Tolnai Népújság, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-22 / 247. szám

10 «ÚJSÁG ÜNNEPI MAGAZIN 1993. október 22., péntek

„Négy tankgyűrűn kellett áthaladnom"

Gimnáziumi tanár a vádlottak padján

Tolnából is várnak jelentkezőket

Beszélgetés Póla József gimnázium-igazgatóval

Kaszás Dezső pedagógusi pályafutása teljesen szokványosán, különösebb esemény nélkül indult 1955-ben a tamási gimnáziumban. A huszonhárom éves, fizika-matematika szakos tanár friss diplomával a zsebében került az akkor még nagyközségnek számító település intézményébe. Az irigylésre méltóan jó kollegiális légkör és kiváló oktatási lehetőség azonnal megnyerte tetszését. Kaszás Dezső, mint hivatásának élő ember, belevetette magát a munkába, nem titkoltan távolságot tartva „a világ zajától." Azután eltelt egy év, a naptár 1956-ot mutatott, s hirtelen nagyot fordult a világ.

— Október 23-a némileg váratlanul ért bennünket, itt, vidéki elszigeteltségünkben - emlékezett a harminchét évvel ezelőtti napra Kaszás Dezső; aki beszélgetésünk idején sem vált meg pedagóguspályájának jelképétől, a fehér köpenytől. Visszafogottan, túlzásoktól mentesen adta elő történetét, s néha még a derű is átütött szavain. — Azután Tamásiban is lezajlott egy népgyűlés, ahol jómagam vállakoztam egy vers - Sík Sándor: Óda a paraszthoz című költeményének - elszavalá- sára. A gyűlésen megalakuló Nemzeti Tanács, mint az ifjúság körében köztiszteletben álló személyt, tagjai közé választott. Ez a testület egyébként józan, higgadt személyekből tevődött össze, úgy, hogy Tamásiban ez az országszerte forrongónak nevezhető időszak a lehető legnyugod- tabban telt el. Beláttuk, hogy az erőszak erőszakot szül, éppen ezért egy olyan társadalmat szerettünk volna létrehozni, amelyre a megbékélés a jellemző.

Ennek a társadalomnak a

felépítése azonban nem adatott meg Kaszás Dezső számára. Meglepő, de ennek a célkitűzésnek a megvalósítha- tatlanságát az általános eufória ellenére éppen saját maga sejtette meg. A vállakózás hiábavalóságára azonban nem Tamásiban, hanem Budapesten döbbent rá, amikor négy teherautóval élelmiszert szállított a fővárosba.

— A parkokban, a köztereken friss sírhalmokat, rajtuk virágokat láttam. Máig emlékszem az egyik sírfeliratra: „Ha majd az ősi szabadság, a halál megszabadít és magához hivat, a hősi lelkek honában, ki apád voltam, leszek a fiad." A gyertyafényben úszó, örömmámoros Budapesten mégis átjárt a felismerés: ügyünk elveszett. Hogy miért gondoltam ezt? Azért, mert a fővárosba vezető úton négy tankgyűrűn kellett áthaladnom.

A később bebizonyosodott jóslatnak természetesen senki

sem hitt. Azok a tamási illetőségű egyetemisták sem, akik ekkor Budapesten tanultak - és harcoltak. Kénytelen-kelletlen követték csak Kaszás Dezsőt, akinek sok édesanya köszönheti azt, hogy fia megmenekült a biztos haláltól.

November 4-e, a szovjet csapatok bejövetele után Kaszás Dezső a helyén maradt. Nem tartott a felelősségrevo- nástól, mivel érzése szerint nem követett el semmi elítél- nivalót. Mások azonban ezt másként gondolták.

— Már 1957. februárjában történt az eset. Éppen Szek- szárdra kísértem egy mérkőzésre a gimnáziumi kosárlabda-csapatot, amikor egy nyomozótiszt közölte velem, hogy le vagyok tartóztatva. Hiába magyaráztam, hogy itt vannak a gyerekek, bekísértek a Várközbe, s néhány napra beutaltak egy földalatti fogdába. Igazam teljes tudatában vártam az elkövetkezőket.

