Tolnai Népújság, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-02 / 230. szám
KÖNYVVÁSÁRLÁS, ÉS MÁS SZENVEDÉLYEK (11. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1993. OKTÓBER 2. SZOMBAT ÁRA: 16,30 FORINT IV. ÉVFOLYAM, 230. SZÁM Most az új ovis- táskára terelődik a szó. Áradozik a szépségéről. Nyakába is akasztja, először fordítva, aztán kiigazítja. Egy arc - egy mesterség című írásunk a 4. oldalon olvasható. Cselgáncs bravúr Hamiltonban: Kovács Antal világbajnok! A földrengés áldozatai Tizenhatezerre tehető az indiai földrengés áldozatainak száma. Ä sebesültek száma is többezer. A katasztrófa sújtotta körzetben megkezdték a holttestek kiemelését. Csupán Khillariban 4000 tetemet emeltek ki a romok alól. Az állam két városát a földrengés gyakorlatilag eltörölte a térképről. A tojáshéjat a gép kiköpi A Sanyo elektronikai cég mosógép méretű házi szemétfeldolgozó gépet fejlesztett ki. Ötven családnak adták ki használatra a gépeket. Ha a házi szemétfeldolgozó igazolja a hozzá fűzött reményeket, hamarosan piacra is dobják, az ára 250 ezer forint lesz. Gombnyomásra vegyíti a gép a szemetet, majd a hulladékanyagokat egy hét alatt elbontja. Egy gyönge pontja van csupán: a tojáshéj, ezzel ugyanis egyelőre képtelen megbirkózni. Áradás Orangeban Hatalmas vihar pusztított tegnapra virradó éjjel a dél-franciaországi Orange város közelében. A vihart özönvízszerű esőzés kísérte, emiatt a körzet egyes falvainak utcáit másfél méter magas víz öntötte el. Az áradat elsodort egy hidat, több út járhatatlan, s az éjszaka közepén ezernél is több embernek kellett elhagynia ideiglenesen otthonát. A természeti csapás következtében egy gazda - akire ráomlott a fal - életét vesztette. Gépeltérítő házaspár Visszatérhetett Kínába a szecsuáni légitársaság Tajvanra eltérített utasszállító repülőgépe. A Csinanból Kantonba tartó TU 154-es repülőgépet egy kínai házaspár térítette el, késekkel és robbanóanyaggal fenyegetve a gép személyzetét és utasait. Kanadában, a hamiltoni 18. felnőtt cselgáncs-világbajnokság első napján Kovács Antal, az Atomerőmű SE 95 kilós sportolója aranyérmet szerzett. Ez a magyar judósport első vüágbajnoki címe minden idők történetében! A múltban - éppen tíz éve Moszkvában - Bujkó Tamás menetelt el a döntőig, de ott vereséget szenvedett és ezüstéremmel zárt. Kovács Antal klasszisteljesítményére, sportemberi nagyságára jellemző: a paksi sportember pályafutása negyedik felnőtt világversenyén a negyedik dobogós helyezést harcolta ki. Két Európa-baj- noki bronzérme mellé a tavaA Német Egység Napja alkalmából tegnap Pécsett a Németországi Szövetségi Köztársaság főkonzulja, Hanns Rehfeld adott fogadást, ahol a mintegy háromszáz meghívott vendég között jelen voltak a Tolna megyei, a városi, községi, nagyközségi ön- kormányzatok vezetői, az egyházak, a német nemzetiségi szövetség, a vállalkozók és a megyei napilapok képviselői is. A pécsi német főkonzulátus három esztendejére emlélyi barcelonai olimpián aranyérmet szerzett. Az ötkarikás elsősége szintén az első magyar szuperteljesítmény az olimpiai játékok történetében; azelőtt sohasem avattak magyar olimpiai bajnokot! A szűkös hírügynökségi jelentésből kiviláglott, hogy Kovács Antal a negyeddöntőben ipponnal verte a francia Stéphane Traineau-t. Az elődöntőben a német Marc Mei- lingnél bizonyult jobbnak ötpontos (yuko) értékű akciójával. A világbajnoki döntőben az 1988-as szöuli olimpia aranyérmesét, a brazil Miguel Aurelio-t szintén ipponra dobta meg. Ez igen, bravó „Atom Anti,,! kezve Rehfeld úr köszöntőjé-' ben szólt azokról a kérdésekről, amelyekre különösen figyelemmel voltak, így többek között a testvérvárosi, kulturális és gazdasági kapcsolatok alakulásáról. Elismeréssel szólt a magyarországi változásokról: „egyetlen, korábban szovjet uralom alatt álló országnak nem volt ilyen'stabil kormánya, egyik ország sem vonzott ennyi beruházót, és nem látogatta meg annyi turista, mint Magyarországot." (Folytatás az 2. oldalon) Tolna megyeiek a Német Egység Napja alkalmából rendezett fogadáson Fogadás a Német Egység Napja alkalmából „Jövőnket egy közös Európában látjuk" Milyen idő várható? A hét végén a borult idő ellenére néha kisüt a nap. Több felé eső várható. A hét elején megérkező hideg front mögött beáramló hideg levegő hatására a hajnalok hűvösebbek lesznek. Egyre gyakrabban képződnek reggeli ködök. A kora reggeli hőmérséklet a hét végén 8-13 fok körül, a nappali maximum hőmérséklet 13-16 fok között várható. A hétfőtől keddre virradó éjszaka megérkező hideg front a hőmérsékletet 5-10 fokra csökkenti. Esőre főként hétfőn kell