Tolnai Népújság, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-18 / 218. szám
1993. szeptember 18., szombat Háztartási okosságok Gyárilag lezárt, csavaros kupakú konzerves üveget így tudunk könnyen kinyitni: először tenyerünkkel egy erősebb ütést mérünk a tetőre, majd ezután tekerjük a nyitás irányában. ❖ Ha a padlószőnyegünk, szőnyegünk nagyon tapasztja a port, feltehetőleg a nagy műszáltartalma miatt feltöltődött. Alaposan porszívózzuk ki, és ha már teljesen tiszta és pormentes, fújjuk be antisztatizáló spray-val. Közben legyen az ablakunk kinyitva! * Ha a szőnyegünk szálai a ráhelyezett bútorlábtól lenyomódtak, enyhén vizezzük be, és a kés hátlapjával dörzsöljük át. Száradás után kiegyenesedik. ❖ A tél közeledtével ne feledjük el szakemberrel átvizsgáltatni, illetve kitisztítani az olajkályhákat, gázfűtés berendezéseit. * Munka után is fordítsunk az otthoni heti munkákra 1-1,5 órát, így nem marad minden tennivaló a hét végi két pihenőnapra. Egyik este kimoshatunk, egy másikon vasalhatunk, a hét vége közeledtével porszívózzuk ki a lakást, töröljük le a port. Az egyéb kerti, ház körüli munka is jól szervezhető. A nagyobbacska gyerekek igazán sokat segíthetnek! 4* Még a vasalás is élvezetesebb, ha megfelelő eszközökkel végezzük. A vasalóhely legyen kényelmes magasságú. Ügyeljünk, ha asztalon vasalunk, mert a bútor fénye tompul, hólya- gosodhat. * A vasalás fokozottan veszélyes, ha a vasalónk gőzölős, vagy vasaláskor a ruhát nedvesítjük. Az idővel ne úgy takarékoskodjunk, hogy áram alatt levő vasalóba töltjük a vizet. * A ruhákat mindig vasalás előtt locsoljuk be, hajtogassuk össze őket, hogy ne száradjanak hamar. Töröljük meg kezünket, és csak ezután kezdjünk a vasaláshoz. ❖ A belocsolt ruhát vasaljuk ki minél előbb. Ha ösz- szehajtva marad akár egy napon át is, megjelenik rajta a penész. Fából készült ékszereket, fülbevalót vagy klipszet, nyakláncot, karkötőt időnként töröljük át bútorfénnyel, ismét visszanyeri fényét. Ügyeljünk, hogy fényesítsük alaposan, mert a zsíros szer foltot hagyhat a ruhánkon. Palánki gazdaasszonyok HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 13 Ősz, sok zöldséggel A barátság kenyér Barátnőm egy kis műanyag dobozzal lepett meg, tartalma fehér színű massza volt. Ha tíz napon át betartom, ami a recepten szerepel, mondta, végeredménynek a barátság kenyeret kapom, ami rendkívül finom, és sokáig eláll. íme a finomság receptje. Az ajándékba kapott masz- szát nem szabad lezárni, és hűtőbe se tegyük. Az első nap semmi dolog nincs vele. A második, a harmadik és a negyedik napon meg kell keverni fakanállal. Az ötödik napon körülbelül egy két literes edénybe átöntjük és hozzáadunk egy bögre lisztet, egy bögre kristálycukrot, egy bögre langyos tejet. Az ezt követő hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedik napon csupán annyi a dolgunk, hogy minden nap jól megkeverjük. A tizedik napon a masszához ismét hozzáadunk egy-egy bögre lisztet, kristálycukrot, langyos tejet. Ebből egy bögrényit háromfele kell osztani, egyet a sütemény készítője tart meg magának, amiből újabb barátság kenyér készülhet, kettőt pedig két jóbarátnak ajándékoz tovább. A megmaradt tészta hozzávalói: 2/3 bögre étolaj, 2 bögre liszt, ha valaki édesen szereti a süteményt, hozzátehet egy bögre kristály- cukrot, reszelt citromhéj, 3 darab tojás, 11/4 kávéskanál sütőpor, 1 teáskanál fahéj, 1 csomag vaníliáscukor, 1 lapos teáskanál só, 1/2 teáskanál szódabikarbóna. Még finomabb lesz, ha teszünk bele mazsolát, diót, mogyorót, gyümölcsöt. Mindezt jól ösz- szekeverjük, és kiolajozott, lisztezett püspökkenyér formába öntjük, de süthetjük - közepes lángon 40-50 percig - tepsiben is. Ha kihűlt, fóliába csavarva nagyon sokáig eláll.- pusztai téri Meleg töltött paradicsom Személyenként 1 nagyobb, vagy 2-2 kisebb paradicsomot alaposan megmosunk és megtörtünk, majd mindegyik tetejéről egy vékony szeletet levágunk s félretesszük. Egy kis- kanállal kivájjuk a paradicsomok belsejét, és enyhén megsózzuk. (A maradék belsejét tegyük lezárható edénybe, és néhány napig hűtőben tárolhatjuk, ekkor készíthetünk a segítségével töltött zsömlét.) Paradicsomonként egy-egy vékony szelet húsos szalonnát veszünk, egyik oldalán bevagdossuk, és serpenyőben megsütjük. Leszedjük a zsírjáról és a zsírban megsütünk személyenként 1-1 tojást rán- tottának. A híg rántottát ízesítjük egy jó marék apróra vágott petrezselyemzölddel, és tehetünk bele apró kockára vágott párizsit vagy füstölt húskockákat. Kevés olajjal kikenünk egy lapos tűzálló tálat, ebbe ültetjük kivájt üregükkel felfelé a paradicsomokat. Az üregeket megtöltjük a rántottéval, és mindegyikre egy pici darab vajat vágunk. Alufóliával letakarva forró sütőben fél sütött szalonnaszeleteket, egy pici reszelt sajttal meghintjük, és csak annyi időre toljuk vissza a sütőbe, hogy a sajt a tetejére olvadjon. Töltött zsemle Személyenként- egy-egy zsemlét számolunk. A zsemlék tetejéről levágunk egy vékony szeletet, ezt félretesszük. Belsejüket óvatosan kivájjuk, és összemorzsoljuk, majd beáztatjuk annyi tejbe, amennyi éppen ellepi. 15 deka Hóvirág sajtot villával szétnyomunk, beleteszünk és alaposan elkeverünk benne 2-3 lehéjazott paradicsomot vagy a töltött paradicsom maradék belsejét. Pici sóval, borssal, ízesítjük, és belekeverjük a zsemlék megáztatott belsejét. Párizsit vagy virslit kockára vágunk, és ezt is a sajtos krémhez adjuk. Tehetünk bele füstölt húskockákat is vagy maradék pörkölthúst, főtt húst. A zsemléket üregükkel felfelé kivajazott tűzálló tálra ültetjük, és megtöltjük a húsos töltelékkel. Két deci tejfölben elkeverünk egy egész tojást, és ezzel locsoljuk meg a zsemlék tetejét. Lefedjük a zsemléket a levágott tető szeletekkel, és tegyünk rájuk pici vajat. Sütőben pirosra-ropogósra sütjük. Tálalás előtt olvaszthatunk rá egy marék reszelt sajtot. Rakott őszi karfiol Egy kiló körüli karfiolt enyhén sós, pici ecettel dúsított vízben félpuhára főzünk, a vízből kiszedve hűtjük, majd rózsáira szedjük. Tíz deka füstölt szalonnát kockára vágunk, zsírját kisütjük, a tepertőjét kiszedjük, félretesszük, és a zsíron megpirítunk 3 marék zsemlemorzsát. Egy mély tűzálló tálat vajjal kikenünk, és meghintjük nyers zsemle- morzsával. Felszeletelünk 6-8 szem paradicsomot, 2-3 paprikát fel- karikázunk, egy picit megsózzuk. Apró kockákra vágunk 2 közepes fej vöröshagymát, felaprítunk egy jó marék petrezselyemzöldet. A tűzálló tálba rétegezzük a hozzávalókat, a karfiollal kezdve, a tetejére is karfiol kerül, és meglocsoljuk egy pohár tejföllel. Sütőben pirosra sütjük. Tálalás előtt a tetejére reszelt sajtot olvasztunk, és a szalonnapörccel meghintjük. Palánki gazdaasszonyok órán át sütjük, rátesszük a kiKedvenc ételeim Alma pongyolában Merk József né ajánlja Tolnáról Lassan megkezdődik az almaszezon. Ez a gyümölcs önmagában is jó és egészséges, de finom édesség is készíthető belőle. Olvasónk, Merk Józsefné, a következő receptet ajánlja: 1/2 liter langyos tejbe csipet sót, cukrot, egy egész tojást elkeverünk, belemorzsolunk 2 deka élesztőt és annyi lisztet, hogy sűrű palacsinta tészta legyen. Letakarva duplára kelesztjük. A borízű vagy más, savanykás ízű almákat meghámozzuk, óvatosan a közepét kivágjuk és karikára szeleteljük. Amint a tészta megkelt, az almakarikákat belemártjuk és bő, forró olajba megsütjük. Vigyázni kell az olaj hőfokára, sütés közben csökkentsük a lángot, hogy belül is átsüljön. Ha kisült, fahéjas porcukorba jól meghemper- getjük. Leves után, igazán finom és laktató étel. Olcsóbban otthon lesz 5.000 Ft* fuvarhozzájárulást fizetünk Önnek a házhozszállításhoz, ha 1993. november 30-ig POROTHERM® áthidaló !" Kérem, küldjenek címemre részletesebb információt. I Név: ______________________________________ I Cím:............................................................................ 1 Hungária Wienerberger Téglaipari Rt. ! 1115 Budapest, Bánk bán u. 17. I Fax: 1851-610 Tel.: 1852-266 bármelyik építőanyagkereskedőnél megvásárol minimálisan: POROTHERM® födémbéléstest 180 m porotherm® födémgerendát, 600 db POROTHERM® födémbéléstestet és 40 m POROTHERM® áthidalót. Kérjen részletes tájékoztatást termékeinkről és akciónkról a mellékelt kupon beküldésével. ‘brutto POROTHERM® RENDSZER. Gyártja: Hungária Wienerberger Téglaipari Rt. HUNGÁRIA WIENERBERGER Téglaipari Rt. Budapest Bánk bán u. 17. H1115 Fax: 1851-610 Tel.: 1852-266 POROTHERM® födémgerenda i