Tolnai Népújság, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-22 / 272. szám

8 »ÚJSÁG SPORT 1993. november 22., hétfő Sítáborra készül a Kolping-család Létezik olyan iskola, ahol némelyik diák keserű szájíz­zel veszi tudomásul a tanítás végét? Szekszárdon a Kol- ping-családként emlegetett Pázmány-téri intézményt úgy tartják számon, hogy „egy sziget a nagy rohanásban." Tanulóinak zöme az iskola falai közt talál rá a család él­tető közegére. Az induláskor még 43 főt számláló iskolá­nak ma már 306 tanulója van, sőt, év elején már 200 fős túl­jelentkezéssel is számolniuk kellett. Látogatásunkkor az intéz­mény megalakításában is oroszlánrészt vállaló Kön- tösné Rajnai Annamária mu­tatja be az intézetet. — A Kolping-iskolarend­szer német támogatással, az Augsburgi Kolping Szövetség pénzéből jött létre két évvel ezelőtt, míg a napi fenntartá­sát állami normatív támogatás biztosítja. A szekszárdi intéz­mény modellértékű, hisz a ha­sonló típusú iskolák közül először jött létre. Az oktatási rendszer a kezdeti lépéseknél komoly fenntartással fogadta új kezdeményezésünket. Isko­lánk nem teljesítménycentri­kus, hanem a tanulókban rejlő emberi értékek megőrzésére és kibontakoztatására törek­szik. Azzal is szembe kell néznünk, hogy a gyerekeink zöme hátrányos helyzetű. De járnak ide például jólszituált, kedvező anyagi körülmények között élő családoknak a rosz­szul adagolt szeretet követ­keztében tévútra került gye­rekei is. Az általános iskolából kikerülő, gyengébb tanulmá­nyi eredményű fiatalokkal az „elitképzést" előtérbe helyező iskolarendszer már nem tud mit kezdeni, mi ezeknek a lá­nyoknak próbálunk perspek­tívát nyújtani. A kétéves kép­zés alatt közismereti és szak­tárgyakat tanítunk, a vallások­tatás keretében pedig a ke­resztény emberi értékek meg­ismertetésére helyezzük a hangsúlyt. A női ruhakészítő és a kertész szakmában pedig szakmunkásbizonyítványt is lehet szerezni. Az ország ha­sonló típusú intézményeihez képest nálunk annyi az elté­rés, hogy egyelőre csak lányo­kat tudunk foglalkoztatni. Az itt végzett növendékek házve­zetőnőként, házi betegápoló­ként is elhelyezkedhetnek, így a tananyag tekintélyes részét képezi az egészségnevelés. Egy egészséges család életé­ben a sport sem elhanyagol­ható tényező, így az iskola építésekor természetesen a tornateremre is gondoltak: gombnyomásra működő, fo- tocellás válaszfala révén meg­növelt küzdőtere labdajátékok űzésére is alkalmas. Mellette ízlésesen kialakított öltözők vizesblokkal. Bár a zsúfolt órarend és a délutánonként tartott szakmai tárgyak miatt mindennapos testnevelésről egyelőre nem beszélhetünk, a testnevelés órák igen népsze­rűek. Úszásoktatásra is rendsze­resen viszik a fiatalokat, de a hangulatos természetjáró ki­rándulások is maradandó él­ményt jelentenek. Az egészséges életmódra nevelésben külön fejezetet ér­demel a csehországi Ostravá- ban januárban sorra kerülő egyhetes sítábor. A táborozta­tás fejenként 6 ezer forint, eb­ből 3 ezret a szülők fizetnek és szeretnénk, ha a további ösz- szeget az érintett települések önkormányzatai fizetnék. Az ötven utazó fiatal között még a leggyengébb mozgáskultú­rájú lány is helyet kap, a gye­rekek többsége egyébként még nem járt külföldön. A Tolna Megyei Gyermek- és If­júságvédő Intézet pedig az is­kolában tanuló valamennyi (tizennyolc) tanulóját befizette az útra, hisz egy ilyen kirán­dulás élményétől a leghátrá­nyosabb helyzetűeket vétek lenne megfosztani...- kesjár ­Nem melléktantárgy a testnevelés a Pázmány-téri iskolában Ritmikus sportgimnasztika OB Fráter és Szalay sikere Vasárnap a szerenkénti döntőkkel befejeződött az idei ritmikus sportgimnasztikai országos bajnokság. A finá­lékban a várakozásnak megfe­lelően Fráter Viktória (L.A.Gear OSC) és Szalay Andrea (Kapos RSG) játszot­ták a főszerepet: előbbi há­rom, utóbbi két aranyérmet vehetett át. A döntők eredmé­nyei: kötél: 1. Szalay Andrea (Kapos RSG) 9.150 pont, 2. Holjevicz Eszter (Kapos RSG) 8.950, 3. Demkó Emese (Ka­zincbarcikai VSE) 8.600. Ka­rika: 1. Fráter Viktória (L.A.Gear OSC) 9.375, 2. Sza­lay Andrea 9.350, 3. Gyulai Éva (L.A.Gear