Tolnai Népújság, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-15 / 266. szám
1993. november 15., hétfő SPORT «ÚJSÁG 7 Suleymanoglu Melboume-ben sem adott esélyt Czanka Attila érem nélkül maradt Czanka Attila ezúttal hajszállal csúszott le a dobogóról Melbourne-ben a 65. férfi és a 7. női súlyemelő világbajnokság rendezői előre féltek a vasárnap délutántól, a 64 kg- osok viadalától. A súlyemelő királynak tartott Suleymanoglu kedvéért a Melbourne- ben élő sokezer törökből mintegy ötezren akarták látni a kétszeres olimpiai bajnok újabb diadalmenetét. Meg is szállták a világbajnokság színhelyét erre a délutánra, és elképesztő hangzavart varázsoltak az arénába. Ahogy haladt a bajnok az újabb győzelem felé, úgy váltak még hangosabbá. A verseny után az újabb három világbajnoki címhez jutott és két világcsúcsot felállított Suley- manoglut török zászlókkal borították el és egetverően éljenezték. Suleymanoglu Melbourne- ben sem adott esélyt ellenfeleinek. Látszott, hogy nem szakadhatott bele a felkészülésbe, de így is könnyen intézte el riválisait. Ahogy régen, itt is megengedhette magának, hogy a harmadik szakítástól és lökéstől visszalépjen, azokra nem volt szüksége. A rangos mezőnyből egyedül a szekszárdi Czanka Attila próbálkozott ugyanazokkal a súlyokkal, mint Suleymanoglu, de a magyar Európa- bajnok szakításban a kezdősúlyán (140) maradt, a 145-tel kötszerre sem bírt, lökésben pedig a nyitó 172.5 után még sikerrel járt 175 kilón - mindkettő országos csúcs -, de a 177.5 nem ment. Ha csupán csak eggyel több érvényes szakítás vagy lökés gyakorlata van, Suleymanoglu mögött második és érmeket gyűjt, így viszont a szoros mezőnyben egyetlen éremhez sem juthatott. Czankát dicséri, hogy hozta szófiai EB-győztes eredményét, a 315 kilót, tehát stabilizálta ezt a teljesítményt. Eredmények. Férfiak, 64 kg: összetett világbajnok: Nairn Suleymanoglu (Törökország) 322.5 kg - új világcsúcs (145,177.5 - utóbbi új világcsúcs), 2. Hi Bong Ri (Koreai NDK) 317.5 (142.5,175), 3. Jurik Szarkiszjan (Örményország) 315 (140,175), 4. Czanka Attila (Magyarország) 315 (140,175), 5. Valerios Leonidis (Görögország) 312.5 (137.5, 175), 6. Zhang Youyi (Kína) 310 (142.5,167.5). Szakítás, világbajnok: Suleymanoglu 145 kg, 2. Zhang Youyi 142.5, 3. Hi Bong Ri 142.5. Lökés, világbajnok: Suleymanoglu 177.5 kg (új világcsúcs), 2. Leonidis 175, 3. Szarkiszjan 175. A nők 54 kg-os súlycsoportjában a 16 éves kínai Chen Xiaomin jelenléte előre eldöntött mindent. Nem kevesebb, mint 22.5 kilóval előzte meg az utána következő legjobbakat, a 177.5 kilós alapvilágcsúcstól a 200 kilós világrekordig jutott el. Jóvoltából ebben a súlycsoportban öt világcsúcs született. Nők, 54 kg: összetett világbajnok: Chen Xiaomin (Kína) 200 (90, 110) kg - mindhárom új világcsúcs, 2. Robin Byrd (Egyesült Államok) 177.5 (82.5, 95), 3. Kemam Malles- wari (India) 177.5 (82.5, 95), 4. Zsaneta Georgieva (Bulgária) 177.5 (82.5, 95), 5. Nancy Niro (Kanada) 172.5 (75, 97.5), 6. Hiromi Uemura (Japán) 167.5 (72.5,95). Szakítás, világbajnok: Chen Xiaomin 90 kg (új világcsúcs), 2. Byrd 82.5, 3. Mal- leswari 82.5. Lökés, világbajnok: Chen Xiaomin 110 kg (világcsúcs), 2. Niro 97.5,3. Uemura 95. Ma: rajt a Mesterek Tornáján A címvédő Szeles Mónika nem indul New Yorkban Három évi kihagyás után a német Steffi Graf szeretné visszahódítani Mester-címét azon