Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-10 / 159. szám

1993. július 10., szombat MEGYEI KORKÉP »ÚJSÁG 3 Időpont­változás A Duna Menti Folklór­fesztivál programjára való tekintettel kivételesen a megszokottól eltérő idő­pontban tartják július 11-én, vasárnap Szekszár- don az evangélikus isten­tiszteletet. Az ünnepi istentisztelet vasárnap reggel 8 órakor kezdődik a Luther téri (fa­sori) evangélikus temp­lomban. Napraforgó bemutató A KSZE Agrárfejlesztő és Kereskedelmi Rt. a Cereol Növényolajipari Rt. és a Mezőgazdasági Minősítő Intézet közreműködésével napraforgó fajtabemutatót rendez július 14-én, szer­dán, a várdombi kísérleti telepen. A szakmai program 10 órakor kezdődik, Lakatos Csabának, a KSZE ügyve­zető igazgatójának megnyi­tója után az olajnövények felvásárlásának aktuális kérdéseiről tart előadást Kollár Lajos, a Cereol Rt. vezérigazgatója. Ezt követően Szekrényes Gábor, a Mezőgazdasági Minősítő Intézet témaveze­tője a kisparcellás fajtaösz- szehasonlító kísérletek ta­pasztalatairól és eredmé­nyeiről számol be. A szakmai programot követően vidám partit ren­deznek a résztvevőknek, melyen többek között Éles István és Horváth Szilvesz­ter humorista szórakoztatja a megjelenteket. Rossz idő esetén a prog­ramot helyszíni bemutató helyett videófelvételek se­gítségével bonyolítják, s az esemény helyszíne a szek­szárdi városi sportcsar­nokba tevődik át. Összeül a testület Dombóvár városának képviselő-testülete soron következő ülését július 15-én, csütörtökön tartja a városházán, 17 órai kezdet­tel. A napirenden szerepel többek között az önkor­mányzat idei költségveté­sének módosítása, a vásá­rokról és a piacokról szóló rendelet módosítása, vala­mint a Pécsi Köztársasági Megbízott Területi Hivata­Í Iának törvényességi észre­vétele alapján tett intézke­dés ismertetése. Erdélyi táncosok Decsen A teveli székelykor és a decsi faluház szervezésé­ben sepsiszentgyörgyi tán­cosok érkeznek Decsre jú­lius 13-án, kedden. A vendégek kétórás mű­sorral szórakoztatják majd a helybélieket a faluház­ban. ■ Sóstón nyaralnak Az iregszemcsei általá­nos iskola szervezésében évek óta hagyományosan Balatonszabadi-Sóstóra utaznak a helybéli gyere­kek egyhetes táborozásra, melyre az iskola pedagó­gusai kísérik el őket, s lát­ják el felügyeletüket. Idén augusztus 1-től 8-ig tart majd a tábor a 109 kis­diák számára. Bizonyára jó hangulat­ban, játékos vetélkedőkkel, sportversenyekkel, fürdés­sel, kirándulással töltik a szünidőt az iregszemcsei gyerekek. Népi kezdeményezés Szekszárdon Sportcsarnókavatás Bátán (Folytatás az 1. oldalról.) rendszerről tudni kell, hogy falakkal, csatornákkal, hőszi­getelővel ellátott, nagyon könnyen szerelhető, a szállí­tása is úgy történik, hogy egy csamokszerkezet gyakorlati­lag egy kamionban érkezik meg a helyszínre. A bátai csarnok közel 15 millió forin­tért épült, ennek megfelelően az valóban impozáns kívülről is, belülről is. A tegnapi megnyitón jelen volt dr. Ternák Gábor or­szággyűlési képviselő - ő vágta át a szalagot -, dr. Ná­dori László országgyűlési képviselő, a parlament sport­bizottságának elnöke - a ma­gyar sport helyzetét tekintette át beszédében -, valamint a vendég mörlenbachi népie­gyüttes s a német település polgármestere és alpolgár­mestere. A falu nevében Vöő József polgármester mondott köszönetét az építőknek, a támogatóknak és Báta azon lakóinak, akik nagyban hozzá­járultak a sportcsarnok létre­jöttéhez. A beszédeket köve­tően, dr. Nádori László szava­ival élve, „a test teplomát", azok foglalták el, akiknek ké­szült: az óvodások, iskolások, sportolók. KRZ Fotó: -degré­Információink