Tolnai Népújság, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-02 / 178. szám

ÍPUJSAG SZEKSZARDES KORNYÉKÉ 1993. augusztus 2., hétfő Szálkáim Szólíts Adolfnak! Egy fővárosi középiskola diákjai belakták a kis falu minden zugát. Tisztelettel vol­tak a helybeliek szokásai iránt, akiktől néha gyümölcsöt is kaptak. Többeket közülük né­ven is szólítottak. A 35 diák között volt egy apró termetű, fekete legényke. Az volt a leg­feltűnőbb és legjellegzetesebb a fiúban, hogy a haja mindig a szemébe lógott. Jobb oldalra hosszabban hagyta a fodrász a frizurát és hátul jól fölszedte a masinájával. Talán divatos!? Keveset beszélt a fiú kez­detben. Aztán egyre többet hallatta a hangját. Feltűnt ké­sőbb, hogy neki-nekiugrott a nála magasabb és erősebb fi­úknak is. Csak úgy „balhéból" vagy mondjuk inkább játék­ból. Volt pillanat, amikor ki­csavart egy tő virágot, letépett egy faágat, megkergette a tyúkokat... Falubeli sétája közben egy­szer egy gazdával fölment az öreg ház padlására, mert kide­rült, hogy van egy szovjet ka­tonai térképtáska, amit a fiú a zsebpénzéből meg akart vásá­rolni. Akadt a padláson 3-4 pár bőrcsizma és bakancs is. Ezeket felpróbálta és meg is vett egy párat a bakancsok közül. Amit fölhúzott és le sem vetett a lábáról. Abban utazott haza. Tudta, hogy az anyja ki fogja verni bakancsos­tól, de nem bánta. Csattogtatta bokáját és kopogósokat lépett a betonon. Mindenbe belerú­gott ami útjába került, így próbálgatta a bőr minőségét. Egy beszélgetéskor kiderült, hogy történelem a kedvence. Azon belül a II. világháború, még közelebbről a VEZÉR. Az ő képeit gyűjti, és mindent, ami ma vesztesnek ítélt csapa­tok ruházatára is jellemző volt. A rend, és a fegyelem tet­szik ebből - magyarázza. Lá­zas izgalomba jött, mikor a nyugati hatalmak... mikor kiejtette a VEZÉR nevét, jobb karja magasba lendült... Arra a kérdésre, hogy hívják, mi a beceneve, egyszerűen csak annyit válaszolt: szólíts Adolfnak! Decsi Kiss János Haj dán 110 éve, 1883. augusztus 3-án a Tolnamegyei Közlöny híradása szerint Unger Miklós és fiai „előnyösen ismert má- gocsi orgonaépítők" az újvá­rosi templom orgonáját javít­ják, hangolják és átalakítják, a belvárosi templomét is reno­válják. 100 éve, 1893. augusz­tus 3-án Hieronymi Károly belügyminiszter értesítette Tolna vármegyét, hogy a szekszárdi kórházban bába­képző intézet és elmebetegek háza létrehozását engedé­lyezte. Augusztus 6-án a kese- lyűsi gőzhajóállomás új főépü­letét avatták. 85 éve, 1908. au­gusztus 8-án tudatta a Közér­dek, hogy a vallás- és közokta­tási miniszer kisebb módosí­tásokkal jóváhagyta a szek­szárdi leánypolgári (ma: az 505. sz. Ipari Szakmunkás- képzőhöz tartozó) épületének terveit, de nem engedélyezte a kért 50 ezer korona államse­gélyt. 80 éve, 1913. augusztus 4-én Szekszárd polgármestere - tekintettel a városban dúló vörhenyjárványra - betiltotta a koldulást. Krónikás Kérdésstaféta Az önkormányzatok lehetőségei a kórházi ellátás biztosításában Múlt heti kérdésstafétánk­ban dr. Témák Gábor főor­vos, országgyűlési képviselő kérdezte Priger József me­gyei önkormányzati elnököt: Milyen megvalósítási lehető­ségek és problémák merül­nek fel az általa felügyelt in­tézménnyel, azaz a megyei kórház és rendelőintézettel kapcsolatban? íme, a válasz. Amikor megköszönöm Dr. Ternák Gábor főorvos, képvi­selő úr kérdését, egyúttal el kell mondanom, hogy a prob­léma összetettsége