a hétfőn kezdődő1 New York-i szuperviadalon, amelyen a világ legjobb 16 teniszezőnője méri össze erejét. A Mesterek Tornájáról hiányzik a jugoszláv Szeles Mónika, akit áprilisban egy hamburgi viadalon késsel sebesítettek meg, valamint az amerikai Jennifer Capriati, aki sérüléssel bajlódik. A 3,5 millió dollár összdíjazású versenyen az egyéni küzdelmek mellett a párosok csatározását is megrendezik a legjobb nyolc kettős részvételével. Az egyesben a sorsolás kedvezett az 1987-ben és 1989-ben győztes Steffi Gráfnak, a világranglista vezetőjének (első ellenfele a fehérorosz Natalja Zvereva), így nagy esélye van, hogy ismét ő végezzen az első helyen, s ezzel begyűjtse a győztesnek felajánlott 250 ezer dolláros pénzdíjat. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy a német teniszezőnő nem kaphatja meg a 650 ezer dolláros plusz pénzjutalmat, ugyanis idén nem volt meg a minimálisan előírt 12 tornája. Ebben persze közrejátszott az is, hogy a közelmúltban lábműtéten esett át, s emiatt kihagyni kényszerült a betervezett brightoni és esseni viadalt. Nyilván megtehette, hogy lemondjon ekkora ösz- szegről, már csak azért is, mert csupán ebben az évben 2,5 millió dollárnál többet teniszezett össze. Az utóbbi tíz kiírás győztesei: 1984: Martina Navratilova (amerikai), 1985: Martina Navratilova, 1986 (március): Martina Navratilova, 1986 (november): Martina Navratilova, 1987: Steffi Graf (német), 1988: Gabriela Saba- tini (argentin), 1989: Steffi Graf, 1990: Szeles Mónika (jugoszláv), 1991: Szeles Mónika, 1992: Szeles Mónika. Felnőtt és junior tornász egyéni OB Supola és Molnár nyerte az Intertraverz Kupát A Tornacsarnokban vasárnap a szerenkénti döntőkkel befejeződött a felnőtt és junior tornászok egyéni országos bajnoksága. Ezen a napon már Supola Zoltán, a dunaújvárosiak és a magyar férfi válogatott legjobbja is időben érkezett, így semmi akadálya nem volt, hogy a legnagyobb rendben peregjenek az események. A nőknél Molnár Andrea egyedül gerendagyakorlatát bánhatta, mivel leesett a szerről, de talajon szerzett e- züstérme mellé is két aranyat gyűjtött, így a legjobb női felnőtt versenyzőnek bizonyult. A férfiaknál Supola nem tudta megismételni tavalyi négy első helyezését, most az ugrás, a korlát és a nyújtó legmagasabb pontszámának tulajdonosaként „csak" három arannyal toldotta meg az ösz- szetett bajnoki címét. Az Intertraverz Kupának így is mindkét versenyző toronymagasan jogos tulajdonosa lett. A felnőtt férfiak első szerén, a talajon Péter Zsolt (Bp. Honvéd) nyújtotta a legjobbat, és összetettbeli ezüstérme után megízlelhette a győzelmet is. Csollány Szüveszter a lólengésben és kiemelkedő anyagerősségű szerén, a gyűrűn ért el diadalt. Az utóbbin 9.6-os pontszámmal a legnagyobb értéket neki ítélték a pontozók. Supola az utolsó három szeren „erősített", és gyönyörű tartással kivitelezett gyakorlataival végül is a legjobb éremhalmozó lett. A nőknél Molnár Andrea (Postás SE) és Ábrahám Zsuzsa (UTE) testvériesen osztoztak a bajnoki címeken. Molnár ugrásban és korláton, míg az újpesti tomásznő gerendán és talajon vívta ki a nézők elismerő tapsát és az aranyérmet. A junior férfiaknál a ferencvárosiak, név szerint Hajdú Miklós és Bordán Csaba dupláztak a bajnoki címeket tekintve az Intertraverz Kupa zárónapján. A junior lányoknál Nyeste Adrienn, a Békéscsabai Előre Agro-Stop TC