Különös játék vette kezdetét. Kaszás Dezsőt ekkor elengedték, majd később - már 1957. nyarán - ismét őrizetbe vették. Megjárta a tököli in- temálótábort, majd börtönbe került, egymást követték a kihallgatások, a hajmeresztő túlzásokkal megtűzdelt - s természetesen visszautasított - vádiratok. A tamási forradalmi bizottság Szekszárdon tartott perében mint hatodrendű vádlott szerepelt, s azt, de csak azt, amit tett, büszkén vállalta. Bizonyítottság hiánya miatt végül is felmentették.

Tamásiba mindenesetre nem mehetett vissza oktatni, csak négy év - egyébként örömteli - dombóvári kitérő után, 1962 őszén. Ezt „eredményezte" a szavalat és a budapesti út.

— Illetve azért sokkal többet - pontosít Kaszás Dezső.

— Tíz évig nem kaptam jutalmat, a kitüntetés-felterjesztéseimet a pártbizottság rendre megvétózta, s a szakmai elismerésekhez általában háromszor annyit kellett teljesítenem, mint másoknak. Ebből a szempontból talán nem is volt haszontalan a múltam.

Ami pedig a jelent illeti: Kaszás Dezső már régóta nemcsak szűkebb hazájában elismert tekintély. A rendszerváltás, ellentétben más, hasonló cipőben járó kor- és sorstársával, nem hozott döntő változást életében.

— Támogatom a jobbító szándékot, függetlenül attól, hogy azt melyik párt képviseli. Ám egyáltalán nem éreztem úgy, hogy most politikai tőkét kellene kovácsolnom mindabból, ami velem történt. A szakma, a hivatás teljes mértékben leköt: úgy, hogy hiába is kerestek meg engem a rendszerváltás idején különböző pártok. Az 56-os rövid időszakot leszámítva, soha nem foglalkoztam politikai tevékenységgel. Éppen most vágjak bele olyasmibe, amihez nem értek? Szeri Árpád

Fotó: Gottvald Károly

Pécs legrégibb, ma is igen jóhírű, patinás középiskolája az 1687-ben alapított Nagy Lajos Gimnázium. A felsőoktatási intézményekbe felvettek számát tekintve a város iskolái között többnyire az első helyet foglalja el. Sokan jártak és járnak ide Tolna megyéből is. Póla József igazgatót az ismét a ciszterci rend fenntartásában, katolikus középiskolaként működő gimnázium jelenéről és terveiről kérdeztük.- Most, hogy ismét egyházi fenntartású lett a gimnázium, több szóbeszéd kapott lábra. Például azt hallani, hogy megszűnik a koedukáció, az iskola nyolc osztályos lesz, nem is nagyon jelentkeznek ide a gyerekek.- Ami a koedukáció megszűnését illeti, ez egyszerűen nem igaz. A másik híresztelés sem felel meg a valóságnak, mert a következő tanévben is változatlanul négy felső évfolyamos gimnázium lesz a Nagy Lajos, feltehetően beiskolázási gondok nélkül: jelenleg az öt(!) egyházi első osztályban az átlaglétszám 33. Jövőre is öt első osztályt indítunk: két általános és 1-1 speciális tantervű angol, kémia és informatika osztályba várjuk mind a lányokat, mind a fiúkat.- Manapság a tanulók, szülők döntését jórészt a nyelvtanulási lehetőségek határozzák meg.- Nálunk egyik idegen nyelvként minden tanuló számára kötelező kezdő vagy haladó fokon az angol. Ezen kívül további hat idegen nyelv választható: a német, a francia, a spanyol, az olasz, a latin és az orosz.- Meglehetősen nagy a tájékozatlanság, a bizonytalanság a szülők körében, hogy az egyházi iskolákba milyen szempontok szerint várják a tanulókat.- Mi elsősorban olyan jó képességű katolikus tanulókra számítunk, akik eddig vallásos családi neveltetésben részesültek és a gimnázium után tovább szeretnének tanulni. A hittan tanulásán kívül vállalják az iskola által felkínált valláserkölcsi nevelésben való aktív közreműködést és a lelki programokon ? részvételt. Felveszünk olyan tanulókat is, akiknek eddig nem volt módjuk a hitoktatásban részt venni és esetleg nem részesültek a szentségekben, de elfogadják az elkötelezett világnézetű iskola szellemiségét és értékrendjét. Hagyományaink szerint készek vagyunk vallásukat gyakorló más keresztény felekezetekhez tartozó és izraelita vallású tanulók felvételére is. Azt azonban hozzáteszem, bárki jelentkezzen is, a felvételhez szükségesek a megfelelő képességek és az, hogy a jelentkező megfeleljen a felmérésen. November 13-án reggel 9 órától iskolánkban nyílt napon tájékozódhatnak az érdeklődők, azok tudását pedig, akiknek szándéka komoly, december 4-én előzetesen fölmérjük.- Milyen körzetből várják a tanulókat?- A kollégiumi férőhelyek korlátozott volta miatt elsősorban Pécsről, de a vidékiek közül előnyben részesülnek a pécsi egyházmegye - Baranya, Tolna - területéről jelentkezők.-a-y

