáról a megyeszékhelyre. 105 éve, 1888. november 4- én a Szekszárdon élő dr. Sass István Petőfiről közölt cikket a Vasárnapi Újságban. 100 éve, 1893. november 5- én adta hírül a Tolna vármegye, hogy a helybeli korcsolyázó egyesület korcsolyázó pavilont terveztetett és építtet Perlaky József vasúti mérnökkel 1500 forintért. 95 éve, 1898. november 6-án Wosinsky Mór ünnepélyesen elfoglalta a katolikus olvasókör elnöki tisztét, amelybe 1897. november 20-án választották meg. Ugyané napon Liszbauer Antal „szgzárdi tehetséges fiatal ember" Hangulatok címmel megjelenő verseskötetére hirdet előfizetést. 90 éve, T903. november elsején a Tolna vármegye Kovách Aladár cikkében idézi Pater Ubaldus feljegyzéseit a Sárközről, az ottani étkezési és viseleti szokásokról. 85 éve, 1908. november hetedikén a Közérdek című lap híre szerint a Szekszárdon született Krammer Zsófia A leány című színdarabját tűzte műsorra az itt időző vándor színtársulat. 80 éve, 1913. november másodikén a Tolnamegyei Közlöny ismertette Erdei Lajosnak A Szekszárdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület negyven éve című, akkor megjelent könyvecskéjét. 75 éve, 1918. november másodikén megalakult a helyi nemzeti tanács, másnap a nemzetőrség, amelynek székhelye a polgári fiúiskolában (a mai I. iskolában) volt. Krónikás Lakossági Kincstáijegy A Lakossági Kincstáijegy az 1 éves lekötés előtt, már akár a 2. hónap után visszaváltható. És akkor is kamatozik! Ki mondta, hogy egy befektetés nem mobilizálható? A Lakossági Kincstárjegy az 1 éves futamidő lejártának napján az egyik legkedvezőbb, 21%-os kamatot fizeti! Ha Önnek azonban hamarabb van szüksége pénzére, akkor a Lakossági Kincstárjegyet már 2 hónap elteltével is visszaválthatja. És ami a legfontosabb: akkor is kamatozik! A Kincstárjegy állami értékpapír, így visszafizetését az állam garantálja. Az Ön követelése nem évül el, ezért bármely értékesítő fiók köteles visszaváltani az Ön Kincstárjegyét. A Lakossági Kincstárjegy folyamatosan kapható a Budapest Bank és az OTP fiókjaiban, valamint az értékpapír-forgalmazóknál. Ha tehát szeretné pénzét egyszerűen, rövid távra és jó hozamra befektetni, válassza a kézenfekvő megoldást! A Lakossági Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. 1052 Budapest, Deák F. u. 5. • Budapest Bank Rt. valamennyi fiókja OTP Bank Rt. kijelölt fiókjai • Budapest Bank Rt. Szekszárd, Garay tér 4. • Budapest Bank Rt. Tamási, Szabadság u. 54. • OTP Bank Rt. Szekszárd, Mártírok tere 5-7.