válogatottja gondoskodott arról, hogy Ónodi Henrietta távollétében is kiemelkedő eredménnyel gazdagodjon a vidéki klub. Mindezt négy szeren aratott fölényes győzelmével tette. Edzőváltás a Bayernnél? Miközben a Bundesliga és a szurkolósereg hálás a Hamburgnak, hogy nem tette unalmassá a német labdarúgó bajnokságot, a Bayern Münchennél új edző után néznek - legalábbis a Welt am Sonntag szerint. A Bundesliga hétvégi fordulójában az SV Hamburg odahaza 3-0-ra legyőzte az őszi bajnokot, a frankfurti Eintrachtot, s mivel a Bayern München az Olimpiai stadionban keserves 1-0-ás győzelmet aratott a Karlsruhe felett, a frankfurtiak előnye ötről három pontra csökkent, éppen a müncheniekkel szemben. Ám a bajor sztárcsapat há- zatáján még mindig háborog- nak a kedélyek a korábbi hármas kudarc miatt - kiesés az UEFA Kupából és a német kupaküzdelemből, a bajnokságban vereség a kieső helyen tanyázó Nümbergtől - s azt fontolgatják, hogy menesztik az edzőt, Erich Ribbecket, külföldről, Olaszországból hozatnak új mestert Münchenbe. A szerepkörre Dino Zoffot, az olasz legendás kapust, a római Lazio edzőjét szemelték ki - írta a Welt am Sonntag. Az 51 éves Zoffot állítólag már meg is kereste Franz Beckenbauer, a Bayern egyik alel- nöke, s jelezte a müncheniek érdeklődését. Az olasz válaszát a vasárnapi német lap nem közölte. Erich Ribbecket az Opel cégtől hozták a Bayernhez, 25 éves edzői múlt áll mögötte. Ribbeck mély válságból emelte ki a müncheni együttest - Jupp Heynckes menesztése után a dán Sörén Lerby vállalta az edzősködést -, s volt idő, amikor az FC Bayernt a kiesés is fenyegette. A tavalyi bajnoki küzdelemben a München a legutolsó fordulóig a bajnoki elsőség várományosa volt, a címet az utolsó pillanatban halászta el előle a brémai Werder. Az idei szezonban a Werder gépezete csikorog, a hétvégén a Drezdától szenvedett vereséget 1-0-ra, hazai környezetben, ez volt a harmadik hazai kudarc. Igaz, a Dynamo Drezda volt az, amely a hét közepén kiverte a Bayernt a német kupából, s úgy tűnik, maga mögött hagyta válság- periódusát. A Bréma azzal vigasztalódik, hogy a Bajnok- csapatok Európa Kupájában bekerült a legjobb nyolc közé, s az egyik négyes csoportban körmérkőzést vívhat. Elismerések A Budapest Kongresszusi Központ Pátria-termében a Magyar Olimpiai Bizottság szombati gálaműsora keretében, a díszvacsora közben a már korábban odaítélt sport- szerűségi diplomákat és díjakat vehették át az arra érdemesek. Fair Play-diplomát kapott - hosszú és eredményes sportpályafutásuk elismeréseként - az egykori kiváló jégtáncospár két tagja, Engi Klára és Tóth Attila, továbbá Borbély Norbert, a Kecskeméti SC gerelyhajítója. A Fair Play-díjat vehette át Majtinszky Gergely triatlo- nista, továbbá a Kölcsey Gimnázium futballcsapata (és edzője, Somfai Csaba testnevelő tanár) példás sportszerű cselekedeteikért. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a közelmúltban „Szép környezetért" vándordíját alapított. A Magyar Olimpiai Bizottság úgy találta, hogy a tatai edzőtábor megfelel a díj követelményeinek, így dr. Schmitt Pál, a MOB elnöke nyújtotta át a NOB díszes ajándékát az edzőtábor vezetőjének. Kosárlabda NB I. Elmaradt az izgalom a vasutasrangadón Kerényi (középen világos mezben) 24 pontot szerzett Dombóvári VMSE-Pécsi VSK 107-78 (53-39). Dombóvár, 200 néző. V: Rátvay, Zsigmond. Dombóvár: Mar- csenko (27), Erupkin (13/9), Bosznai (9/3), Takács (18), Kerényi (24). Csere: Kontics (2), Jankovics (12), Nagy (2), Trupp (-). Edző: Németh József. Pécsi VSK: Milovidov (10), Pető (-), Haszjanov (23/3), Kovács N. (29/3), Csirke (5). Csere: Tahin (4), Ribarics (2), Pákozdi (2), Lázár (3/3). Edző: Fűzi Ákos. A hirtelen téliesre fordult időjárás nemcsak a nézőszámban mutatkozott meg, de a találkozó sem idézte a korábbi vasutasrangadók hangulatát. A hazaiak léptek fel támadólag, ziccereiket pontosabban használták ki, így nem csoda, ha a vendégek már a 6. percben 16-7-es dombóvári vezetésnél időkérésre kényszerültek. A 13. percben már sejteni lehetett, hogy nem lesz szoros a rangadó, hisz ekkor már 16 pont volt a csapatok közti különbség. 37-21. A házigazdáknál Kerényi szorgalmasan gyűjtögette a pontjait (16-ot szerzett az első félidőben), a vendégeknél egyedül Haszjanov tartotta a lelket társaiban és 17 találatával a legeredményesebbnek bizonyult. A pécsiek a félidő hajrájában megpróbáltak lépést tartani Erup- kinékkal, de sikertelenül, így a dombóváriak 14 pontos vezetéssel térhettek pihenőre. Szünet után a Baranya-me- gyeiek sem védekezésben, sem támadásban nem tudtak újítani, ehelyett a lendületesen és eredményesen játszó vendéglátók tovább növelték előnyüket, s közben a vendégek 6 perc alatt 4 pontot szereztek. 71-45. A 31. percben 81-55-ös állásnál Németh edző a fiatal, tehetséges Truppot is mélyvízbe dobta. A folytatásban a teljesen szétesett játékot nyújtó pécsiekkel szemben a hazaiak látványos akciókat vezetve támadásaikat rendre kosárral fejezték be. Parádés játékukkal többször is nyíltszíni tapsra késztették szurkolóikat. Á hajrában már csak az foglalkoztatta a közönséget, hogy sikerül-e a házigazdáknak három számjegyű vereséget mérni örök riválisukra. A 39. percben a legeredményesebb játékos, Marcsenko zsákolásával ez a pillanat be is következett. A 29 pontos különbségű hazai siker önmagáért beszél. A dombóváriak jó védekezésükkel rendre hibára késztették ellenfelüket, sőt, helyenként látványos, közönségszórakoztató játékra is tellett az erejükből. Kitűnt: Marcsenko, Erupkin, Kerényi, Takács, Jankovics, illetve Kovács N.-gaálVezetnek a franciák A férfi kosárlabda Európa- bajnokság selejtezőinek középdöntőjében a franciaországi Pau-ban a francia és az olasz válogatott lépett pályára. A házigazda francia válogatott óriási küzdelemben 78-77 arányban győzött, s így a csoportban - amelynek a magyar válogatott is résztvevője - két győzelemmel veretlenül állnak az élen. Az E-csoport állása: 1. Franciaország 4 pont, 2. Olaszország és Bulgária 3-3, 4. Magyarország 2. További eredmények: A B-csoportban: Ukrajna- Finnország 101-111 (53-50). A D-csoport: Spanyolor- szág-Törökország 74-65 (46- 45). ‘ Magyar vívók a dobogón Vasárnap Zalaegerszegen folytatódott az első alkalommal megrendezett kadett Világ Kupa vívóverseny. A második napon a fiú tőrözők léptek pástra, a magyarok mellett osztrák, német és jugoszláv versenyzők vívtak egymással. ' A második versenynap küzdelmeiről több fővárosi klub sportolói a rossz időjárási viszonyok miatt távolmaradtak, a szolnokiak viszont eljöttek a zalai megyeszékhelyre. A négyes döntőbe három magyar és egy német versenyző jutott. Ä viadalt Máthé Zoltán nyerte, második Csaba Zsolt, a harmadik helyen Ivan Selmeczy (német) és Farkas Márk végzett. i *