OSC) 8.675. Labda: 1. Szalay Andrea 9.450, 2. Fráter Viktória 9.350,3. Hol­jevicz Eszter és Demkó Emese 8.900 - 8.900. Buzogány: 1. Fráter Viktória 9.475, 2. Holje­vicz Eszter 8.950. Szalag: 1. Fráter Viktória 9.525,2. Szalay Andrea. Harmadszor is kikaptak a férfi röplabdázók Harmadik mérkőzésén is vereséget szenvedett a férfi röplabda világbajnoki selej­tező Európai/NORCECA tor­nájának B-csoportjában a ma­gyar válogatott. A csapat ezút­tal Portugáliától kapott ki, és a csoport utolsó helyén végzett. Első és ezáltal vb-résztvevő: Németország. Portugália - Magyarország 3:2 (13,13, -12, -4, 14), Németország - Ka­nada 3:2 (-10, 5, 9, -13, 19). A torna végeredménye: 1. Né­metország 6 pont (9:3) 2. Ka­nada 4 pont (8:4) 3. Portugália 2 pont (4:8) 4. Magyarország pont nélkül (3:9). Olomoucban lépett pályára Szuper Liga mérkőzésen az Eger SE női röplabda-együt­tese. Az egriek vendégszerep­lése nem sikerült, 3:0 (10, 8, 4) arányban vereséget szenved­tek a helyi Universitas gárdá­jától. Nemcsak udvarias gesztus a meghajlás Karate edzőtábor Tamásiban A tornaterembe belépve mintha más világba csöppen­nénk. Az egymás iránti tiszte­letadás jeleként évek során rögződött reflex, az apró meghajlás senkinél se marad­hat el. Kint javában havazik, de a Shotokan Karate Interna­tional délután négy órára meghirdetett edzéséről szinte senki se késik el. Mindössze ketten sértik meg az íratlan szabályt: G. Horváth Ákos és Monori Kiss Károly, a Buda­pesti Okinawa SE feketeöves karatékái négy óra után tíz perccel érkeznek. A közös munkába már nem kapcso­lódnak be, a terem sarkában törökülésben szemlélik társai­kat. Itt mindennek az alapja az önfegyelem. — Halaszthatatlan teendő­ink miatt alakultak így a dol­gok - hallottuk G. Horváth Ákost -, de ennyi késés után már nem lehet megzavarni a közös gyakorlást. - Egy-két perces késést még elnéznek, ez esetben a bejárat előtt tö­rökülésben kell várni, hogy a mester tudomást szerezzen az érkezésedről és engedélyezze a belépést. Tudomásul kell venni, hogy a shotokan karate (de ez elmondható valameny- nyi küzdősportról) szigorúan szabályozott rendszerre épül. Lehet bármilyen demokrácia a falakon kívül, de itt a játék- szabályokat be kell tartani. Ez nem katonai drill, hanem belső meggyőződésből szár­mazó önfegyelem. De egyéb etikai normákra is ügyelni kell: gyakorlás közben nincs szövegelés, csak kivételesen indokolt esetben. Végre kell hajtani az instruktor utasítá­sait, legfeljebb csak foglalko­zás után lehet véleményt al­kotni. Ez a kissé merevnek tűnő szabályozás nagyon in­dokolt, hisz apró fegyelmezet­lenség esetén is veszélyes fegyverré válhat a karate és sérülést is okozhat. A színhely a Tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium tornaterme. A Shotokan Ka­rate International (Shotokan Karate Világszövetség) Kelet Európai Szervezete az évente kétszer esedékes magyaror­szági továbbképzéséből az egyiket a Koppány-menti vá­rosban tartotta. A helyi Sza­muráj Karate Klub Gőgős Tamás bamaöves mester ve­zetésével, a Zsigár Rt. támoga­tásával készséggel vállalko­zott a házigazda szerepre. A főként új technikai elemek el­sajátítását szolgáló közös gya­korlást Masaru Miura shihan, a világszövetség Kelet-euró­pai instruktora tisztelte meg jelenlétével. Elhozta magával az olasz válogatottat is. A grúz származású vüágbajnok, Giorgio Ugreikezize és Giam- piero Grosselle már a japán instruktor szemvillanásából is értenek. Fegyelemről beszéltünk, de ne gondoljon itt senki valami­féle parancsuralmi rendszerre. Három, csoportban gyakorol­nak a versenyzők, a mester a legfiatalabbak (fehér-, citrom­sárga-, zöld-, kék-, lilaövesek) technikai repertoárját tökéle­tesíti. Pergő vezényszavakkal az ütéskombinációk védésé­nek módozatait sulykolja. A feketeöves, nyolcadik dános mester oldott hangulatban, derültség közepette időnként megforgatja tanítványait, mozdulatait alig lehet követni. Heim Tibor, a Tamási Sza­muráj Karate Klub tagja lel­kesen összegzi a tanultakat: „Nagyon sok új elemmel is­merkedtünk meg. Megtanul­tuk, hogy nemcsak az erőnek van szerepe a gyakorlatok ki­vitelezésénél, hanem