Garanciát ad a kormány

A szekszárdi húskombinát fizethet

Beszélgetés a pénzügyminiszterrel

Varsád község a jövőben sokat hallat magáról éppen a legutóbbi esemény, a halastó avatás kapcsán. Beszámoltunk arról, hogy az avatóbeszédet dr. Szabó Iván, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének elnöke, pénzügyminiszter mondta. A halastavak avatása után Szálkára vonultak a vendégek, ahol a Szekszárd-Paksi Vizi- társulat vendégházában kötetlen beszélgetés formájában sok mindenről szó esett. Minden kötetlenség ellenére néhány „aktuálpolitikai kérdés" is terítékre került. Például: A pénzügyminiszter szerint meg lehet-e élni a kisbirtokokból?- A privatizáció során megváltoztak a tulajdonviszonyok, megjelentek a kis- birtokok. Attól függ, hol van a birtok határa. Egy 20-30 hektáros birtokon meg lehet élni, de egy 2-3 hektároson aligha. Persze ezt is csak úgy általánosságban mondja az ember. Csongrádban jártam, ahol egy kisgazda rámcáfolt. Azt mondta, neki éppen két hektárja van, viszont hollandokkal tulipánhagymára szerződött, és az éves forgalma két és félmillió forint. Tehát a helyi adottságok is

meghatározóak. Nem lehet dogmákat hirdetni. A földtulajdonokat rendeztük és innét már a spontán folyamatoknak kell utat engedni.

— Van-e jövőjük a szövetkezeteknek?

— Igen, de nem a termelőknek, hanem az értékesítési szövetkezeteknek.

— Tolna megyét közelről érinti a Szekszárdi Húsipari Vállalat gondja. Fölvásárolták a környéken tenyésztett sertéseket és fizetési nehézségeik támadtak.

— A gazdasági kabinet a múlt héten tárgyalta a szekszárdi húskombinát kérdését. Különböző okok miatt ezt elnapolták egy héttel. Tehát mostanság kerül a kormány elé. Egy dolog nem volt vitás: azt a 80 miihó forintot, amely a kistermelők kifizetését szolgálja, azt állami garancia segítségével megkapják.

— Ez talán sok kistermelőt megnyugtat. De térjünk vissza a halastavakhoz. Hogyan lehet egy mondatban összefoglalni Czikk László varsádi kezdeményezését?

— A természeti adottságokban fölfedezték a lehetőséget és ezzel a lehetőséggel élnek is.

Decsi Kiss János

A teknős

A pipáját kirágta.

— Ilyet szívok - mutatja a papírba csomagolt vágott dohányt. - Ez is 45 forint, pedig valamikor...

A beszélgetést annak rendje-módja szerint bemutatkozással kezdte:

— Ignác Istvánnak hívnak, Szécsényben születtem. Tudja, hol van? Ott a csehországi határ mellett, vagy már nem is az? Hát ott... Áztán mire kíváncsi? Nem szívesen beszélek idegennek, még olyat találok mondani, ami miatt lecsuknak, jobb hallgatni.

Szedresben él már harminc éve. Ez a község lett az otthona. Bár bevallása szerint valamikor a beás cigányoknak, akik teknőt vájtak, ingyen sem kellett volna lakóház. Ők mindig úton voltak, vándoroltak. Ahol teknőnek alkalmas

nyár vagy fűzfaerdő volt, ott kunyhót építettek a családnak, aztán ha elfogyott a fa, továb- bálltak. Télen-nyáron így volt ez. Ma is pontosan emlékszik és lerajzolja a földre milyen alaprajza volt a kunyhónak, hol helyezkedett el benne a kemence. Minden mozdulatát tudja az építésnek.

Felesége véletlenül jön ki az udvarra, látva a beszélgetést, ő is szó nélkül tesz-vesz, de azért megáll egy pillanatra, mikor a teknővájásról kérdem. Tetszik neki, amit férje most nyugdíjaskorában ismét elkezdett. Ennyit mond csak:

— Azért mentem hozzá, mert olyan leleményes volt.

Indult tovább, de azért megsimogatja mindkét kezével a több mint tíz éve faragott lyukas merőkanalat.

Forrázó, keverőteknők kerülnek elő, amiket még nem adott el, pontosabban ezeket megtartotta magának Ignác István, valamilyen belső hangra figyelve. Hat gyermeke közül egy sem mondhatja magáénak a teknővájás tudományát, de még a 12 unokája közül sem, senki.

A szedresi udvaron látszik, hogy gazdálkodás folyik. Kacsák, tyúkok, az istállóban három ló, előtte kocsi, teherautó. A 70 éves Ignác István sem írni, sem olvasni nem tud. Nevét csak nagybetűkkel írja, így tanulta a gyermekeitől. Rádiót hallgat és televíziót néz. Ismeri a legfrissebb híreket, politizálásba a már említett okok miatt nem kezd, azaz

— Mindig úgy van jól, ahogy van - mondja maga elé. Mindegyik ugyanazt akarja. A Kádár is, meg a mostaniak is. Nézze, ezt a házat úgy vettem. Bikácson eladtam az enyémet. Erre már nem kaptam támogatást. Volt aki annyi pénzt vett fel, hogy ... Nekem nem sikerült, de nem is baj. Én máshogy boldogulok. A feleségemmel együtt tízezer forint a nyugdíjunk. Mire elég ez? Víz, villany, itt volt a szippantó, azért is 400 forintot fizettem, szerencsére kicsi az emésztő, na ...

Nem panaszkodik, mert addig jó, amíg béke van. Mindig ezt tartotta fontosnak, meg az egészséget, amivel viszont vannak gondjai. Erre nem pazarol különösen sok gondolatot, inkább arról beszél, hogy Zalaegerszegről vásárolt csikókat két évvel ez- lőtt. Sajnos most senkinek nem kell. Hidegvérű, jól táplált, de kihasználatlan állatok, csak a dinnyeföldön dolgoztak a tavaszban. Jártatni sem jártatja őket, csak fogyasztanak. Legyintéssel jelzi a bizonytalanságot, majd:

— Látja, a politikáról akar velem beszélni, a múltban lehetett a magunkfajtának is házat építeni, de most próbálna meg..

Aztán a „magunkfajtáról", a cigányokról mondja el gondjait:

— A mi nyelvünk román nyelv, de olyan messze vagyunk, mint a sváb a némettől. Múltkor a vásárban oda- álltam a románok mellé, hallgatózni. Alig értettem meg őket. Mi beások vagyunk. Múltkor egy fiatalember magyarázta, hogy öregjeink messziről, Indiából jöttek, ott egy folyó mellett éltek, aminek Beázs volt a neve. Ki tudja, igaz-e ez? Azt mondják, már azok is vájtak teknőt. Én az apámtól tanultam. Most stílfűrésszel is dolgozok már. Úgy könnyebb. Tudja, a nyugdíj meÚé. Valamikor fiatalabb koromban én sem csináltam ám, dehogy! Gazdaságokban, meg téeszekben dolgoztam. Itt a szedresi téeszben lettem nyugdíjas. A csikók között voltam húsvétkor is, karácsonykor is. Na nem úgy, hogy mindig, csak mondom, hogy se ünnep, se hétköznap, de azért jó volt. Szeretem a lovakat. Lefényképezi? Hát melyiket vezessem ki? A sárga a Sári. Szelídek ezek. Gumiskocsit vettem, mert a másik kicsi volt. Látja, hátul a kertben? Az az. Na azt kéne lefényképezni. Kovácsos, sárga volt valamikör ... Azt nézze meg. Aztán ha olyat ír, ami miatt lecsuknak, majd látogasson meg!

A pipát újra meggyújtja, kezébe veszi rövidnyelű kézi- szerszámát, aztán kapicsolni kezd, mert a meglevő fáit szeretné karácsonyig megfaragni, és eladni valamelyik vásáron. De kinek kell ma már fateknő? - kérdi magától. Leleményes tudományát a családban nem tudta átörökíteni, de ujjaiban ott a büszkeség, amit most pillanatokra megvillanthatott az érdeklődő idegen előtt.

Kép és szöveg: Decsi Kiss János