miatt a téma teljes kifejtésére - terje­delmi okok miatt - nem vál- lalkozhatom. Mindenekelőtt szükséges­nek érzem röviden vázolni, hogy az önkormányzatok mi­lyen helyzetben vannak ma a kórházi ellátást ületően. A kórházi ellátás finanszí­rozását a társadalombiztosítás végzi, a beruházás, gép- mű­szerbeszerzés és a felújítás pedig a fenntartó önkormány­zatok feladata. A működés fi­nanszírozását a társadalom- biztosítás eddig úgy végezte, hogy azzal kapcsolatban az önkormányzatoktól még vé­leményt sem kért, tehát egyez­tetésről szó sem volt. Az előbbiek miatt az ön- kormányzatok nem rendel­keznek kellő eszközzel ahhoz, hogy a kórházak gazdasági működését jelentős mérték­ben befolyásolják. Dr. Ternák képviselő úr cikkében említi, hogy az egészségügy tőkeszegénység­ben szenved, amivel messze­menően egyetértek. Ez ko­moly akadálya az előrelépés­nek. Ugyanakkor a megyei önkormányzatok pénzügyi helyzete olyan, hogy nincs le­hetőségük elegendő forrást biztosítani a beruházásokhoz, felújításokhoz, gép- és mű­szerbeszerzésekhez. Ennek következménye az, hogy az épületek állaga tovább romlik, a technikai elmaradás fokozó­dik. Megítélésem szerint az ésszerű takarékosság jelen kö­rülmények között az egész­ségügyben már nehezen ér­telmezhető. Az egészségügy költségei vüágszerte, így Ma­gyarországon is nagymérték­ben nőnek, ugyanakkor a gazdasági restrikció fokozot­tan érezteti hatását. A folya­matosan emelkedő gyógysze­rárakat, a kórházüzem mű­ködtetéséhez szükséges szám­talan tényező (például ener­gia, élelmiszer, vegyszer, röntgenfilm, stb.) költségrob­banását a finanszírozás nem követte. A korábbi dologi au­tomatizmus teljes megszűnése már évekkel ezelőtt rákény- szerítette az egészségügyi in­tézményeinket tartalékaik fel­tárására és hasznosítására. Én azt hiszem, hogy az egészségügyi intézmények­ben is bizonyára vannak még feltárható kisebb tartalékok, de azok számottevően ked­vező hatást a meglévő prob­lémákra nem tudnak gyako­rolni. Véleményem szerint az elő­relépés csak akkor képzelhető el, ha hathatós intézkedések történnek a jelenlegi struktúra megváltoztatásának érdeké­ben. Ezért szolgált örömömre, hogy megkezdődött a telje­sítményarányos finanszírozás bevezetése a járóbeteg szakel­látásban és fekvőbeteg ellá­tásban. Ezen finanszírozási modell kialakításában a Tolna Megyei Önkormányzat Kór­házának úttörő szerepe volt, éppen ezért reméljük, hogy - a kezdeti nehézségek leküzdése után - kedvezően fog hatni a gazdálkodásra. Mindez csak hosszabb távon ítélhető meg, de reményeink szerint segí­teni fog abban, hogy világos képet kapjunk a ténylegesen felesleges és a valóban szűk kapacitásokról. Ezen kép bir­tokában lehet majd dönteni a racionális átszervezésekről, melyek gazdaságosabbá tehe­tik a kórházak működését és egyúttal javíthatják a betegel­látás színvonalát. Azokon a területeken, ahol jelenleg is világosan látszanak a tennivalók, szükséges, hogy határozott lépéseket tegyünk. A Megyei Kórházban ma már egyértelmű, hogy a rendelke­zésre álló elmegyógyászati ágyak száma sok, ezért azok számát a két elmeosztály ösz- szevonásával célszerű csök­kenteni. Ahhoz, hogy az önkor­mányzatok a kórházakat jó gazda módjára kezelhessék - a deklarált ellátási felelősség mellett - szükséges lenne ren­dezni az önkormányzatok és a társadalombiztosítás kapcso­latrendszerét a kórházak fenn­tartása és működtetése tekin­tetében. Kérdésem Jobbágy Gábor­hoz, a BHG 4. számú szek­szárdi gyárának igazgatójá­hoz szól, akitől azt szeretném megtudakolni, hogy mi a vé­leménye a nagy gazdasági egységek jelenleg is zajló át­alakulásáról, a folyamatok üteméről, a helyes megoldás megtalálásáról, különös te­kintettel az általa vezetett gyárra? Priger József A közlekedés kollektív műfaj A szekszárdi olda­lakat összeállította: Ihárosi Ibolya és Szeri Árpád. To­vábbra is várjuk ol­vasóink leveleit, te­lefonhívásait. Rejtett értékeink Ács Lipót munkássága Kevés méltatlanabbul elfe­ledett munkása van helyi ön­ismeretünknek, mert alig akad, aki nálánál többet tett és tehetett volna Szekszárdért és környékéért, a Sárközért. Azért a tájért, amelyhez sem születés, sem anyagi-erköl­csi elismerés nem kötötte ... Auerbach Lipót, ahogy ne­vét 1904-ig viselte, Vizsolyban született 125 éve, 1868. au­gusztus 6-án. Az iglói és kas­sai középiskolai évek után a budapesti Képzőművészeti Főiskola növendéke lett, majd Lotz Károly hírneves festőis­kolájában tanult és szerzett rajztanári oklevelet. A sümegi állami reáliskolánál töltött egy év után az akkor éppen meg­alakult szekszárdi főgimnázi­umhoz került, ahol rajta és az igazgatón kívül mindössze egy-két tanár volt még. „Vá­rosunkban középiskolának nem volt hagyománya. így in­tézetünk tájékozatlan közön­séggel találta magát szem­közt" - írja e kezdetekről Wi­gand János, majd hozzáteszi: „Népiskoláink túlzsúfoltak, a tanítók keservesen küzdenek, hogy tűrhető eredményt érje­nek el. Ily kiskörű és nem ki­váló képzettségű anyagból szedtük növendékeinket". A tanárok elsőrendű feladata volt tehát az idegenség leküz­dése, a városhoz való közele­dés. Ebben Ács Lipót kitűnő társnak bizonyult: nagy tehet­séggel és jó ízléssel segített élőképek rendezésében, szín­padi díszleteket rajzolt, ha kel­lett, számtalan vetítettképes előadáson népszerűsítette a művészetet. Mindezt részben már a múzeum keretein belül végezte, hiszen az intézmény öt esztendeig a gimnázium vendégszeretetét élvezte. Wo- sinsky Mór ösztönzésére Ács nekilátott a teljes sárközi forma- és motívumkincs ösz- szegyűjtéséhez, s a sikerre a legjellemzőbb, hogy Malonyai Dezső Magyar népművészet című sorozatának sárközi kö­tete kétszer olyan vastag, mint a többi. Az szomorú érdekes­ség, hogy Malonyai Kovách Aladártól és Ács Lipóttól gyűjteményüket - a szerző megjelölése nélkül - ellopta könyve számára, miután a ku­tatók jóhiszeműen rendelke­zésére bocsátották... Itthon még alig-alig figyel­tek föl Ács tevékenységére, de 1902-ben már Firenzében állí­tott ki, 1906-ban pedig mintái Steig Flórián fazekasmester kerámiakészítményein a vi­lágkiállítás első díját, ara­nyérmét hozták el. Emellett üzleti sikert is hozott a meg­méretés: Steig edényeit az ola­szok és a külföldi művészek pár nap alatt szétkapkodták, újabb szállítmányt kellett kül­Egy jellegzetes minta Ács Lipót gyűjtéséből deni. Ez azonban a magyar pavilon leégésekor a tűz mar­talékává vált, s újabb edénye­ket, vázákat szinte ereje végső megfeszítésével tudott csak szállítani a mindössze egy se­géddel dolgozó Steig. Az olasz és magyar újságok, szak­lapok nem fukarkodtak a di­csérettel, az elismerést Ács azonban nem egyéni hírneve gyarapítására használta. Fő részese volt annak, amit 1910-ben fogalmazott meg: „Ma már elismerik, hogy a szépség iránti érzék minden egészséges ember lényeges alkotórésze, és hogy ennek az érzéknek