szerint ha­marosan meglesz a kellő számú aláírás a szekszárdi Babits általános iskola körze­téből ahhoz, hogy a képvi­selő-testület kénytelen legyen ismét tárgyalni az igazgató kinevezéséről. A kezdemé­nyezés azt a követelést is tar­talmazza, hogy változtassák meg korábbi döntésüket. Mint erről korábban be­számoltunk, az iskola élére augusztus elsejei hatállyal nem Pap Istvánnét, a régi igazgatót, hanem Lindauer Zoltánt nevezték ki. Történt mindez annak ellenére, hogy a tantestület háromnegyede, a szülői munkaközösség, a szakszervezet és a művelődési bizottság is az ő pályázatát támogatta. Az iskolai szülői munkaközösség ezt követően összehívta az osztályokban működő szülői munkaközös­ségek képviselőit, akik úgy döntöttek, hogy nem nyug­szanak bele abba, hogy véle­ményüket figyelmen kívül hagyták. Főként azért, mert megítélésük szerint a vezetés folyamatossága szolgálja a gyerekek érdekeit. Nem az új igazgató ellen vannak, hanem a régit támo­gatják. Ebbe a meglehetősen kényes helyzetbe az új igazga­tót nem a szülők, nem a peda­gógusok, hanem a képviselő- testület hozta döntésével, pontosabban az a 15 képvi­selő, akik így szavaztak. El­utasították a név szerinti sza­vazásról szóló indítványt is. A képviselő-testület szocia­lista frakciója terjesztette elő a rendeletet, amely a helyi hép- szavazás intézményének a szabályait rögzíti. Ennek első paragrafus kimondja, hogy „A népszavazás és a népi kezdeményezés a szekszárdi polgárnak és a szekszárdi polgárok közösségének al­kotmányos joga, amely bizto­sítja közvetlen részvételüket a helyi hatalom gyakorlásá­ban." A helyi népszavazás persze bonyolult, drága, tehát jól meg kell gondolni, hogy milyen témában akarja valaki az egész város véleményét megkérdezni. Ismeri viszont a rendelet a népi kezdeményezés intéz­ményét is, aminek alkalmazá­sával az állampolgár közvet­lenül is befolyást gyakorolhat - az általa és képviseletére demokratikusan megválasz­tott - képviselő-testület mun­kájára. E szerint népi kezdeménye­zést a polgármesterhez a vá­lasztópolgárok 5 százaléka, de legalább 1 345 szavazásra jo­gosult állapomlgár nyújthat be. A képviselő-testület köte­les napirendre tűzni az adott témát akkor, ha a választópol­gárok legalább tíz százaléka, de legalább 2 690-en nyújtot­ták be. Létezik úgynevezett városrészi népi kezdeménye­zés is, aminek adatait az előbbi rendelkezések arányo­sítása alapján kell kiszámítani. A Babits iskola körzetébe kö­zel negyven utca tartozik, te­hát az ott élők létszámának megfelelően kell kiszámítani, hány aláírásra van szükség ahhoz, hogy a témát kötele­zően tárgyalja a testület. Nem tudjuk, hogy az igaz­gatói kinevezésekkel kapcso­latos döntéseknek - több más is vitatható volt - mennyi köze van ahhoz, hogy Kocsis Imre Antal polgármester beje­lentette, a következő ülésen lemond a művelődési bizott­ság elnöki tisztéről, s akkor fogja azt indokolni. Mindenesetre tény, hogy a bizottság az elnökhelyettes aláírásával a legutóbbi ülésen, javaslatában túlment a hatás­körén. A központi politechni­kai műhely épületét vissza kell adni a református egy­háznak. A képviselők úgy döntöttek, hogy az új helye a Babits iskola alagsora. Eddig rendben is van, de a javaslat szerint a műhely vezetője az iskola igazgatóhelyetteseként dolgozna. Ehhez semmi köze a bizottságnak, mert a helyet­tesek kinevezése az intéz­ményvezetők jogköre. A hatá­rozatban - a testület döntése alapján - nem is szerepel az inkriminált mondat. Ihárosi Céghelyzet a megyében A toplista élén a kft. és a bt. áll A gyönki kábeltévé műsora (Folytatás az 1. oldalról.) ezen formát. Egyébként közel hetven százalékot tesz ki a két társasági forma együttvéve. — Miért ezek vezetnek fö­lényesen? — Mert például egy bt-t olyan minimális pénzzel lehet létrehozni, amit könnyen elő tudnak teremteni az emberek. Akár 1 forinttal is megalakít­ható egy ilyen társaság, de óvok mindenkit ettől, ugyanis jogilag az egyik legkedvezőt­lenebb gazdasági forma. — Kik alakítják meg a bt-ket, kft-ket? — Jórészt egyszerű magán­személyek hozzák létre. Sok­szor családok, barátok, isme­rősök fognak össze a meggaz­dagodás reményében. Az em­bereknek nincs pénzük, éppen ezért ezt a társasági formációt érzik kedvezőnek. — Hogy állnak a bejegy­zett cégek a megszűnést ille­tően? — Lehet, hogy sokaknak csalódást okoz, de mi kizáró­lag a cég megszűnéséről szer­zünk tudomást, arról nem, mi volt az oka. Elképzelhető, hogy felszámolási eljárás so­rán szűnik meg, de ok lehet még a felek egymást meg nem értése, profilváltás és számta­lan dolog. • — Miben tud a cégbíróság segítséget nyújtani az ügyfe­leknek? — Például abban, hogy ha valaki üzletet szeretne kötni egy másik céggel, akkor mi biztosítjuk számára a leendő üzleti partner letéti mérlegét, melyet átvizsgálva meggyő­ződhet a fizetőképességéről, hitelességéről. Egyúttal meg­bizonyosodhat a cég vagy tár­saság létezéséről, hiszen ez az egyik legfontossabb dolog egy üzleti kapcsolat elindításánál. Garay Előd Soha jobb karc Murphy törvényei szerint a zebrát akkor festik, mikor fesztivál van - természetesen. Hogy az idegenek érezzék, itt aztán figyelnek a gyalogosan közlekedő táncosokra: ugyan már lássák a járművezetők ... a nyomokat, amiket a ott hagynak az úttesten. Az élel­mes illetékes a morgásra - már hallom is - így válaszol: legalább emlékszünk majd, hogy volt egyszer egy feszti­vál. Rendben van. De ha csak erről!? -GK-háj Ossza meg örömét! Olvasóink írják Tamásiba Fábián Pétének 20. születésnapjára, Takács Róbertnek 16. születésnapjára szeretettel gratulálok és sok sikert kívánok a további tanu­lásukhoz. Sok-sok szeretettel Tengelicről: Juci nénje * Kajári Andrásnénak Fad- don 80. születésnapja alkal­mából sok boldogságot, hosz- szú életet és jó egészséget kí­ván Tengelicről János, Mónika, dédunokái: Mónika, Dóra, Krisztián és a Fülöp család * Nagymányokon július 12-én ünnepli 11. születésnap­ját Rékai Vivien. Ebből az al­kalomból kíván nagyon sok boldogságot, hosszú életet és gondtalan gyermekkort mama, papa és Feri * A Tolna Megyei Társtala- nok Baráti Egyesülete köszö­netét fejezi ki a GEO Mélyé­pítő GMK vezetőségének és dolgozóinak önzetlen segítsé­gükért, amit irántunk tanúsí­tottak, hogy talpon tudjunk maradni. Kívánunk erőt, egészséget mindenkinek. Tolna Megyei Társtalanok Baráti Egyesülete Hétfőn 31. alkalommal je­lentkezik hétfőn, 19,30-kor az MTV csatornáján a gyönki ká­beltévé. Az adásban a nézők tudósítást láthatnak a nyugdí­jas klub szegedi kirándulásá­ról, a Hegyhát-kupa sakkver­seny megnyitójáról, a Fiat-Gemenc kerékpáros ver­seny gyönki szakaszáról és egy csőtörésről. Várhatóan je­len lesz a kamera a Simon Já­nos katolikus lelkész felszen­telésének 25. évfordulója al­kalmából rendezett „ezüstmi­sén". Az adást reklám, hírol­vasás zárja. Ismétlés, kedden 19,30-kor az MTV csatornán. [ SZÍNES az újságjai LEGYEN SZÍNES A TV-je IS! 150 színes kép - 40 színes oldal az ORSZÁG EGYETLEN egészében SZÍNES televízió - rádió ^ _ MŰSORMA GAZIN JA a _cr^ “ “ “ 'Azok között, akik a mellékelt szelvényt, valamint a TVR-Hét 39.-ik oldalán levő színes Pinocchio képet 1993. július 20.-ig beküldik a szerkesztőségbe SZÍNES TV -t sorsolunk ki." cím: TOLNAI NÉPÚJSÁG 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom