Tolnai Népújság, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-04 / 180. szám
4 «ÚJSÁG DOMBÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE 1993. augusztus 4., szerda — Jelen pillanatban csak szóbeli megállapodás van köztünk, mivel a testületnek kell döntenie a konkrét feladatmegosztásról és azt a szervezd működési szabályzatban rögzíteni. Személyes megbeszélés alapján Spengler Ferenc foglalkozik a termelési szférával, a vállalkozásokkal, a kommunális vállalattal, a Gunaras kft-vel, a városi fűtőművel. A többi terület, a hivatal, a városi intézményekkel - az Apáczai Csere János Szakközépiskolát és a gimnáziumot kivéve - hozzám tar- tozikk. — Tervez személyi változásokat a hivatalban? — Nem, de éppen azért, mert hivatalról van szó, itt jönnek, mennek az emberek. Most ment el például az egyik munkatárs a műszaki osztályról vállalkozónak. — A polgármesteri feladatok mellett folytatja vagy felfüggeszti gimnáziumi tanári tevékenységét? — Ha 28 évig nem hagytam el a pedagógus pályát, akkor most sem fogom, a kötelező óraszámomat változatlanul letanítom. Az egyik negyedik osztályban ezen kívül osztályfőnök is vagyok. — Összeegyeztethető mindez a polgármesteri teendőkkel? — Hogyne, hiszen a nap 24 órából áll. Egyébként is a kötelező heti 18 órából 4 reggel 7 órakor van. A polgármesteri funkciók nagyrésze pedig a délutáni, esti órákra esik és a hétvégékre. F. Kováts Éva Fotó: Ótós Réka Festő a magasban A dombóvári római katoliPecások a Kapóson Gyerekek a vajgyár alatti részen Az utóbbi időben mind többször látni pecásokat a Kapos partján. A város alatti részen gyerekek és felnőttek egyaránt élvezték a jó időt és természetesen a kárászok és törpehacsák kapását. A pecások elmondása szerint javult a víz minősége és fogyasztható a kifogott hal. Sajnos, a víz mennyisége és minősége nem a legjobb, de a helyismeret és szerencse, no és a türelem halat terem - mondják a pecások. Erre mit mondhatunk, jó vizet és jó fogást. til-sa Felnőttek a közúti hídnál Döbröközi művészek Farkas Gabriella Farkas Gabriella textiltervező 1945-ben született Döb- röközön, apja MÁV tiszt volt. 1963-ban érettségizett Pécsen, 1972-ben elvégezte a Budapesti Iparművészeti Főiskolát, jelenleg Los Angelesben él. Művészetének alapanyaga főleg textil, papír és plasztik. Foglalkoztatja a fénnyel, áttetsző anyagokkal való térformálás. Készít háromdimenziós vászonfestményeket és grafikákat is. Nemrégen a Disneyland egyik show műsorához készített rajzokat. Megbízásokat teljesít szállodák, kaszinók, éttermek részére is. Kiállításai voltak: Budapesten, Angersben, Annecyben, Bécsben, Atalantában, Londonban, Párizsban, New Yorkban, Philadelphiában, a párizsi Louvre-ban. Művei megtalálhatók a világ minden táján, többek között Atlantic Cityben, Budapesten, Beverly Hillsben, Bécsben, Denverben. Folyamatos ügyek vannak, nem lehet zárást csinálni kus templom tornyait igencsak kikezdte az időjárás, és ezért javításra szorultak. Berta István fiatal dombóvári vállalkozó végzi a javítást. Nehezen lehet szóra bírni a halk- szavú, szerény fiatalembert. Érdeklődésemre igen röviden válaszol, inkább a keze jár, mint a beszélőkéje. Társként már két éve végez ilyen jellegű munkát, de ez év tavaszától már önálló vállalkozó. Ez az első teljesen önálló munkája. Szinte mindenféle - kőműves, lakatos, bádogos - munkát elvégez a magasban. A mostani munka a bádogtető, mármint a tornyot fedő lemez rozsdátlanítása, alapozása és újra festése. A munkákhoz ért annak ellenére, hogy nincs szakmája. A "fater és az élet" tanította meg a munkára és ezért szereti is csinálni - mondja. Szeretek a magasban lenni, fentről szép a környék, és én is fényképezek, Amatőr művész kiállítása Kurdon Csatornaépítés Hőgyészen Folytatódik Hőgyészen a község szennyvízcsatorna hálózatának a