fejlesztése fontos kulturális érdek. Ma már majdnem csak a múltban léte­zett sárközi népművészetről beszélünk, pedig az emberrel veleszületett alkotóösztön és e vidék népének magasfokú in­tellektusa kiváló értékű házii­part teremtett". A művészta­nár levonta ebből a következ­tetést: „önmagától kínálkozott ennek kiaknázása, mert igazi műbecsű háziipart, illetve jó ipart is csak ott lehet megte­remteni, ahol ehhez sok nem­zedéken át leszűrődött képes­ség, hajlam van". A megújítás is megvalósult; Őcsényben és Decsen tíz-tíz állandó mun­kásként asszonyok, lányok dolgoztak az első háziipari szövetkezetben, amelyet ál­lami támogatás mellett az iparművészeti iskola és helyi hölgyek pártfogásával hoztak létre. Az 1945. július 11-én el­hunyt Ács Lipót Népművé­szeti gyűjtés című 1928-ban kiadott könyvében mai elve­inket fogalmazta meg, amikor azt írta: „Ne vesszen el népies formakincsünkből egy ré­szecske sem, mert mindegyik egy-egy olyan sugár, amely­ből nemzeti kultúránk fény­kévéje tevődik össze". Dr. Töttős Gábor Nyilatkozik dr. Kun József, a Tolna Megyei Főügyészség közlekedési ügyésze — Az ügyészhez már kész nyomozati anyagok, bűnügyek kerülnek, de talán éppen ezek ta­nulságai mutatják leginkább, mi­lyen okok vezetnek a balesetek kia­lakulásához. — A főügyészségen össze­gyűjtött tapasztalatok azt bi­zonyítják, hogy fontos szere­pet játszik a gépkocsik mű­szaki állapota, teljesítménye. Jelenleg útjainkon az autósza­lonokból éppen kigördült járművek mellett - köztük több autócsoda - a régebbi, el­avult, műszakilag korszerűt­len keleti származásúak és a már erősen elhasználódott ál­lapotban behozott nyugati gyártmányú kocsik közleked­nek. Minden jel szerint ez a heterogén kocsipark a leg­rosszabb kombináció. Ez a ta­pasztalat helytállónak minő­sül még akkor is, ha kifejezet­ten műszaki okból bekövetke­zett baleset a közelmúltban nem volt. A műszaki szakér­tők szakvéleménye szerint a karbantartás hiányai sok eset­ben hozzájárultak ahhoz, hogy a veszélyhelyzetből el nem kerülhető baleset legyen. Viszonylag új jelenség, hogy sokan kerültek olyan hely­zetbe, amelyből eredően egyik napról a másikra az úgymond vasárnapi autósból naponta közlekedő és hosszú utat meg­tevő járművezető lett. Az eh­hez szükséges jártassággal azonban még nem mindenki rendelkezik. Mindezek mel­lett meg kell említeni azt is, hogy a megye fő- és mellékút­jainak állapota nem tartott lé­pést a nagyobb járműsűrű­séggel. A baleseti okok mind­ezeken túl a volán mögött he­lyet foglaló magatartásában keresendők, a figyelmetlen­ségben, a forgalmi helyzet rossz felismerésében, a hibás döntésben, esetenként a köz­lekedési szabályok szándékos és durva megsértésében. — Mekkora az alkohol sze­repe? — A Büntető Törvény- könyv a szeszes italtól befo­lyásolt állapotban történő járművezetést önmagában bűncselekménynek minősíti. E vétség elbírálása a helyi bí­róságok hatáskörébe tartozik, a vád képviselete a városi ügyészségek jogköre. Az al­koholfogyasztást és a jármű­vezetést sokan - úgy tűnik - képtelenek időben jól elkülö­nülve „gyakorolni". Szigo­rúbb megítélés alá esik, ha a járművezető ittasan súlyos sé­rülést, vagy halált is eredmé­nyező balesetet okoz, ebben az esetben a főügyészség jár el. Amennyiben a baleset be­következése okozati össze­függésben van az alkoholos befolyásoltsággal, a járműve­zető bűntett miatt kerül fele- lősségrevonásra. A törvényi büntetési