számítanunk. Orvosmeteorológia A hétvége időjárását a hideg és meleg frontok változó hatása jellemzi. Főként a figyelem lazulásával, esetleg fejfájással kell számolnunk, s az évszakhoz képest enyhébb légtömegek érkezése a frontérzékenyek szervezetét megviseli. Erre különösen a gépjárművezetőknek érdemes ügyelniük. A hidegfront elsősorban a reumatikus fájdalmakban szenvedőket fogja kellemetlenül érinteni, de számoljunk azzal, hogy a szokásosnál jóval ingerlékenyebbek, türelmetlenebbek leszünk. Csődöt kért a MÜSZI A Mezőgazdasági Üzemszervezési Számítástechnikai és Informatikai Részvénytársaság (A MÜSZI Rt.) igazgatósága csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet nyújtott be a székhelye szerint illetékes Fővárosi Bíróságnál. A csődeljárás iránti kérelmet az igazgatóság az 1993. szeptember 29-i rendkívüli közgyűlés határozata szerinti felhatalmazással élve, a csődeljárásról, a fel- számolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény rendelkezései alapján nyújtotta be. A kérelem bírósági érkeztetésének, így a csődeljárás kezdetének időpontja: 1993. október 1. napja. Tanárok tanácskoztak A felsőoktatási törvény után kialakult helyzetet elemezte tegnapi ülésén a Magyarországi Egyetemi és Főiskolai Tanárok Egyesületének Országos Vezetősége. Megállapították: bár a törvény koncepciója helyes volt, de a parlament egy kevésbé megfelelő törvényt fogadott el. Tanuló taxisok Felül kell vizsgálni a személytaxis vállalkozói szaktan- folyam vizsgakérdéseit, figyelembe véve a taxis vállalkozás gyakorlati szempontjait. Ezt állapították meg az érdekképviseletek és a hatóság képviselői azon a megbeszélésen, melyen a taxisokra vonatkozó rendeletről volt szó. Novemberben: nyugdíj kiegészítés A kormány - az Országgyűlés javaslata alapján - megvizsgálta a nyugdíjkiegészítésre pótlólag fordítható forrásokat. Erre azért volt szükség, mert 1993-ban a nyugdíjak éves átlagban 14 százalékkal emelkedtek ez idáig, ami 4 százalékponttal elmarad a nettó átlagkereset-növekedéstől, amelyhez igazodnia kell a nyugdíjaknak is. A nyugdíj- biztosítási önkormányzattal egyeztetett javaslat úgy foglal állást, hogy a 4 százalékpontos, 12,2 milliárd forint kihatású intézkedés a társadalom- biztosítási alapok várható hiánya miatt nem valósítható meg. Kifizethető viszont az idei évre további 10,7 milliárd forint, amely a tb-járulékbevé- telek már látható többletéből és a nyugdíjkiadások 2,8 milliárdos tartalékából állna ösz- sze. A tervek szerint a 4 százalékos, 9 havi nyugdíjemelésnek megfelelő összegű kiegészítésben az 1993. január 1. előtt nyugdíjazottak részesülhetnek, akik feltehetően novembertől számíthatnak rá. • • Öreg autók a határon Tegnap reggelre megbénult a határforgalom Rábafüzesnél befelé, miután két kilométeres kocsisor várt vámolásra. A Határőrség szóvivője elmondta, hogy a jelek szerint sokan kihasználják még az utolsó pillanatot is a hat évnél idősebb személyautók behozatalára. Szépet alkotni A bonyhádi Székelykor alkotóinak kiállítása nyűt meg tegnap este a városi művelődési központban. Az október 25-ig megtekinthető tárlatot dr. Ándrásfalvy Bertalan néprajzkutató, egyetemi tanár nyitotta meg. (Folytatás a 2. oldalon.) Ki mit tud? gála időseknek Az időseké volt tegnap a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központ, abból az alkalomból, hogy az ENSZ október első napját az Idősek világnapjának nyilvánította. Délelőtt az ANTSZ „szállt ki", és ingyenes vérnyomásméréssel, egészségügyi és életmód-szaktanácsadással állt az ezt igénylők rendelkezésére - ekkor még az érdeklődés nem vetette szét a falakat, délután viszont majdnem telt ház mellett került sor az idősek és nyugdíjasok Ki mit tud? gálájára. A rendezvény lényegi célja a szórakoztatáson, a köszöntésen, és ünneplésen kívül egy gesztus, a figyelemfelhívás gesztusa volt, fogalmazhatunk úgy is: egy szépségtapasz. Azon ugyanis, hogy a nyugdíjas társadalom az utóbbi évek változásainak egyik szenvedő alanya, a világnap rendezvénye nem segíthet. A társadalom gyorsan felejt - mondta Kocsis Imre Antal Szekszárd polgármestere köszöntőjében, s elismerte: arról a posztról, amelyet jelenleg betölt, felelősen ígérni semmit nem tud ennek megváltoztatása érdekében. A jelenlévők és kortársaik nyilván tudatában vannak ennek, a gálaműsor hangulatát azonban mindez nem befolyásolta. Saját maguk szereztek maguknak örömöt, hiszen csak ők tudják, melyek azok a dallamok, szavak, verssorok, amelyek igazán közel állnak hozzájuk, netán hajdan volt ifjúságukat idézik. Ezt az örömet pedig a leghangzatosabb protokollbeszéd sem tudja pótolni. tf fotó: Degré