kiépítése. Addig a nagyközség házainak mintegy ötven százaléka volt rákötve a csatornahálórészét, 6,6 millió forintot, pályázat útján, az Országgyűlés döntése nyomán nyertek a hőgyésziek. Az önkormányzat 3,4 millióval járult hozzá a szennyvíz csatornahálózat bővítéséhez. A fennmaradó 5 millió forint lakossági hozzájárulás. Lakóingatlanonként 35 ezer forinttal kellett a hő- gyészi polgároknak hozzájárulniuk a szennyvízcsatorna építéséhez. A beruházási munkák befejezésének tervezett időpontja: 1993. szeptember 30. /. kováts - ótós zatra, idén ezt bővítik 2,3 kilométer hosszú szakaszon. A féléves beruházás során a Dózsa György, a Rákóczi Ferenc, a Kossuth Lajos és az Ifjúsági utca lesz csatornahálózattal ellátva. A munkák végeztével a község ingatlanainak újabb 22 százaléka csatlakozhat rá a falu határában lévő, korábban épült biológiai tisztítórendszerű szennyvíztelepre. Az április 15-én kezdődött munkálatok kivitelezője a Pécsi Közúti Építőipari Vállalat, a megbízó a Hőgyészi Víziközmű Vállalat. A 15 millió forintba kerülő beruházáshoz szükséges pénzeszközök egy Egy hónapja, hogy dr. Szabó Imrét a képviselő-testület Dombóvár város polgár- mesterének választotta a tisztjéről lemondott dr. Fazekas István helyére. Lévén jóné- hány ügy függőben a városban - Kommunális Szolgáltató Vállalat átalakulása, kórházi személyi kérdések, a gunarasi egyszemélyes kft vagyonnal történő ellátása -, arról érdeklődtünk a polgármestertől, hogy vajon volt-e már ideje ezekkel a rendezésre váró kérdésekkel foglalkozni? — Több lezáratlan ügy is van, amivel foglalkozni kell, mert egyes személyek csinálhatnak zárást ugyan, de mi nem. Itt, a hivatalban folyamatos ügyek vannak - válaszolta dr. Szabó Imre. - A lezáratlan kérdések egyébként is a képviselő-testület hatáskörébe tartoznak. Döntés és végrehajtás csak akkor születhet, ha előtte a testület dönt. Ami az én szerepemet illeti, igyekszem a függőben lévő ügyeket mielőbb a képviselők elé terjeszteni és aztán a döntés után a határozatokból adódó feladatokat végrehajtani. — A fentieken kívül milyen függőben lévő ügyek vannak még? — Változatlanul megoldatlan a városi piac elhelyezésének kérdése. Az elmúlt egy-két hétben a korábbihoz képest újabb variációk merültek fel. Szóba került az áfész- szel való együttműködés, illetve ingatlancsere, valamint egy kft is megkeresett bennünket a piac esetleges közös üzémeltetése kérdésében. Aztán itt van a városi vízmű működtetése. A Tolna Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat részvénytársasággá akar alakulni. De a dombóvári vízmű ki akar válni, nem kíván közös vállalati formában üzemelni, hanem a város és a környező településeket ellátva önállóan akarnak gazdálkodni. Ez a dolog is megoldásra vár. — A szennyvízteleppel mi a helyzet? — A telep kapacitása a rekonstrukcióval megnőtt, így az a gazdaságos, ha minél többen rákötnek. Terveink szerint 1994-ben a Szuhajda dombi főgyűjtő csatorna kerül kiépítésre. — Azt új alpolgármesterrel, Spengler Ferenccel hogyan osztották meg a feladatokat? Berta István épp tegnap csináltam a toronyból képeket, szívesen megmutatom, ha kész lesz, jöjjön föl maga is a toronyba - invitál. Én inkább lentről fotóztam, amint a kötélen lógva végzi a torony festését. További sok és jó munkát, István! -tilingerNem mindennapi kiállításnak adott otthont a kurdi művelődési ház, Lesták János amatőr képzőművész, helybeli fiatalember ötéves munkájának termését tette ki a nagyterem kopott falaira. A laikus érdeklődő is jól látja a fiatalember éledező művészi tehetségét. Mindez leginkább művészportréiban, aktrajzaiban és tájképein nyilvánul meg. A kiállítást az elmúlt hét péntekjén Bognár Papp Irén, a művelődési ház igazgatója nyitotta meg. Lesták fánost arra kértük, mutatkozzon be olvasóinknak. — 19 éves vagyok, az általános iskola elvégzés után a bonyhádi Perczel Közgazda- sági Szakközépiskolába jelentkeztem és itt szereztem érettségit. Már az első osztályban megnyertem egy pályázatot, aminek következtében egy bonyhádi festőművész meghívott, hogy a képzőművészek baráti körében szívesen látna tagként. Tőle tanultam meg a ceruzakezelés helyes használatát, azt, hogyan kell tónusozni. Encsen 1991-ben részt vettem az amatőr képzőművészeti tábor 15. országos találkozóján. Az itt szívesen rajzolsz, főleg portrékat. — Ezek többnyire úgy készülnek, hogy megnézek egy-egy modem filmet vagy divatbemutat. Nemcsak azért nézem meg, mert csinos lányokat látni, hanem azért is, mert olyan megvilágításban, amelyek megragadják a képzeletem és rajzolásra buzdítanak, egy-egy képem ötlete is innen ered. Mégpedig úgy, hogy egy-egy alakzatot 4-5 perc alatt rögzítek, aztán saját elgondolásom szerint átdolgozom. A képeim modell után készülnek. Ez a mostani kiállítás a legnagyobb esemény számomra, lehetőség a bemutatkozásra a helybelieknek. — Mika további terveid? — Megpróbáltam a képzőművészeti főiskola rajz szakát, de sajnos többszörös túljelentkezés miatt nem jutottam be. Jövőre természetesen újra megpróbálom, de augusztusban valószínűleg a honvédség soraiba lépek. A kurdi művelődési házban lévő kiállítást augusztus 7-ig nézhetik meg az érdeklődök. A képeket - a többszöri betörésen okulva - éjszakánként polgárőrök vigyázzák! pusztai téri Készül a csatorna a Kossuth Lajos utcában eltöltött két hét többszörösen is hasznos volt. Egyrészt mert több képem is ekkor készült, másrészt mert ott tanultam meg az anatómiával dolgozni Fajó János festőművész és Kéri Ádám grafikusművész kezei alatt. Az encsi táborozás eredményeképpen kezdtem el teljes kapacitással dolgozni. 1992-ben, a váraljai egyhetes képzőművész táborban készült tájképeim is láthatók ezen a kiállításon. — A képeket nézve, csapongsz a festészet és a grafika között. De Lesták János a megnyitó előtt édesanyjával Krimikrónika Ellopták az Audit Míg a tulajdonos a nyaralóban aludt, ellopták a ház előtt parkoló, 2 millió foritot érő autóját. Bővebben szólva az ügyről, ismeretlen tettes július 29-én reggel Gunaras-fürdőn ellopott egy Audi 100-as márkájú, német rendszámú személygépkocsit. Az ügy pikantériája, hogy a szomszéd látta, hogy valaki kinyitja az autót és elhajt vele, de úgy gondolta, hogy a tulajdonos az és ezért nem szólt senkinek. Csak később jött rá a tévedésre, amikor a német szomszéd kereste és nem találta az Audit, de akkor már a tolvaj heted-hét határon túl járt. * Betörtek a Kék Lagúnába Bármennyire költői neve is van, a Kék Laguna nem egyéb, mint egy kocsma Dombóváron. Az italbolt igen kedvelt törzshelye egynéhány helybéli polgárnak. Vannak viszont, akik nem nappal, inkább éjszaka keresi fel az ivót, többször is betörtek ide. Legutóbb július 24-re virradóra hatolt be ismeretlen tettes az italboltba, ahonnan italokat, édességet és pénzt vitt el. Elkötötték a borjút Augusztus 3-ra virradóra ismeretlen tettes(ek) elloptak egy borjút a vá- rongi tsz telepéről. Aranyat a kirakatból Virágot és csókot lopni szabad, aranyat viszont nem. Nem akarta tudni mindezt az az ismeretlen személy, aki július 26-án éjjel a betörte a dombóvári, Ady Endre utcában található Goldatti aranyüzlet kirakatát és az ott található ékszereket eltulajdonította 40 ezer forint értékben. Búsul a butikos Július 24-re virradóra betörtek F. Sándomé, Dombóvár-Gunarasfürdő területén lévő butikjába. Az ismeretlen 31 ezer forint értékben vitt el különböző ruhaneműket. Szabadságon a városatyák Nemcsak a parlamenti képviselők, a városiak egy része is nyári szabadságát tölti. Ezért Dombóváron a legközelebbi képviselő-testületi ülésre augusztus végén kerül sor. Interjú Dombóvár új polgármesterével m .......* t