a tempó, a sebesség és a gondolkodás gyorsasága legalább ilyen fon­tos." Mellettük a barnaövesek és a feketeövesek a formagyakor­latokat, a többemberes harc mozdulatait végzik. Előbb egyszerre, majd a kiragadott részeket párosával sulykolják. Közben a dobhártyaszaggató „csatakiáltások" sem marad­nak el. (Az egy pontra kon­centrált nagy energia kibocsá­tása közben kiáramló levegő megrezegteti a hangszálakat). — Ne számítson itt senki látványos téglatörésekre - mondja végezetül Tóth Mik­lós, az SKI magyarországi fő­titkára. - Az ilyen jellegű ösz- szejöveteleknek főként az új technikák elsajátítása a célja, a tanultakat pedig év közben kell gyakorolni. - km ­Fekete övesek a fehér asztalnál a Dám étteremben Dallos Berlinben hatodik, a Világ Kupán második Berlinben vasárnap foly­tatódott a díjlovagló Világ Kupa nyolcadik fordulója. Ezúttal az utolsó verseny­számra került sor. Dallos Gyula a hatodik helyet sze­rezte meg. így a Világ Ku­pában három ponttal a né­met Gina Capellmann-Lüt- kemeier mögött a második helyen áll. Eredmények: A berlini verseny utolsó napjának eredménye: 1. Klaus Bal­kenhol (német, Goldstern nevű lován) 79.54 pont 2. Nicole Uphoff-Becker (né­met, Grand Gübert) 76.90 3. Karin Rehbein (német, Don­nerhall) 74.32... 6. Dallos Gyula (Aktion) 71.33. A Vi­lág Kupa állása: 1. Gina Ca- pellmann-Lütkemeier (né­met) 40 pont 2. Dallos Gyula 37 3. Sven Rothenburger (német) 31. Csak Berlinben sikerült a német lovassport­nak Dallos Gyulát a máso­dik helyre szorítani a Volvo Világ Kupa 1993-as ver­senysorozatán. A berlini Deutschlandhallében ren­dezett 8. forduló után az a hazai Gina Capellmann- Lütkemeier vette át a veze­tést, aki júniusban a kop­penhágai 3. fordulót dop­pingszer használatával nyerte meg. Az ott gyűjtött 12 pontját azóta sem érvény­telenítették. A magyar díjlo­vaglás világszínvonalú kép­viselőjét, Dallost a berlini közönség vastapssal, az öt­tagú nemzetközi zsűri (an­nak két tagja német volt) öt hazai versenyző mögött a hatodik hellyel „díjazta". Dallos kissé csalódott, bár érezte, hogy Berlinben a német versenyzők valame­lyike megelőzi. Bizakodva tekint a még hátralévő két forduló elé, lova a gyógyu­lás után jó formában van, és már biztosította helyét az április elején, a svédországi Göteborgban megrende­zendő világbajnokságon. Ha továbbra is meg tudja teremteni a szükséges pénz­ügyi feltételeket szponzor nélkül, akkor a magyar lo­vassport bízhat benne, hogy lesz magyar a világ legjobb hat versenyzője között. Újra nyerhet! „Ajánljon bennünket" címmel hirdettük meg szeptemberben előfizetést gyújtó akciónkat. Számos olvasónak kedvezett a szeren­cse, sokan nyertek értékes használati tárgyat. Az akció folytatódik: havonta tartunk sorsolást, és - mondhatni karácsonyi ajándékként - december 22-én külön húzás is lesz. A sorsolásokon azok vehet­nek részt, akik új előfizetőket szereztek a Tolnai Népújságnak. Öt­ven értékes nyeremény: színes tévé, magnósrádió, órák, kávéfőzők, vasalók, hajszárítók és más hasznos eszközök várnak a szerencsés nyertesekre. Figyelje a Népújságot, abban is az az alább megjelen­tetett előfizetést gyújtó szelvényt! Ajánljuk magunkat, ajánljon bennünket barátainak, ismerőseinek és mlndenklnekl Előfizetőinket kérjük, hogy szerezzenek ú|abb előfizetőket a 31.000 példányban megjelenő PÚJSÁG ­Ajánlja lapunkat, s ha megnyerte Ismerősét az előfizetésre, töltse ki és borítékban küldje be az itt következő szelvényt, valamint az előfizetési díj befizetését igazoló postai csekket vagy másolatát a TOLNAI NÉPÚJSÁG Kiadója (7100 Szekszárd, Pf.: 71.) elmére. Előfizetési díj egy hónapra 375,- Ft SZEREZTEM EGY ÚJ ELŐFIZETŐT . NÉPÚJSÁG. BARÁTAIM, ISMERŐSEIM KÖZÖTT Az új előfizető neve:.................................................... Címe (ahova az újságot kéri): ................................... A beküldő neve: Címe: ............... K iről szeretne olvasni a lapban? AKIK A LAPUNKBAN MEGJELENT SZELVÉNYT BEKÜLDIK, AZOK KÖZÖTT NOVEMBERBEN EGY AUDIOTON RÁDIÓT SORSOLUNK KI Ez a szelvény részt vesz az 1993. decemberi rendkívüli sorsolásunkon is!

Next

/
Oldalképek
Tartalom