nemek is ehhez iga­zodnak. A balesetek többsé­gében nincs szerepe az alko­holnak. — A tapasztalatok szerint so­kan isznak és vezetnek. — Ezt hívják latens bűnö­zésnek. — Alkalmas-e a KRESZ arra, hogy kizárja balesetek bekö­vetkezését? Ha mindig mindenki minden szabályt betartana, nem lennének karambolok? — Ha így lenne, azt bizo­nyítaná, hogy jogszabályokkal meg lehet előzni bűncselek­ményeket. Természetesen ha a forgalom minden résztvevője a reá irányadó szabályokat tel­jes egészében betartaná, jogi értelemben vett felelősség megállapításának nem lenne helye, mert a a közlekedési eseményben ez esetben nem a járművezetők érdekkörében felmerült hiba következmé­nye. A kérdés viszont igényel egy másik megközelítést is, nevezetesen, hogy az utakon nem robotok vezette gépek, hanem különböző képességű és gyakorlatú vezetők által irányított járművek közleked­nek, akiknek -együtt kellene működniük. Elvárható lenne, hogy az, aki a közlekedési szabályokat betartja számít­hasson arra, hogy mások is jogkövető magatartást tanúsí­tanak. Ehelyett a szabályszegő gyakran a másik, vagy mások hibájára hivatkozik, fel sem merül benne, hogy milyen jogcímen várja el az a másiktól a fhaximumot, aki maga is megszegte a KRESZ-t. Es ak­kor még nem is beszéltünk pil­lanatnyi figyelmetlenségről, vagy arról, hogy egy bonyo­lult közlekedési helyzetben valaki egyszerűen rosszul dönt. A döntési idő rendkívül rövid, hiszen egy 80 km/óra sebességgel közlekedő jármű másodpercenként több mint húsz métert tesz meg. A sta­tisztika azt mutatja, hogy a megyében nem nőtt a közle­kedési balesetek száma, sőt, kicsit csökkent is, de a vád­emelésre kerülő ügyekben arányaiban nőtt a halálos bal­esetek száma. — Az autózók nem örülnek annak, hogy ötven kilométer/ órára csökkent a lakott területen megengedett sebesség. . . — Biztos, hogy a veszély a sebességgel csökken, azonban az összefüggés nem szignifi­káns. Ad absurdum ez a tétel csak nulla kilométeres sebes­ségnél igaz. — Biztos, hogy akkor is meg­szegné valaki a szabályt, és kez­dődne minden elölről. Komolyra fordítva a szót, a közlekedési bal­eseteknél a vádlott is gyakran ál­dozat. Mi ilyenkor az ügyész mo­rális szerepe? — Ez a közlekedési balese­tek megítélésének a legnehe­zebb pontja, de nem érzelmi, hanem jogi kérdés. A tények alapján azt kell eldönteni, hogy van bűnösség, vagy nincs, s ennek függetlennek kell lennie a baleset követ­kezményétől, azaz a törvény­ben szabályozott eredmény­től. Példával lehetne legin­kább bemutatni. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint nem állapítható meg a bűnete­tőjogi felelőssége annak a bal­esetben vétkes járművezető­nek, aki az általa belátható út­szakaszhoz képest megfelelő, az adott helyre megengedett sebességgel vezeti járművét, ha közúti jelzés sem hívja fel a figyelmét a veszélyre s mégis balesetet okoz, mert például váratlanul jeges útszakaszra hajt. — Szegett már meg közleke­dési szabályt? — A közlekedési ügyész is járművezetőként vesz részt a forgalomban, egy autóvezető a sok közül. A kérdést azon­ban nem kívánom megke­rülni. Tudatosan nem szegtem szabályt, de velem is előfor­dulhat, hogy valamüyen köz­lekedési jelzést figyelmen kí­vül hagyok. A munkám során szerzett tapasztalatok min­denesetre fokozott óvatos­ságra inspirálnak. Az autózás iránti vonzalmam „kissé" mérséklődött. -i-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom