Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-24 / 171. szám
12 MÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1993. július 24., szombat Jazz-sarok Warsaw Summer Jazz Days John Scofield Quartett Varsóban Azért a lengyelek tudnak valamit... No, nemcsak az egy év alatt a forgalomból csaknem teljesen kiveszett autó-matuzsálemekre, vagy a boltok árukínálatára gondolok, avagy arra, hogy Varsó belvárosában alig-alig találni olyan épületet, melyen golyónyomot hagyott volna a XX. század. Vagy arra, hogy az emberek „németes" elégedettséggel az arcukon sétálgatnak az utcákon, s az árak sem tűnnek olyannyira európainak, mint kis hazánkban. A lengyelek, kérem szépen, rendeztek maguknak egy „kis" jazz-fesztivált. Maguknak, mert azon kívül, hogy „Warsaw Summer Jazz Days" a fesztivál hivatalos neve, egy szót sem szóltak (írtak) angolul, vagy valamilyen más világnyelven, csak lengyelül. Bizonyíték erre az is, hogy gondosan titokban tartották az eseményt a külföldön működő lengyel intézmények előtt is (az Orbis utazási iroda semmit nem tudott, a Lengyel Kultúra és Tudomány Háza még magyarul is alig). Azért sikerült túljárni az eszükön, hála Hudanik Anti barátunknak, aki rövidhullámú rádión fel tudta venni a kapcsolatot egy varsói kollegával, s ő végül kiadta a „titkot". Méghozzá úgy, hogy az illető belenézett a televízió-újságba, s onnan felolvasta, hogy milyen koncerteket közvetít élőben (!) az állami tévé. Erre a hétvégére alighanem kiürült New York. Itt volt nagyjából mindenki, aki számít. Az újra összeállt Brecker Brothers kezdett, majd Eddie Gomez zenekara jött (lekés- tük). A koncert után jam session, ahol az előbbi formációból a gitáros és a bőgős, az utóbbiból a szaxofonos, valamint a lengyel jazz-élet ap- raja-nagyja jelent meg. Másnap Bili Frisell gitáros avant- garde triója játszott igen érdekes zenét (aki nem ismeri, ajánlom figyelmébe), majd a John Scofield Quartett lépett színpadra, ez utóbbi társulást talán nem kell bemutatni. A harmadik napon a John Abercrombie trió (gitár-or- gona-dob) játszott, utánuk az egyre mélyebb ívet „berepülő", bár kidolgozásban, technikailag profi Steps Ahead zárta a sort. (Lehet, hogy valaki még emlékszik a 80-as évek elején egy debreceni fesztiválon, a még Steps néven futó Brecker-Gomez-Ers- kine-Mainieri féle nagy felállásra, mára már csak a vibraMike Mainieri fonos Mike Mainieri maradt az együttesben.) Utóirat: Azért Magyarországon, konkrétan Budapesten is tudnak valamit: már a szombati (!) Népszabadság megírta, hogy másnap (!), vasárnap a Petőfi Csarnokban az Oregon zenekar lép föl. A vidéki közönség nem szükséges az amúgy is szűkös „pe- csába", Budapest is rendezett magának egy jó kis jazz-feszti- vált... Fotó és szöveg: V.G.Y. Használati utasítás Nyáááááárü! Tombol a nyár (ilyenkor egy kis képzavar is belefér), tehát a ZUG-oldal is átáll az évszakhoz illő időszámításra. Ez elsősorban abban fog megnyilvánulni, hogy például a következő, két hét múlva megjelenő oldalban a Helllo-popmagazin fog bemutatkozni nektek, majd augusztus 21-én - emberi számítás szerint - a Magyar Narancs kult-pol hetilap. A megszokott rovatokkal legközelebb szeptember hónapban találkozhattok, addig is kitartás. Üzenjük a Sprint és a Márciusi Ifjak zenekaroknak, hogy egy fekete-fehér fotóval legyetek szívesek kiegészíteni archívumunkat, a még meg nem jelent bandáknak pedig azt, hogy ne legyetek lusták beküldeni képeteket, egy kis ismertetővel, ugyanis akadnak olyanok a megyében, akik kíváncsiak az orcátokra. Koszi. Más. Sokan érdeklődnek, hogy milyen gyakorlati eredménnyel járt a januári ZUG-feszt. Nos, semmilyennel, ezért ősszel folytatás következik. A többi még titok. Szeptemberben minden kiderül. KRZ ZUG-tárlat Simsay Ildikó Mozgóképek Iparszerű kéjelgés Donald kacsával Túl, túl, a messzi tengeren túl véres háború dúl... Egy festő- vagy szobrász- művész mindig nehéz helyzetben van az aktualitásokkal, hiszen egyik sem képes - elsősorban technikai adottságai miatt - rögtön követni a napi eseményeket. Azaz az aktualitás, melyről Simay Ildikó munkája szól, sajnos, hagyta, hogy megérlelődjön, elkészüljön a mű, és kegyetlenül, megdöbbentően aktuális legyen. Az alkotás véres újságpapír figurái, végtagjai, a fölöttük a nagy kékségben lebegő kép drámai erővel, a dokumentum hitelességével szólnak az emberiség legnagyobb bűnéről, a háborúról. -BP.Wave Nagyon csalódott vagyok. Megjelent végre az Európa Kiadó új albuma „Itt kísértünk - Love ’92" címmel. (Csak CD-n és kazettán.) Hallgatom a kilenc dalt, újra meg újra. Unatkozva várom, hogy új szám kezdődjön, aztán türelmetlenül, hogy véget érjen. Nem találok mást, csak üres zenei profizmust, gondolatok helyett ötleteket, olcsó, lapos poénokat. Ezektől a kísértetektől azért sokkal több szellemességet várnék. Abban bízom, hogy most is a túlzott elvárások tesznek elégedetlenné, ha megszokom, majd megszeretem ezt is, akár korábbi lemezeiket. Kiszabadult néhány szellem a világ más tájain is, a közelmúltban. Két nagy „kora- wawe" David Bowie és Brian Ferry is új lemezekkel jelentkeztek. Bowie „Black Tie White Noise" című albumán az új idők hatása érződik, a hip-hop elemeit ötvözi jazz motívumokkal, néha mintha Miles Davis utolsó lemezétől lenne ihletve. Jazz vonalon besegít az énekes névrokona a zseniális színesbőrű afro-free jazz trombitás Lester Bowie. David néhány számban szaxofonnal kíméli egyébként cseppet sem fáradt hangszálait. Az elhangzó dalok többsége saját szerzemény, de hallhatunk egy érdekes Cream feldolgozást, és egy kissé érzelgősre sikerült Mor- rissey-t. Valószínű, hogy sokan fú- jolni fogják ezt a lemezt, mint ahogy ez minden esetben lenni szokott ha valaki megpróbál újítani. Az igazi Bowie-hívek persze azt szokhatták meg, hogy kedvencük mindig valami mást, valami szokatlant csinál. Brian Ferry az egykori Roxy Music énekese régi kincseket guberált „Taxi" című szólólemezére, amely immár a nyolcadik a sorban. Brian szépen leporolta, finoman kifényesítette ezeket a dalokat, valami visszafojtott lüktetés, valami fülledt erotika, fekete mágia került bele a dologba, ettől elég nehéz is helyre tenni. Mert nem egy tipikus poplemez a Taxi, de azt hiszem, érdemes vele megtenni néhány kört, mert egy cseppet sem rázós. „pápai" Esti mese. Csillagközi lények érkeznek, hogy elpusztítsák a Földet. Ahová lépnek, ott fű nem terem. Rettenetesek. Ilyen „kalandokon" nőjenek fel az én gyerekeim? Más. Pluto kutya már megint belegabalyodott a házi cérnába. Üldöz valamilyen jószágot, aztán az üldözi ót, csapdába lép, szakadékba zuhan, jéggé fagy, szénné ég, s a következő percben tovább folyik a hajsza. A hajsza, amiről Chaplinnek nagyon lesújtó véleménye volt. Követői ugyanis csak ezt látták, s vették át az ó filmjeiből - a habos tortával való dobálódzást, a lóhátas, biciklis, vonatos, autós, jachtos, égi taligás üldözéseket -, és nem respektálták az ezt ellensúlyozó szomorúságot, feledték a meghitt pillanatokat. Donald kacsa kisbaltát fog. Két mókus megevett a konyhájában nyolc kiló mézeskalácsot, azokat kergeti. Először a berendezést veri szét, aztán a házat, végül a parkban irtja ki az évszázados fákat. Tanulságos kis történet. A következő epizódból is hasonló élményanyag meríthető. A fejlett országokban, ahol nincsennek mindennapos megélhetési gondok, ahol minden flottul megy, körülbelül így fogalmazható meg az unalom szülte, alapvető létkérdés: Hogyan üssük el az időt, a halálig? Erezzük jól magunkat! Es ki érzi jól magát? Az, aki vihog, az, aki kellemesen izgi szitukba kerül, és az, akinek a pisilője gyönyörűségesen bizsereg. Létrejött a szórakoztató ipar, létrejött az élvezeti ipar. Nincs mese, a (mese)filmgyártás- nak is alkalmazkodnia kell az „igényekhez", vagyis csitt-csattot, piff-puffot, dirr-durrt, óh-Joe-t szolgáltat. Mindén mennyiségben. Iparszerűen. Tetszés szerinti számban ismételhető kéjelgés vár kicsikre, nagyokra a filmvászon és a képernyő előtt. A lövöldöző teknő- cöktól, Öblös Maca nászéjszakájáig, hej de sok jó műsor fogható, látható. A napokban arra gondoltam, hogy „bezzeg a mi időnkben” mások voltak a mesék. Nem létezett horror, erőszak, vér, semmilyen agya- hagyott szituáció, csak szép tündérvilág. Itt van például Piroska. Sétál a vadvirágos réten, fűzfavessző-kosárkában elemózsiát visz a nagymamájának. Na jó, mire odaér, a farkas felfalja az öreglányt, de nem nagyon .. . Csak úgy, kíméletesen, egyben lenyeli. Piroskát szintén. De nincs vérpatak, se csontzene. A vadász egy az egyben kiszabadítja őket - még a hajuk szála se görbül meg -, mikor fino- man(!) felvágja az ordas hasát. Mint egy sebész. Aztán precízen összevarrja, fertőtlenített tűvel. Igaz, hogy megpakolja a toportyán bendójét némi terméskővel, de azt se gonoszságból, hanem csak azért, hogy megemlegesse: ilyen csúnya dolgot csinálni - két személyt megenni - nem szabad! Hát nem valami szerencsés ellenpéldát hoztam. Lehet, hogy az emberfia mindig is szerette a hátborzongató történeteket? Wessely Aktuális h'óemelkedés Hologram, Gázló- és az Ólommadarak Nemrég ünnepelte első születésnapját a Hologram nevű szekszárdi-bonyhádi zenekar. A szintetizátorral és gitárral operáló együttes a kezdeti lépéseket még trióként tette meg, sőt a demokazettát is még ilyen formában vették fel. Azóta egy gitárossal és egy új szintetizátorossal bővült a csapat. Jelenleg leginkább az Hologram előzőnél igényesebb megszó- lalású kazetta jelenti az álmok netovábbját. Szeretnének egy olyan próbatermet is, melyet magukénak tudhatnak, valamint a hangszerpark modernizálása is ráférne a zenekarra. Szövegeik a szerelmi csalódásokról, a haláltól való félelemről szólnak. A Hologram tagjai (a fényképen fentről balra): Keserű Sándor (szintetizátor), Kovács Krisztián (szintetizátor), Hollósi Krisztián (gitár), Fe- rencz Zsolt (ének), Budai György (szintetizátor). A jónevű Gázló- és az Ólommadarakról nemrégiben már írtunk. Azóta új dobosra is leltek Görföl Péter személyében. Több zenekart kipróbált (hétpróbás?) tagok alkotják az együttest, akik - bevallásuk szerint - a hard-rock vonulathoz érzik közelinek stílusukat. A zenekar felállása (balról): Görföl Péter (dob), Fenyvesi Ferenc (basszusgitár), Baksa Zoltán (ének), Beke Vince (gitár). Fotó: Degré Gábor Gázló- és az Ólommadarak
