Tolnai Népújság, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-25 / 248. szám
1993. október 25., hétfő MEGYEI KÖRKÉP KÉPÚJSÁG 3 Nyílt nap a középiskolában A szekszárdi 505-ös számú szakmunkásképző intézet és szakközépiskola nyüt napjára november 6-án kerül sor. Várják a 6. és 8. osztályos gyerekeket és szüleiket. Bemutatják a hagyományos szakmunkásképzés mellett, az 1994/95-ös tanév új beiskolázási lehetőségeit: elektrotechnika-elektronika, gépészet-számítástechnika, építészet, illetve közlekedés szakmacsoportokat; s tájékoztatást adnak a 6+6-os gimnáziumról iß. Bábjáték Szekszárdon Október 27-én, 10 órakor és 14 órakor is megörvendeztetik a szekszárdi gyermekeket a pécsi Bóbita bábszínház művészei. A Babits színháztermében először óvodásoknak, majd kisiskolásoknak mutatják be a Bohócjáték című zenés darabot. Rigó Béla TIT-előadása A Tolna Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület TIT-klubjának következő vendége (Szekszárdon a Vállalkozók Házában), Rigó Béla író lesz. Október 28-án, 17 órai kezdettel előadást tart a „Rendszerváltás a kulturális infrastruktúrában" - címmel. A Ciróka vendégjátéka A kecskeméti Ciróka bábszínház vendégszerepei Tolnán és Mözsön. Háromszor adják elő a Majo- lenka című darabot: október 26-án 10 órakor és 13.30-kor a tolnai, majd október 27-én 16 órakor a mözsi művelődési házban. Zárva a konzulátus A Németországi Szövetségi Köztársaság Pécsi Főkonzulátusa november 1-én és november 17-én a látogatók részére zárva tart. Brit népzenei együttes a főiskolán Október 27-én, 19 órakor a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola aulájában brit vendégek lépnek fel. A Folk-Tone-Trum nevű népzenei együttes ad érdekesnek ígérkező műsort. Testületi ülés Tolnán Soron következő ülésüket október 25-én (hétfőn) 15 órai kezdettel tartják Tolna város képviselői. Beszámolót hallgatnak meg az Egészségügyi Gondnokság működéséről, a helyi gimnázium fejlesztési elképzeléseiről, illetve az önkormányzat és a Tolnai Dunáért Alapítvány együttműködési lehetőségeiről. Szó lesz az ülések esetleges kábeltelevíziós közvetítéséről, és az önkormányzatnak a közalkalmazotti törvényből fakadó feladatairól is. Részt vesz az ülésen Pirgi József gimnázium-igazgató és dr. Schranz Róbert, a város vezető háziorvosa is. Őszi nemzeti ünnepünkön Két „család" egy házban A Kolping suli nem apácazárda (Folytatás az 2. oldalról.) ha toleránsak akartak maradni tíz-húsz évvel korábbi önmagukhoz, amikor még számukra sem volt egyértelműen bizonyos, hogy melyik fél oldalán állt is az „igazság" '56-ban. S harmadrészt azért sem volt irigylésre méltó helyzetben a visszaemlékezők zöme, mert nem akarta elkövetni ugyanazt a hibát, amit a rendszerváltozás előtti szónokok; nem akarta pocskondiázni azokat a honfitársainkat, akik a másik oldalon estek el, illetve, meggyőződésből vagy anélkül, de a proletár hatalomért fogtak fegyvert, s ma is köztünk élnek. Tudjuk: a harcot nem ők döntötték el. Tolna megye minden nagyobb községében tartottak megemlékezést. Ha csak a városokat vesszük sorra: Duna- földváron emléktáblát avattak a városháza falán, Tamásiban a Kossuth téri kopjafánál, Pakson a Fehérvári úti temetőben, Tolnán a Hősök terén koszorúztak. Bonyhád Bonyhádon a Vörösmarty tér volt az események központja. Ide a régi községházától vonultak az ünneplők, ahol megkoszorúzták az 1956-ban működött forradalmi bizott1 ság emléktábláját. Az ünnepség szónoka Balsai István igazságügyminiszter volt, aki beszédében méltatta az ötvenhatos forradalom jelentőségét, emlékeztetve, hogy az „gyógyíthatatlan sebet ütött" a kommunizmuson. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy az 56-os eseményeket sokáig fogják még kutatni a történészek. Sajnálatosnak nevezte, hogy az iskolákban nem ünnepük meg a forradalom évfordulóját, a különféle 56-os csoportosulások pedig torzsalkodnak egymással. Beszédében a miniszter nemzeti összefogásra szólított fel és hitet tett a nemzeti függetlenség eszméje mellett. Az újjáavatott országzászló előtt tartott ünnepségen - amelyen megjelent Dávid Ibolya, Ternák Gábor és Barcza Imre országgyűlési képviselő, valamint a helyi önkormányzat képviselői - köszöntötte a résztvevőket Roder Kehle, Bonyhád németországi partnervárosának polgármestere. Az ünnepség résztvevői a katolikus temetőben megkoszorúzták a forradalom áldozatainak sírját. Dombóvár Dombóváron pénteken délután a városháza nagytermében a Himnusz hangjai után Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című versének elszavalásával kezdődött az ünnepség, a megemlékezés. Spengler Ferenc alpolgármester egy szomorú hírt jelentett be: „Mély megdöbbenéssel kaptuk a hírt, hogy 21-én este Budapesten elhunyt dr. Decsi János egyetemi tanár, tartalékos honvéd ezredes, akinek a mai ünnepen szándékoztuk átadni a díszpolgári oklevelet". Egyperces néma főhajtással emlékeztek a résztvevők az elhunytra. Szombaton délelőtt a 48-as emlékművet ko- szorúzták meg, majd a kopjafánál tartottak megemlékezést. Szekszárd A megyeszékhelyen a belvárosi templomban tartott ökumenikus istentisztelet, a történelmi zászlók behozatala és a Himnusz elhangzása után, Kocsis Imre Antal szekszárdi polgármester mondott beszédet a Béla téri kopjafánál. Ezen a rendezvényen a régió országgyűlési képviselőin, a megye, a város társadalmi-, polgári-, poütikai szervezeteinek vezetőin kívül ott voltak a német testvérváros, Bietigheim-Bissingen küldöttei is. A polgármester hangsúlyozta március és október szerepét a magyar történelemben, majd a mai, politi- kust próbáló időkben Bibó Istvánt idézte, aki szerint: „Az igazi politikus bízik a közösség erejében és az emberek többségének tisztességében". Ezt követően Székelyhidy Géza, a POFOSZ megyei elnöke lépett a mikrofonhoz. Először '89 őszére emlékezett, amikor elkészült az '56-osok- nak ez a szekszárdi emlékhelye, majd - nem kevés pátosz- szál - elszavalta a „Piros a vér a pesti utcán" - című verset. Beesteledett. A Béla téri ünnepség koszorúzással és a Szózat hangjaival zárult. Fotó: Gottvald Károly Elsősorban az érdekelt a szekszárdi Kolping iskola pénteki egész napos programjával kapcsolatban, hogy azt miért a „2. számú Kolping Család" szervezi, ületve, hogy miért kell egyáltalán 2. számú közösség ott, ahol már egy, eredményesen működik? — Talán csak nincs valamiféle rivalizálás az intézményen belül? — Semmi ilyesmi nincs - válaszolta dr. Gaál Attiláné igazgató-helyettes -, egészen egyszerűen arról van szó, hogy augusztus 23-án megalakítottuk az iskola dolgozóiból a „2. számú Kolping Csa- lád"-ot, majd ennek ifjúsági tagozatát is, és a mai rendezvényt ez a közösség hívta életre. De úgy is mondhatom, hogy az 1-es család a belvárosi plébániához, a 2-es pedig az újvárosihoz kötődik. — És az ünnepség mihez kötődik? — A névadót, Adolph Kol- pingot tavaly, október 26-án avatták boldoggá Rómában. Ezért időzítettük mostanra ezeket a szellemi-, gyakorlati- és sportvetélkedőket, valamint a zászlószentelő szentmisét. — A programot bál zárja. Nem idegen a katolikus szellemiségtől a bálozás? — Dehogyis! Nem apácákat képzünk mi! A normáüs emberi élethez hozzá tartozik a vigalom is. Wessely Fotó: Gottvald Vetélkedő Kolping életéről Bemutatkozott a Gyulaji Asszonykórus A kistelepülések október 23-ai ünnepségei közül azért emelkedik ki a gyulaji, mert megnyitottak egy néprajzi kiállítást, mely állandó tárlatként várja a látogatókat. Fogadást rendeztek a helybeli és a Gyulajról elszármazott vendégek tiszteletére. Istentiszteletet tartottak, utána fáklyás felvonulást, megemlékezést, koszorúzást a hősi emlékműnél. S amiatt is nevezetesnek mondható ez a nap a község életében, mert most mutatkozott be, most lépett fel először a 20 tagú Gyulaji Asszonykórus. Jutalmazás a rend őreinél és a haza védőinél A köztársaság kikiáltásának 4., ületve az '56-os forradalom és szabadságharc 37. évfordulója alkalmából sokan részesültek jutalomban. A rendőrség budapesti ünnepségén pénteken, belügyminiszteri dicséretet és jutalmat kapott megyénkből dr. Soczó László szekszárdi rendőrkapitány és Göblyös Imre, dunaföldvári vezető ügyeletes. Pénteken tartották a szekszárdi megemlékezést is a BM-klubban, melyen megjelentek a megye, a város ismert személyiségei. A műsort követően Horváth József, megyei főkapitány-helyettes rázott kezet a munkájukért elismerésben részesülőkkel. Belügyminiszteri jutalomban tizen, soron kívüli előléptetésben hatan, főkapitányi dicséretben és jutalomban 33-an részesültek. Tízéves rendőrségi szolgálatért „Szolgálati jel"-et kapott Berkes Miklós, eredményes munkája elismeréséül, 50. születésnapja alkalmából karórát adományoztak Juhász Ferencnének és Kajtár Antalnak. ORFK-ve- zetői dicséretben és jutalomban Ipacs Józsefné, ORFK közbiztonsági főosztály-vezetői dicséretben és jutalomban Nagy Ferenc részesült. Egy civilnek is jutott a „jóból": a rendőri munka segítéséért jutalmat kapott Kanczler István, paksi tanár. Hasonló célú állománygyűlést tartottak pénteken a Tolna Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságon is. Itt Kökény Andrásné közalkalmazott részesült miniszteri elismerő oklevélben és megyei parancsnoki jutalomban, tízéves munkáját elismerendő. Húszán pénzjutalmat, öt legénységi állományú katona pedig dicséretet és jutalmat kapott. Egy sorállományú honvédet tizedessé, 12 tartalékos tiszthelyettest pedig törzsőrmesterré léptettek elő. Német delegáció Szekszárdon Német küldöttség tartózkodott Szekszárdon október 22-tól 24-ig. A testvérváros, Bietinghem-Bissingen 11 fős delegációját a főpolgármester, Manfred List vezette. Hivatalos fogadásukra 23-án délelőtt került sor, a városháza konferencia termében. Részt vettek a vendégek a hét vége ünnepi rendezvényein, ott voltak többek között a pénteki Kolping-bálon és a szombati Béla téri koszorúzáson is. A német önkormányzati delegáció a szekszárdiak tavaszi látogatását viszonozta most. Ossza meg örömét! Olvasóink írják Dombóváron Somogyvári Fe- rencné október 25-én ünnepli a névnapját. Szeretettel köszöntjük, jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánunk: Grúber család Magyarkesziből. Bonyhádon Jéhn Erika október 25-én ünnepli 17. születésnapját. Ez alkalomból nagyon sok boldogságot, jó egészséget, hosszú, boldog életet kívánunk: szerető szüleid, nővéred, nagyszüleid és keresztszüleid. Unokánk Kocsis Andrásné Felsónánán október 23-án ünnepelte 26. születésnapját. Dédunokánk november 4-én ünnepli 4. születésnapját. Dénes unokánk Fácánkertben november 1-jén ünnepli 23. születésnapját. Ezúton kívánunk nekik sok boldogságot és hosszú, boldog életet: Fácánkertből mama, papa és Sanyi bátya. Borza Tamás Decsen a Damjanich u. 12. sz. alatt október 24-én ünnepelte 8. születésnapját. Boldog gyermekkort, jó egészséget és további jó tanulást kívánnak: szülei, kishúga, mama, papa, és nagynénje: Szarni. Tolnán a Pálé u. 9. sz. alatt drága kisfiam, Horváth Mihály október 25-én ünnepli 10. születésnapját. Ezúton is kívánunk neki további szép és vidám gyermekkort, és nagyon sok boldogságot, és sok erőt, egészséget. Férjemet házassági évfordulónk alkalmából köszöntöm sok szeretettel: anya, apa, mama, papa, és Andi, Lajos. Kölesden, a Dózsa Gy. u. 47-ben október 25-én ünnepli 2. születésnapját Újvári Zsuzsika. Ez alkalomból kívánunk neki jó egészséget, és boldog gyermekkort, sok szeretettel Adsópélből: mama és papa. Ezúton szeretnénk köszönteni drága kis unokáinkat, Bakonyi Biankát, aki október 25-én ünnepli a névnapját és Bakonyi Szabinát, aki 27-én ünnepli a a névnapját. Boldog gyermekkort kíván nekik: Bakonyi papa és Bakonyi mama. Építkezők-vállalkozók! LB KNAUF vakolatrendszer gépi alkalmazás technikai bemutatót tart 1993. október 28-án, 10 órától Szekszárdon, a Fagyöngy utcában (Bátaszék felé az ebesi benzinkútnál jobbra, az első utca) Érdeklődni telefonon: 74/319-073. (39335) A rendőrfőkapitány-helyettes Juhász Ferencnét köszönti *4 i